Beatrix magyar királyné szökése

Ferrara grófnője

Ferrara, ez a piciny, a Pápai Állam oltalmát élvező, észak-itáliai őrgrófság egészen felzúdult 1234 tavaszán, amikor híre jött, hogy egy nagykirály tiszteli meg látogatásával a városállamot. Udvarhölgyek garmadája sietett úrnőjükhöz, Beatrice d’Este grófnőhöz, Ferrara egyedüli örököséhez, hogy tájékoztassák II. András magyar király érkezéséről.

Beatrice alig töltötte be huszonharmadik életévét, ám fiatal kora ellenére intelligens és művelt úrnő volt. Szüleit korán elvesztette, s neveltetéséről és taníttatásáról nagybátyja, Azzo gondoskodott. Azzo fáradozása azonban nem volt teljesen önzetlen. Mindig is féltékenyen tekintett unokahúgára, aki uralkodásra született, míg Azzo-nak be kellett érnie a másodhegedűs szereppel. A középkori viszonyokban ez meglehetősen kellemetlen volt egy férfi számára, viszont a szokásokat ismerve, nagyon is jól tudta, hogy egy kiművelt, fiatal és nemesi családból származó leányt hamar férjhez lehet adni, s talán ez lehetne a kulcs az önös hatalmi érdekei megvalósításához. Azzo eltökélte, hogy bármi áron, de kiházasítja Beatrice-t, amivel eltávolíthatja a lányt Ferrarából, maga pedig az őrgrófság élére léphet.

Ferrara apró őrgrófsága a Pápai Állam és Velence közé szorítva (sárga).

Ilyen helyzetben meglehetősen valószínű, hogy Azzo epekedve várta II. András érkezését, ugyanis a magyar király látogatása remek lehetőséget biztosított számára, hogy megszabadulhasson gyűlölt unokahúgától. Ugyanakkor Beatrice tisztában lehetett azzal, hogy egy ilyen ambiciózus nagybácsi mellett nem számíthat szép jövőre Ferrarában, és talán maga is bíztató esélyt láthatott Andrásban, ám még az is lehet, hogy valódi érzelmek hatására, de engedett az idős király közeledésének. II. András ekkor már 57-58 éves lehetett, mely akkoriban igen előrehaladott kornak számított, a legtöbben nem éltek meg ilyen sok évet. A magyar uralkodó itáliai zarándokútjáról hazafelé tartva látogatott el Ferrarába, s maga sem gondolta volna, hogy hosszú útja végén nem egyedül, hanem egy újabb feleséggel tér majd vissza királyságába.

Magyarország királynéja

Az immár Beatrix néven Magyarországra érkező királyné keveset tudhatott új hazája belső viszonyairól, de tisztában lehetett férje életének nagy pillanataival. II. András hosszú uralkodása alatt kétszer házasodott meg. Első felesége, a tragikus sorsú merániai Gertrúd (Gertrudis) volt, öt gyermek anyja, akit 1213-ban gyilkolták meg az elégedetlenkedő magyar főnemesek (Bánk bán). A második felesége Courtenay Jolánta szelíd teremtés volt, egy lánya született férjétől. Ő 1233-ban hunyt el. András közel harminc éve ült a magyar trónon, és uralkodása alatt számos említésre érdemes esemény történt: a főnemesek kiváltságait védő Aranybulla kibocsátása, a Német Lovagrend betelepítése és kiűzése, hadjáratok vezetése Halics ellen, keresztes hadjáratban való részvétel, utolsó királyi kalandjának viszont a Beatrixszal kötött házassága bizonyult.

Az egyetlen fennmaradt portré (miniatűra), amely feltételezhetően Beatrix királynét ábrázolja.

Beatrix királyné hamarosan megismerhette új családját, akik viszont nem részesítették meleg fogadtatásban. András legidősebb fia, Béla ridegen viszonyult mostohaanyjához, (aki mellesleg közel tíz évvel volt fiatalabb a trónörököstől). Béla gyanakvón tekintett apja ésszerűtlen házasságára, amit nem tudott mire vélni, de mindenképpen fenyegetést látott benne. Az apa és fia közötti kapcsolat már jó ideje konfliktusos volt. András „túl sokáig” él, miközben a hatalomra vágyó fia sem lesz fiatalabb. A harminchoz közeledő Béla kezdett attól tartani, hogy le fog csúszni az uralkodás nyújtotta örömökről, hiszen abban a korban kevesen éltek meg olyan hosszú kort, mint András király. Béla következetesen ellenezte apja uralkodói döntéseit, a felelőtlen birtokadományozásokat, a bárókkal szembeni meghunyászkodását (Aranybulla), édesanyja, merániai Gertúd gyilkosainak felmentését, újraházasodását, és hogy a saját házasságába is bele kívánt szólni. Történt egyszer ugyanis, hogy András kiszemelte a niceai császár lányát, Mária Laszkariszt Béla fia számára, ám a házasságot követően a király egyszer csak meggondolta magát, és másik feleséget kívánt a fiához adni, míg Máriát el akarta választani tőle. Béla megmakacsolta magát, és pápai segítséggel ugyan, de rávette Andrást, hogy meggondolja magát, bár az eset után a kapcsolat apa és fia közötti végérvényesen megromlott.

Mária Laszkarisz, mint Béla herceg felesége 1218-ban került az esztergomi udvarba, majd Jolánta királyné 1233-as halálát követően az ország első asszonya lett belőle. Ez főleg protokolláris feladatokkal járt, mint például első helyen ülhet a hölgyek között, a külföldi vendégek fogadásában segédkezik, viszont, ami ennél is fontosabb volt az a presztízs, amely az elsőséggel járt. Mária kedvét lelte ebben a kivételes helyzetben, és úgy tűnhetett, innen már csak a királynéi szék következhet, amikor váratlanul megjelent a színen Beatrix, András király új felesége. Mária álmában sem gondolta volna, hogy visszafokozzák a második helyre, ám ez mégis bekövetkezett. Sértettsége irigységgel és gyűlölettel párosult, és sosem bocsátott meg Beatrixnak, amiért (tudtán kívül) így elbánt vele.

II. András király XV. századi metszeten.

Szegény Beatrix számára csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy szerető család helyett rosszakaró ellenségek vártak rá Esztergomban. Borzasztó lehetett számára a tudat, hogy szülőhazájában, Ferrarában sem szívlelték őt, és Magyarországon is elátkozták, csak azért, mert a király felesége lett. Egyedüli társa és jóakarója férjura, András volt, s Beatrix tudta, amíg ő mellette áll, addig nem eshet bántódása. Béla és Mária gyűlölettel teli tekintetével kísérve a király és királyné kapcsolata mégis boldog volt. Az idős király szeretettel és vagyonnal halmozta el kedvesét, akit ellenségei csak szimplán az „olasz nőnek” neveztek.

Az udvarban viszont támogatói is akadtak Beatrixnak, hiszen sok báró egyáltalán nem kívánta Béla hatalomra kerülését. Hogy miért? Béla nem titkolt célja volt, hogy királyként bosszút fog állni anyja, Gertrúd gyilkosain, akik közül többen még életben voltak, de az összeesküvők leszármazottjai sem érezhették biztonságban magukat. Ebből következően a magyar főnemesség két érdekszövetségre szakadt, s ez akkor vált visszafordíthatatlanná, amikor Beatrix teherbe esett.

A királynő terhessége az egész országot meglepte, de főleg Bélát és Máriát sokkolta, akik ettől fogva minden korábbinál veszélyeztetettebbnek érezték pozíciójukat. Ha Beatrix fiúgyermeknek ad életet, az komolyan fenyegetheti Béla trónöröklési jogát, hiszen Bélával szemben András bármikor utódjának nevezheti meg a Beatrixtól született fiát. Az Andrást és Beatrixot támogató főurak viszont pontosan erre számítottak, és annak érdekében munkálkodtak, hogy Béla trónöröklési joga megszűnjön.

IV. Béla a Képes Krónikában.

Azonban a másik oldal sem maradt tétlen. A Béla-párti nemesek, akik ellenezték András pazarló birtokadományozó politikáját, amivel szerintük anyagilag tönkretette a királyságot, azonnal ellentámadásba lendültek. Aljas pletykát indítottak útjára, vagy inkább erősítettek fel, mivel sokan úgy vélték, hogy az igen koros András király képtelen a gyermeknemzésre, ezért a királynő terhessége egy másik férfinak köszönhető, tehát a gyermek - ha fiú lesz, ha lány - fattyúnak fog minősülni, így nem tarthat igényt a magyar trónra! Béla és hívei apajelölttel is előrukkoltak, nem mással, mint a királyság nádorával, Dénessel. Dénes nádorsága alatt többször is kihúzta királyát és az országot a pénzügyi összeomlás alól, tehát András feltétlen híve volt, és így Béla ellensége. Béla most azon kezdett munkálkodni, hogy bebizonyítsa Dénes és Beatrix viszonyát, amivel egyértelművé válna, hogy a királyné gyermeke törvénytelen. Ha ez sikerülne, akkor a trónörökös két legyet ütne egy csapásra: megszabadulni apja egyik nagyhatalmú hívétől, mivel Dénest biztos kivégeznék felségárulásért, valamint gyűlölt mostohaanyjától is búcsút vehetne, akit gyermekével együtt kiutasítanának Magyarországról.

Béla és támogatói terve mégis kudarcba fulladt, mivel András tökéletesen biztos volt apaságában, és nem adott hitelt a rosszindulatú pletykáknak. Beatrix fellélegezhetett, biztonsága ezzel garantálttá vált, ám nem sokáig!

Várfogság, szöktetés és menekülés

1235. szeptember 25-én három évtizedes uralkodás után II. András meghalt, ezzel pedig Beatrix és gyermeke élete Béla és Mária kezébe került. Az özvegy királynét azonnal várőrizetre ítélték, elkobozták birtokait és vagyonát, gyermekét pedig nyíltan fattyúnak titulálták. Közben az országban bosszúhadjárat folyt András emberei ellen, így Dénes nádort is elfogták, megvakították és bebörtönözték, ahol nemsokára meg is halt.

Beatrix kétségek között, állandó halálfélelemben töltötte napjait, nem tudván, mikor jönnek el érte, és viszik őt is a vérpadra. IV. Béla megkezdte uralkodását, de bizonytalan volt, mit is kellene tennie az özvegy királynéval és a születendő gyermekével. Egy királyné, ráadásul állapotos királyné, meggyilkolása sokkal súlyosabb dolog, mint leszámolni az országban lázadozó bárókkal, hiszen a pápa és a külföld haragját is magára vonhatja. Végül is maradt minden úgy, ahogy eddig, a szigorú házi őrizet és a bizonytalan várakozás.

Az esztergomi királyi vár.

A források ellentmondásosak arról, hogy Beatrix meddig is volt várfogságban. Napokig, hetekig, esetleg hónapokig? Nem tudni. Annyi bizonyos viszont, hogy egy napon német-római császári követség érkezett az országba (egyes források szerint éppen András temetésére, amelyen amúgy Beatrix nem vehetett részt). Beatrix végre esélyt látott a menekülésre, ezért kockázatot vállalva, titokban felvette a kapcsolatot a külföldi vendégekkel, a segítségüket kérve az ország elhagyására. A követek felismerték, hogy a királyi párnál süket fülekre találnának, ha kegyelmet kérnének Beatrix számára, ezért fondorlatos tervet eszeltek ki az özvegy királyné megszöktetésére, s csak reménykedhettek, hogy nem buknak le.

Bizonyára királyi engedéllyel, a követek meglátogatták Beatrixot, ahova elkísérte őket egy talpig páncélozott lovag is. A szöktetés kulcseleme volt ez a felszerelés, mivel a páncélzatot Beatrixra adták, akit így észrevétlenül ki tudtak csempészni a várból. Lóra ültették és sietős vágtával igyekeztek a nyugati határhoz, ahol szerencsésen át is jutottak németföldre.

Visszatekintve a történtekre érthetetlennek tűnhet IV. Béla habozása, ezért merülhetett fel a gyanú, hogy a király esetleg tisztában lehetett Beatrix szökésével, s talán szándékosan engedte annak sikerre vitelét. Mégis mi késztethette erre a magyar királyt? A vélekedések szerint nagyon is érdekében állhatott Beatrix ilyenfajta eltávolítása az országból. A terhes királynét a már fentebb részletezett okokból nem végeztethette ki, de ha megszületik az esetleges fiúgyermeke, még, ha fattyúnak is titulálják, akkor is sok támogatója akadhatott volna az országban, a „kiskirály” magyarországi jelenléte pedig felbátoríthatta volna az elégedetlenkedő főurakat, és lázadáshoz vezethetett volna. Ezért Béla talán úgy határozott, hogy hagyja távozni Beatrixot, amivel nem csak megszabadult az „olasz nőtől” és gyermekétől, de ellenségei kezéből is kihúzta az ütőkártyát, így uralmát kellően megszilárdíthatta.

Visszatérés Itáliába

A páncélruhába öltöztetett királyné az éj leple alatt vágtatott át a német területeken. Minél távolabb akart kerülni ettől az elátkozott királyságtól, ahová egy évvel ezelőtt gazdag királyi hitvesként érkezett, s most az életét mentve, nincstelen szökevényként kellett onnan távoznia. A kevés idő alatt, amíg Magyarországon tartózkodott sok-sok bánat érte, férjura halálát követően pedig minden napja rettegésben telt. Egyetlen vigasza és boldogsága maradt, gyermeke, aki a méhében növekedett.

Beatrix német rokonainál, Verda városában lelt pillanatnyi menedékre, ahol világra hozta fiát, Istvánt. Nem törődött bele meghurcoltatott sorsába, és ígéretet tett fiának, hogy egy napon Magyarország királyává teszi. Néhány hónap múlva, amikor anya és gyermeke is erőre kapott, két szolgáló kíséretében nyomorult körülmények között indultak útnak Ferrarába. Beatrix koldusszegényen érkezett meg az itáliai városkába, vagyon és címek nélkül, egyetlen értéke István fia volt csupán. Szülőhazájában viszont nem szívesen látott vendég volt, Azzo nagybátyja hallani sem akart róla, aki túlságosan is élvezetét lelte az uralkodásban, mintsem, hogy kockáztassa hatalma elvesztését, végtére is Beatrix volt Ferrara jogos örököse, aki immár István fia nevében is uralkodhatott volna a grófságban. Azzo gondoskodott róla, hogy ez az eshetőség ne következhessen be. A szerencsétlen Beatrix megvetésben részesült, és senkitől sem számíthatott segítségre, majd elkergették Ferrarából. Végső elkeseredettségében Rómába ment, ahol felkereste IV. Ince pápát és könyörületére bízta saját maga és gyermeke sorsát. A pápa, aki mindig is jó kapcsolatokat ápolt az Este családdal, nem okozott csalódást és komoly pénzbeli ellátásban részesítette Beatrixot, így az özvegy királyné kényelmesen berendezkedhetett Rómában, s hamarosan tervezni kezdte, hogyan tegye István fiát Magyarország királyává.

IV. Ince pápa.

István, vagy, ahogy Itáliában ismerték, Stefano királyi utódot megillető taníttatásban részesült, és gyermekkorától az uralkodásra nevelték. Az oktatáson túl viszont egy erős szövetségesre is szükség volt, hogy Beatrix nagyratörő tervét kivitelezhesse. Beatrix az itáliai hatalmak között próbált támogatóra találni, és választása Velencére esett, mely állam riválisa volt a Magyar Királyságnak, és érdekében állott egy baráti királyt a magyar trónra ültetni. 1243-ban ki is tört a háború a két ország között, de Béla seregei elüldözték a velenceiekre, és az 1244-es békében Velence lemondott Beatrix és István támogatásáról. Beatrix viszont nem adta fel tervét, és felkereste a városállam egyik legbefolyásosabb családját, a Morosiniket, akiktől Tomasina kezét kérte meg fia számára, hogy szövetségüket e házassággal pecsételjék meg.

Beatrix ekkoriban már sokat betegeskedett, érezte, hogy nem sok ideje maradt hátra, ezért a Morosinik politikai szövetségén túl, egy új család gondoskodását is meg kívánta szerezni fia számára. Beatrix 1245-ben halt meg. Istvánból sosem lett magyar király, de 1265-ben született fia, akit nagyapja után Andrásnak neveztek el, egy napon a magyar trónra léphetett, mint az utolsó Árpád-házi király.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Kleopátra gyermekei, Margit dán királynő, Corvin János

Források:

Bertényi Iván – Gyapay Gábor [1992]: Magyarország rövid története, Budapest, Maecenas Könyvkiadó.

Falvai Róbert [2012]: Az Árpád-ház asszonyai II., Budapest, Duna International Könyvkiadó.

https://en.wikipedia.org/wiki/Beatrice_d%27Este,_Queen_of_Hungary
https://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_II_of_Hungary
https://hu.wikipedia.org/wiki/II._Andr%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly
https://hu.wikipedia.org/wiki/Estei_Beatrix_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9