Utoljára frissítve: 2022.08.19-én.

A második rész azon pártok történetét veszi sorra, amelyek egykoron jelen voltak a magyar Parlamentben és a közélet alakításában is meghatározó szerepük volt. Mára azonban ezek a pártok letűntek, ill. hanyatlani kezdtek, esetleg meg is szűntek, mindesetre közös jellemzőjük, hogy a magyar politika tengerében már nem képesek hullámokat gerjeszteni. Az okok, hogy miért buktak el, szerteágazó és változatos.

Szabad Demokraták Szövetsége - A Magyar Liberális Párt:

Szabadság és szolidaritás

Alapítása: 1988. november 13.
Megszűnése: 2014. szeptember.
Utolsó vezetője: Öt ügyvivő.
Ideológiája: Liberalizmus, libertarianizmus.
Magyar Parlamentben: 1990-2010.
Európai Parlamentben: 2004-2009.
Kormányzás: 1994-1998. / 2002-2008.

Az SZDSZ alapítói az 1970-es és 1980-as években a Kádár-rendszer és a kommunizmus kritikusaiként tevékenykedtek. Aktív „ellenzékiségük” főleg a szamizdat kiadványokban realizálódott: 1981-ben megjelent a Beszélő és a Hírmondó folyóiratuk, amelyekben a hivatalos sajtó által nem tárgyalt (tabu) témákat közöltek. 1987-ben a Beszélőben jelent meg az azóta híressé vált Társadalmi szerződés cikkük, amelyben botrányt keltően kijelentették, hogy „Kádárnak mennie kell!”. 1985-ben részt vettek az „ellenzéki” monori találkozón. 1988-ban létrehozták a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, amely az ellenzéki csoportok kapcsolattartását volt hivatott megkönnyíteni, ebből alapították meg 1988. november 18-án a Szabad Demokraták Szövetsége pártot.

Az SZDSZ 1989 márciusában jelen volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon, amely a rendszerváltás előkészítésére alakult meg, majd júniustól a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokba is bevonták, így részt vállalhatott az ország alkotmányos kereteinek kialakításában. A szabaddemokraták végül a szeptemberi Ellenzéki Kerekasztal megállapodást nem írta alá, mivel ellenezték, hogy a köztárssági elnököt közvetlenül a választópolgárok válasszák, mivel ez az MSZMP jelöltjének kedvezett volna, ezzel pedig veszélybe került a parlamentáris politikai rendszer, és lehetőség nyílt volna egy posztkommunista elnöki rendszer kiépülésére. Ennek megakadályozása végett összefogtak a Fidesszel, a kisgazdákkal és a szociáldemokratákkal, s kezdeményezték a „négyigenes népszavazást”, amely érvényes és eredményes lett, s a köztársasági elnököt azóta is a mindenkori Parlament választja.

1990-ben a rendszerváltás utáni első szabad parlamenti választásokon az SZDSZ a szavazatok 21,4 százalékának megszerzésével a második legerősebb párttá vált. Április 29-én a kormányzó MDF-fel megegyezést kötött a demokratikus intézményrendszer megszilárdítása és a kormányzás stabilizálása érdekében (MDF-SZDSZ paktum). A megállapodás értelmében az SZDSZ jelölhette az első köztársasági elnököt (Göncz Árpád), akit a Parlament is támogatott. A szabaddemokraták megpróbálták megakadályozni, hogy volt ügynökök (III/3) részt vehessenek a közéletben (sürgősségi indítvány), de ezt az Országgyűlés leszavazta. Az őszi önkormányzati választásokon a párt legnagyobb sikerének Demszky Gábor Budapest főpolgármesterének való megválasztását tekinthették, akit mellesleg további négy alkalommal is újraválasztottak a szavazók (2010-ig volt főpolgármester). 

A párt 1994-re sem vesztett népszerűségéből, 18,62 százalékával az MSZP mögött másodikként végzett a választásokon. A közvélemény megdöbbenéssel fogadta a szabaddemokraták koalíciós szándékait a szocialistákkal, hiszen korábban azt hangoztatták, hogy az SZDSZ a leginkább kommunistaellenes párt. Az SZDSZ vezetése viszont úgy gondolta, hogy az alkotmányos rendet inkább a baloldali MSZP, mint az egyre „radikálisabbá” váló MDF tarthatja fenn, másrészt kormánypozícióból jobban kontrollálhatja az ébredező kádári nosztalgiát, mint ellenzékből. A magyarázatok viszont egyáltalán nem győzték meg a szavazókat, akiknek a 2/3-a elhagyta az SZDSZ-t, míg a párt belső bomlása is kezdetét vette: számos meghatározó tagja és vezetője távozott a szervezetből.

Az 1998-as választások eredménye egyértelműen rámutatott a tényre, hogy az SZDSZ elindult a lejtőn, országosan már csak 7,88 százalékot szerzett, és az első Orbán-kormány idején ellenzékbe vonult. 2002-ben az 5,57 százalékával éppen csak elérte az öt százalékos parlamenti küszöböt, de megújítva az MSZP-vel kötött koalícióját ismét kormánypozícióba kerülhetett. 2004-ben az európai parlamenti választásokon kicsit javított az eredményén: 7,77 százalékkal két képviselőt küldhetett Brüsszelbe.

Az európai parlamenti választásokat követően koalíciós vita alakult ki az MSZP és az SZDSZ között, amely során az SZDSZ támogatta Medgyessy Péter miniszterelnök lemondását, és helyette Gyurcsány Ferenc kinevezését. A szabaddemokraták a 2006-os választásokon 6,5 százalékot szereztek, és az MSZP-vel ismét együtt alakítottak kormányt. A 2008. márciusi szociális népszavazás (többek között a vizitdíj eltörléséről) sikere után Gyurcsány Ferenc menesztette az SZDSZ-es egészségügyi minisztert, amiért a párt felbontotta a szövetségét az MSZP-vel, és távozott a kormányból. Azonban ez bizonyult az SZDSZ utolsó politikai lépésnek, mivel ezt követően a párt hanyatlása visszafordíthatatlanná vált. A 2009-es európai parlamenti választásokon már csak 2,16 százalékot tudott elérni, a 2010-es országgyűlési választásokon pedig már nem is indult önállóan, hanem az MDF listáján szerepeltettek néhány SZDSZ-es politikust, de az MDF 2,67 százalékos eredménye jóval a bejutási küszöb alatt maradt, ezért a szabaddemokraták húsz év után kiestek a magyar Parlamentből.   

Az SZDSZ párttagsága 2010-re drasztikusan lecsökkent, és (ebből is kifolyólag) anyagi problémákkal kellett szembenéznie. 2010 nyarán módosították az alapszabályzatot, mely értelmében a párt vezetését egy öttagú ügyvivői testületre bízták. 2012-re kiderült, hogy az SZDSZ 800 millió forint adósságot halmozott fel, s míg 2011-ben a párt bevétele mindössze 3,1 millió forint volt, nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen arányok mellett nem lesz képes rendezni az adósságait. 2013 nyarán indítványozták a pártszervezet felszámolását, végül a Szabad Demokraták Szövetségének működését az év végére megszüntették, ám ezt csak 2014 szeptemberében tették hivatalossá.

Frissítve: 2016.12.04.

Magyar Demokrata Fórum:

A nyugodt erő

Alapítása: 1987. szeptember 27.
Megszűnése: 2011. április 8.
Utolsó vezetője: Makay Zsolt.
Ideológiája: Konzervativizmus.
Magyar Parlamentben: 1990-2010.
Európai Parlamentben: 2004-2014.
Kormányzás: 1990-1994. / 1998-2002.

A Magyar Demokrata Fórum alapítói a Kádár-rendszer idején értelmiségiekből álló baráti találkozókat szerveztek, mígnem az 1980-as évekre egyre inkább a politikai élet irányába sodródtak, ami az 1987. szeptember 27-i pártalapításban csúcsosodott ki. A párt az 1989 márciusában megrendezett Ellenzéki Kerekasztal és a későbbi Nemzeti Kerekasztal tárgyalásoknak is aktív résztvevője volt. A tárgyalásokat lezáró dokumentumot az SZDSZ-szel és a Fidesszel ellentétben az MDF aláírta, s nem volt kifogása a köztársasági elnök közvetlen megválasztásával szemben sem, ezért bojkottálta a „négyigenes” népszavazást.

1990-ben az első szabad választásokat 24,72 százalékkal az MDF nyerte meg, viszont csak három százalék választotta el a második helyezett SZDSZ-től, ezért koalícióra lépett az FKgP-vel és a KDNP-vel. Antall József miniszterelnök az MDF három pillérének a népi-nemzeti irányzatot, a kereszténydemokráciát és a nemzeti liberalizmust jelölte meg. A rendszerváltás utáni nehéz helyzetben az Antall-kormány alatt került sor Magyarország politikai és gazdasági átalakulására, és az MDF kormány a nehézségek ellenére sem bukott meg. Az FKgP politikusai közül többen nem értettek egyet az MDF intézkedéseivel, ezért elhagyták a koalíciót. 1993. december 12-én Antall József halálát követően a miniszterelnöki posztot Boross Péter töltötte be.

Az MDF a kezdetektől több nézetet próbált magában egyesíteni, ez pedig a későbbiekre nézve állandó problémává vált. Fennállása alatt többször tett kísérletet rá, hogy koherensebb alapokra helyezze a szervezetét, amely érdekében számos tagot kizártak a pártból, míg egyesek önszántukból távoztak, vagy új politikai formációt hoztak létre (1993. MIÉP). Ez a módszer viszont óhatatlanul is gyengítette a pártot, ami már az 1994-es választásokon is megmutatkozott, ugyanis ekkor a négy évvel ezelőtt elért eredményének már csak a felét tudta produkálni, 12,03 százalékot, és ellenzékbe kellett vonulnia. 1996-ban újabb csoport kiszakadása gyengítette az MDF-et, akik megalapították a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP). Az MDF 1998-ban majdnem kiesett a Parlamentből, mivel az elképesztően alacsony 3,12 százalékával nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt, de koalícióra lépve a Fidesszel és az FKgP-vel még kormánypozícióba is került (Dávid Ibolya igazságügy-miniszter).

A 2002-es választásokon a Fidesszel közösen indult, de így sem sikerült választást nyerniük az MSZP-vel szemben, és az MDF ismét ellenzékbe kényszerült. A párt erodálódása tovább folytatódott, több tagot törvénytelenül kizártak a parlamenti frakcióból, amiért bírósági eljárást követően kártérítésre ítélték a szervezetet. 2004-ben viszont 5,34 százalékot ért el az európai parlamenti választásokon, és egy képviselőt küldhetett Brüsszelbe. 2005-ben újraegyesült az MDNP-vel, és 2006-ban koalíciós együttműködés nélkül szerzett mandátumot (5,04 százalék) a Parlamentben, ami különösen fontos győzelem volt az MDF történetében, mivel 1994 óta először sikerült önállóan bejutnia az Országgyűlésbe. Ugyanakkor eltökélte, hogy megőrzi különállását a két nagy párttól, és se a Fideszt, sem az MSZP-t nem fogja hatalomra segíteni, és elutasít minden koalíciós ajánlatot. Ebből adódóan főleg a Fidesszel éleződött ki a viszonya, mely párt számított volna az MDF támogatására.

A 2009-es európai parlamenti választáson újból hozta az öt évvel ezelőtti eredményét, 5,31 százalékával egy képviselője (Bokros Lajos) tovább reprezentálhatta a pártot Brüsszelben. Azonban a 2009-es év nem volt a legszerencsésebb az MDF számára: tagkilépés miatt megszűnt a parlamenti frakciójuk, kirobbant a „Lehallgatási ügy” és Boros Péter volt MDF-es miniszterelnök is bejelentette elhatárolódását a párttól.

A 2010-es választásokra az MDF a „nyitás politikájával” készült, vagyis megpróbálta elérni a baloldali és liberális szavazókat is. Ezt a szándékot támasztja alá Bokros Lajos kormányfővé jelölésük, valamint a választási együttműködésük az SZDSZ-szel. Az új irányvonal azonban sokakban visszatetszést szült, így többen elhagyták a pártot, másokat kizártak, ill. felfüggesztettek. A bukás végül elkerülhetetlenné vált, a 2,67 százalékos választási eredménye értelmében az MDF húsz év után kiesett a Parlamentből. Utolsó vezetője Makay Zsolt lett, aki szerint az MDF közel egymilliárd forintos tartozást halmozott fel az évek során. Az új vezetés végül a párt átalakítása mellett döntött, s 2011. április 8-án átnevezték, Jólét és Szabadság Demokrata Közösségre (JESZ), amivel lényegében a régi MDF megszűnt létezni. Az utolsó MDF-es képviselő Bokros Lajos volt, akit a JESZ 2011-ben felszólított, hogy mondjon le európai parlamenti mandátumáról, ám a képviselő ezt megtagadta, és 2014-ig jelen volt az Európai Parlamentben.

Frissítve: 2016.12.04.

Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt:

Bort! Búzát! Békességet!

Aktív évek: 1908-1922. / 1930-1944. / 1945-1949. / 1956. / 1988-
Újraalapítása: 1988. november 18.
Vezetője: Balogh Károly.
Ideológiája: Népi radikalizmus, agrárpolitika, nemzeti konzervativizmus, kereszténydemokrácia.
Magyar Parlamentben: 1990-2002.
Európai Parlamentben: Soha.
Kormányzás: 1990-1994. / 1998-2002.

A Független Kisgazdapárt a XX. század elejétől aktív részese volt a magyar közéletnek. Az 1908-ban alapított két szervezet (Kisgazdák Egyesülete és Magyarországi Kisbirtokosok Szövetsége) egy évvel későbbi egyesüléséből jött létre az FKgP elődje, az Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapárt. Az 1920-as választásokat megnyerve abszolút többséget szerzett a Nemzetgyűlésben, ennek ellenére koalícióra lépett a Bethlen István féle Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával, 1922-ben pedig a két párt egyesülésével megalakult az Egységes Párt, amely huszonhárom éven át kormányozta Magyarországot. 1930-ban a kisgazdák mégis újraalapították pártjukat, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt néven, amely néhány hónapra rá az Agrárpárttal fuzionált. A párt 1944 márciusában, miután a németek megszállták az országot, beszüntette működését, a nyilas uralom alatt pedig a volt párttagok üldöztetésnek voltak kitéve, és többüket bebörtönözték vagy kivégezték (Bajcsy-Zsilinszky Endre).

1945-ben újraszervezték a Kisgazdapártot, és a választásokat ugyan nagy többséggel, 57,03 százalékkal megnyerték, szovjet nyomásra mégis koalíciós kormányt kellett alakítaniuk, többek között a kommunistákkal. Tildy Zoltán kisgazda politikus lett a miniszterelnök, de a kulcsminisztériumokat a kommunisták kapták. 1946 februárjában Tildy a második Magyar Köztársaság elnöke lett, helyét a kormányfői székben a szintén kisgazda Nagy Ferenc vette át. A kommunisták már ekkor elkezdték apránként leépíteni az FKgP tagságát, és módszeresen megszabadultak a fontosabb kisgazda politikusoktól, de az 1947-es választások után fokozódott csak igazán a párt tönkretétele („szalámitaktika”). 1947 májusában fenyegetés hatására a Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc is lemondott, az új miniszterelnök a megegyezést kereső Dinnyés Lajos lett.

1947 augusztusában az előrehozott választások teljes mértékben antidemokratikus módon zajlottak le („kékcédulás választások”), amin az FKgP már csak 15,34 százalékot ért el, de még a koalíciós kormány tagja maradhatott. 1948 júniusában Tildyt is lemondatták, ezt követően az FKgP gyakorlatilag a kommunisták bábjává vált, míg 1949-ben megszűnt. Az 1956-os forradalom néhány napjára újraalakult, és a kisgazda politikusok (Tildy Zoltánnal) az új kormányok rövid munkájában is részt vettek. A Kádár-rendszer alatti évtizedekben nem működhetett a párt, majd csak 1988. november 18-án került sor az aktivizálására.

1989 márciusában az FKgP is részt vett az Ellenzéki, majd a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon, és támogatta a „négyigenes” népszavazást. Az 1990-es választásokon a 11,74 százalékos eredményével a harmadik helyen végzett, és összefogva az MDF-fel és a KDNP-vel részt vállalhatott a kormányalakításban. Torgyán József pártelnök vezetésével 1992 elején 12 képviselő kivált az FKgP frakciójából, és elhagyva a kormánykoalíciót ellenzékbe vonultak, mivel szerintük az Antall-kormány nem vitte véghez a rendszerváltáshoz szükséges intézkedéseket.

1994-ben a párt szerényebb eredményt ért el a választásokon, mint négy évvel korábban, csak 7,88 százalékot szerzett, és ellenzékből politizált. Az FKgP által 1991-ben kiharcolt kárpótlási jegyek rendszerét Torgyán erős kritikával illette, ez ismét megosztotta a pártot, s a többség nem értett egyet a pártelnök nézőpontjával. A belső ellentétek mégsem kezdték ki a párt népszerűségét, sőt 1998-ra még növelni is tudta támogatottságát, amikor 13,78 százalékával ismét harmadik helyen végzett a választásokon, s a Fidesszel és az MDF-fel szövetségre lépve négy tárca irányítását is a kisgazda politikusok kaptak meg. A koalíciós megállapodás alapján az FKgP jelölhette a köztársasági elnököt is, Mádl Ferenc személyében.

2000 után az FKgP körül kibontakozó botrányok (korrupció, pazarlás, visszaélések), valamint a Torgyán József elleni „lejáratási kampány”, és a súlyos médiavisszhangok visszafordíthatatlanul elfordították a választókat a párttól. Ennek tetejében az FKgP-n belül ismét fellángolt a belharc, főleg Torgyán elmozdítása érdekében. A pártból csoportok szakadtak ki, ellenpártok és szervezetek alakultak, viszont Torgyán ragaszkodott párton belüli pozíciójához, és meg is tudta azt tartani, de a 2002-es választások eredménye több mint kijózanító volt az FKgP számára: gyakorlatilag támogatók nélkül maradt a szervezet (0,75 százalék).

A bukás után Torgyán Józsefet leváltották a párt éléről, de a helyzet továbbra is aggasztó maradt, ugyanis, mint kiderült az FKgP 200 millió forintos adósságot halmozott fel az évek során. Az új pártvezető kijelölése sem volt sétagalopp, négy év pereskedés és az adósságállomány megduplázódását követően 2005-ben Hegedűs Péter szerezte meg a tisztséget.

A belső válságok mérséklését követően az FKgP ismét a közélet felé fordult. A 2006-os választásokon nem tudott önállóan indulni, helyette a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út pártszövetségben indítottak néhány kisgazda politikust, de nem jutottak be a Parlamentbe. 2010-ben önállóan mérettette meg magát, de támogatottsága alig volt mérhető, ugyanis mindössze 381 szavazatot kapott országosan (0,03 százalék). 2014-re viszont javított arányán közel 7500 szavazót nyert meg maga mellett, és 0,16 százalékot szerzett, de ez még mindig igen távol állt hajdani népszerűségétől.

2018-ban nem indult a választáson, a szimpatizánsait és választóit felkérte, hogy szavazatukkal a Jobbikot támogassák. 2019 elején együttműködési megállapodást kötött a Mi Hazánk Mozgalommal, és az EP választásokra közös jelölteket állítottak, de nem tudtak mandátumot szerezni. 2020 óta Balogh Károly vezeti a pártot, amely 2021-ben felszámolási eljárás alá került, amivel a megszűnése csak idő kérdése.

Frissítve: 2021.09.16-án.

Magyar Igazság és Élet Pártja:

Megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni

Alapítása: 1993. július 15.
Megszűnése: 2021. július 27.
Vezetője: Nagy Tibor.
Ideológiája: Nacionalizmus, nemzeti radikalizmus, antiglobalizmus, antikommunizmus, euroszkepticizmus.
Magyar Parlamentben: 1998-2002.
Európai Parlamentben: Soha.
Kormányzás: Soha.

Az MDF a rendszerváltás idején egyesítette a konzervatív-nemzeti jobboldalt, amivel az 1990-es országgyűlési választáson a legtöbb szavazatot szerezte, és a vezetésével alakult meg a rendszerváltás utáni első kormány. Azonban a párton belüli ellentétek néhány év múlva szakításhoz vezettek a mérsékelt és a nacionalista nézeteket képviselők között. A népi-nacionalista irányultságúak Csurka István köré összpontosultak, aki elmarasztalóan bírálta a kormány politikáját, és a vezetéssel is szembehelyezkedett, amikor 1993 januárjában Antall József ellenében indult a pártelnöki tisztségért. Csurka alulmaradt a miniszterelnökkel szemben, és pár hónap múlva kizárták a pártból, de korábbi mozgalmait (szervezeteit) felhasználva új pártot hozott létre, Magyar Igazság és Élet Pártja néven.

Csurka István és köre az MDF kormányokat a kezdetektől éles kritikával illette. Nem értettek egyet az MDF-SZDSZ paktummal, amikor a magyarországi átmenet gördülékenysége érdekében az előbbi egyezséget kötött a legnagyobb ellenzéki párttal. Felhánytorgatták, hogy az MDF miközben kesztyűs kézzel bánt a volt kommunistákkal, addig a pártvezetésből kiszorította a népi-nemzeti elveket képviselőket. Nehezményezték továbbá, hogy a Kádár-rendszerben felhalmozott, és a gazdaságra nehezedő iszonyú adósságállományt a kormány meg sem próbálta elengedtetni. Csurka szerint a három mesterséges államalakulat (Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia) felbomlása, valamint a két Németország egyesülése által az 1947-es párizsi békeszerződés érvényét vesztette, így esély nyílott volna a magyar revíziós törekvések érvényesítésére, de az Antall-kormány elszalasztotta ezt a lehetőséget.

A MIÉP az 1994-es választásokon elért 1,59 százalékos eredményével nem kerülhetett be a Parlamentbe, 1998-ra azonban jelentős mértékben nőtt a párt népszerűsége, és a választásokon elért 5,55 százalékos teljesítményével parlamenti párttá vált. A négy év alatt ellenzékből politizált, noha leplezetten a Fideszt támogatta. 2002-ben ugyan közel került, ahhoz, hogy újra képviseltethesse magát az Országgyűlésben, de a 4,37 százalékos eredménye ehhez kevésnek bizonyult.

2004-ben a MIÉP megpróbálkozott bejutni az Európai Parlamentbe is, de csupán 2,35 százalékot szerzett, így ez a szándéka megbukott. Ez után drasztikusan csökkenni kezdett a párt támogatottsága, s 2006-ban a MIÉP-Jobbik a Hamradik Út és az FKgP választási szövetsége csak 2,2 százalékot ért el. 2009-ben már nem indult az Európai Parlamenti választásokon, és a 2010-es országos választásokon önállóan csupán 1286 szavazatot tudott szerezni (0,03 százalék), mely eredménye történelmi mélypontnak volt tekinthető.

A MIÉP története során sosem volt nagy párt, de jelentősége abban állt, hogy képviseletet biztosított a hazai nacionalista szavazóknak. Hanyatlásának oka többrétű, egyrészről a gyengülése a Jobbik felemelkedésével párhozamosan ment végbe, mely utóbbi párt új, fiatalosabb és lendületesebb alternatívát kínált a nemzeti jobboldal számára, amivel elszívta a választókat a MIÉP-től. Másrészt a MIÉP az évtizedek alatt végbement társadalmi változásokat figyelmen kívül hagyva évekig nem vizsgálta felül az elavult pártprogramját, az emberek pedig nem tudtak többé azonosulni a MIÉP képviselte szigorú, talán már puritánnak is tekinthető nemzeti identitással.

A párt válságságának tetőpontja 2012 februárjában érkezett el, amikor meghalt Csurka István pártelnök, aki a MIÉP alapításától, közel húsz éven át irányította a pártot, és állt ki határozottan a nézetei mellett. 2012 októberében Fenyvessy Zoltán vette át a párt vezetését. 2014-ben az Európai Parlamentin nem, az országos választásokon az FKgP-vel közösen állított jelöltekkel indult, de ismét csak 2054 szavazatot kapott (0,04 százalék).

2017 márciusában a párt bejelentette megújulását. Fenyvessy helyére Nagy Tibor lépett, aki Csurka István szellemiségében kívánta újraéleszteni a pártot, és megnyerni a bizonytalan szavazókat, akik nyitottak a nemzeti radikalizmus nyújtotta megoldásokra. A 2018-as választáson négyszer annyi szavazót tudhatott a magáénak, mint négy évvel korábban, de ez még mindig csak 0,15 százalékot jelentett. 2019-ben még együttműködési megállapodást kötött a Mi Hazánk Mozgalommal, de végül szembenézve a realitással a MIÉP 2021 augusztusában megszűnt.

Frissítve: 2021.09.17-én.

Magyar Liberális Párt (Liberálisok)

Az együttérző liberalizmus

Alapítása: 2013. április 27.
Vezetője: Bősz Anett.
Ideológia: Liberalizmus, Európa-pártiság.
Magyar Parlamentben: 2014-2018.
Európai Parlamentben: Soha.
Kormányzás: Soha.

Fodor Gábor, korábban az SZDSZ politikusa - 2008-2009 között elnöke - 2013 áprilisában hozta létre a Magyar Liberális Pártot. Az alapítás pillanatában az a szempont vezérelte, hogy az alapító tagok lehetőleg olyan személyek legyenek, akik még nem kerültek a politika vonzásába. 2014 januárjában az MLP csatlakozott az Összefogás (később Kormányváltás) választási szövetséghez, és a szavazás után Fodor Gábor képviselői mandátumhoz jutott.

A párt megalkuvás nélkül képviseli a klasszikus liberális értékeket, kiáll az alapvető emberi- és szabadságjogok abszolút érvényesülése mellett, és a szabadság-fogalom sajátos értelmezésével úgy tartja, az emberek szabadságához tartozik, hogy nem hagyják magukat megtéveszteni, kiállnak véleményük mellett és küzdenek a nagyobb jóért. A liberálisok elkötelezettek az Európai Unió mellett és szerintük az integráció a nemzetállamiság megőrzésének legjobb módja, ugyanakkor támogatnák a kis tagállamok döntési jogának bővítését is.

A 2018-as választáson a liberálisok nem indultak önállóan, hanem az MSZP-PM összefogását támogatták. Az MSZP-PM listáján szerepelt Bősz Anett, az MLP tagja, aki mandátumot szerzett, de ez ténylegesen nem tekinthető a liberálisok mandátumának, mivel Bősz MSZP-s, és nem MLP-s jelöltként szerepelt a listán. 2019. augusztus 27-én Fodor Gábor lemondott, s novembertől Bősz Anett vette át a pártelnöki tisztséget.

Frissítve: 2021.01.31-én.

Együtt – a Korszakváltók Pártja

Bátraké a jövő!

Alapítása: 2013. július 5.
Megszűnése: 2018. június 2.
Utolsó vezetője: Juhász Péter.
Ideológiája: Szociáldemokrácia, szociálliberalizmus, liberalizmus.
Magyar Parlamentben: 2014-2022.
Európai Parlamentben: 2014-től. Jelenleg „1” képviselővel.*
Kormányzás: Soha.

Az Együtt egy olyan politikai installációként indult, amely megkísérelte a politikai baloldal pártjait és szervezeteit egy választási szövetségbe integrálni, amitől a Fidesz-KDNP kormány leváltását remélték. 2012 őszén három civil szervezet [Haza és Haladás Egyesület, Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület (Milla), Magyar Szolidaritás Mozgalom] fogott össze az Együtt2014 mozgalom, majd 2013 tavaszától, párt létrehozásáért, amely vezéralakjának Bajnai Gordon volt kormányfőt választották.

Az Együtt az alapvető polgári szabadságjogok védelmét és tiszteletben tartását képviseli. Nagy hangsúlyt helyez a sajtó- és vallásszabadság témáira, amely szabadságokra nem lehet befolyással a mindenkori politika. A méltányos és igazságos adórendszert támogatja, továbbá kiáll a demokratikus választójog, az esélyegyenlőség, a független igazságszolgáltatás, valamint a közpénzek és közinformációk átláthatósága mellett.

A nagy érdeklődésnek örvendő Együtt népszerűsége idővel csökkent és főleg a fővárosra korlátozódott, az ellenzéki pártok pedig kezdetben vonakodtak az együttműködéstől. Az LMP 2014 elején visszautasította a csatlakozást, de a belőle kiszakadó Párbeszéd Magyarországért támogatta az összefogást. Ugyanekkor lépett szövetségre az MSZP-vel, a Demokratikus Koalícióval, valamint a Magyar Liberális Párttal. Létrejött tehát az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP Összefogás (később Kormányváltás) választási szövetség. Az áprilisi voksoláson a koalíció gyakorlatilag megbukott (25,57 százalék), az Együtt három képviselőt küldhetett a Parlamentbe. A májusi EP választáson a PM-mel szövetségben 7,22 százalékot szerzett, amely eredmény jelezte a párt valós támogatottságát.

Bajnai 2014 nyarán elhagyta az Együtt-et, és visszavonult a politikától. 2015 februárjától a párt háromtagú vezetését felváltotta az egyszemélyi vezetés, Szigetvári Viktor elnöksége alatt. A következő választásokra az Együtt szinte eltűnt a köztudatból, ismeretsége és népszerűsége elhalványult. 2017 februárjában Juhász Péter, a Milla alapítója lett a pártvezető, de a választársa Szigetvárit tették meg miniszterelnök-jelöltnek. A 2018. áprilisi választáson önállóan mérették meg magukat, és katasztrofális eredményt értek el, 0,66 százalékot szereztek, parlamenti helyük csak azért maradt meg, mivel el tudtak vinni egy egyéni kerületet (Csepel-Soroksár választókerület), habár ezt is úgy sikerült, hogy az összes baloldali jelölt visszalépett az Együtt javára. Ezzel az Együtt egy főt küldhetett a Parlamentbe.

A választási vereség után a pártnak pénzügyi gondokkal kellett megküzdenie, mivel az új szabályozások értelmében az egy százalék alatti eredményt elérő pártoknak vissza kell fizetniük az állami kampánytámogatást, ami az Együtt esetében 150 millió forint volt. Az összeg nagy részét közadakozásból teremtették elő. Szigetvári kilépett a pártból és kivonult a politikai életből, 2018. június 2-án pedig az Együtt kimondta megszűnését.

*A Brüsszelbe küldött képviselője Jávor Benedek, a PM társelnöke, vagyis az Együtt pártot valójában a PM képviseli az Európai Parlamentben.

Frissítve: 2022.08.18-án.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: A jelen Parlament párjai, A Parlamentbe be nem jutottak

Utoljára frissítve: 2022.08.19-én.

A politika körülvesz minket, valamennyiünket érint, és a legtöbbünk figyelemmel kíséri a politikai történéseket, foglalkozik vele, esetleg műveli is. A politikai pártok nézeteinket, identitásainkat, minket képviselnek. Számuk sosem fog ritkulni, inkább gyarapodik, hiszen különbözőek vagyunk, érzelmek sokasága köt minket össze, s melyek szét is választhatnak bennünket. A politikai pártok identitást adhatnak, összetartozás-tudatot generálhatnak, de ellentéteket és gyűlöletet is szíthatnak közöttünk. Rajtunk áll, hogy engedünk ennek, vagy ellenállunk neki, de egy biztos: a politikát sosem zárhatjuk ki az életünkből.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy az alábbiakban bemutatott pártok sorrendje NEM preferencia-sorrend, amit NEM befolyásolt semmilyen politikai nézet, párt-szimpátia, nincs a sorok között rejtett üzenet, bátorítás, buzdítás, kampány, stb. A sorrendet szigorúan a 2014-es parlamenti választáson elért eredmények alapján alakítottam ki, vagyis, hogy az adott párt országosan hány százalékot ért el a választáson.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Nekünk Magyarország az első!

Alapítása: 1988. március 30.
Vezetője: Orbán Viktor.
Ideológiája: Nemzeti konzervativizmus, nacionalizmus, kereszténydemokrácia, populizmus, euroszkepticizmus.
Magyar Parlamentben: 1990-től. Jelenleg 117 képviselővel.
Európai Parlamentben: 2004-től. Jelenleg 12 képviselővel.
Kormányzás: 1998-2002. / 2010-től.

Az 1988-ban alapított liberális-radikális Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) aktív szereplője volt az 1989-es demokratikus átmenetnek. Az első szabad választáson, 1990-ben 8,95 százalékkal került be a Parlamentbe. Néhány év múlva a jobboldali konzervativizmus felé kezdett orientálódni, amiért többen elhagyták a pártot. Az útkeresés nem kedvezett a Fidesz támogatottságának, 1994-ben 7,7 százalékos eredményt ért el a választásokon. 1995-től, mint Fidesz - Magyar Polgári Párt, magabiztosan növelte népszerűségét és az MDF-fel összefogva az MSZP-SZDSZ baloldali blokkal szemben egy konzervatív polgári alternatívát kínált a választópolgároknak. Az 1998-as választáson az MSZP 34,7 százalékot, míg a Fidesz 29,2 százalékot szerzett, ám az MDF-fel és a kisgazdákkal létrejött koalíciójának köszönhetően a fiatal demokraták alakíthattak kormányt. Orbán Viktor első miniszterelnöksége alatt csökkent az államadósság, az infláció, a munkanélküliség és növekedtek a reálbérek.

2002-ben a Fidesz-MDF szövetség a szavazatok 48,7 százalékát szerezte meg, de az ellenzéki MSZP-SZDSZ páros ötven százalék felett teljesített, amivel leváltották a Fidesz-kormányt. A vereséget követően a Fidesz újabb átalakuláson ment keresztül, amikor létrehozta a Magyar Polgári Szövetséget, amely egyesítette a konzervatív jobboldalt, a pártvezetés pedig centralizálódott, Orbán Viktorral az élén.

A Fidesz erős és aktív ellenzéki szereplővé vált, ám 2006-ban ismét választást vesztett (42,5 százalék), amely dátum a KDNP-vel kötött koalíciójának nyitánya. A 2006. májusi őszödi beszéd után a Fidesz még erőteljesebben kezdett fellépni az MSZP ellen, s ahogy a szocialisták támogatottsága csökkent, úgy növekedett a Fidesz népszerűsége. A 2009-es EP választások eredménye jelzésértékű volt: a szavazatok 56,36 százalékát szerezte meg. 2010-ben az „Itt az idő!” szlogennel a Fidesz-KDNP nagy fölénnyel, 52,73 százalékkal győzedelmeskedett az országgyűlési választáson, amivel a parlamenti helyek 2/3-át megszerezte. Az ország miniszterelnöke ismét Orbán Viktor lett.

A győzelmet követő kezdeti eufória után következtek a társadalmat és a nemzetközi közösséget is felkavaró intézkedések: 2010. decemberi médiatörvény, 2011 tavaszán új alkotmány (Alaptörvény) elfogadása, 2012-től új választójogi törvény, 2013. júliusi trafiktörvény. Elhatalmasodott a korrupció és megkezdődött az „egypárti” kormányzás kiépülése az országban, miközben a gazdaság talpra állítására nem történtek határozott lépések, amire a kormány elhibázott gazdaságpolitikai lépései mellett a lassú nyugat-európai növekedés és az exportpiacok stagnálása is kihatott. Noha 2013-2014 fordulóján a hazai gazdaság enyhe növekedésnek indult, a közép-kelet-európai államok gazdasági fejlődése megelőzte és lehagyta a magyar bővülést.

A kormány a 2014-es választásokra készülve a társadalom felé tett gesztusokat, mint a rezsicsökkentés bevezetése és a 4-es metró átadása. Az új választójogi törvény beváltotta a Fidesz várakozásait: az egyéni körzetek 90 százalékát szerezte meg, országosan azonban 45,23 százalékot szerzett, de az új szabályok szerint mégis megtarthatta kétharmados többségét a Parlamentben. A májusi EP választáson 51,48 százalékos eredményt ért el.

Az Európára nehezedő menekültválság 2015 nyarára elérte Magyarországot. A kormány a szerb határon műszaki határzár létestésítését jelentette be, amely intézkedés belföldön és külföldön is nagy felháborodást keltett. 2016 tavaszától a bevándorlási krízis megszűnt, de a kormányretorikában állandósult a válság, amit a párt támogatottságának növelésére használnak fel. A párt időközben újabb ideológiai változáson ment keresztül: a polgári demokratikus értékektől eltávolodva, a nemzeti-keresztény konzervativizmus eszméje felé nyitott.

A Fidesz harmadik ciklusa alatti mérsékelt gazdasági növekedést a nagymértékű uniós támogatásokból finanszírozták, ami csökkentette az államháztartási hiányt, de a költségvetés felhasználása továbbra sem volt produktív. Az egészségügy helyzete kritikussá vált, a kórházak mindennapos működési problémákkal küzdenek és a szakképzett munkaerő külföldre áramlik. Az oktatás színvonala csökken, egyre több fiatal távozik külföldre, ami rontja az ország versenyképességét. A sportra fordított állami támogatások viszont növekedtek, 2010-től stadionépítések kezdődtek, melyek hasznossága megkérdőjelezhető. Mindezek fejében a kormány a megújuló energiaforrások helyett a költséges Paks-2 erőműbővítés mellett döntött, mely beruházás az államadósság nagyarányú növekedésével járt.

A Fidesz kormányzása alatt erős állami kontroll valósult meg. Az energiaszektor jelentős része állami tulajdonba került, a bankrendszerbe és a médiába is beférkőzött az állam, illetve a kormányközeli magántulajdonosok. A közmédia régóta a kormány kiszolgálója, felvásárlásokkal és ellehetetlenítésekkel pedig elhallgatatják a kormányzatnak nem tetsző, a politikáját nem támogató médiumokat, súlyosan veszélyeztetve ezzel a hazai médiaszabadságot.

A Fidesz 2018-as országos választási kampányában immár se gazdasági, se jóléti ígéretekkel nem készült, helyette a már rég nem aktuális bevándorlási krízissel riogatott, kihasználva az emberek tájékozatlanságát és félelmeit, valamint a Soros György-féle ellenségkép megalkotásával fokozta az indulatokat. A Fidesz ezzel a stratégiájával végül sikert könyvelhetett el, a KDNP-vel együtt 49,6 százalékot ért el, több mint fél millióval több szavazatot szerezve, mint négy évvel korábban, viszont mandátumszáma változatlan maradt, ugyanis az ellenzéki pártok több egyéni körzetet tudtak elvinni, mint az előző választáson. Orbán Viktor ezzel az első miniszterelnök lett a magyar történelemben, aki negyedszer is kormányt alakíthatott. A 2019-es Európai Parlamenti választás során is a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot, 52,56 százalékot.

Az újabb választási győzelmet a Fidesz a hatalomban maradás bebetonozására használta fel. A médiumok felvásárlása tovább folytatódott, amelyekben a kormányzati propaganda a szélesebb nyilvánossághoz is eljuthatott. A gazdaság enyhe növekedése továbbra sem volt elegendő ahhoz, hogy az életszínvonalra érezhető hatást gyakoroljon, és a megélhetési problémák miatt még mindig tömegek kénytelenek külföldön munkát vállalni, ezzel pedig az ország elesik a szakképzett munkavállalóitól. A minimálbér ugyan majdnem megduplázódott 2010 óta, de ez az összeg csak az utolsó harmadik helyen áll az Európai Unióban.

A munkaerő-elvándorlás és a kellő állami támogatás hiányában a magyar egészségügy évről-évre rosszabb állapotba kerül, s így érte el az országot 2020-ban a Covid-19 járvány, ami új kihívás elé állította a Fideszt. A járványkezelésben kezdetben követve a világtrendet, a szigorú korlátozások és lezárások stratégiáját választotta, de rövid időn belül a korlátozások feloldása újabb járványhullámokhoz vezetett, amely következtében lakosságarányosan hetekig Magyarország volt a világelső a napi elhunytak számában, ez pedig rávilágított a kormány járványkezelési stratégiájának ésszerűtlenségére és a magyar egészségügy kritikus állapotára.

A 2022-es választások előtt aktivizálódott a Fidesz propagandagépezete, amely újra felsorakoztatta a régi témákat (Soros György, Gyurcsány Ferenc, bevándorlás, Brüsszel), és újakkal is kiegészült, mint az LMBTQ-közösség elleni szisztematikus támadás, amit törvénykezéssel is támogattak. A választások előtt kirobbant ukrajnai háború okozta döbbenetet a Fidesz propagandacélokra használta fel, s hamis fenyegetettségérzetet gerjesztve mozgósította a szavazókat a maga oldalára. Az ellenzék az eddigi legszélesebb összefogással indult a választáson, a Fidesz-KDNP mégis fölényes győzelmet aratott, s a több mint hárommillió szavazata (54,13 százalék) történelmi győzelmet jelentett.

A választások után a kormánynak gazdasági kihívásokkal kellett szembenéznie. A Covid-19 járvány utáni és az ukrajnai háború okozta világgazdasági problémák és nyersanyagár-növekedések időszakában a kormány pénzügyi támogatásokkal ösztönözte a lakossági fogyasztást, ami viszont az árak általános növekedését és inflációt okozott. Az uniós politikával való szembehelyezkedése pedig a támogatások megakadását eredményezték, tovább mélyítve a pénzügyi válságot, ami csakhamar a forint értékvesztésében, az államadósság meredek növekedésében, valamint a fogyasztói árak emelkedésében realizálódott. A kormány a bevételek növelését népszerűtlen, a laskosságra súlyos anyagi terheket rovó intézkedésekkel (nyereségadó törvény és KATA szabályozás megváltoztatása, rezsicsökkentés részleges feloldása) próbált úrrá lenni a válságon, ami viszont országszerte kormányellenes demonstrációkhoz vezetett.

A Fidesz az utóbbi években ideológiailag vitathatatlanul a szélsőjobboldalra sodródott. A populista politika, az euroszkepticizmus, a túlfűtött nacionalizmus, a sejtetett antiszemitizmus, az LMBTQ-ellenesség, az egypárti rendszer kiépítésére tett kísérletek, valamint a háborús válság alatt is megingathatatlan Oroszország-pártiság mind igazolni látszanak a Fidesz szélsőségességét, míg Orbán Viktor a 2022-es tusványosi beszédében nyíltan a fajelméletről beszélt.

A Fidesz több éves hintapolitikája a Nyugat és Oroszország között nem lett kifizetődő. Az ország 2022-re a gazdasági összeomlás szélére került, ami mégsem okozta a Fidesz népszerűségvesztését, mivel az általa uralt médiában a felelősséghárítás eszközével megtéveszti a szavazóit és a lakosság olyan rétegeit, akikhez nem ér el más médium. A Fidesz által évek alatt felépített stabil szavazóbázisa, a médiafölénye, a megtévesztés és a szétaprózott ellenzék miatt a Fidesz-KDNP-kormány talán még a politikája által okozott gazdasági válságot is képes lesz átvészelni.

Frissítve: 2022.07.28-án.

Kereszténydemokrata Néppárt

A családokért

Működése: 1943-1949. / 1956.
Újraalapítása: 1989. március 10.
Vezetője: Semjén Zsolt.
Ideológiája: Kereszténydemokrácia, nemzeti konzervativizmus, szociálkonzervativizmus.
Magyar Parlamentben: 1990-1998. / 2006-tól. Jelenleg 17 képviselővel.
Európai Parlamentben: 2009-től. Jelenleg 1 képviselővel.
Kormányzás: 1990-1994. / 2010-től.

A Kereszténydemokrata Néppárt az ún. történelmi pártjaink sorába tartozik, amit eredetileg 1943-ban, a keresztény értékek védelmére hozták létre, s 1945-től Demokrata Néppártként ismert. A párttagok, érthető okokból a nácik üldöztetésének voltak kitéve, de a kommunisták sem kímélték a vallásos alapokon nyugvó szervezetet. A világháború után a magyarországi pártok felszámolását a kereszténydemokraták sem kerülhették el, 1949-ben a DNP megszűnt, habár 1956-ban öt napra újraalakult, tartósan csak 1989-ben szervezhették újra.

1990-ben 6,46 százalékkal bekerült az első demokratikusan választott Parlamentbe, s az MDF-fel és az FKgP-vel koalícióban kormánypárttá vált. Az 1994-es a választáson 7,03 százalékot szerzett, s ellenzéki oldalról politizált tovább. 1995-től a Fideszhez és az MDF-hez kezdett közeledni, ám 1996-ban a belső hatalmi harcok és pereskedések szétzilálták a pártot, több politikusa az MDF-nél és a Fidesznél folytatta karrierjét.

A KDNP 2002-ben rendezte sorait, de vezetői mindinkább elköteleződtek a Fidesz felé, mivel e párt színeiben juthattak mandátumhoz. A Fidesz-kötődés erősödött, és 2006 óta a két párt együtt indul a választásokon. A Fidesz előretörésével garantált a kereszténydemokrata politikusok magyar és európai parlamenti jelenléte, Semjén Zsolt pártvezető pedig 2010 óta tölti be a miniszterelnök-helyettesi tisztet.

A KDNP az Országgyűlés legaránytalanabbul felülreprezentált pártja. Támogatottsága nem mérhető, feltehetően önállóan nem jutna be a Parlamentbe, míg a Fidesszel karöltve tizennyolc képviselői helyet és több kormányzati pozíciót is kapott. A két párt szövetségéből adódó előny, hogy ezáltal a kormány két országgyűlési frakciócsoportot alakíthat, így kétszer hallathatja hangját a különböző ügyekben.

A közel húsz év alatt a KDNP olyannyira szimbiózisba került a Fidesszel, hogy kérdésessé vált a párt önállósága. A KDNP szervezetileg ugyan független a Fidesztől, de a két párt identitása és céljai szinte teljesen lefedik egymást. Az ún. kettős tagság, vagyis, hogy a legtöbb KDNP párttag egyszerre a Fidesz tagja is, általánossá vált, és a KDNP vezetése nem is kíván ezen változtatni. A Fidesz a vallásos közösségek között is népszerűségnek örvend, ezért ha a KDNP valaha is egyedül indulna a választásokon, nem tudná sikeresen kijátszani a vallásos kártyát, más eredeti karakterrel pedig nemigen rendelkezik. A KDNP minden bizonnyal a jövőben is a magyar politika színpadán fog maradni, mint a Fidesz szatellit-pártja.

Frissítve: 2022.08.02-án.

Demokratikus Koalíció

A legeurópaibb párt

Alapítása: 2011. október 22.
Vezetője: Gyurcsány Ferenc.
Ideológiája: Szociálliberalizmus, liberalizmus, feminizmus, internacionalizmus, Európa-pártiság.
Magyar Parlamentben: 2014-től. Jelenleg 15 képviselővel.
Európai Parlamentben: 2014-től. Jelenleg 4 képviselővel.
Kormányzás: Soha.

Az MSZP 2010-es választási vereségét követően Gyurcsány Ferenc eltökélte, hogy alapjaiban reformálja meg a Szocialista Pártot. Elképzelései szerint az MSZP az Orbán Viktorral és kormányával szembehelyezkedők gyűjtőpártjává válna, terve viszont a pártvezetés ellenállásába ütközött, mire a volt miniszterelnök 2011 októberében kilépett a pártból, és híveivel létrehozta a Demokratikus Koalíciót.

2014 elejére Gyurcsány Ferenc pártjával immár jelentős szereplőként kellett számolni, így a Kormányváltás választási szövetség felkérte a csatlakozásra. Az áprilisi választásokat követően a DK a Kormányváltás révén négy képviselőt küldhetett a Parlamentbe, ám a májusi EP választáson önállóan elért 9,75 százaléka reprezentálta a párt valós erejét (csupán harmincezer szavazat választotta el az MSZP-től).

A választás után a DK rendezte sorait és konszolidálta szervezetét, annak érdekében, hogy kormányzásképessé válhasson. 2016 végén egyeztetésre került sor egy újabb ellenzéki összefogásról a következő választásra, viszont az egyre magabiztosabb DK nem tudott megegyezni az MSZP-vel, ezért 2017 szeptemberében a tárgyalások megszakadtak. A DK ezért egyedül indult a 2018. áprilisi országgyűlési választáson, amin 5,41 százalékot szerzett. A 2019-es Európai Parlamenti választáson szintén önállóan indult, s meglepetésszerű eredményt ért el, a Fidesz után a második helyen végzett 16,05 százalékkal, megelőzve az MSZP-t és a Jobbikot is, mely két párt összeadott szavazatai sem érte el a DK-ra leadott voksok számát.

A DK ugyanakkor felismerte, hogy önállóan egyik ellenzéki párt sem képes leváltani a Fidesz-kormányt, ezért 2020 decemberében csatlakozott a hatpárti ellenzéki összefogáshoz, amellyel 2022-re közös programot, közös képviselőjelölteket és közös miniszterelnök-jelöltet állítottak a Fidesszel szemben. Azonban a közös miniszerelnök-jelölt körül vita alakult ki a hat párt vezetője között, ezért 2021 őszén előválasztásra bocsátották a képviselőjelöltekről és a miniszterelnök-jelöltről való döntést. A DK jelöltje Dobrev Klára lett, aki az előválasztás első fordulóját ugyan megnyerte (34,76 százalék), de a második fordulóban alul maradt Márki-Zay Péterrel szemben.

A 2022-es országgyűlési választáson az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogás vereséget szenvedett (34,62 százalék), viszont az összefogott pártok közül a DK nyerte el a legtöbb mandátumot, amivel 15 képviselőt küldhetett az Országgyűlésbe.

A DK elkötelezett az európai integráció, a szabadságjogok, a fenntartható fejlődés, a környezet- és állatvédelem mellett. Kiáll a megkülönböztetés nélküli élet mellett, ezért a nők, a gyermekek és az LMBTQ közösség jogait is támogatja. Az átlagember egyszerű nyelvén szólal meg, érthetően fejezi ki céljait, a valós problémákról folytat diskurzust, ugyanakkor a szakmai felkészültsége is adott a sikeres politizáláshoz.

Fennállása óta a DK jelentős támogatói bázisra tett szert, szavazótábora pedig egyre gyarapszik. Gyurcsány Ferenc karizmája, nyílt Orbán-ellenessége és a demokratikus értékek melletti határozott kiállása sokakat állított a párt mellé, amivel a magyarországi baloldal vezető erejévé válhatott. A jövő kérdése, hogy a DK növekedése tovább folytatódik-e, esetleg magába tud-e integrálni más baloldali szervezeteket, amivel határozottabb kihívója lehetne a Fidesznek.

Frissítve: 2022.08.03-án.

Momentum Mozgalom Párt

Új arcok, új Magyarország

Alapítása: 2017. március 4.
Vezetője: Gelencsér Ferenc.
Ideológiája: Liberalizmus, patriotizmus, feminizmus, Európa-pártiság.
Magyar Parlamentben: 2022-től. Jelenleg 10 képviselővel.
Európai Parlamentben: 2019-től. Jelenleg 2 képviselővel.
Kormányzás: Soha.

A Momentum Mozgalom 2015 elején jött létre, de országos ismeretségre 2017 januárjában tett szert, amikor megkezdte a NOlimpia-kampányát a 2015 nyarán született döntés ellen, amikor is Magyarország a fővárosa számára megpályázta a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezését. A Momentum 2017. január 19-én egy budapesti helyi népszavazás kiírása érdekében aláírásgyűjtésbe kezdett, a kérdés a következő lett volna:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?"

A kampányhoz az Együtt, az LMP, a PM, valamint a Kétfarkú Kutya Párt is csatlakozott. Harminc nappal később több mint 260 ezer aláírást gyűjtöttek össze, majdnem kétszer annyit, amennyire szükség lett volna a helyi népszavazás kiírásához. Öt napra rá a kormányfő, a MOB elnöke és a főpolgármester közösen úgy döntött, visszavonják Budapest olimpiarendezési kérelmét, ezért a helyi kezdeményezés okafogyottá vált, de a Momentum így is elérte célját.

2017 márciusában a Mozgalom a párttá alakulás mellett döntött. Pártszervezetként úgy véli, hogy öt témával kell rendszerszinten foglalkozni, amelyek alapvető reformra szorulnak Magyarországon, ez az egészségügy, az oktatás, a közlekedés, a lakhatás és a megélhetés. Elvetik az ideológiai harcokat, amelyek megosztják az országot, a fejlődést együttműködéssel látják megvalósíthatónak, amivel befejezetté tehetnék a rendszerváltást.

2017 folyamán több akciójukkal is felhívták magukra a figyelmet, ezek főleg a kormány propaganda-kampányainak ellenválaszai voltak. Május 1-jén, az EU-párti „Európához tartozunk” tüntetésükön tízezren vettek részt. A közéleti ügyekben aktívan részt vettek, de kezdeti lendületük lassan alábbhagyott. A párt ismeretsége a választók szűk körére korlátozódott, inkább a fővárosi fiatal értelmiségiek között vált népszerűvé. A 2018-as választáson végül 3,08 százalékot szerzett, amivel parlamenti helyhez nem, de állami támogatáshoz jutott, amit a szavazóbázisa növelésére fordíthatott. A 2019-ben megtartott Európai Parlamenti választáson szinte kétszer annyian szavaztak a Momentumra, mint egy évvel korábban az országgyűlési választáson, és így a 9,93 százalékával a harmadik helyen végzett, megelőzve ezzel az MSZP-t és a Jobbikot is.

2020 decemberében a Momentum is csatlakozott a hatpárti ellenzéki együttműködéshez, amivel a 2022-es országgyűlési választáson indultak. A miniszterelnök-jelöltjükről 2021 őszén előválasztáson döntöttek, közöttük Fekete-Győr András is indult, aki csupán 3,4 százalékot szerzett. A kiábrándító eredmény miatt Fekete-Győr András lemondott pártvezetői posztjáról, helyét Donáth Anna vette át. A 2022-es országgyűlési választáson végül nem győzött az ellenzéki összefogás, azonban a Momentum tíz képviselővel bejuthatott az Országgyűlésbe.

2022. május végén a párt új elnököt választott, Gelencsér Ferenc személyében. Gelencsér új lendületet kíván adni a Momentumnak, s megismertetni a párt céljait a választópolgárokkal. Jelenleg a Momentum a kormányellenes tüntetések élén áll és aktívan képviseli a KATA törvénymódosítás károsultjainak érdekeit.

Frissítve: 2022.08.04-én.

Magyar Szocialista Párt

Tradíció, Tudás, Tapasztalat!

Alapítása: 1989. október 9.
Vezetője: Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes.
Ideológiája: Demokratikus szocializmus, szociáldemokrácia, Európa-pártiság.
Magyar Parlamentben: 1990-től. Jelenleg 10 képviselővel.
Európai Parlamentben: 2004-től. Jelenleg 1 képviselővel.
Kormányzás: 1994-1998. / 2002-2010.

A Magyar Szocialista Párt az egykori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként jött létre, 1989 őszén. A rendszerváltás pillanatában az MSZP nem örvendett nagy népszerűségnek, ennek ellenére 10,89 százalékkal bejutott az első demokratikusan választott Parlamentbe. A rendszerváltás és a jobboldali kormánykoalíció nem „hozta el” a sokak által áhított jólétet, mire az emberek nosztalgiával kezdtek visszagondolni a régi rendszerre. E hangulat kedvezett a szocialistáknak, akik 1994-ben megnyerték a választást (32,99 százalék), s az SZDSZ-szel alkotott koalícióval a parlamenti helyek 2/3-át birtokolhatták. Horn Gyula kormánya hozzáfogott a szabad piaci feltételek megteremtéséhez, de a privatizáció és a gazdaság megnyitása negatívan hatott az életszínvonalra, az 1995-ös Bokros-csomag pénzügyi kiigazítás programja pedig tovább súlyosbította a helyzetet. A vezetés szociális támogatások bevezetésével próbált úrrá lenni a kegyvesztettségen, ennek ellenére az MSZP 1998-ban választási vereséget szenvedett (32,25 százalék).

A szocialisták ellenzéki oldalról igyekeztek rávilágítani az Orbán-kormány hibáira, s 2002-ben a „nagy ígértek” kampányukkal (béremelés, tizenharmadik havi nyugdíj) meggyőzték a választók többségét és nyertek (42,05 százalék). Medgyessy Péter az SZDSZ-szel együtt alakított kormányt, amely szövetség 2004-re megroppant, Medgyessy távozását és Gyurcsány Ferenc színre lépését eredményezve.

2006-ban az MSZP 43,21 százalékkal ismét megnyerte a választást, s az SZDSZ-szel megalakult a második Gyurcsány-kormány, amivel gazdaságpolitikai irányváltás vette kezdetét. Elvetették az előző kormányok hitelekből táplált intézkedéseit és a valós gazdasági fejlődésre helyezték a hangsúlyt. A neoliberális gazdaságpolitika eszközeivel (megszorítások, kiadások csökkentése, áfa emelés, új adók) csökkent az államháztartási hiány, ugyanakkor emelkedett az infláció és lassult a gazdasági növekedés. Az új irány az életszínvonal romlásával járt és az MSZP népszerűtlensége a Fidesz malmára hajtotta a vizet. Ebben a helyzetben érte el Magyarországot a 2008-as globális pénzügyi válság, amely kezelésére a miniszterelnök kidolgozta 12 pontos javaslatát, ami újabb megszorításokat és nemzetközi hitelfelvételt jelentett. Az elhibázott gazdaságpolitikai intézkedések és Gyurcsány őszödi beszéde 2006 őszétől országos tüntetésekhez vezetett. A Fidesz a megmozdulások élére állt, előrehozott választásokat követelve, de a kormány 2009-ig kitartott.

Gyurcsány egy évvel a választások előtt lemondott, s helyét Bajnai Gordon szakértői kormánya vette át. Bajnai nem tudott e rövid idő alatt érdemi reformokat bevezetni, az MSZP hatalomhoz való ragaszkodása pedig tovább tüzelte a társadalom ellenszenvét. Az EP választások jelzésértékűek voltak: a szocialisták 2004-ben 34,3 százalékot, míg 2009-ben már csupán 17,37 százalékot szereztek. Vereségük 2010-ben vált teljessé, amikor az országos választásokon a húsz százalékot sem érte el a párt (19,3 százalék). A szocialisták támogatottsága gyakorlatilag a felére csökkent a 4-5 évvel azelőtti eredményekhez képest. Mesterházy Attilának, az MSZP új elnökének nehéz feladat jutott osztályrészül: újra el kellett nyernie a választók bizalmát. Mindazonáltal az Orbán-kormány támogatottsága kitartott, Mesterházy pedig nem rendelkezett olyan karizmával, amellyel tömegeket győzhetett volna meg a Szocialista Párt számára.

2010 után új pártok osztották meg a politikai baloldalt, ami az MSZP hosszú távú gyengüléséhez vezetett. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesszel szemben az MSZP egyedül nem lesz képes választást nyerni, ellenben egy baloldali összefogással siker érhető el. A szocialisták mindenképpen vezető szerepet kívántak betölteni az összefogásban, fenntartva a miniszterelnök jelölés jogát. A konzultációk elhúzódtak, s csak 2014 januárjában egyeztek meg arról, hogy az MSZP választási szövetséget köt az Együtt-PM-mel, a DK-val és a Liberálisokkal. A „Kormányváltás” elnevezésű koalíció viszont csúfosan leszerepelt, a szavazatok csupán 25,57 százalékát szerezte meg. Az MSZP kudarcát súlyosbította a májusi EP választás, amin 10,92 százalékkal a harmadik helyre, a Jobbik mögé került. Mesterházy lemondott, s a júliusi tisztújításig Botka László látta el a pártelnöki teendőket, amikor megválasztásra került Tóbiás József.

Az MSZP hanyatlása tovább folytatódott: tagság-csökkenés, pénzügyi gondok, székház eladása. 2016 júniusában Tóbiást Molnár Gyula váltotta az elnöki székben. 2016 végén a következő választásra készülve egy ismételt baloldali összefogást sürgettek, ám ez nehézkesen haladt, míg 2017 elején az MSZP bejelentette, hogy Botkát jelöli miniszterelnöknek. Botka viszont októberben visszalépett, mert nem sikerült egyesítenie maga mögött a politikai baloldalt. Ez a törekvés olyannyira kudarcba fulladt, hogy egyik baloldali párt sem kívánt az MSZP-vel közösen indulni, kivéve a Párbeszéd Magyarországért. A szocialisták új miniszterelnök jelöltet sem tudtak állítani, ezért beleegyeztek, hogy a PM-es Karácsony Gergely legyen a közös jelöltjük.

Az MSZP-PM 2018 áprilisában újabb választási vereséget szenvedett, a 11,91 százalékos eredményükkel a harmadik helyen végeztek, és a Jobbik lett a második legerősebb parlamenti párt, ami az MSZP számára történelmi mélypontot jelentett. A pártvezetőség lemondott, s júniusban megválasztották az új pártelnököt, Tóth Bertalant.

A 2019-es Európai Parlamenti választáson a Párbeszéddel együtt indult, de ismét kudarcos eredményt ért el, amikor 6,61 százalékot szerzett, ami egyetlen képviselői helyet biztosított számára Brüsszelben. Ráadásul a negyedik helyen végzett, s nem csak a Fidesz, hanem a DK és a Momentum is megelőzték, előbbi több mint kétszer annyi szavazattal, mint amennyit az MSZP-PM kapott. A párt erodálódása folytatódott, kizárásokra és átpártolásokra került sor. 2020 szeptemberétől két társelnök látja el a párt irányítását, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan. A 2022-es választásra a hatpárti összefogáshoz csatlakozott, de a választási vereséget szenvedtek. Az MSZP csak tíz mandátumot kaphatott, ellentétben a négy évvel korábbi tizenhat hellyel.

A 2002 és 2010 közötti MSZP kormányok hibái és a vezetés makacssága extrém módon megerősítette a magyar jobboldalt, amely jelenségre a szocialisták azóta sem tudtak kellőképpen reagálni. Az MSZP hibát követett el akkor is, amikor felöltötte az „elit/értelmiségi párt” szerepét, aminek köszönhetően a szocialisták szinte csak a fővárosban és a nagyobb városokban vannak jelen, míg a vidéket „átadták” a Fidesznek. Nem képesek úgy megszólítani az egyszerű embereket, mint a jobboldal, a vidéki lakosság számára az MSZP mondanivalója pedig nem több egy nehezen értelmezhető, üres üzenetnél. Emellett a baloldalon is kihívója akadt a pártnak, a Demokratikus Koalíció, amely mára népszerűbb és nagyobb támogatottságot élvez, mint az MSZP. Amennyiben el kívánja kerülni a megszűnést, a Szocialista Pártnak azonnali és átfogó reformokra lenne szüksége és újra meg kellene találnia a közös hangot a választópolgárokkal.

Frissítve: 2022.08.08-án.

Jobbik - Konzervatívok

A magyar néppárt

Alapítása: 2003. október 24.
Vezetője: Gyöngyösi Márton.
Ideológiája: Nacionalizmus, konzervativizmus, zöldpolitika, ökoszocializmus, Európa-pártiság, keresztényszocializmus.
Magyar Parlamentben: 2010-től. Jelenleg 10 képviselővel.
Európai Parlamentben: 2009-től. Jelenleg 1 képviselővel.
Kormányzás: Soha.

Az 1999-ben alapított Jobboldali Ifjúsági Közösségből 2003-ban jött létre a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A MIÉP által a magyar szélsőjobboldalon hagyott politikai űrt a Jobbik több mint sikeresen töltötte ki, és vált a radikális jobboldal vezető erejévé. A párt ideológiájára jellemző volt a hagyományőrzés, a konzervativizmus, a nacionalizmus és a nemzeti-kereszténység, míg módszereiben a radikális utat választotta.

2006-ban a MIÉP-pel együtt indult a választásokon, de nem sikerült parlamenti helyet szerezniük (2,2 százalék). 2006 végétől Vona Gábor vette át a Jobbik elnöki tisztségét, 2007-ben pedig nyilvánosságra hozták a párt programját: államosítások, a privatizáció felülvizsgálata, bevándorlás korlátozása, kötelező erkölcs- vagy hittanoktatás, a "cigánybűnözés" megállítása, stb. A Jobbik újraélesztette a "cigánybűnözés" fogalmát, amiért több oldalról is támadás érte, de militarista jellege is a felé irányuló kritikákat erősítette. A 2007-ben Vona Gábor vezetése alatt felállított Magyar Gárda egyfajta pártmilíciára hajazott, amit a magyarság fizikai, lelki és szellemi védelmére hoztak létre. 2009 nyarán a Fővárosi Ítélőtábla feloszlatta a szervezetet, viszont pár napra rá megalakult a hasonló alapokon nyugvó Új Magyar Gárda.

A párt 2009-ben aratta első nagy győzelmét, amikor 14,77 százalékot szerzett az Európai Parlamenti választáson. Kommunikációjában a „Harmadik Erőként” határozta meg önmagát, de hamar céljává tette az MSZP megelőzését („legyőzését”). 2010-es „Radikális változás” nevű programjában az alapcélok újakkal egészülte ki: a "politikusbűnözés" megfékezése, politikusi álláshalmozás tilalma, közbiztonság erősítés, devizahitelesek helyzetének segítése, stb.

A 2010-es országos választáson a 16,67 százalékos eredményével egyértelműen az ország harmadik legerősebb pártja lett. A radikális megnyilvánulásai 2010 után csökkentek, s a Parlamentbe kerülésével egyfajta konszolidáció vette kezdetét. Ebből látszik, hogy míg a szocialista kormányokkal határozottan szembehelyezkedett, addig az Orbán-kormánnyal sok tekintetben kerülte a komolyabb konfrontációt. Emellett erősödött a párt cionizmus ellenessége, a Holocaustra emlékező Élet Menetével szemben megrendezésre került a Magyar Élet Menete, s bár a rendezvény éle inkább a Fidesz-kormány felé hajlott, az elnevezése mindenképpen sokatmondó.

A 2014-es Jobbik kampány egy újabb arculatváltást mutatott be. A párt visszafogott radikalizmusából, s inkább a tradíciókra, a családcentrikusságra és a biztonságra helyezte a fő hangsúlyt. A vidéki lakosság körében nagy népszerűségre tett szert, míg a 2013-ban alapított Magyar Tavasz Mozgalommal a fiatal szélsőjobboldali érzületű értelmiséget próbálta összefogni. A Jobbik évek óta próbált az MSZP-n felülkerekedni és a baloldal eróziója miatt nagy reményeket fűzött az áprilisi országgyűlési választáshoz, ám csalódnia kellett, 20,3 százalékával ismét a harmadik helyen végzett, a májusi EP választást viszont sikernek könyvelte el, hiszen 14,67 százalékával megelőzhette az MSZP-t, ezzel a Fidesz mögött a második legtöbb szavazatot kapott párt lett. Ennek ellenére talán nem a Jobbik erősödése, hanem az MSZP gyengülése eredményezhette a hőn áhított második helyet.

A 2014-es választások megmutatták, hogy a Jobbik támogatottsága enyhén növekszik, de társadalmi és politikai ereje gyakorlatilag stagnál. 2016-ban ebből a helyzetből terveztek kitörni, amikor Vona Gábor országjáráson kívánta a lehető legtöbb helyre és társadalmi réteghez eljuttatni a Jobbik üzenetét és növelni a párt szavazóbázisát. A Jobbik arculatváltása folytatódott, a radikális szemléletű tagokat a háttérbe szorították és elindultak a mérsékeltebb néppártosodás útján. Ennek jegyében 2017-ben a Jobbik már minden magyar ember képviseletét magára vállalta, valamint eltávolodott a korábbi antiszemita és rasszista megnyilvánulásitól. 2017 áprilisától kormánykritikus plakátkampányba kezdett, amit a Fidesz kegyeiből kiesett Simicska Lajos pénzügyi támogatásából fedeztek. A Fidesz ezt törvénysértőnek találta, és igyekezett eltávolítani a plakátokat, mire a Jobbik a szólásszabadság korlátozásával vádolta a kormányt.

A Fidesz és a Jobbik harca a 2018. áprilisi országgyűlési választásokig húzódott, amikor is sor kerülhetett a nagy megmérettetésre. A Jobbik az arculatváltás, az ismeretség növelése és a Simicska-pénzek miatt a Fidesz kihívójának tekintette magát, és bízott benne, hogy képes lesz a kormányváltásra. Ehhez képest a választási eredménye szinte ugyanannyi lett, mint négy évvel korábban: 19,06 százalék. Parlamenti helyeinek számát ugyan növelni tudta a korábbi 23-ról, 26-ra, ám ez kevésnek bizonyult a Fidesz legyőzéséhez. Noha a párt a Fidesz után a második helyen végzett, szavazóinak száma csak néhány tízezerrel gyarapodott az előző választáshoz képest. Mindezt a párt vezetése kudarcnak értékelte, Vona Gábor bejelentette a lemondását és kivonulását a politikai életből.

Egy hónappal később Sneider Tamás vette át a párt vezetését, aki a Vona-féle néppártosodás mellett szállt síkra, ugyanakkor ellenzői is megerősödtek a párton belül, ez pedig a párt szakadásához vezetett. Toroczkai László (a másik esélyes pártelnök Sneider mellett) kizárása a Jobbikból lavinát indított el, és tömegével léptek ki a pártból, sokan a Toroczkai vezette Mi Hazánk Mozgalom Párthoz csatlakoztak. A Jobbik 2019-ben tehát alaposan meggyengülve indult az Európai Parlamenti választáson, és katasztrofális vereséget szenvedett, míg 2014-ben a második legtöbb szavazatot kapta, 2019-ben csak az ötödik helyen végzett, és a 6,34 százalékával csupán egy képviselőt küldhetett Brüsszelbe. Ezután az elnökség lemondott, és 2020 januárjában a tisztújító kongresszus Jakab Pétert választotta pártelnökké.

Jakab elnökségével a Jobbik teljes arculatváltása vette kezdetét, és rövid időn belül egy nemzeti konzervatív jobbközép párttá vált, amely fordulattal viszont többek nem értettek egyet, és a pártból való távozások újabb hullámához vezetett. A néppárti Jobbik viszont szalonképessé vált az ellenzéki összefogás számára, amit immár a Jobbik is támogatott.

Az ellenzéki hatpárti megegyezés szerint a 2022-es választásra közös képviselőjelölteket és közös miniszterelnök-jelöltet állítanak. 2021 őszén előválasztáson döntöttek a közös miniszerelnök-jelöltről, amin Jakab Péter is megmérettette magát, de az öt jelölt közül negyedikként végzett, 14,1 százalékkal. A 2022-es országgyűlési választás sem hozta el a sikert az összefogásnak, amely ismét vereséget szenvedett, a Jobbik pedig csupán tíz mandátumhoz jutott, a négy évvel ezelőtti (eredeti) 26-hoz képest. A választási kudarcot követően a Jobbikon belül újra elégedetlen hangok csendültek fel, és sokan Jakab ellen fordultak, aki júniusban lemondott a pártelnöki tisztségéről, amit júliustól Gyöngyösi Márton tölt be.

A Jobbik gyors hanyatlása kétségessé teszi a párt jövőbeli sorsát. Míg 2018-ban az ország második legerősebb pártja volt, addig 2022-re a középmezőnybe került. A választási kudarcok és a néppártosodás miatt számos tagja hagyta el a pártot, ráadásul az új irányvonallal a választói egy része sem tudott azonosulni, aminek a hasznát a Mi Hazánk aratja le. A baloldallal való együttműködése, amely nem járt politikai haszonnal tovább gyengítették a Jobbikba vetett bizalmat. A Jobbiknak mielőbb tisztáznia kell ideológiai állását és újra meg kell nyernie a szavazók bizalmát, hogy a jövőben is életképes párt maradhasson.

Frissítve: 2022.08.10-én.

Párbeszéd - A Zöldek Pártja

Zöld, igazságos Magyarországot!

Alapítása: 2013. február 17.
Vezetője: Szabó Rebeka és Tordai Bence.
Ideológiája: Zöldpolitika, Európa-pártiság, szociáldemokrácia, feminizmus, állatvédelem.
Magyar Parlamentben: 2014-től. Jelenleg 6 képviselővel.
Európai Parlamentben: 2014-2019.
Kormányzás: Soha.

2012 közepétől az LMP-t megosztotta a kérdés, hogy részesei legyenek-e az Együtt2014 által szorgalmazott ellenzéki összefogásnak? 2013 elején döntés született arról, hogy az LMP elzárkózik a választási szövetségtől, de az ellenvéleményen lévő Jávor Benedek összefogta a pártban vele hasonlóan gondolkodókat, akikkel létrehozta a Párbeszéd Magyarországért Platformot, majd kiváltak az LMP-ből. 2013 januárjában a PM csatlakozott az összefogáshoz, februárban pedig párttá alakult. Március 8-án szorosabb szövetségre lépett az Együtt-tel, és bejelentették, hogy a választásokon közös jelöltekkel fognak indulni.

A 2014-es országgyűlési és EP választásokat követően egy-egy PM-es képviselő jutott a budapesti és a brüsszeli parlamentekbe. Jávor Brüsszelbe kerülésével lemondott társelnöki posztjáról, helyét Szabó Tímea mellett Karácsony Gergely foglalta el. 2014 októberében Karácsonyt Zugló kerület polgármesterévé választották.

A következő években a Párbeszéd ismeretsége mérséklődni kezdett, és szinte el is tűnt a köztudatból. A 2018-as választásra ésszerű okokból az önálló indulás nem lehetett opció, ezért egyedüliként összefogott az MSZP-vel, és a közös miniszterelnök jelöltet is a PM adta, Karácsony Gergelyt. Az MSZP-PM gyenge teljesítménye ellenére (11,91 százalék) a PM három helyet is szerzett a Parlamentben, amit önállóan aligha érhetett volna el. A 2019-es Európai Parlamenti választáson a PM ismét az MSZP-vel indult közös listán, de a 6,61 százalékos gyenge eredményük csak egy mandátumra volt elég, amit az MSZP töltött be, így öt év után a PM nem küldhetett képviselőt Brüsszelbe.

A PM ismeretsége az egyre népszerűbb Karácsony Gergely személyével kezdett ismét gyökeret verni a köztudatba. Először Zugló polgármestereként szerzett hírnevet magának, majd 2019 őszén az önkormányzati választások alkalmával, amikor az ellenzéki összefogás közös főpolgármester-jelöltje és Tarlós István kihívója lett. A választók Karácsonynak kedveztek, 50,86 százalékkal megszerezte Budapest főpolgármesteri posztját.

Ettől fogva Karácsony személye felértékelődött, és egy ideig úgy tűnt, hogy a 2022-es országgyűlési választásokra összefogó ellenzék miniszterelnök-jelöltségét is megszerezheti. A 2021 őszén rendezett előválasztáson az MSZP és az LMP is a személyét támogatta, s az első fordulóban 27,31 százalékot szerzett, amivel a második helyen végzett, de két nappal a második forduló előtt váratlanul visszalépett. Az országos választáson a hatpárti összefogás megbukott, azonban a PM hét parlamenti helyet is szerzett, története során a legtöbbet. 

A PM kiáll a társadalmi esélyegyenlőség mellett és a gazdasági érdekekkel párhuzamosan a környezeti fenntarthatóságot is szem előtt tartja. A jogállamiság és a demokratikus értékek betartása prioritása, valamint elítéli a faji, nemi, szexuális és társadalmi hovatartozás szerinti megkülönböztetést. Támogatja a politikai és a gazdasági szféra szétválasztását, valamint elítéli a politikai eszközökkel való elnyomást.

A Párbeszéd kis pártként aktív résztvevője a magyar politikai életnek, de valós támogatottsága mindeddig bizonytalan. A fennmaradáshoz rend szerint egy nagyobb párthoz kell csapódnia, korábban az Együtt-höz, legutóbb pedig az MSZP-hez. A szocialistákkal való szövetsége viszont tartósnak bizonyult, ráadásul kölcsönös előnyökkel is jár, mivel az MSZP behúzza a PM-et a Parlamentbe, cserébe a PM szalonképes politikusokkal szolgál. 

Frissítve: 2022.08.15-én.

Mi Hazánk Mozgalom

„Minden magyar felelős minden magyarért!” – Szabó Dezső.

Alapítása: 2018. június 23.
Vezetője: Toroczkai László.
Ideológiája: Nemzeti radikalizmus, nemzeti konzervativizmus, kereszténydemokrácia, euroszkepticizmus, nacionalizmus, szociálkonzervativizmus.
Magyar Parlamentben: 2022-től. Jelenleg 6 képviselővel.
Európai Parlamentben: Soha.
Kormányzás: Soha.

A Mi Hazánk Mozgalom története a Jobbik 2018-as választási vereségével kezdődött. 2018. áprilisban az országgyűlési választáson a Jobbik nem tudta leváltani a Fideszt, a második helyen végzett, ezért Vona Gábor pártelnök lemondott tisztségéről. Az elnöki posztért Toroczkai László és Sneider Tamás indult. A két politikus két ellenkező álláspontot képviselt a párt irányvonalát illetően: Sneider a Vona-féle néppártosodás útját kívánta továbbvinni, míg Toroczkai vissza szeretett volna térni a Jobbik eredeti, radikális elképzeléseihez. A párt végül Sneidert választotta elnökének, mire Toroczkai Mi Magunk néven platformot alakított, de ezt a Jobbik nem fogadta el, és Toroczkait kizárták a pártból. 2018. június 23-án Toroczkai híveivel megalapította a Mi Hazánk Mozgalmat, amihez számos volt jobbikos politikus és párttag csatlakozott.

2019 elején a Mi Hazánk együttműködési megállapodást kötött a MIÉP-pel és a Független Kisgazdapárttal, így a májusi Európai Parlamenti választáson a párt jelöltjei egyben a MIÉP és az FKgP jelöltjei is voltak. Az alig egy éve létező párt az EP választáson 3,29 százalékot ért el, amivel nem jutott mandátumhoz, de megelőzte az LMP-t, és feleannyi szavazatot kapott, mint a Jobbik.

2019 nyarán létrejött a Nemzeti Légió, ami a Jobbik eredeti Magyar Gárdájának szellemiségét képviselte. 2020 decemberében a Légió beolvadt a Magyar Önvédelmi Mozgalomba. A párt figyelemfelkeltő felvonulásokkal szerzett ismeretséget, és ismét napirendre tűzte a „cigánybűnözés” témáját. A párt nyíltan homofób és LMBTQ-ellenes, 2020-ban szivárványzászlókat gyaláztak meg, mesekönyvet daráltak be és követelték a „homoszexuális propaganda” törvényi korlátozását.

A 2022-es országgyűlési választásokon a Mi Hazánk önállóan indult, és 5,91 százalékot szerezve bekerülhetett a Parlamentbe.

A Mi Hazánk jelenleg a legradikálisabb szélsőjobboldali párt Magyarországon. Ha valaha kormányra kerülne, akkor kilátásba helyezte az ország kiléptetését az Európai Unióból, a halálbüntetés és a sorkatonaság visszaállítását, valamint erőteljes iparfejlesztésbe fogna. Jelenlegi támogatottsága azonban alacsony, ezért a párt jövője bizonytalan, a léte pedig attól függ, hogyan lesz képes érdemben növelni támogatottságát az elkövetkező években.

Frissítve: 2022.08.16-án.

LMP - Magyarország Zöld Pártja (Zöldek)

Magyarország Zöld Lesz, Vagy Nem Lesz!

Alapítása: 2009. február 26.
Vezetője: Ungár Péter és Schmuck Erzsébet.
Ideológiája: Zöldpolitika, ökoszocializmus, Európa-pártiság.
Magyar Parlamentben: 2010-től. Jelenleg 5 képviselővel.
Európai Parlamentben: 2014-2019.
Kormányzás: Soha.

A 2009-ben alapított Lehet Más a Politika a liberális és konzervatív eszmékből építkező zöldpártként indult, majd egyre inkább a zöldpolitika felé tendált. Az LMP választ próbál adni a környezetvédelmi, a képviseleti demokrácia minőségét érintő és a társadalmi igazságosság kapcsán felmerülő kérdésekre, miközben határozottan fellép a politikai korrupció ellen.

Párttá szerveződését követően a 2009-es Európai Parlamenti választásokon a Humanista Párttal közösen indult. 2,6%-os eredményükkel nem jutottak mandátumhoz, de megelőzték az SZDSZ-t, amit az LMP győzelemként könyvelt el. A kampányidőszakban felszólaltak a kampánypénzek takarékosabb felhasználása érdekében, egy limit megállapítására tettek javaslatot, valamint a nyílt kampányszámla bevezetését kezdeményezték. Ezek közül egyik sem valósult meg, az LMP ennek ellenére nyilvánossá tette kampányszámláját.

A 2010-es választáson, alig egy éves fennállását követően 7,48 százalékkal parlamenti párttá vált. Az LMP megalakulásától kezdve hangoztatta távolságtartását mindkét nagy párttól, ti. a Fidesztől és az MSZP-től, s nem kívánta egyiket sem „hatalomra juttatni”, vagy érdekből segíteni.

Az Együtt2014 párt a baloldal egyesítésében látta a Fidesz legyőzésének egyetlen lehetőségét, így felkérték az LMP-t is az összefogáshoz való csatlakozásra, de a pártvezetést megosztotta a kérdés. 2013 januárjában a Schiffer András képviselete távolmaradók kerekedtek felül, míg Jávor Benedek a csatlakozásra hajlandó tagokkal elhagyta az LMP-t és a Párbeszéd Magyarországért Pártként csatlakozott a baloldali összefogáshoz. A pártszakadás meggyengítette az LMP-t, parlamenti frakciója is felbomlott. A pártot ért megrázkódtatás ellenére a 2014. áprilisi országgyűlési választáson az 5,34 százalékot elért LMP parlamenti párt maradhatott, s a májusi EP választáson szerzett 5,04 százalékával Brüsszelbe is küldhetett egy képviselőt.

Az LMP-t 2013-ig egy országos választmány irányította, amit követően két társelnöke lett a pártnak, az egyikük mindig nő. A párt első két társelnöke 2013-tól Schiffer András és Szél Bernadett volt. 2016 májusában Schiffer lemondott társelnöki tisztségéről és a parlamenti helyéről, ezután kívülről segítette tovább az LMP működését. Helyét a pártban és az Országházban Hadházy Ákos vette át.

2018-ban az LMP ismét önállóan indult a választáson, és Szél Bernadettet jelölték miniszterelnöknek. Az előző választáshoz képest sokat javított az eredményén, 7,1 százalékot ért el és története során ekkor kapta a legtöbb szavazatot (több mint négyszázezret). Ennek ellenére a vezetés kudarcként értékelte a választáson elért eredményt, Hadházy lemondott társelnöki tisztéről, helyét Keresztes László Lóránt vette át.

A választást követően az LMP újabb belső válsággal nézett szembe. 2018 májusában Schiffer András kilépett a pártból és visszavonult a politikától, azzal indokolva döntését, hogy nem ért egyet a párt új irányvonalával. A belső hatalmi harcok áldozatául eső Szél Bernadett októberben hasonló okkal hagyta ez az LMP-t, amivel a szervezet fél év leforgása alatt három kulcsszemélyiségétől esett el. A női társelnök Demeter Márta lett. Minderre következett a 2019. májusi EP választás, ahol az LMP katasztrofálisan leszerepelt. A kilenc listát állító párt közül 2,18 százalékkal a nyolcadik helyen végzett, és nem küldhetett képviselőt Brüsszelbe, a párt elnöksége ezután le is mondott, az új elnök Kendernay János és Schmuck Erzsébet lett. 2020. február 8-tól új nevet vett fel a párt: LMP – Magyarország Zöld Pártja, röviden Zöldek. Augusztusban Kendernay távozott az elnöki posztból, helyét Kanász-Nagy Máté vette át.

A belső válságok és a támogatottság megcsappanása is arra késztették a pártot, hogy a 2022-es országos választáson ne önállóan induljon, hanem a történetében először a baloldali összefogáshoz csatlakozva. Az Egységben Magyarországért választási szövetség ugyan nem érte el a kormányváltást, de az LMP ismét bejuthatott és öt képviselőt küldhetett a Parlamentbe.

Az LMP noha rendre közel táncol a bejutási küszöbhöz, kis pártként évek óta aktívan jelen van a magyar politikai életben. Azonban a belső ellentétek és az ismert politikusainak távozása komoly kihívás elé állíthatják, ami a párt jövőjét is veszélyeztetheti. Az LMP-nek mindenképpen arra kell törekednie, hogy még jobban megragadja a választópolgárok figyelmét és egy biztos szavazóbázist alakíthasson ki maga mellett.

Frissítve: 2022.08.19-én.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Az egykor parlamenti pártok, A Parlamentbe be nem jutottak

Miután túljotottunk a mai monarchiák két nagy csoportján, ti. az európai és az iszlamida uradalmakon, most tekintsünk a világ más tájaira, amely monarchiák Ázsiától, Óceánián át, egészen Afrikáig húzódnak. Ezen vegyes monarchiák között mutatjuk be az egykoron hatalmas császárságot, Japánt, de a legapróbb is említést nyer, mint a kis sziget Tonga.

A Japán Császárság:

Uralkodó: Naruhito.
Született: 1960. február 23. Tokió, Japán.
Uralkodik: 2019. május 1-jétől.
Dinasztia: Jamato.
Trónörökös: Öccse, Fumihito koronaherceg.

A Japán Császárság a legősibb örökletes monarchia a világon, ugyanis a hagyomány és a legenda szerint a jelenleg regnáló Jamato dinasztia az i.e. 660. év óta folyamatosan uralkodik az országban, pontosan Dzsimmu császár hatalomra kerülésétől kezdve. Mindazonáltal meg kell említeni, hogy se Dzsimmu, se az első 25 japán császár létezése történelmileg nem bizonyítható.

Naruhito szülei házasságát a dinasztia és a tradicionális csoportok is ellenezték, ugyanis Naruhito anyja, Micsiko katolikus családból származott, és bár nem volt megkeresztelve, szülei hitében osztozott. Naruhito apja, Akihito viszont a szívét követte és nem az elvárásokat hitvese kiválasztásában, így a házasság 1959-ben létrejött, míg a következő évben megszületett első fiúgyermekük, Naruhito.

Naruhito gyermekkora nyugalomban telt a császári udvarban, tanulmányait először Japánban, majd 1983-1986 között Oxfordban folytatta. Európai tartózkodása során számos uralkodóval találkozott, többek között II. Erzsébet brit királynővel, I. János Károly spanyol királlyal és Beatrix holland királynővel. Visszatérve Japánba 1988-ban diplomát szerzett történelemtudományból. 1993-ban feleségül vette Maszako Owadát, egyetlen gyermekük, Aiko hercegnő 2001-ben született.

<span style="font-size:11.0pt;line-height:107%;font-family:" calibri",sans-serif;="" times="" new="" roman";="" =""="" "="">2017 decemberében a japán kormány bejelentette, hogy Akihito császár 2019. április 30-ával lemond a trónról fia javára. Naruhito császárrá nyilvánításával Japánban kezdetét vette a Reiwa-korszak, avagy a Gyönyörű Harmónia kora.

A Thaiföldi Királyság:

Uralkodó: Maha Vadzsiralangkorn (X. Ráma)
Született: 1952. július 28. Dusit palota, Bangkok, Thaiföld.
Uralkodik: 2016. október 13-tól.
Dinasztia: Csakri.
Trónörökös: Fia, Dipankorn Raszmidzsoti herceg.

A Csakrik 1782-ben vették át a hatalmat Sziámban. A Csakri eredetileg egy titulus volt (kb. civil kancellár, miniszter). Ezt a tisztséget viselte I. Ráma még mielőtt uralkodóvá lett, később pedig erről nevezte el a dinasztiáját. A sziámi (thaiföldi) királyokat Rama-nak nevezik, jelenleg a tízedik királyuk uralkodik ezen a néven.

Az ország nevét a XX. században változtatták meg Thaiföldre (Muang Thai), jelentése „szabadföld”. A változtatás 1939-ben történt, de mivel a II. világháborúban Thaiföld Japánhoz csatlakozott, a nyugati hatalmak nem ismerték el Sziám új nevét, erre csak 1949-ben került sor.

Maha Vadzsiralangkorn Bhumibol király (IX. Ráma) egyetlen fiaként látta meg a napvilágot 1952. július 28-án. Tanulmányait Thaiföldön kezdte, majd az Egyesült Királyságban és Ausztráliában folytatta, mesterfokozatát Bangkokban szerezte meg. Ausztráliában katonai kiképzésen vett részt, majd hazájában a katonai hírszerzésnél teljesített szolgálatot. Amerikai, brit és ausztrál egységeknél további katonai tapasztalatokat szerzett, valamint harci repülők és helikopterek vezetését is elsajátította. A ’70-es években részt vett több thaiföldi akcióban a kommunisták és a Vörös Khmer ellen. 1978-tól a királyi testőrség vezetője lett. Ugyanekkor egy esztendőre buddhista szerzetesnek állt, ami minden buddhista vallású thai férfi számára kötelező.

1977-ben feleségül vette unokatestvérét Szoamszavali Kitijakarát, és egy évre rá megszületett lányuk Badzsrakitijabha hercegnő. A trónörökös később Juvadhida Polpraszerth színésznővel élt együtt, akitől öt gyermeke született (négy fiú és egy lány). Szeretett volna elválni feleségétől, aki viszont nem egyezett ebbe bele, ezért hosszú évekig tartó válóper vette kezdetét. Szoamszavali hercegné hátrányos helyzetbe került a tárgyalásokon, ugyanis Thaiföldön a királyi ház tagjainak bármilyen mértékű kritizálása is törvénybe ütköző, ezért a feleség a bíróságon nem mondhatott semmi terhelőt a férjéről. Végül 1993-ban a bíróság kimondta a válást.

1994-ben elvette Juvadhidát, a házasságra a király is áldását adta (a királyné nem). Juvadhida az esküvő után engedélyt kapott, hogy megváltoztassa nevét: Mom Szudzsarinee Mahidol na Ajudhaja. 1996-ban Mom Szudzsarinee váratlanul elhagyta Thaiföldet és gyerekeivel együtt Nagy-Britanniába költözött. Vadzsiralangkorn házasságtöréssel vádolta a feleségét. A trónörökös később elraboltatta lánygyermeküket, és visszahozatta Thaiföldre, s hercegnővé tette, míg a feleségét és fiait megfosztották címeiktől és útlevelüktől.

Vadzsiralangkorn 2001-ben újra megházasodott Szriraszmi Szuvadee-vel. A házasságot 2005-ig titokban tartották, ekkor született meg fiúgyermekük, Dipangkorn Raszmidzsoti herceg. Harmadik házassága is megromlott, a pár gyakran külön élt egymástól, végül 2014 decemberében elváltak egymástól.

2016. október 13-án, apja halálakor Vadzsiralangkorn előtt megnyílt az út a királyi trón felé, de beiktatása elhalasztását kérte, mivel időre volt szüksége, hogy felkészüljön az uralkodói teendőkre. December 1-jén végül elfogadta az uralkodásra való felkérést, de uralmát visszamenőlegesen apja halála óta számítják.

A Kambodzsai Királyság:

Uralkodó: Norodom Sihamoni.
Született: 1953. május 14. Phnom Penh, Kambodzsa.
Uralkodik: 2004. október 14-től.
Dinasztia: Norodom.

Kambodzsa királya nem öröklés útján kerül a trónra, hanem a Királyi Trón Tanácsa választja meg az új uralkodót, s mely Tanács az országot irányító főbb méltóságokból áll, mint például a miniszterelnök vagy a Nemzetgyűlés elnöke. A megválasztott király élete végéig uralkodik és halála után kerül sor az újabb választásra. A király-jelöltek általában nemesi származású kambodzsaiak.

Kambodzsa történetében több Norodom király is volt már, a XIX. században került trónra az első e családból, majd a XX. század során egyre többen, amivel gyakorlatilag uralkodói dinasztiát alapítottak. Az előző kambodzsai király is Norodom volt, aki Sihamoni apja volt.

Sihamoni a fiatalkorát Csehszlovákiában töltötte, 1962-1975 között tartózkodott az országban, amikor egy rövid időre Észak-Koreába költözött. 1977-ben visszatért Kambodzsába, de az épp uralmon levő radikális kommunista Vörös Khmer háziőrizetbe vette a családjával együtt. 1979-ben szabadultak ki a vietnamiak segítségével, majd 1981-ben Franciaországba távozott.

Hosszú ideig élt Párizsban, ahol 1993-ban Kambodzsa nagykövete lett az UNESCO-ba. 2004-ben apja halála után királynak választotta az erre kijelölt Tanács. Ő az egyetlen uralkodó ma, aki beszéli a cseh nyelvet, Párizsi tartózkodása alatt ugyanis gyakran visszalátogatott Prágába. Sihamoni király agglegény, nincsenek gyermekei, de az utódlásra ez nincs hatással, mivel a következő királyt is választani fogják.

A Bhutan-i Királyság:

Uralkodó: Dzsigme Khesar Namgyel Wangcsuk.
Született: 1980. február 21. Dechencholing Palota, Bhutan.
Uralkodik: 2006. december 14-től.
Dinasztia: Wangcsuk.
Trónörökös: Fia, Dzsigyel Ugyen Wangcsuk.

A Wangcsuk ház 1907-től uralkodik Bhutan-ban, ami előtt az ország központi körzetének a kormányzói voltak, ami a többi helyi méltóság ellenségeskedését váltotta ki, helyi harcokat robbantva ki ezzel.

Dzsigme tanulmányait Bhutan-ban kezdte el, majd az USA-ban és az Egyesült Királyságban folytatta. Trónörökösként gyakran képviselte az országát a nemzetközi kapcsolatokban. A kosárlabdázás ma is nagy szenvedélye a királynak.

Királlyá koronázása után eltökélten kiállt a demokrácia eszméjének terjesztése mellett, országjáró körútja során próbálta az emberek figyelmét felhívni a demokrácia fontosságára. 2011 októberében vette feleségül a 21 éves Jetsun Pemát, akivel novemberben Japánba látogatott. Dzsigme jelenleg a legfiatalabb uralkodó a világon és a "világ leghelyesebb királyának" nevezik.

A Tonga-i Királyság:

Uralkodó: VI. Tupou.
Született: 1959. július 12. Nuku’alofa, Tonga.
Uralkodik: 2012. március 18-tól.
Dinasztia: Tupou.
Trónörökös: Fia, Tupoutoʻa ʻUlukalala koronaherceg.

Tonga Óceánia egyetlen olyan szigete, amit soha sem gyarmatosított egyik nagyhatalom sem. A Tupou dinasztia 1875 óta uralkodik a szigeten.

Az 1959-ben született ʻAhoʻeitu az Egyesült Királyságban folytatta a tanulmányait, majd a tongai hadsereg tengerészetéhez szegődött. A hadiszolgálat mellett amerikai és ausztráliai egyetemeken tanult tovább.

1998-ban elhagyta a hadsereget, hogy politikai szerepet vállalhasson. 1998-2004 között védelmi- és külügyminiszter volt, 2000-től miniszterelnök is. 2005 közepétől zavargások robbantak ki Tongán a királyi család túlzott politikai befolyása ellen és a demokratikus értékek mellett. 2006-ban, minden bizonnyal a tüntetések hatására, ʻAhoʻeitu lemondott a kormányfői posztról. 2008-2012 között Tonga ausztráliai főbiztosa (nagykövete) volt.

Bátyja, V. Tupou György király 2012-ben bekövetkezett halála után lépett trónra, VI. Tupou néven.

A Szváziföldi Királyság:

Uralkodó: III. Mswati.
Született: 1968. április 19. Raleigh Fitkin Memorial Hospital, Szváziföld.
Uralkodik: 1986. április 25-től.
Dinasztia: Dlamini.
Trónörökös: Nem megnevezett.

A jelenleg uralkodó Dlamini klán ősei a XVI. században vándoroltak be a mai Szváziföld területére, Mozambique felől. A XIX. század közepétől ez a család egyesítette a szvázi törzseket és azóta is uralkodnak az országban.

Amikor 1982-ben Mswati apja meghalt, akkor az Állami Nagytanács őt jelölte ki az új királynak, de mivel csak 14 éves volt ezért négy évig a volt király két felesége uralkodott, mint régensek. Ez idő alatt a fiatal Mswati befejezhette tanulmányait Angliában, ami után 18 évesen király lett. Kezdetben az anyjával közösen uralkodott és a mai napig kikéri anyja tanácsát bizonyos ügyekben.

2004-ben új alkotmányt fogadtatott el, amiben biztosított lett a szólás és gyülekezés szabadsága, mind a média, mind az állampolgárok számára. 2001-2005 között törvény tiltotta a 18 éven alattiak szexuális kapcsolatba lépését, amivel a HIV/AIDS fertőzések csökkentését várták, ezt a szabályt viszont maga a király szegte meg, amikor feleségül vette 13. feleséség, aki csak 17 éves volt.

A királynak 14 felesége és 23 gyermeke van. A trónöröklés kérdése nem tisztázott, mivel a szvázi tradíciók az öröklés rendjét nagyon szigorúan szabályozzák. Egy külön Tanács dönti el, hogy a király mely felesége lehet a Nagy Feleség vagy az Anyakirálynő, aki fia lesz majd az új király. Azonban az Anyakirálynőnek csak egyetlen egy és csakis fiú gyermeke lehet, mivel a hagyományok szerint szvázi királynak nem lehetnek testvérei. E mellett több feltételnek kell megfelenie az anya és gyermekének a természetének.

A Lesotho-i Királyság:

Uralkodó: III. Letsie.
Született: 1963. július 17. Morija, Lesotho.
Uralkodik: 1990. november 12. - 1995. január 25. / 1996. február 7-től.
Dinasztia: Moshesh.
Trónörökös: Fia, Lerotholi Seeiso herceg.

A Moshesh ház a XIX. zázad elejétől kezdve uralkodik Lesotho területe felett. Letsie az Egyesült Királyság legnevesebb egyetemeire járt és amint 1989-ben befejezte tanulmányait, rá egy évre, 1990-ben visszatért Lesotho-ba, s száműzette apját az országból és átvette a hatalmat. 1995-ben azonban visszatért az apja és restaurálta hatalmát, de alig egy évre rá autóbalesetben meghalt, amivel fia újra megszerezte a trónt.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Monarchiák a XX. században

Frissítve: 2021.03.14-én.

Amint megismerkedtünk az európai dinasztiákkal, tegyünk egy nagyobb lépést, egy másik világ uralkodói felé, és tárjuk fel az iszlám monarchiák jelen uralkodóinak a portréit. Noha sokkal kevésbé ismert fejedelemkről és családokról lesz szó, múltjuk és uralkodásuk az adott országban a történelem évszázadaiba nyúlik vissza. Az Európa-centrikus világnézetünk miatt gyakran megfeledkezünk a világ más részeiről, s azok jelentékeny hagyományairól és múltjáról. 

Az iszlám világot manapság a sok sztereotípiának köszönhetően egy agresszív, harcos, elvakult, talán visszamaradott világnak vélhetnénk. Természetesen háborúra és vérontásra, üldözésekre és elnyomásra bőven akad példa, főleg az arab világban, mégis az iszlám monarchiák bizonyultak a legbékésebb államoknak, és a monarchikus tradíciókhoz való ragaszkodásuk mellett a fejlődés és modernizáció mellett igen határozottan kiállnak ezek a fejedelmek.

Kutatásom során rájöttem mennyire kevest tudok erről a lentebb leírt világról, ezért remélem, hogy az Olvasó számára is érdekesek lesznek a következő sorok.

A Marokkói Királyság

Uralkodó: VI. Mohamed.
Született: 1963. augusztus 21. Rabat, Marokkó.
Uralkodik: 1999. július 23-tól.
Dinasztia: Alaouite.
Trónörökös: Fia, Moulay Hassan koronaherceg.

Az Alaouite-ok a XVII. századtól uralkodtak a mai Marokkó területén, kezdetben csak Délkelet-Marokkó egy apró részén, de folyamatosan terjeszkedtek és egyesítették uralmuk alatt Marokkót. 1912-ben az ország területe francia protektorátus alá került, amivel azonban a királyság nem szűnt meg, ám az északi területeket át kellett adniuk a spanyoloknak, ahova a király hatalma már nem terjedhetett ki. A francia jelenlét gazdasági-technológiai fejlődéssel járt, de a függetlenedésért mégis harcok indultak, amit 1956-ban értek el.

VI. Mohamed király trónra kerülésekor ígéretett tett a szegénység és korrupció felszámolására, valamint, hogy munkahelyeket teremt és növeli az emberi jogok szerepét az országban. Szembehelyezkedik az konzervatív  iszlamista politikával, amiért gyakran a fundamentalisták ellenszenvét váltja ki. Uralkodása alatt a marokkói nők jogait jelentősen bővítették.

2010 végén korrupciós ügyletekben indult nyomozás, mely szálai a királyi udvarig értek, amivel Mohamed politikája és szavahihetősége is megkérdőjeleződött. 2011 elejére a lakosság egyre elégedetlenebb lett, hiányolják a polgári szabadságjogokat, felháborító a gazdagok és szegények közötti hatalmas szakadék, a korrupció, az egészségügy fejlettlensége, a szabad választások hiánya, ami végül a 2011. február 20-i felkeléshez vezetett, s mely ellenállás ma sem fejeződött be.

A Szaúd-Arábiai Királyság

Uralkodó: Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd.
Született: 1935. december 31. Rijád, Szaúd-Arábia.
Uralkodik: 2015. január 23-tól.
Dinasztia: Szaúd.
Trónörökös: Fia, Mohamed bin Szalman koronaherceg.

A Szaúd klán már a XV. századtól meghatározó szereplője volt az Arab-félsziget hatalmi harcainak. 1744-ben saját államot szerveztek: Szaúd-Arábiát, ahol királyokként uralkodtak. 1818-ban ugyan a török-egyiptomi seregek szétzúzták a Szaúdok országát és a dinasztia tagjait lemészárolták vagy bebörtönözték, 1824-ben mégis új erőre kaptak, és restaurálták államukat. A Szaúd-dinasztia ma a világ egyik leggazdagabb és legnagyobb hatalommal bíró családja, akik jelenleg több ezer tagot (kb. 15.000) számlálnak maguk között.

Szalman 1935-ben, Ibn Szaúd király (1932-1953) 25. fiaként látta meg a napvilágot. Tanulmányait követően először a főváros, Rijád, majd Rijád tartomány kormányzója lett, egészen 2011-ig. A főváros és az ország legfontosabb tartományának vezetőjeként sokban hozzájárult ahhoz, hogy Rijád egy közepes méretű városból metropolisszá válhatott.

2011 végén Szalman a miniszterelnök második helyettese, védelmi miniszter és a Nemzetvédelmi Tanács tagja lett. Védelmi miniszterként elkötelezett a bahreini felkelés leverése mellett, amely érdekében 1000 fős katonai egységet küldött az országba. Minisztersége alatt növelte a katonai célú kiadásokat, s ennek eredményeképpen Szaúd-Arábia lett a negyedik olyan ország a világon, amely a legtöbbet fordít hadseregére. Szaúd-Arábia 2014-től az Iszlám Állam ellen fellépő katonai koalíció tagja, s folyamatos bombatámadásokkal sújtja a terrorista szervezet szíriai és iraki támaszpontjait.

Szalman, Abdullah király (2005-2015) öccse 2012-től trónörökös, amely kinevezése betudható a megfontolt és kompromisszumra képes természetének, valamint a kiterjedt szociális, kulturális és diplomáciai kapcsolatainak. A király 2015-ös halálát követően Szalman lépett Szaúd-Arábia trónjára, akinek konzervatív felfogása nem enged arra következtetni, hogy szociális és politikai reformok következhetnének be a szaúdi királyságban. 

A Jordán Királyság

Uralkodó: II. Abdullah.
Született: 1962. január 30. Amman, Jordánia.
Uralkodik: 1999. február 7-től.
Dinasztia: Hashim.
Trónörökös: Fia, Hussein koronaherceg.

A Hashim dinasztia Mohamed prófétától származtatja magát. Az Arab-félszigeten évszázadokig harcoltak a különböző arab klánokkal a hatalomért. A Török Birodalomban a család Hejaz helytartói lettek, ami az Arab-félsziget nyugati partvonalát foglalta magában. Az I. világháború alatt azonban a klán felkelt a törökök ellen és kikilátották Hejaz királyságát. 1925-ben ez az ország megszűnt létezni és Szaúd-Arábiába olvadt bele, a Hashim-ok pedig szétszéledtek a világba.

A Hashim család azonban 1921-től Transzjordánia Emirátusában is uralkodtak, brit mandátm alatt, majd 1946-tól, a függetlenség után, mint Jordánia királyai uralkodnak a mai napig.

II. Abdullah fő prioritása az ország gazdasági teljesítményének a növelése, amit az uralkodása során el is ért. Támogatja a térség gazdasági összefogását és az USA-val több szabad kereskedelmi megállapodást kötött, ami a térségben egyedülálló dolognak számít. Az iszlám vallást a béke ösvényének nevezte, ő is találkozott a pápával és támogatja a vallások iránti toleranciát és a békés egymás mellett létezésüket.

II. Abdullah 2010-ben elnyerte a negyedik legbefolyásosabb muszlim címet. A király megrögzött Star Trek rajongó és 1996-ban még egy rövid jelenetben is feltűnt a Star Trek sorozatban. A Transformers második részének néhány jelenetét Jordániában forgatták, amihez minden segítséget biztosított király.

Az Ománi Szultanátus

Uralkodó: Hajszam bin Tárik Ál Szaíd.
Született: 1955. október 13. Maszkat, Omán.
Uralkodik: 2020. január 11-től.
Dinasztia: Ál Szaíd.
Trónörökös: Fia, Thejazid bin Hajszam Ál Szaíd.

Omán évszázadokig harcolt a függetlenségéért Perzsiával szemben, amiben az Ál Szaíd-dinasztia jelentős szerepet vállalt. 1744-ben döntő győzelmet arattak a perzsák felett, és a független Omán élére az Ál Szaíd-ok kerültek, mint imámok (vezetők). 1783-tól az imám titulus helyett a szultán megnevezéssel illetik az uralkodókat. Az Ál Szaíd-ok a mai napig Omán uralkodódinasztiája, s 1964-ig az afrikai Zanzibár szultánjai is e házból kerültek ki, míg a forradalom el nem törölte ott a monarchiát, amivel nem sokára Zanzibár beolvadt Tanzániába.

Hajszam 1955-ben született, de nem szultáni gyermekként, ugyanis akkor a nagybátyja, III. Szaíd uralkodott, akit aztán 1970-ben a fia, Kábúsz letaszított a trónról. Hajszam tehát távol helyezkedett el a trónutódlástól, s habár Kábúsznak nem volt gyermeke, évtizedekig utódot sem jelölt ki.

Hajszam Oxfordban végezte felsőfokú tanulmányait, 1979-ben diplomázott. Feleségétől, Ahad-tól négy gyermeke született, két fia és két lánya. Legidősebb fia, Thejazin a jelenlegi trónörökös. Hajszam az 1980-as évektől politikai tisztségeket töltött be, főleg a külkapcsolatokban tevékenykedett, 2016-ban például ő fogadta az országba látogató brit trónörököst, Károly herceget és feleségét, Camillát.

Kábúsz szultán 2020 januárjában bekövetkezett halála után a végakarata alapján az uralkodói család Hajszamot nevezte ki Omán új szultánjává, egyben az ország miniszterelnöke és a védelmi minisztere is lett. Szultánként kiállt a békés külpolitika folytatása és a gazdasági fejlődés mellett. Első intézkedései között kiterjesztette az országra a szabad szólás- és véleményszabadságot, megtiltotta a lakosság elektronikus és papíralapú levelezésének állami ellenőrzését, a szociális médiába való betekintést. Továbbá engedélyezte a szabad vallásgyakorlást, amíg az nem sérti a közrendet. Hajszam szultánt nyugati, modern beállítottságú uralkodónak tartják, aki a lakosság körében is népszerűségnek örvend.

Az Egyesült Arab Emirátusok

Az Egyesült Arab Emirátusok politikai rendszere egyedülálló a világon. Egyfajta monarchikus föderációról beszélhetünk, amely hét emirátust egyesítő szövetségi állam. A hét emirátus élén egy-egy emír áll. A térképen látható hét emirátus a következő: Abu Dhabi, Ajman, Fujairah, Sardzsa, Dubaj, Rász el-Haima, Umm al-Quwain. A föderáció fővárosa Abu Dhabi.

A jelenlegi hét emír, az előbbi sorrendben: Kalifa bin Zayed Al Nahyan, Humaid bin Rashid Al Nuaimi, Hamad bin Mohamed Al Sharqi sejk, Szultan bin Mohamed Al-Qasimi, Mohamed bin Rashid Al Maktoum, Szaúd bin Saqr al Qasimi, Szaúd bin Rashid Al Mu'alla.

Kalifa bin Zayed Al Nahyan elnök és Mohamed bin Rashid Al Maktoum alelnök és miniszterelnök.

Közösségi szinten a hatalmat a föderáció elnöke gyakorolja, akit a hét emír választ meg, bár hagyományosan mindig Abu Dhabi emírje tölti be ezt a tisztet. A miniszterelnököt is a hét emír választja és hasonlóan, mint az elnöknél, a mindenkori dubaj-i emír látja el a kormányfői feladatokat (aki mellesleg alelnök is). A hatalmi ágak nincsenek elválasztva, a kormány gyakorolja a végrehajtói, a törvényhozói hatalmat és az igazságszolgáltatás is a kezében van.

A Katari Emirátus

Uralkodó: Tamim bin Hamad Al Thani sejk.
Született: 1980. június 3. Doha, Katar.
Uralkodik: 2013. június 25-től.
Dinasztia: Thani.
Trónörökös: Nincs kijelölt, legidősebb fia Hamad bin Tamim Al Thani sejk.

Az Al Thani klán a XIX. század óta vezeti Katart, s a század végétől a katari emírek is közülük kerülnek ki. Tamim bin Hamad Al Thani az előző sejk Hamad bin Kalifa sejk negyedik fia és 2003 óta Katar trónörököse. Tanulmányait Nagy-Britanniában végezte, majd biztonsági és gazdasági feladatokat ruháztak rá. Tamim szenvedélyes sportember és aktívan részt vesz a nemzetközi sportszervezetek munkájában. Érdekli a történelem és a nemzeti hagyaték, s kiválóan beszél angolul és franciául.

2013. június 25-én Hamad bin Kalifa sejk bejelentette lemondását fia javára, amivel Tamim lett Katar emírje. Személye sok kérdést vetett fel, többek között, hogy vajon folytatja e apja kimért politikáját? Katar továbbra is támogatni fogja a szíriai felkelőket és az emír vallásos meggyőződése befolyással lesz e a katari politikára?

A Bahreini Királyság

Uralkodó: Hamad bin Isa Al Kalifa.
Született: 1950. január 28. Riffa, Bahrein.
Uralkodik: 1999. március 6-tól.
Dinasztia: Al-Kalifa.
Trónörökös: Fia, Salman bin Hamad bin Isa Al Kalifa koronaherceg.

Az Al Kalifa család Kuvaitból származik és 1783 óta adják Bahrein uralkodóit. Kezdetben a kuvaiti fejedelem megnevezése hakim volt, ami vezetőt jelentett, majd 1971-től az emír megszólítást használják.

Hamad a fiatalkori tanulmányait és katonai képzését Angliában és az USA-ban végezte. Uralkodása kezdetén felszámolta apja már-már totalitárius intézkedéseit, szabadon bocsátotta a politikai foglyokat és több állambiztonsági intézményt megszüntetett. Ennek hatására több emigráns is visszatért az országba. 2002-ben királynak kiáltotta ki magát.

Az Arab tavasz hatására 2011 februárjában tüntetéssorozat vette kezdetét Bahreinben, az erre felhívó Facebook oldalt egy hét alatt több mint 90.000-en like-olták, az egymilliós országban. A kormányzat igyekezett leverni a tüntetést, amiért immár a király lemondását követelik a demonstrálók és ma sem értek véget a tüntetések az országban. A 2011 áprilisában rendezett William herceg és Kate Middleton esküvőjén nem tudott a király megjelenni a tüntetések miatt.

A Kuvaiti Emírátus

Uralkodó: Misál el-Ahmad al-Dzsábir Ál Szabáh.
Született: 1940. szeptember 27., Kuvaitváros, Kuvait.
Uralkodik: 2023. december 16-tól.
Dinasztia: Szabáh.
Trónörökös: Jelenleg nem megnevezett.

A Szabáh család a XVIII. század elején vándorolt Arábiából a mai Kuvait területére, ahol 1752 óta uralkodnak. Kuvait kezdetben Oszmán uralom alatt állt, míg 1899-től brit protektorátus volt egészen az 1961-ben elnyert függetlenségéig.

Misál Kuvaitban nevelkedett és folytatta tanulmányait, míg felsőfokú képesítését az Egyesült Királyságban rendvédelmi főiskolán szerezte. Diplomája megszerzése után visszatért Kuvaitba, ahol a belügyminisztériumban helyezkedett el. 1967 és 1980 között a belügyminisztérium hírszerző és állambiztonsági szolgálatának a vezetője volt. 2004 és 2020 között a Nemzeti Gárda helyettes vezetője, ami az egyik legbefolyásosabb és legkiváltságosabb pozíció Kuvaitban. Ezen időszak alatt Misál sokat tett a belvédelmi szervekben eluralkodó korrupció felszámolása érdekében.

2020-ban, féltestvére Navaf emír örökösévé tette, amivel Misál koronaherceg lett. A nyolcvan éves koronaherceg volt az akkori világ legidősebb trónörököse. 2022-ben Misál képviselte Kuvaitot II. Erzsébet királynő temetésén.

Bátyja halála után, 2023 decemberében vált Kuvait emírjévé. Két feleségtől tizenkét gyermeke született, öt fiú és hét lány.

A Malajziai Királyság

Uralkodó: Al-Szultan Abdullah Billah.
Született: 1959. július 30. Pekan, Malajzia.
Uralkodik: 2019. január 31-től.

Malajzia hivatalos államformája alkotmányos föderatív választott monarchia. Föderatív állam, ami tizenhárom ország szövetségéből áll, melyek közül kilenc monarchia, négy pedig köztársaság. Az államfő az uralkodó, avagy a Jang di-Pertuan Agong (jelentése: akit úrrá tettek), de az egyszerűség kedvéért csak királynak hívják. A titulus arra utal, hogy az öt évre szóló méltóság nem öröklés útján, hanem választással nyerhető el. A közös uralkodót a monarchiák fejei egymás közül választják, a köztársaságok vezetői nem rendelkeznek szavazati joggal, és nem is választhatók. Viszont a szavazás csak formális aktus, ugyanis hagyományosan a kilenc király sorrendben követi egymást a föderáció élén.

Malajziában szövetségi szinten kétkamarás parlament, a tagállami szinteken helyi parlamentek működnek. A szövetségi Alsóház tagjai az állampolgárok szavazata alapján jutnak mandátumhoz, a Felsőház (Szenátus) tagjainak egy részét a helyi parlamentek választják, míg egy részüket a miniszterelnök javaslatára a király delegálja. A hatalmi ágak elválnak, a végrehajtói hatalom letéteményese a miniszterelnök és a kormány, a maláj királynak szimbolikus, ceremoniális szerepe van.

Abdullah Pahang államban született, tanulmányai java részét az Egyesült Királyságban folytatta, ott is diplomázott nemzetközi kapcsolatokból. Két felesége is van, az elsővel 1986-ban, a másodikkal 1991-ben házasodott meg, s kilenc gyermeke született tőlük, de van egy örökbefogadott fia is. Apja, Hadzsi Ahmad szultán kétszer is kinevezte régensnek, először 1979 és 1984 között, amikor betöltötte Malajzia választott királya tisztséget, majd egészségi állapotának romlása miatt 2016-tól 2019-ig.

2019. január 11-én apja trónról való lemondásával Pahang szultánja lett. Nem sokkal előtte, 2019. január 6-án Malajzia királya, V. Mohamed váratlanul és indoklás nélkül lemondott a trónról, amire a maláj történelemben még nem volt példa. A maláj uralkodók január 24-én Abdullah-ok választották királlyá, akit 31-én be is iktattak.

A Brunei-i Szultanátus

Uralkodó: Hassanal Bolkiah.
Született: 1946. július 15. Bandar Seri Begawan, Brunei.
Uralkodik: 1967. október 4-től.
Dinasztia: Istana Nurul Iman.
Trónörökös: Fia, Al-Muhtadee Billah koronaherceg.

Hassanalt  fiatal korában II. Erzsébet királnynő ütötte lovaggá, mivel Brunei 1984-ig brit protektorátus alatt volt. A szultán nem csak államfő, de a miniszterelnöki, a védelmi és pénzügy miniszteri posztokat is a magáénak tudja. Az olajbevételekből az állam biztosítja az ingyenes oktatást és orvosi ellátást az állampolgároknak, valamint az országban nincs személyi jövedelemadó.

Érdekesség, hogy a szultánnak 1932 darab autója van, köztük több száz Mercedes, Ferrari, Bentley; valamint több mint száz darab BMW-vel, Jaguárral, Porschéval és 20 darab Lamborghinivel rendelkezik.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Monarchiák a XX. században, Muszlim Testvériség

Frissítve: 2022.09.15-én.

Az alábbi cikkekben a ma fennálló európai monarchiák uralkodóiról tárnék fel egy-egy rövid ismertetőt. A legtöbb uralkodóról bizton hallottunk már, mivel manapság a média valóságos "celebekként" kezeli a nagy dinaszták tagjait, akiknek a magánélete, öröme és botrányai szinte a nyilvánosság előtt zajlik. Az alábbi írások a történelem felől közelítenék meg személyüket, valamint dinasztiájukat.

Az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség

Uralkodó: III. Károly.
Született: 1948. november 14. Buckingham-palota, London, Egyesült Királyság.
Uralkodik: 2022. szeptember 8-tól.
Dinasztia: Windsor.
Trónörökös: Fia, Vilmos Wales hercege.

A Windsor-ház uralkodói Nagy-Britannia és Észak-Írország, valamint a Nemzetközösség országainak államfői. A dinasztia eredete a XVIII. század elejére nyúlik vissza. Nagy-Britannia trónjára 1714-ben került az első Hannover-házi király, I. György (ural: 1714-1727). Hannover családnéven az utolsó uralkodó Viktória királynő volt (ural: 1837-1901), ugyanis az Albert herceggel való házassága miatt utódaik már az apa vezetéknevét örökölték, a Szász-Koburg és Gotha nevet, ezt 1917-ben a németellenes hangulat miatt az angolosabb hangzású Windsorra változtatták.

Károly 1948-ban született a későbbi II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg első gyermekeként. Tanulmányait az Egyesült Királyságban végezte, de egy évet Ausztráliában is tanult, alapdiplomáját a Cambridge-i Egyetemen szerezte. 1971 és 1976 között a légierőnél és a haditengerészetnél teljesített katonai szolgáltot.

1980-ban Diana Spencerrel kezdett járni, s a következő évben az eljegyzésre és az esküvőre is sor került. Két fiúk született, 1982-ben Vilmos, 1984-ben Harry. A házaspár hamar elhidegült egymástól, és 1986-tól mindketten szeretőt tartottak, végül 1996-ban elváltak, a következő évben pedig Diana autóbalesetben elhunyt. Károly 2005-ben újraházasodott, régi szerelmét és társát, Camilla Parker Bowlest vette feleségül.

Károly 1969-től anyja nevében hivatalos feladatokat is ellátott. Elkötelezett a rászorulók segítése mellett, ami érdekében alapítványokat és segélyszervezeteket hozott létre. Rajong az építészet iránt, amiért egy kísérleti várost is alapított, amit saját építészeti ízlése szerint tervezhetett meg. Elkötelezett a természetvédelem mellett is, támogatja az organikus gazdaságokat és ellenzi a genetikailag módosított élelmiszereket.

Hetven év uralkodás után, 2022 szeptemberében II. Erzsébet királynő elhunyt. Károly a brit történelem legtöbb ideig szolgáló trónörököse volt, és a legidősebb brit király, aki elfoglalhatta a trónt. III. Károlyként 73 évesen lett belőle király.

A Spanyol Királyság

Uralkodó: VI. Fülöp (Felipe VI).
Született: 1968. január 30. Madrid, Spanyolország.
Uralkodik: 2014. június 19-től.
Dinasztia: Bourbon.
Trónörökös: Lánya, Leonor, Asztúria hercegnője.

A Bourbon dinasztia Európa egyik leghíresebb uralkodóháza, nevük egybeforrt Franciaország, de a kora újkortól Spanyolország történetével is. Jelenleg Spanyolországban és Luxemburgban uralkodnak. A spanyol koronát nem épp zökkenőmentesen szerezték meg, trónigényük egész Európát háborúba taszította, ez volt a spanyol örökösödési háború (1700-1713). A háborút követően V. (Bourbon) Fülöp lehetett a spanyol király, azzal a kikötéssel, hogy Spanyolország sosem fog egyesülni Franciaországgal.

A Bourbonok ez idáig kétszer hagyták el a madridi trónt. Először 1808 és 1813 között, amikor Napoléon elfoglalta Spanyolországot és bátyját tette királlyá. Több mint száz évvel a Bourbon restauráció után, 1930-ban kikiáltották a köztársaságot, amely később a Franco diktatúrába torkollott. 1930 és 1975 között nem volt királya Spanyolországnak, de Franco halála után megtörtént az átmenet az alkotmányos monarchiába.

Fülöp 1968-ban a Franco-rezsim idején született. Hét évre rá apja, I. János Károly lett Spanyolország királya. Felsőfokú végzettségét jogból és külkapcsolatokból szerezte. Több nyelven beszél, anyanyelvén kívül katalánul, franciául, angolul és szerényen, de görögül is. Katonai kiképzése során elsajátította a harci helikopterek vezetését. A sport sem áll távol tőle, kiváló vitorlázó, az 1992-es barcelonai olimpián is részt vett.

Spanyol trónörökösként reprezentálnia kellett az államot, hivatalos ügyekben helyettesítenie a királyt és kapcsolatot tartania a kormányszervekkel. Számtalan külföldi látogatáson vett részt, a világ minden táján támogatva az Európai Unió és Spanyolország nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatait. 2004-ben feleségül vette az elvált Letizia Ortiz Rocasolano, televíziós szerkesztőt. Két lányuk született, 2005-ben Leonor, 2007-ben Sofía.

2014. június 2-án apja bejelentette lemondását és június 19-én VI. Fülöp néven követte őt a trónon. A király a spanyol alkotmány védelmezője. Nem rendelkezik végrehajtói hatalommal, de támogathatja és tanácsaival láthatja el a kormányt.

VI. Fülöp nyugtalan időkben kezdhette meg uralkodását. A botrányok és korrupciós ügyek miatt a királyi család egyre népszerűtlenebb, emellett napirenden van Katalónia függetlenedése, amivel a spanyol állam egysége került veszélybe. Június végén a király Katalóniába látogatott és Gironában katalánul mondott beszédet, amivel a madridi kormány és a függetlenségiek közötti közvetítő szerepét öltötte magára.

A Norvég Királyság

Uralkodó: V. Harald.
Született: 1937. február 21. Skaugum, Norvégia.
Uralkodik: 1991. január 17-től.
Dinasztia: Glücksburg.
Trónörökös: Fia, Haakon koronaherceg.

A jelen norvég királyi ház múltja összefonódik a többi skandináv állam történetével. Norvégia évszázadokig más skandináv országok fennhatósága alatt állt. A XIV. század végétől az ún. Kalmari Unió egyesítette egész Skandináviát, amiből a XVI. században Svédország kilépett, míg Norvégia gyenge volt a függetlenséghez, így dán-norvég unió jött létre, 1814-ig. Mivel Dánia-Norvégia a napoléon-i háborúkból vesztesen szállt ki, a békében Dániának le kellett mondania norvég területeiről Svédország javára. Létrejött a svéd-norvég unió, egészen 1905-ig, amikor végre békésen elszakadt Norvégia Svédországtól.

A norvég parlament nem a svéd uralkodó háznak ajánlotta fel a koronát, hanem a Dániában trónon lévő háznak, így a Glücksburgok azóta uralkodnak Norvégiában. Érdekesség, hogy a jelen uralkodó, ti. V. Harald az első norvég uralkodó, 1370 óta, aki Norvégiában született. Az előző király, V. Olaf, aki V. Harald apja, Angliában született.

A Svéd Királyság

Uralkodó: XVI. Károly Gusztáv (Carl Gustaf).
Született: 1946. április 30. Haga Palota, Svédország.
Uralkodik: 1973. szeptember 15-től.
Dinasztia: Bernadotte.
Trónörökös: Lánya, Viktória koronahercegnő.

A XIX. század elején a svéd vezetés dilemma előtt állt, mivel a királynak nem volt gyermeke. A parlamentnek (Riksdag) új királyt kellett meghívnia a svéd trónra. Ám ebben az időben Napoléon uralta Európa jelentős részét és befolyása több független államra is kiterjedt. 1810-ben a britek kivételével, nem volt kihívója Franciaországnak. A Riksdag ezért úgy határozott, hogy kifejezve közeledési óhaját a francia császárnak, meghívták svéd uralkodónak a francia Bernadotte marshallt.

Bernadotte a svéd király halála után, 1818-tól kezdte meg uralkodását, mint XIV. Károly János. Ő alapította meg tehát a jelenleg is hatalmn levő svéd királyi házat, ami ezek szerint francia származású. Érdekesség, hogy mikor XIV. Károly János meghalt, akkor találták meg azt a tetoválást a mellkasán, amit még a Francia Forradalom idején tetováltatott magára, és ami így szólt: "Halál az uralkodókra!"

XVI. Károly Gusztáv magányosan töltötte gyermekkorát, a családjával szinte semmi féle kapcsolata nem volt, az udvari etikett szigorúsága nem volt tekintettel a gyermekek érzelmi szükségleteire. Károly, mint svéd királynak a legközismertebb szereplése, amikor minden évben megnyitja és vezeti a Nobel-díj kiosztó gálát.

A Dán Királyság

Uralkodó: II. Margit (Margrethe).
Született: 1940. április 16. Amalienborg Palota, Dánia.
Uralkodik: 1972. január 14-től.
Dinasztia: Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glücksburg.
Trónörökös: Fia, Frederik koronaherceg.

A Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glücksburg elnevezés valójában a Glücksburg-ház teljes neve, ugyanazé a házé, ami Norvégiában uralkodik. Ez a dinasztia a néhai Oldenburg-ház örököse. Az Oldenburgok Európa szerte képviseltették magukat, szinte mindegyik királyi családban. Dániában a XV. század közepétől uralkodtak, 1863-ig, amikor az Oldenburgok dán ága kihalt, és a trónra a család egy oldalágából hívtak új királyt, ez az ág volt a Schleswig-Holstein-Sonderburg-Glücksburg, akik ma is a dán trón birtokosai.

Margit születésekor Dánia már egy hete német megszállás alatt volt. 1944-ig izlandi hercegnő is volt a fiatal lány, egészen a sziget függetlenségééig. Az izlandiak adták Margitnak a Thorhildur (Þórhildur) nevet, ami a harcot, küzdelmet szimbolizálta a megszállók ellen.

II. Margit az első nő uralkodó a dán történelemben. A dán politikai élettől távol marad, próbál objektív maradni, helyette a művészeteknek hódol, maga is rendszeresen fest, illusztrál, műveket fordít dánra és ruhákat is tervez. Igen kedveli a színekben gazdag, talán már csicsás ruhadarabokat.

Érdekesség még, hogy a királynő láncdohányos és mivel a dán parlament (Folketing) szigorúan szabályozza a publikus dohányzást, ezért 2006-ban az udvar közzé tette, hogy a királynő többé nem fog nyilvánosan dohányozni, ami amúgy mindennapos volt, hanem ezt a tevékenységet csak otthon fogja űzni.

A Holland Királyság

Uralkodó: Vilmos-Sándor (Willem-Alexander).
Született: 1967. április 27. Utrecht, Hollandia.
Uralkodik: 2013. április 30-tól.
Dinasztia: Orange-Nassau.
Trónörökös: Lánya, Katalin-Amália Orange hercegnője.

A Nassau és az Orange család meghatározó szerepet vállalt a XVI-XVII. századi holland szabadságharcban, amit Spanyolország ellen vívtak. Az említett két klán XVI. századi házasságából jött létre az Orange-Nassau dinasztia. Hollandia 1648-as függetlenségét követően továbbra is részt vettek a politikai életben, míg az 1795-ös francia invázió miatt a család emigrációra kényszerült. 1815-ben, Napoléon bukása után immár uralkodót is adtak Németalföldnek, s azóta folyamatosan uralkodnak Hollandiában.

Vilmos-Sándor 1967-ben, Utrechtben született, Beatrix Hollandia hercegnőjének első gyermekeként. Keresztanyja II. Margit dán királynő. Tanulmányai nagy részét Hollandiában végezte, de Wales-ben is tanult két évig. Édesanyja 1980-as trónra lépésétől a Holland Királyság trónörököse lett, 1985-től, vagyis 18 éves korától kezdve pedig az Államtanácsnak, a holland kormány tanácsadó szervének lett tagja.

1985-1987 között katonai szolgálatát töltötte a haditengerészetnél, s 1987 után tartalékos katonatiszt maradt, egészen a 2013-as királlyá koronázásáig. Uralkodói pozíciója elfoglalása miatt ki kellett lépnie a hadsereg kötelékeiből, mivel a holland alkotmány nem teszi lehetővé, hogy az államfő hivatásos katona legyen. A hadseregből való 1987-es távozását követően a Leideni Egyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait és 1993-ban történelemből diplomázott. A holland nyelv mellett angolul, spanyolul és németül is beszél.

2002-ben megházasodott, felesége az argentin származású Máxima Zorreguieta Cerruti. Házasságából három lánya született: Katalin-Amália, Alexia és Ariana. Vilmos-Sándor szenvedélyei közé tartozik a repülés, a futás és a korcsolyázás. Érdeklődéssel tekint a vízkezelési témák felé, s több nemzetközi vízügyi szerv tagja.

2013. február 28-án anyja Beatrix királynő, aki az államügyeket egy új generáció kezébe kívánta helyezni, bejelentette lemondását fia javára. Április 30-án a királynő leköszönt és Vilmos-Sándort Hollandia királyává koronázták.

A Belga Királyság

Uralkodó: Fülöp (Philippe/Filip).
Született: 1960. április 15. Brüsszel, Belgium.
Uralkodik: 2013. július 21-től.
Dinasztia: Szász-Koburg és Gotha (Belgiumi).
Trónörökös: Lánya, Elisabeth, Brabant grófnője.

A belga királyi dinasztia eredetileg a Szász-Koburg és Gotha család, kik közeli rokonai a brit Windsoroknak. A belga királyi udvar, hasonló okokra hivatkozva, mint brit rokonaik, az I. világháború alatt megváltoztatták a németes hangzású dinasztianevüket és attól kezdve beszélhetünk Belgiumi dinasztiáról.

Fülöp katonai oktatásban részesült és 20 évesen hadnagyi rangot szerzett. Felsőfokú tanulmányait politológiából végezte Oxfordban és az amerikai Stanford Egyetemen. E mellett ejtőernyős és kommandós kiképzésben is részesült, 1989-ben ezredesi rangot kapott. Az elkövetkezendő években sem hanyagolta el a hadseregbeli karrierjét, s 2001-ben a szárazföldi és légierő vezérőrnagya, míg a haditengerészet ellentengernagya lett.

1999-ben kötött házasságot Mathilde d'Udekem d'Acoz-val (Matild hercegné), aki négy gyermeket szült Fülöpnek: Elisabeth, Gabriel, Emmanuel és Eléonore.

Fülöp apja, II. Albert király 2013. július 3-án jelentette be, hogy lemond a trónról fia javára. Formálisan ez július 21-én történt meg, amikortól Fülöp Belgium királya lett. A királyi udvar azóta szakított a fiúági öröklési renddel és bevezette a nőági öröklést, vagyis nemtől függetlenül az elsőszülött örökli a koronát.

A Luxemburgi Nagyhercegség

Uralkodó: Henri.
Született: 1955. április 16. Betzdorf Kastély, Luxemburg.
Uralkodik: 2000. október 7-től.
Dinasztia: Bourbon-Párma.
Trónörökös: Fia, Guillaume Luxemburg örökös nagyhercege.

A Bourbon-Párma dinasztia 1964 óta van hatalmon Luxemburgban, egy házasság révén kerültek a luxemburgi trónra, mivel Charlotte luxemburgi nagyhercegnő (Henri nagyanyja) ebből a családból választott férjet. Ez a ház eredetileg a francia Bourbonoktól származik, akik Pármában uralkodtak a XIX. század közepéig, ami után elvesztették hatalmukat, míg 100 év múlva egy másik (jelen) országban újra a trónra kerülhettek.

Henri politológus végzettségű nagyherceg, s még diákévei alatt találkozott későbbi feleségével, María Teresa Batistával, aki szintén politológus hallgató volt. 1981-ben keltek egybe. Az uralkodói pár fő prioritása az ország képviselete a nemzetközi kapcsolatokban.

Az Andorrai Hercegség

Uralkodó: Joan Enric Vives Sicília és Emmanuel Macron.
Született: 1949. július 24. Barcelona, Spanyolország / 1977. december 21. Amiens, Franciaország.
Uralkodik: 2003. május 12. / 2017. május 14.

Andorra államformája parlamentáris társ-hercegség, mely kialakulása a X. századra nyúlik vissza, amikor Andorra területét II. (Kopasz) Károly német-római császár az urgell-i gróf földbirtokává tette. A grófi család később az urgell-i egyházmegyének adományozta a területet. A XI. században az urgell-i püspök a szomszédos földesuraktól tartva egy katalán nemes védelme alá helyezte hercegségét, mígnem 1278-ban szerződésben megerősítették az urgell-i püspök és Foix grófja Andorra feletti megosztott uralmát, mely révén mindkét társ-hercegi cím örökletessé vált. Háromszáz évvel később, 1589-ben Henrik, Navarra királya és Foix grófja Franciaország uralkodója lett, 1607-ben pedig szentesítette, hogy Andorra egyik társ-hercege a mindenkori francia államfő lesz.

Andorra uralkodói pozíciója a mai napig megosztott a mindenkori urgell-i püspök és a francia államfő között. A monarchia egy speciális változatával kerülünk tehát szembe, nem csak a társ-hercegi cím az érdekes, hanem, az a páratlan helyzet is, hogy a francia köztársasági államformából adódóan egy személy demokratikus választások útján kerülhet trónra. Probléma viszont, hogy nem az andorraiak választják meg saját uralkodójukat, hanem egy másik nemzet állampolgárai.

A társ-hercegek nem rendelkeznek végrehajtói hatalommal, szűkebb jogosultságaik az andorrai parlament által elfogadott törvények hitelesítésére terjed ki, valamint a miniszterelnök javaslatára feloszlathatják a parlamentet és új választást írhatnak ki.

2003 óta Joan Enric Vives Sicília, Urgell püspöke Andorra egyik társ-hercege, uralmát azóta négy francia államfővel osztotta meg, 2017. május 14-e óta Emmanuel Macron elnökkel.

A Monacói Hercegség

Uralkodó: II. Albert.
Született: 1958. március 14. Hercegi Palota, Monaco.
Uralkodik: 2005. április 6-tól.
Dinasztia: Grimaldi.
Trónörökös: Nővére, Caroline Hannover hercegnője.

A Grimaldi család Genovából származik, még a távoli XII. században emelkedtek fel. A Ligur-tenger partvidékén voltak érdekeltségeik, a hatalmi harcokba is bekapcsolódott a család. A XIV. század végén kihasználva Genova háborús helyzetét, a Grimaldik Monacót saját birtokukban vették és a XVIII. század közepéig uralkodtak a város felett.

A Grimaldi hercegek férfi ága kétszer szakadt meg, először 1731-ben, amikor egy Grimaldi hercegnő férje, egy francia nemes örökölte trónt, aki felvette a Grimaldi nevet, ezzel biztosítva a dinasztikus folytonosságot. Ugyanez a történet járszódott le 1949-ben, mikor szintén Grimaldi hercegnő férje örökölt és változatott nevet. Így gyakorlatilag a mai napig a Grimaldik uralkodnak Monacóban, ezzel az egyik legrégebbi uralkodó ház Európában.

II. Albert politológus végzettsége ellenére a sport vált igazi szenvedélyévé, fiatalabb éveiben olimpiai versenyeken is részt vett. Ő az első és egyetlen államfő, aki járt az Északi Sarkon (Pólus). Mint uralkodó elkötelezettje lett a természetvédelemnek és 2006-ban megalapította a Monacói II. Albert Herceg Alapítványt, ami támogatja a klímaváltozás elleni küzdelmet, a megújuló energiaforrások fejlesztését, a biodiverzitás megmentését, a tiszta vízhez jutást és a sivatagosodás meggátlását.

A Liechtenstein-i Hercegség

Uralkodó: II. Hans-Adam.
Született: 1945. február 14. Zürich, Svájc.
Uralkodik: 1989. november 13-tól.
Dinasztia: Liechtenstein.
Trónörökös: Fia, Alois Liechtenstein örökös hercege.

A Liechtenstein család a középkortól kezdve birtokolt több földet német, majd osztrák területeken és a család a Habsburg uralkodókkal is szoros kapcsolatban állt. A XVIII. század elején jutottak azonban a hercegi címhez, amit VI. Károly német-római császár adományozott a familiának és hatalmuk a jelenlegi országukra terjedt ki, amivel Liechtenstein a Német-római Birodalom egy újabb tagállamává vált. Uralmuk azóta is szakadatlan, s Európa egyik legrégebbi uralkodó házává váltak.

II. Hans-Adam herceg az LGT (The Liechtenstein Global Trust) Bankcsoport tulajdonosa. A herceg és a család össz vagyona megközelítőleg 12 milliárd dollár, amivel a herceg a világ egyik leggazdagabb államfője és Európa leggazdagabb uralkodója. Hatalmas műveszeti műkincs gyűjteménnyel is rendelkezik, amit Bécsben lehet megtekinteni a Lichtenstein Múzeumban.

A Vatikán

Uralkodó: Ferenc (Franciscus).
Született: 1936. december 17. Buanos Aires, Argentína.
Uralkodik: 2013. március 13.

A katolikus pápa Róma püspöke és a világ katolikusainak a vezetője, valamint a Pápai Állam, a Vatikán uralkodója. A pápa halála vagy lemondása után konklávét (con clave: kulcsra zárva) hívnak össze, amelyen a Vatikánban tartózkodó legalább 80 bíboros vesz részt. A bíborosok feladata, hogy maguk közül megválasszák az új pápát. Minden felszentelt katolikus bíboros választó és választható (aktív és passzív választójog). A konklávét a Sixtus-kápolnában tartják, ahol titkos szavazással, kétharmados többséggel választanak pápát. Ha nem kap senki kétharmadot, akkor fekete füsttel jelzik a külvilág felé az eredménytelenséget. Abban az esetben viszont, ha valaki elérte a kétharmados többséget, a fehér füst felszállása szimbolizálja az új pápa megválasztását.

Jorge Mario Bergoglio Buenos Airesben olasz szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1936-ban. Fiatalon vegyésztechnikusként dolgozott, de huszonévesen papneveldébe került a jezsuitákhoz, s 1969-ben szentelték pappá.  

1973-1979 között az argentin jezsuiták tartományfőnöki tisztségét töltötte be, majd az 1980-as években az oktatásban helyezkedett el. 1992-ben püspökké szentelését követően Buenos Aires segédpüspöke lett, amíg 1997-ben az argentin főváros koadjutor érsekének jelölték, vagyis az érsek halálakor ő jogosult a tisztségre, amit 1998-ban be is töltött. 2001-ben II. János Pál pápa bíborossá szentelte Bergoglio-t.

Bergoglio bíboros alázatos és egyszerű életvitelével tisztelet vívott ki magának. Visszafogott lakásban élt, a tömegközlekedést használta és saját magára főzött. 2005-ben, II. János Pál halála után, ő is esélyes volt a pápai trónra, de helyette Ratzinger bíboros került megválasztásra, aki, mint XVI. Benedek pápa 2013 februárjában megdöbbenést keltve lemondott tisztségéről. Egy hónapra rá, március 13-án az összehívott konklávén Jorge Mario Bergoglio-t választották utódjául.

Az új katolikus egyházfő Assisi Szent Ferenc után - aki többek között a szegények iránti jótéteményei által lett ismertté - választotta uralkodói címének a Ferenc nevet. A pápa elmondása szerint megválasztása pillanatában a brazil bíboros átölelte és a fülébe suttogta, hogy „Ne feledd a szegényeket!” Ekkor jutott eszébe Szent Ferenc és döntött e név mellett.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Monarchiák a XX. században

Manapság a demokráciának, mint fogalomnak nagy súlya van. Napi szinten találkozunk vele, legtöbbször megkérdőjelezett formában: nem demokratikus intézményrendszer, demokrácia hiánya (deficitje) pédául. Ebben az órában is hasonló kritika éri Magyarországot, ahol a demokratikus normák folyamatos csökkenését tapasztalják, ugyanúgy az események belső szemlélői, mint a nemzetközi közösség bizonyos tagja.

Mielőtt ebbe a demokrácia elméleti problémába és a jelen magyar politikai helyzetbe mélyebben is belefolynánk inkább egy másik témát karolnék fel, mégpedig, hogy vajon letűntek e már a történelem nagy dinasztiái és uralkodói, s valóban a demokráciák kora köszöntött be? Mégis hány mai ország élén állnak jelen pillanatban is fejedelmek, királyok és császárok?

A válasz meglepő lehet, de a jelenlegi szuverén államok csaknem 30%-ának élén uralkodók állnak. A legtöbb közölük természtesen demokratikus alapokon nyugvó monarchiák, vagyis parlamentáris demokráciák vagy alkotmányos monarchiák. Ezek esetében az uralkodó szerepe csak protokolláris, egy szimbólum, ténylegesen nem gyakorolja a végrehajtói hatalmat. De máshol sokkal tradicionálisabb jogokkal rendelkeznek az uralkodók, jellemzően az arab világ monarchikus országaiban.

Az európai monarchiák:

A vörössel jelzett európai országok monarchikus berendezkedésűek, többnyire alkotmányos monarchiák (Norvégia, Svédország, Dánia, Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium, Luxemburg, Spanyolország, Andorra). Szintén alkotmányos keretek között, de már többlet hatalommal rendelkezik az uralkodó Monacóban és Liechtensein-ban. Valamint Európa legabszolutisztikusabb állama a Vatikán.

A Nemzetközösség:

16 nemzetközösségi állam fogadta el a brit uralkodót saját uralkodójának is, köztük Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Jamaica, Pápua-Új-Guine és számos karibi és óceániai szigetország. Ez a volt gyarmati, majd domíniumi státuszukból maradt meg, a Nemzetközösségen kívül az uralkodó személye kapcsolja ezen államokat az Egyesült Királysághoz. Szintén protokolláris szerepe van az uralkodónak, az államfő pozícióját birtokolja, de az országok demokratikusan működnek.

Az iszlám monarchiák:

Az iszlám monarchiák Észak-Afrikától egészen Ázsiáig megtalálhatóak, de többségük az Arab-félszigetre koncentrálódik, amint a térképen is látható. Afrikában Marokkó képviseli az iszlám monarchia típúsát; a Közel-Keleten Jordánia, Szaúd-Arábia, Omán, az Egyesült Arab Emirátusok, Katar, Bahrein és Kuvait; Ázsiában Malajzia és Brunei a képviselői. Jellemzőjük az abszolutisztikus kormányzás, vagyis az uralkodói hatalom nagyon erős, bár néhány ilyen országban bevezettek alkotmányokat, de ez nem hasonlít az európai típusú alkotmányos monarchiákra még.

Az ázsiai monarchiák:

Kelet-Ázsiában található a fentebb említett Malajzia és Brunei, mint iszlám monarchiák, de rajtuk kívül alkotmányos monarchiák sora is adott: Bhutan, Thaiföld, Kambodzsa és talán a legismertebb: Japán. Utóbbaik berendezkedése már megfelel az európai alkotmányos monarchiák feltételeinek. Érdekesség, hogy itt található jelenleg az egyetlen császárság a világon, ez pedig Japán.

Egyéb monarchiák:

Afrika déli vidékén két apró monarchia fekszik: Szváziföld és Leshoto, valamint Óceánia szívében Tonga. Utóbbi kettő alkotmányos keretek között működik, míg Szváziföldön az abszolutizmus maradt meg. Mellesleg mind a három keresztény állam, így Szváziföld noha abszolutisztikus állam, távol áll az iszlám monarchiáktól.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Világunk uralkodói - Az európai család, Az iszlám fejedelmek, Vegyes házak