Corvin János története

2018.02.20 20:15

A Hunyadiak egyetlen királyt adtak csupán Magyarországnak, szerepük mégis meghatározó volt hazánk történetében. Hunyadi Mátyás az egyik, hacsak nem a legismertebb királyunk volt, életéről és uralkodásáról könyvek tucatjai mesélnek nekünk, története a legtöbbünk számára jól ismert. De mi a helyzet egyetlen fiával, Corvin Jánossal? A történelemkönyvek jó, ha egy-két mondatot szentelnek a dicstelen sorsú királyfinak, aki nagy felelősséget kapott örökül, de nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Jelen írásom részletesebben kívánja bemutatni Corvin János életútját a kezdetektől, egészen a Hunyadi-ház kihalásáig.

Mátyás és a nők

I. (Hunyadi) Mátyás (ural. 1458-1490) tizenöt évesen került Magyarország trónjára, és huszonegy éves korára már kétszeres özvegy volt. Első feleségét, Cillei Erzsébetet 1455-ben, a másodikat, Podjebrád Katalint 1464-ben veszítette el. Mindkét házassága gyermektelenül ért véget (mint tudjuk a harmadik is azzal fog). A királynak dinasztikus okokból ajánlatos lett volna újranősülnie, tekintve, hogy Mátyás volt a Hunyadi család egyetlen élő férfileszármazottja, bátyjának, a néhai Lászlónak nem születtek gyermekei, és amennyiben Mátyás is hasonlóan jár, akkor halálakor az 1463-as bécsújhelyi szerződés lép érvénybe, amely alapján királysága a Habsburgokra száll. Ugyanakkor nem volt egyszerű feleséget szerezni a nagy múltú európai dinasztiák leányai közül, mivel ezek a történelmi famíliák úgy tekintettek a Hunyadiakra, mint egy „felkapaszkodott” családra, akik közül Mátyás csak a szerencsés véletlennek köszönhette a koronáját. A legtöbb régi dinasztia ódzkodott egy „ilyen” királyhoz adni leánygyermekét, a kisebb államocskák családjai viszont nem voltak ilyen finnyásak, a német fejedelemségek között számos érdeklődő akadt volna, de a főurak nem akartak német királynét az országba (talán Gertudis emléke még kétszáz év után is kísértette őket?). A lengyel „barátaink” kerek-perec elutasították, hogy királylányt adjanak Mátyáshoz, III. (Habsburg) Frigyes német-római császárnak (ural. 1452-1493) pedig csak egyetlen lánya volt, aki 1465-ben született, vagyis egy jó ideig még nem lehetett kiházasítani.

A folyamatos kikosarazás ellenére Mátyás nem bánkódott sokat, inkább kiélvezte független éveit, nem egyszer talán túlságosan is… Gyakorta ostromolta szerelmével a gyengébbik nem képviselőit, kirívó eset volt például, amikor külhoni hadjárata során a sziléziai városok polgárai panasszal éltek, hogy a magyar király túlzott figyelmet fordít lányaikra és feleségeikre. 1470-ben viszont egy futó kalandnak induló afférból szerelem lett. Mátyás és III. Frigyes császár Bécsben tartotta csúcstalálkozóját, ahol egy táncmulatság alkalmával a magyar király megismerkedett egy egyszerű, de tehetős stein-i polgárlánnyal, Edelpeck Borbálával. Kapcsolatuk hamar komolyra fordult, olyannyira, hogy a király Budára is magával vitte kedvesét, és állítólag még azt is fontolgatta, hogy feleségül veszi. Házasságra végül nem került sor, de 1473-ban megszületett közös gyermekük, János.

Aragóniai Beatrix királyné és Hunyadi Mátyás márványportréja.

A politika és az államérdek azonban hamar véget vetett a szerelmi idillnek. 1474 őszén híre jött, hogy a nápolyi király Mátyáshoz adná leányát, Aragóniai Beatrixot, akiben nem keltett volna jó benyomást, amint Budára érkezésekor ott találja férje mellett annak szeretőjét is... Sok év után végre sikerült tető alá hozni egy uralkodóhoz méltó házasságot az egyik tekintélyes európai dinasztia leányával, s Mátyás is tudta, hogy ezt nem teheti kockára azzal, hogy folytatja viszonyát Borbálával, ezért 1475-ben tisztességes honorárium fejben elparancsolta az országból, de a kisfiúkat magánál tartotta a budai udvarban.

Mátyás és Beatrix házasságára elég későn, 1476 decemberében került sor. Az itáliai leány azonnal levette a lábáról a királyt, házasságuk boldognak volt mondható, legalábbis kezdetben, egyetlen dolog árnyékolta csak be a románcot: Beatrix meddő volt. Semmi remény nem volt ár, hogy Mátyásnak törvényes utóda születhessen új feleségétől, ezért egy idő után a király az egyetlen, bár törvénytelen fiát próbálta örökösévé tenni. Ám ebben a szándékában pont Beatrix volt legfőbb ellenlábasa, aki férje halálát követően uralkodónő szeretett volna lenni Magyarországon, ez pedig óhatatlanul is a királyfi és a királyné közti konfliktushoz vezetett.

A fiatalkor

Corvin János 1473. április 2-án született Budán. A szülés alatti komplikáció miatt, vagy talán azért, mert rosszul fogták meg a gyermek egyik lábát, János élete végéig sántított. Törvénytelen gyermek lévén, nem kaphatta meg apja vezetéknevét, ezért a Hunyadiak címerállata, a holló latin nevét, a Corvint adták neki, keresztnevét pedig a legendás nagyapa, Hunyadi János kormányzó emlékére kapta. A király Besztercebányán biztosított kényelmes és nyugodt életet Borbálának, aki a kezdeti években itt nevelte fiúkat.

János anyjának viszont 1475-ben - a fentebb részletezett okokból - távoznia kellett az országból. Mátyás egy osztrák kastélyt jelölt ki tartózkodási helyéül, földbirtokkal, grófnői címmel és egy férjjel, egyetlen kikötés volt csupán, többé nem hagyhatta el birtokát! János az apjánál maradt Magyarországon, de nevelését a nagyanyja, Szilágyi Erzsébet felügyelte, míg tanulmányait Taddeo Ugoletti, a Corvina könyvtár vezetője irányította, s idővel nagy műveltségre tett szert, és több nyelven is kiválóan beszélt. 1479-ben Mátyás a fiaként ismerte el Jánost, amivel királyi herceg vált belőle, ám ekkor még nem vetődött fel komolyan a trónörökössé tétele, ugyanis a király (talán a fiú sántasága miatt) egyértelműen egyházi pályára szánta, s ebbéli szándékát erősíti, hogy 1480-ban Jánost jelölte Győr püspökének.

1482-re azonban egyértelművé vált, hogy Beatrix királynénak nem lehet gyermeke, Mátyásnak pedig komolyan fontolóra kellett vennie a lehetőségeit, hogy abban az esetben, ha valóban nem születik törvényes örököse, akkor kire fogja hagyományozni királyságát és egész életművét? Ott volt persze a válás lehetősége, és egy új királyné feleségül vétele, aki talán fiút szülhetne neki, de akkoriban az uralkodók házasságának felbontását csak a pápa engedélyezhette, és azt is hosszú évek perlekedése után mondták csak ki, arra pedig bizton lehetett számítani, hogy Beatrix nem fog szó nélkül beleegyezni az eltaszításába. Mátyás pedig a maga negyven évével már idősnek számított abban a korban, nem engedhette meg magának a többéves pereskedést, majd belevágni egy újabb házasságba, és még gyereket, esetleg gyerekeket nemzeni egy másik királynénak, az idő sürgetett.

Mátyás király birodalma.

Hosszas mérlegelés után a király úgy döntött, a válás és újraházasodás helyett könnyebb lehetőségnek kínálkozik természetes (fattyú) fiát, Jánost az örökösévé tenni, ám mint később kiderült, e tervének kivitelezése előtt is rengeteg buktató állt. Annak ellenére, hogy Mátyás magabiztosan és erős kézzel kormányozta országát, elfogadtatni egy fattyú trónöröklési jogát a főurakkal és a külföldi dinasztiákkal, kemény diónak számított, de nem lévén veszteni valója, belevágott. Első lépésben gondoskodott János trónörököshöz méltó neveltetéséről, s folytatta az 1479-től bevett szokását, hogy vagyonnal és címekkel halmozza el fiát, amivel egy esetleges trónharc megvívásához szükséges anyagi hátteret kívánt biztosítani számára. Jánosnak adományozta Árva, Gyula, Hunyad, Krapina, Likava, Lippa, Munkács, Sáros és Solymos várát, a bajmóci, maróti és siklósi uradalmakat és több főispánságot. János egyszeriben a leggazdagabb főurakat is megszégyenítő vagyonra tett szert, olyannyira, hogy Mátyás halálkor gazdagabb volt, mint a két utána következő család – a Szapolyaiak és az Újlakiak – együttvéve!

1484-85-ben, a fiatal János herceg apjával tartott az osztrák hadjáratra, és Bécs elfoglalásakor a város polgárai a tizenkét éves fiú előtt tettek hűségesküt. A hódítások következtében külhoni területekhez is hozzájutott, köztük a troppaui és sziléziai hercegségekhez. 1484. november 25-én Mátyás ellátogatott volt szerelme, Borbála Bécs melletti kastélyába, ahová talán János is elkísérte, és így újra találkozhatott anyjával. Királyi engedéllyel az asszony egy időre Bécsbe költözhetett, talán épp azért, hogy közel lehessen fiához, és esetleg Mátyáshoz is? Ez után viszont soha többé nem találkoztak, Borbála tíz évvel később, 1495 februárjában, Klosterneuburgban hunyt el.

1486-ban Mátyás hatalma csúcsán kiadta nagyszabású törvénykönyvét, mellyel három célt kívánt elérni. Először is törvényalkotó uralkodóvá válni, másrészt az új szabályozásokkal kedvezni akart a megyei nemességnek, mely gesztussal a harmadik célját támogatta meg, vagyis fia trónutódlása mellé kívánta állítani ezt a jelentős létszámú réteget. A nemesség valóban örömmel fogadta a királyi kedvezményeket, más kérdés viszont, hogy cserébe nem igazán akartak adni semmit se…

Corvin János 1486-ban.

Beatrix királyné keserűséggel a szívében szemlélte, ahogy férje fattyú fia érdekében tevékenykedett. Az asszony gyűlölte Jánost, akinek puszta léte is arra emlékeztette, hogy nem képes a legfontosabb királynéi feladatát teljesíteni: gyermeket szülni a férjének és örököst adni az országnak, míg egy másik nő ezt megtette, és ennek az eredménye Beatrix szeme előtt járt kelt, mintegy az orra alá dörgölve hiányosságát. Ráadásul Beatrixnak hatalmi ambíciói is voltak, Mátyás halála után Magyarország királynője szeretett volna lenni, de vágya útjában állt János, aki iránt csak növekedett a gyűlölete, miközben kénytelen volt végignézni, ahogyan a hatalom reménye fokozatosan kicsúszik a kezéből, és mindinkább János felé áramlik. Míg Mátyás a fia útját egyengette a trón felé, addig a királyné mindent megtett, hogy ezt meggátolja. János egy megfelelő dinasztikus házassággal még előnyösebb pozícióba kerülhetett volna a trónöröklés tekintetében, és Mátyás meg is szerezte neki a milánói herceg lánya, Sforza Bianka Mária kezét. 1487. november 25-én János távollétében (per procuram) sor került a menyegzőre, ám egyesek szerint Beatrix mesterkedései folytán a pár sosem találkozott egymással. Valójában maga Mátyás is késleltette Bianka Magyarországra hozatalát, mivel az utolsó pillanatig reménykedett egy tekintélyesebb uralkodói családból származó hercegnővel kötendő házasságban, ezért a frigy mindvégig névleges maradt.

1489-ben a királyné kétségbeesett haragjában és a bosszúvágyától vezérelve odáig ragadtatta magát, hogy János anyját, Borbálát boszorkánysággal vádolta meg! Azt állította, hogy a király volt szeretője megátkozta őt, hogy ne lehessen gyermeke. Ezzel nem csak az asszonyt, de Jánost is bántani akarta, végül Mátyás közbeavatkozására az ügyből nem lett semmi. Egy napon aztán a király és a fia felkereste a királynét, hogy megbeszéljék, és elrendezzék egymás között a nézeteltéréseket, de Beatrixban továbbra is forrt a gyűlölet lángja, és a beszélgetés közepén dühösen Jánosra ordított, hogy ő nem más, mint egy „kurva gyermeke” („figliolo della puttana”)! Mátyás látta, hogy a nőben olyan engesztelhetetlen harag lakozik a fia iránt, amit nem lehet megbékíteni, többé nem is próbálkozott ezzel.

Uralkodásának utolsó évében Mátyáson elhatalmasodott a bizonytalanság érzete abban a kérdésben, vajon jó döntés volt-e Jánost utódjának jelölni? 1489 nyarán még megeskette az ország méltóságit és a városokat, hogy halála után fiát koronázzák királlyá, aztán októberben, mintha csak meggondolta volna magát, felajánlotta a magyar koronát III. Frigyes fiának, Habsburg Miksának! Mátyás is belátta volna, mint a főurak többsége, hogy János herceg nem a legrátermettebb jelölt a Királyság élére? Bármi is járt a fejében, az ajánlata komoly volt, mely egyik kitétele az volt, hogy Corvin János megkaphassa Bosznia és Horvátország Királyságát, valamint a Habsburgok visszakapnának az elfoglalt ausztriai területekből bizonyos részeket, ám Frigyes kimondottan Alsó-Ausztriát követelte, amiről Mátyás nem volt hajlandó lemondani. A felek nem jutottak dűlőre, az ajánlatot elvetették, a trónöröklés kérdésében pedig Mátyás visszatért eredeti tervéhez, hogy Jánost magyar királlyá teszi. Az ország méltóságai viszont esküjük ellenére nem gondolták úgy, hogy János uralkodásra termett, viszont az is az érdekeikkel ellentétben állt, hogy egy erőskezű királyt helyezzenek a trónra. Maguk akarták az országot irányítani, és befolyással akartak rendelkezni a jövőbeli uralkodó felett, de természetesen, amíg Mátyás életben volt, ezt nem hangoztatták, csak engedelmesen teljesítették a király parancsait, tették neki az ígéreteket, hiszen jól tudták, a halála közel van, és már csak kevés ideig kell elviselniük szeszélyeit.

Harc a trónért

1490 tavaszán Mátyás Beatrix és János társaságában Bécsbe utazott. Még az utolsó pillanatokban is egyengette fia jövőjét, és igyekezett a lehető legelőnyösebb helyzetbe juttatni őt. Jánosnak adományozta a budai várat, a könyvtárral és a kincstárral együtt, útközben átadta neki az ország legjelentősebb várainak a kulcsait, mint a pozsonyi, a komáromi, a visegrádi és a tatai várét, de a Szent Korona kulcsait is megkapta. Bécsbe Mátyás már megtört emberként érkezett, és néhány hét múlva, április 6-án elhunyt (a megmérgezésének eshetőségét most nem részleteznénk, de egyes elméletek szerint Beatrix mérgezte meg a királyt). Bécsben a királyi kormányzótanács vette kézbe az ország irányítását, mely testület vezetője Beatrix királyné és Corvin János volt. Nehéz helyzettel kellett szembenézniük, ugyanis a király halálával hatályukat vesztették az általa megkötött fegyverszüneti egyezmények, így várható volt a törökök és a Habsburgok támadása, másrészt a felbukkanó trónkövetelők is fegyveres úton próbálhatnak érvényt szerezni követeléseiknek, egyszóval az ország vérszemet kapott ellenségekkel volt körbevéve.

Hans Burckmayr: Mátyás halála, 1515. A szakállas agastyán király-ábrázolás nem hiteles, de a halálára várakozó főurakat jól szemlélteti a metszet.

Trónkövetelőkből pedig nem volt hiány. A Lengyelországot, Litvániát és Csehországot uraló Jagellók sosem ismerték el a Hunyadiak uralmát Magyarországon, akik szerintük „puccszerűen” jutottak hatalomra, és (nyilván) saját jogukat hangsúlyozták a magyar trónra, mivel rokonságban álltak az „utolsó törvényes királlyal” V. Habsburg (Utószülött) Istvánnal (ural. 1444-1457), ez alapján Jagelló Ulászló cseh király (ural. 1471-1516) magának követelte a koronát. Mellette a Habsburgok is felbukkantak, akiknek viszont megalapozottabb volt az igényük, mivel az 1563-as bécsújhelyi szerződést maga Mátyás írta alá, amelyben vállalta, hogy törvényes örökös hiányában a halála után a Habsburg-házra száll a Magyar Királyság, jelen esetben a német királyra, Miksára. A helyzetet bonyolította az özvegy királyné ambíciója is, aki férje halálával sem szándékozott lemondani hatalmáról. Az hamar nyilvánvalóvá vált számára, hogy a főurak nem fognak királynőt csinálni belőle, ám házasság révén még megtarthatja befolyását az országban, ebből kifolyólag, és személyes ellenszenve miatt sem támogatta mostohafia, Corvin János trónigényét.

Corvin János, akit apja évekig az uralkodásra készített fel, joggal várta, hogy a főurak záros határidőn belül megkoronázzák. Azonban csalódnia kellett, a bárók egy részének esze ágában sem volt teljesíteni Mátyás végső akaratát, hogy Corvinból magyar királyt csináljanak. Döntésüknek három oka volt, egyrészt külpolitikai oka, másrészt nem találták uralkodásra alkalmasnak Jánost, valamint személyes sérelmek miatt sem akarták őt ilyen kegyben részesíteni. Meg kell hagyni, megalapozott volt a báróknak a félelme, hogy János esetleges királlyá koronázását követően a külföldi katonai támadás elkerülhetetlen lenne, esetleg több irányból is, amivel az ország kilátástalan helyzetbe kerülne, s politikai súlya a régióban végzetesen lecsökkenne. Bizonyos, hogy János királyságát se a Jagellók, se a Német-római Birodalmat uraló Habsburgok nem fogadnák el, akik katonai erővel is érvényesítenék érdekeiket, másrészt a török jelenttette veszély sem volt elhanyagolható, tekintve, hogy a Mátyás által kötött béke a király halálával semmissé vált. Magyarország tehát három ellenséges hatalom közé szorulna, mely helyzetből egymagában nem sok eséllyel kerülhetne ki. Ha viszont egy Habsburg vagy egy Jagelló jelöltet helyeznének a trónra, akkor azok a többi országuk haderejét és jövedelmét is a Királyság védelmére fordíthatnák a török és/vagy a trónkövetelőkkel szemben. Belátva mindezt sokan azonnal elvetették János igényét, és jobbnak találták valamelyik külföldi uralkodót támogatni vele szemben, a kérdés már csak az volt, hogy melyiket? Habsburg Miksának jogilag valóban megalapozott volt a követelése, de ő volt a német-római császári cím várományosa is, Magyar Királysága emellett eltörpülne, és csak egy háttér országul szolgálna a nyugati törekvéseihez, míg a magyar főurak a budai székhelyén uralkodó királyt kívántak a trónra helyezni. Ugyanakkor nem akartak erőskezű uralkodót sem szolgálni, elég volt Mátyás „önkényeskedéséből”, és Miksánál sokkal inkább irányíthatóbbnak látszott a lengyel Ulászló, ezért hamar felé billent a mérleg nyelve.

Corvin János azonban meg is felelhetett volna az irányíthatóság feltételének, de a helyzete nem volt ilyen egyszerű. A külpolitikai okokon túl a bárók a Mátyás alatt „elszenvedett” sérelmeikért is elégtételt kívántak venni a királyi hercegen, akinek mellesleg semmi köze nem volt apja belpolitikai döntéseihez, azon kívül, hogy azok kedvezményezettje volt. Való igaz, hogy Mátyás az utolsó éveiben gátlástalanul növelte fia vagyonát a főurak kárára, a kihalt családok birtokait rendre János kaphatta meg, de nem egy példa akadt arra is, hogy a király mondvacsinált indokokkal koboztatott el birtokvagyonokat, mint például a Perényiekét, amiket aztán szintén fiának juttatott. Ennyi több mint elég volt a féltékeny vagy épp sérelmet szenvedett bárók számára, akik most elérkezettnek látták az időt a bosszújuk megvalósítására, amivel megfoszthatták a Hunyadi fattyút az atyai örökségtől. Viszont be kellett ismerniük, hogy János még a korona nélkül is az ország legnagyobb vagyonával rendelkező személye volt, ami kiváló alapot jelenthetett számára, ha úgy döntene, hogy harcot indít a trón megszerzéséért, ezért a főuraknak ajánlatos volt visszafogniuk magukat, és finoman kezelniük a herceg kényes ügyét.

João do Cró: II. Ulászló király, 1509.

A gyűlést viszont hamarosan be kellett rekeszteni, ugyanis Bécs nem volt többé biztonságos helyszín a kormányzótanács számára, mivel az osztrák területeket a Habsburgok akár erővel is, de vissza akarták venni, így a tanácstagok, Mátyás holttestével együtt hajóra szálltak Buda felé. Április 17-én megálltak Komáromban, ahol összehívták a királyválasztó országgyűlést, amit azonnal a bizalmatlanság szelleme lengett körül, és a következő másfél hónapban a tanácstagok érdekeik hatékonyabb érvényre juttatása végett támogatókat és hadsereget gyűjtöttek maguk köré. Közben az uralkodó halálának híre gyorsan terjedt az országban, és a különböző frakciók azonnal mozgásba lendültek, hogy saját jelöltjüket segítsék a megüresedett trónra. Ugyanakkor mindennapossá vált a bandákba verődött harcosok garázdálkodása az országban, amiről a kormányzótanács nem vett tudomást, csak a királyválasztással foglalkozott, miközben a lakosság biztonsága nem volt többé garantált, minden egyes nap bizonytalanabbá vált, és hamarosan egyre többen visszasírták Mátyás uralkodásának békés napjait.

Április 25-én szerény körülmények között sor került Mátyás temetési szertartására Székesfehérváron. János még ekkor sem sejtette, hogy nem őt akarják megkoronázni, és hogy már javában folyt a szervezkedés az új királyjelölt behívásáról. Beatrix felismerte, hogy egy személyben esélye sincs magyar uralkodónővé válnia, de eltökélte, hogy mindent elkövet, hogy megakadályozza Corvin Jánost a koronához való hozzájutásban, ezért összefogott a bárókkal, akik Ulászlót hívták meg a magyar trónra. Június elején aztán megnyitották a rákos mezei országgyűlést, ahol már a kezdetekben az volt a cél, hogy Jánossal is elfogadtassák Ulászló személyét, és meggyőzzék a herceget, hogy mondjon le trónigényéről, cserébe pedig megtarthatja összes birtokát. Ezeket június 17-én egyezményben rögzítették, valamint kiegészítésként felajánlották Jánosnak a Bosznia királya, Szlavónia hercege, valamint Horvátország és Dalmácia örökös bánja címeit is, továbbá megtarthatta az apja által neki juttatott várakat, kivéve Budát, Visegrádot és Nándorfehérvárt. Mindez kimondottan gáláns ajánlatnak tűnhetett, de jobban szemrevételezve az uradalma alá került területeket láthatjuk, hogy azok éppen a török határon helyezkedtek el, ebből kifolyólag Jánosra hárult volna a végvári védelem ellátása, ami rendkívüli kötelességeket rótt volna a királyfira, nem beszélve a költségesekről, amit még birtokai teljes bevételeiből sem tudott volna finanszírozni, ahhoz mindenképpen országos segítségre lett volna szüksége. Ráadásul ezekért a címekért olyan kulcsfontosságú várakról és birtokokról kellett lemondania, amivel jelentősen meggyengítette volna saját hatalmi pozícióját, amit pedig apja évekig építgetett számára. Mindezzel a főurak nagyon is tisztában voltak, nem véletlenül foglalták ezeket a feltételeket az ajánlatukba…

János azonban fiatal volt, mindössze tizenhét éves, és hiányzott belőle apja erélyessége és határozottsága. Végül elfogadta a bárók ajánlatát, amivel egy szempillantás alatt lemondott arról a jövőről, amit Mátyás szánt neki az ország élén, pedig a nemesség több mint egyharmada az ő trónkövetelését támogatta, de szerencsétlen módon hívei távol voltak a fővárostól, az ellenpárt pedig gyorsan kihasználta befolyásolhatóságát és lebeszélték a trónigényéről. Azonban nem sokkal később a Corvin mellett álló délvidéki nemesek megérkeztek seregeikkel Budára, és meggyőzték a herceget, hogy fogjon fegyvert a jogos örökségéért. János hallgatott rájuk (is), semmisnek nyilvánította a korábbi egyezményt, majd magához vette a Szent Koronát és a kincstár egy részét, s támogatói seregével Székesfehérvárra indult, míg a kincstár maradék tartalmát és a Corvinákat egyik emberére bízta, aki a főurak elől elzárta azokat a budai várban. A terv az volt, hogy a délvidéki nemesek puccsszerűen megkoronázzák Corvint, ám a koronázóvárost nem érték el, ugyanis ellenfeleik még idejében megszervezték a város védelmét, ezért az ostrom helyett a Corvin-párt Dél-Magyarország felé vette az irányt, ahol még több híve várt a hercegre, akikkel egyesülve ütőképesebb sereget szervezhettek. Útközben azonban felütötte a fejét a táboron belüli széthúzás (városok és nemesek), ami lassította az előrejutásukat, de még nagyobb csapást jelentett ügyükre, hogy Corvin képtelen volt az erős zsoldossereget (Fekete Sereg) a saját oldalára állítani.

A Philostratus krónika egyik iniciáléján a fiatal Corvin János látható a Fekete Sereg címer-pajzsával a kezében, noha a zsoldossereget sosem tudta maga mellé állítani.

Corvin János hirtelen döntése megdöbbentette ugyan a királynét és a bárókat, viszont nem tétlenkedtek sokáig, hanem egyesítették seregeiket, és Corvinék után küldték. János azonban az úton ismét meggondolta magát, visszakozni próbált, és vissza akart menni Budára. Hívei ezt nem hagyhatták, zsarolással magukkal kényszerítették, ám addigra az utánuk küldött hadsereg beérte őket, és július 4-én Csontmezőnél csatára került a sor, amelyben könnyedén legyőzték a délvidékieket. Szerencséjükre a támadókat túlságosan lefoglalta a kincstár kifosztása, így az iszonyatos felfordulásból Pécsre tudták menekíteni Jánost. Ennek ellenére az erős támogatás nélkül maradt Corvin helyzete kilátástalannak látszott, a budai vár is megnyílt ellenségei előtt, ami után ő maga is megadta magát, és újra elfogadta a bárók ajánlatát (amelyből már kivették a Bosznia királya címet), a Szent Koronát pedig elküldte Visegrádra.

Felvetődhet a kérdés, hogy a délvidéki főurak miért nem koronázták királlyá Corvin Jánost az első adandó alkalommal, hiszen náluk volt a Szent Korona. A XIII. századtól alakult ki a magyar királykoronáz sajátos hármas feltételrendszere, amelyeknek maradéktalanul teljesülniük kellett a szertartáskor, hogy a megkoronázott személyt valóban Magyarország törvényes királyának lehessen tekinteni. A feltételek: Székesfehérváron, a Szent Koronával az esztergomi érsek koronázhat királyt. Corvin János esetében ebből csak egy feltétel volt adott, a Szent Korona, ami valóban jelentős, de mégsem lett volna elég ahhoz, hogy elfogadtassák ellenfeleikkel Jánost, mint törvényes uralkodót. Károly Róbertet például háromszor is megkoronázták, amiből csak a harmadik alkalom volt elfogadható, amikor mindhárom feltétel kifogástalanul teljesült. Ettől függetlenül a déli főurak még megkoronázhatták volna Corvint, talán azért késlekedtek, mert meg sem fordult a fejükben, hogy ellenfeleik ilyen gyorsan reagálnak, és utánuk küldenek egy erős hadsereget. Előrelátásuk hiánya a katasztrofális csatavesztésen túl, ügyük elvesztését is eredményezte.  

1490. július 15-én az országgyűlés ünnepélyes keretek között megválasztotta Jagelló Ulászlót magyar királynak. Beatrix királyné elérte, hogy kötelezzék Ulászlót, vegye őt feleségül, amit a király nem szívesen, de megtette, mivel szüksége volt az asszony befolyására és pénzére, hogy uralmát stabilizálhassa Magyarországon (tíz évvel később elváltak, a királynét pedig eltávolították az országból). Az új király augusztusban érkezett Budára, ahol Corvin János elébe járulva elismerte uralkodói jogait és kifejezte alattvalói hűségét. Szeptember 18-án, Székesfehérváron sor került a koronázási szertartásra, amelyen megalázó módon János vitte a Szent Koronát az uralkodó elé.

A Délvidék ura

Corvin János szeszélyessége a trónutódlási tárgyalásokkor és harcokkor is megmutatkozott, de később is szokása maradt a bizonytalankodás. Ezt támasztja alá az is, hogy miután hűségesküt tett Ulászlónak, és a saját kezéből helyezték a király fejére a Szent Koronát, másfelé kezdett kacsingatni. 1491-ben még mindig Nyugat-Magyarországon tartózkodott Habsburg Miksa, aki nem adta fel trónkövetelői ambícióit. Időközben Ulászló öccse, János Albert is felbukkant a színen, aki szintén szerette volna magát a királyi trónon tudni, seregeivel Északkelet-Magyarországon okozott kellemetlenségeket, Kassát vette ostrom alá. Ulászló 1491 elején öccse ellen vonult Kassa felmentésére, amiben Corvin János segítségére is számított, aki viszont késlekedett, mivel éppen Miksa követeivel tárgyalt! Nem tudni, pontosan mi lehetett az egyezkedés tárgya, ugyanis megegyezés végül nem született a felek között, azonban mindenképpen érdekes, hogy miközben a király az ország védelmére szólítja Corvint, ő szinte semmibe véve az utasítást, az ország ellentétes pontján az ellenséges Habsburgokkal tárgyalgat. Végül azonban János hadai is megérkeztek Kassára, és a várost felmentették, majd az uralkodó Miksa ellen indult délnyugatra, Jánost pedig Zágráb felszabadításával és a Habsburg erők Szlavóniából való kiűzésével bízta meg, amely feladatot a herceg probléma nélkül teljesített.

Frangepán Beatrix.

Bármi hangzott is el Miksa és János között, utóbbi végül egyértelműen Ulászló mellett tört lándzsát, habár igyekezett hangsúlyozni önállóságát a királytól, mint a szlavóniai harcok idején is, amikor végig azt hangoztatta, hogy végtére is saját hercegségét foglalja vissza a Habsburgoktól. Ezt a hozzáállást a király és kormányzata nem tűrhette sokáig, igaz, megtagadták Corvintól a Bosznia királya címet, de hogy most Szlavóniára úgy tekintsen, mint önálló hercegségére, ami csak lazán kapcsolódik a Magyar Királysághoz, az elfogadhatatlan volt. Nyíltan viszont nem akartak nekitámadni, mert tetszett vagy sem, Corvin János még mindig a legtehetősebb és legrangosabb főúrnak számított Magyarországon, uradalma mellett a királyi birtokok valósággal eltörpültek, a Szlavónia hercege címe mellett pedig még Liptó és Opava (Troppau, Szilézia) hercege is volt (utóbbit 1501-ben a király kérésére magyarországi birtokokra cserélte). Ezért nemigen lett volna bölcs dolog, ha a király és a főurak egy elhamarkodott lépésükkel magukra haragítják Corvint, amivel talán egy újabb belháborút kockáztattak volna, amiből pedig egyáltalán nem biztos, hogy győztesekként kerültek volna ki.

A főurak tartottak Corvin erejétől, de féltékenységük sem csökkent az iránt, hogy Mátyás fattya még mindig ilyen privilegizált pozíciót foglal el a Királyságban, ezért időről-időre megpróbálták megnehezíteni a herceg dolgát, hogy lefoglalják, és délen tartsák Szlavóniában, távol a fővárostól, a királytól és a politikától. Szlavóniába helyezése is azért történt, hogy lekössék a figyelmét a határvédelemmel és a törökök elleni végvári harcok irányításával. A herceg pedig úgy tett, ahogy azt elvárták tőle, azonnal belevetette magát a határvédelem ügyeibe, ami pénzügyileg nagyon megterhelte, és kezdett eladósodni. Ez kedvezett ugyan a főurak érdekeinek, de más módon is elégtételt kívántak venni Jánoson. A Mátyás idején a birtokaiktól megfosztott nemesek pereskedni kezdtek Jánossal, aki most korábbi uradalmaikat birtokolta, a király pedig az érdekeinek megfelelően hol János, hol az ellenfelei mellé állt. Mindennek tetejében a hercegi címét is elirigyelték tőle, és kiharcolták, hogy 1495-ben lemondjon szalvón hercegi rangjáról, melyért cserébe megkapta a horvát-szlavón-dalmát báni címet.

Corvin János, ahogy Madách Imre elképzelte.

A Biankával kötött házasságát a pápa 1493-ban érvénytelenítette, így 1496 tavaszán feleségül vehette Frangepán Beatrixot (aki mellesleg Beatrix királyné másod-unokatestvére volt), amivel rokonságba került Horvátország legbefolyásosabb családjával. Ugyanebben az évben meg is született első gyermekük Erzsébet, akit további két gyermek követett: 1499-ben Kristóf és 1504-ben Mátyás. A Frangepánoknak jól jött a Corvinnal kötött házassági szövetség, ugyanis nem szívelték a Jagelló uralmat az országban, összeesküvést is szőttek Ulászló elűzésére, és remélték, hogy helyére Mátyás fiát ültethetik. Jánost bevontak a tervükbe, viszont csakhamar lebuktak, és az udvar gyorsan elfojtotta a szervezkedésüket. Corvin ezután kegyvesztett lett, és bánságát is elvették tőle, bár csupán egy évre, 1498-ban kibékült a királlyal és címét is visszakapta, ráadásul örökletessé is tehette azt.

Corvin János élete hátralevő részében a törökök elleni harcokra koncentrált, amiben jelentős hadisikereket ért el, például 1501-ben felmentette Jajca erődjét. A hatékony határvédelem miatt újra emelkedett a népszerűsége az országban, mire 1503-1504-ben a nádori cím megszerzésére is kísérletet tett. Az udvar azonban nem nézte jó szemmel Corvin hatalmának és befolyásának a növekedését, ami mellé még a tekintélyes nádori pozíciót is be akarta tölteni, ezért gyorsan cselekedtek, és meghiúsították a bán törekvését. Corvin az újabb politikai kudarcot követően ismét a harctérre menekült, ahol legalább némi sikerélménye lehetett, de ez sem tartott sokáig, pestissel fertőződött meg, és 1504. október 12-én, csupán harmincegy évesen meghalt. Ulászló és az ellenséges főurak végre fellélegezhettek, mert, amíg Mátyás fia életben volt, nem érezhették magukat teljes biztonságban, de most már nem volt mitől tartaniuk. Corvin Jánost a horvátországi Lepoglava pálos kolostorában temették el, síremléke átvészelte az idők viharát, és a mai napig fennmaradt.

Az utolsó Hunyadiak

Corvin Jánosnak és Frangepán Beatrixnak három gyermeke született, Erzsébet 1496. december 21-én, akit Kristóf követett 1499 augusztusában, végül apja halála után, 1504-ben Mátyás. A két idősebb gyermek Bihácson, Boszniában született, Mátyásról nem tudjuk biztosan, hogy hol.

Kristóf születésekor Corvin Zágrábban tartózkodott, de a keresztelőjén jelen volt. Apja 1504-es halálával Kristóf, mindössze ötévesen a Hunyadi-ház fejévé vált. A kis Mátyás nem élhetett sokáig, születése után néhány hónappal, 1505 elején meghalt. Beatrix egyedül maradva két kisgyermekével veszélyben érezte jövőjét és a hatalmas Hunyadi vagyont, amire sokan szemet vetettek. Szapolyai Hedvig hercegnő felajánlotta, hogy fiát, Györgyöt hozzáadják Corvin Erzsébethez, így ha esetleg Kristóf is elhunyna, akkor Hedvig támogatásáról biztosítja a családot, hogy Erzsébet örökölhesse a Hunyadi vagyont. Természetesen nem volt teljesen önzetlen az ajánlata, hiszen Erzsébet öröksége a férjére, vagyis a Szapolyai családra szállna, akik mellesleg így is az ország egyik legtehetősebb famíliája voltak, a Hunyadi birtokok megszerzésével pedig hatalmuk jelentősen megnövekedett volna.

Corvin János síremléke Lepoglava pálos templomában. A domborművön János vitézi öltözetben látható.

Hamarosan pedig bekövetkezett az újabb tragédia, 1505. március 17-én Kristóf is elhunyt, akit Lepoglavába, apja mellé temettek. Ezután az Erzsébet és György közötti eljegyzést augusztus 25-én megerősítették, de egy évre rá, 1506. augusztus 31-én II. Ulászló király, tekintettel Corvin János az országnak tett szolgálataiért az egész Hunyadi vagyont Beatrixnak és Erzsébetnek adományozta. Az özvegy és az utolsó Hunyadi leszármazott jövője ezzel biztosítottá vált, ezért Beatrix fel is bontotta a Szapolyaikkal való házassági megállapodást, és 1507 karácsonyán Pálóczi Mihállyal jegyezte el lányát. Ez a házasság sem jöhetett létre, ugyanis 1508 januárjában (vagy májusában) Erzsébet is meghalt, s vele kihalt a Hunyadiak családja, míg a vagyonuk a férjét és gyermekeit vesztett Beatrixra szállt.

Frangepán (Corvin) Beatrix végül Ulászló javaslatára 1509. január 25-én újraházasodott, a király unokaöccséhez, Brandenburgi Györgyhöz ment feleségül. Nyilvánvalóan politikai érdek húzódott meg a házasság mögött, amivel a rendkívüli Hunyadi vagyont Ulászló egyik rokona szerezhette meg. A házasság rövid életű volt, mivel Beatrix 1510 márciusában egy vetélés következtében elhunyt, vagyonát és birtokait a férje örökölte, aki az évek során apránként elherdálta a felbecsülhetetlen örökséget. Így ért dicstelen véget a Hunyadiak gazdag története.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Beatrix magyar királyné, Felső-magyarországi Fejedelemség

Források:

Bertényi Iván – Gyapay Gábor [1992]: Magyarország rövid története, Maecenas Könyvkiadó.

Falvai Róbert [2012]: A Hunyadiak asszonyai, Duna International Könyvkiadó Kft.

Kubinyi András [2001]: Mátyás király, Vince Kiadó Kft.

Neumann Tibor [2016]: Trónharcok Mátyás halála után – Corvin János és Jagelló Ulászló küzdelme a hatalomért, Rubicon történelmi magazin, 2016/05-06. https://www.rubicon.hu/ma_files/2016_05-06_014.pdf

Pálosfalvi Tamás [2009]: A Hunyadiak kora 1437-1490, Kossuth Kiadó.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Corvin_Erzs%C3%A9bet
https://hu.wikipedia.org/wiki/Corvin_J%C3%A1nos

https://hu.wikipedia.org/wiki/Corvin_Krist%C3%B3f
https://hu.wikipedia.org/wiki/Corvin_M%C3%A1ty%C3%A1s_(Corvin_J%C3%A1nos_fia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Edelpeck_Borb%C3%A1la
https://hu.wikipedia.org/wiki/I._M%C3%A1ty%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly
https://mult-kor.hu/20100827_a_kiraly_akit_haromszor_koronaztak
https://mult-kor.hu/cikk.php?id=7616
https://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/1464_marcius_29_hunyadi_matyas_kirallya_koronazasa_szekesfehervaron/
https://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1473_aprilis_2_corvin_janos_szuletese_budan/
https://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1490_aprilis_6_matyas_kiraly_halala_becsben/
https://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1490_julius_4_corvin_janos_vereseget_szenved_a_csontmezei_csataban/

Téma: Corvin János

Köszönet

Dátum: 2018.02.21 | Feladó: Erdei Ildi

Nagyon tetszett a cikk,rengeteg új információval lettem gazdagabb.
Gratulálok az íráshoz,nagyon olvasmányos és tartalmas.
További sikeres kutakodást kívánok a régmúlt történelem elfeledett lapjain.
Köszönöm az élményt!

Re:Köszönet

Dátum: 2018.02.22 | Feladó: Roland

Igazán nincs mit, én örülök, hogy új ismeretekkel és élménnyel gazdagíthattalak. :)

Új hozzászólás hozzáadása