Kezdőlap > Kleopátra gyermekei

Kleopátra gyermekei

2016.11.01 12:10

VII. Kleopátra Philopatór a legismertebb ókori egyiptomi uralkodónő volt, akinek bűvölete két évezred távlatából is hatással van ránk. Regényes élete fordulatokkal és izgalmakkal, ármányokkal és érzelmekkel teli volt, amely számtalan könyvet, színdarabot és filmet ihletett. Legendás kapcsolata Julius Caesarral és Marcus Antoniusszal a legtöbbünk számára jól ismert, de négy gyermekének sorsa annál kevésbé. Ez az írás az ő történetüket meséli el.

I.e. 48-ban Alexandra városa híres-hírhedt vendéget fogadott: a nagy hadvezért, a római államférfit és újdonsült dictatort, Julius Caesart. A rómait egyetlen cél vezérelte a Nílus deltájába, hogy végleg leszámoljon régi riválisával, Gnaeus Pompeiusszal, akivel az utóbbi években nagy harcokat vívott a Római Köztársaság feletti uralomért. Pompeius a Caesartól való vereségek elszenvedése után utolsó mentsvárként tekintette Egyiptomra, de elszámította magát, ugyanis XIII. Ptolemaiosz fáraó meggyilkoltatta. A fáraó éppen a legfőbb hatalomért vívta belháborúját nővérével (egyben feleségével), Kleopátrával szemben, amikor a Pompeius ellen elkövetett orvgyilkossággal a saját oldalára próbálta állítani Caesart. Caesar azonban régi vágású férfi volt, és tisztességes harcban szerette volna legyőzni Pompeiust, amely lehetőségtől Ptolemaiosz megfosztotta. A csalódott és felbőszült római hadvezér légiói élén bevonult a Nílus völgyébe, de nem támogatta a fáraó harcát nővére ellenében. Kleopátra viszont potenciális lehetőséget látott a rómaiak érkezésében, és hamar felvette a kapcsolatot Caesarral, hogy megnyerje őt saját ügye mellett. A legendás találkozó kivételes körülmények között jött létre: Ptolemaiosz őreinek kijátszása végett Kleopátrát egy szőnyegbe csavarva csempészték be Caesar szobájába. A szövetség szinte azonnal létrejött, sőt annál is több, szeretők lettek. XIII. Ptolemaioszt legyőzték, aki menekülés közben a Nílusba fulladt, Kleopátra pedig másik öccsével (és férjével), XIV. Ptolemaiosszal osztozott a hatalmon, viszont néhány év múlva végzett vele.

Julis Caesar és VII. Kleopátra Philopatór szoborportréja.

I.e. 47. június 23-án megszületett Caesar és Kleopátra közös gyermeke, Caesarion, avagy a kicsi Caesar. Sokan vitatták, hogy valóban a római államférfi fia lett volna, tény, Caesar sosem ismerte el törvényes gyermekének, habár engedélyezte, hogy a fiú viselhesse a nevét. I.e. 46-44 között anyjával együtt Caesar vendégeként Rómában éltek. Kleopátrának ambiciózus elképzelései voltak fia jövőjével kapcsolatban, azt tervezte ugyanis, hogy Caesarion követi majd Caesart a Római Köztársaság élén, és mint Egyiptom fáraója egyesíti majd a két birodalmat.

A nagyszabású terveket március idusa törte ketté: i.e. 44. március 15-én Caesart meggyilkolták. Kleopátra, tekintve, hogy sosem örvendett nagy népszerűségnek Rómában, Caesarionnal visszatért Egyiptomba, és ott építgette tovább saját és fia jövőjét. I.e. 44. szeptember 2-tól XV. Ptolemaiosz Caesar néven társuralkodójává tette fiát, felhasználva az egyiptomi vallás jelképiségét úgy jeleníttette meg magát, mint Ízisz istennő, fiát pedig Hóruszként ábrázoltatta.

Caesarion szoborportréja.

Rómában a Caesar halála után támadt hatalmi űrt, illetve befolyásos pozíciót többen is szerették volna betölteni. A jelentkezők kezdetben még összedolgoztak annak érdekében, hogy a merénylőket kiiktassák a képből, és noha a második triumvirátus bosszúhadjárata sikeres volt, ezzel szövetségük alapja elveszett, és hatalmi versengés kezdődött a három férfiú között. Hamarosan csak ketten maradtak a porondon: Octavianus, Caesar fogadott fia és örököse, valamint Marcus Antonius hadvezér. Közöttük kellett eldőlnie, ki lesz a Római Köztársaság egyedüli ura.

Marcus Antonius Kleopátránál keresett katonai és politikai szövetséget, mivel Egyiptom még mindig a térség egyik legjelentősebb hatalmának számított. Antoniust lenyűgözte Kleopátra, és az i.e. 41-ben megkötött szövetségüket szerelmi kapcsolat, majd i.e. 36-ban házasság követte. I.e. 40-ben megszülettek ikergyermekeik: Alexandrosz Héliosz és II. Kleopátra Szeléné, akiket a Napról és a Holdról neveztek el (Héliosz: Nap, Szeléné: Hold). Utónevüket azonban csak születésük után három évvel kapták, amikor Antonius elismerte őket. I.e. 36-ban született meg a harmadik gyermekük Ptolemaiosz Philadelphosz. Az ikrekről egyetlen ábrázolás maradt fenn, egy szobor, amely három-négy éves korukban készülhetett róluk. Ezen két tekergő kígyón állnak, kezükben szintén egy kígyót tartva, egymás vállát fogva. A fiú fején napkorong, míg a lányén egy félhold és egy hold látható (Héliosz és Szeléné). Az ábrázolás alapján a fiú göndör hajú lehetett, míg a lány hajviselete a tipikus egyiptomi dinnye-fazont mutatja.

1918-ban megtalált szobor, amelyről csak 2012-ben derült ki, hogy Alexandrosz Hélioszt és II. Kleopátra Szelénét ábrázolja.

I.e. 34 őszén került sor az ún. Alexandriai Adományozásokra. Ennek keretében óriási pompával vonult fel az uralkodói család a Gymnasiumban (bekerített köztér), ahol nagy tömeg előtt hirdették ki az Adományokat. Ennek értelmében Kleopátra a királyok királynője, Egyiptom fáraónője és Ízisz reinkarnációja címeket kapta meg. Caesarionra vonatkozóan kinyilvánították, hogy Caesar fia és örököse, és mivel Caesar isteni leszármazott volt, ezzel Caesarion isten fia, és maga is isten, Hórusz reinkarnációja, és megadták neki a királyok királya címet. Az Adományok által az Antoniustól született gyermekek is uralkodókká váltak, Alexandrosz Héliosz Armenia, Média és Pártia királya lett, mely birodalom így is hatalmas volt, de nyilvánvalóan keleti expanziót terveztek, mivel kimondták, hogy az Indus folyóig bármely meghódított, illetve felfedezett terület Alexandosz királyságához tartozónak tekintik. Kleopátra Szeléné Cyrenaica és Líbia, Ptolemaiosz Philadelphosz pedig Szíria, Fönícia és Kilikia uralkodója lett.

Alexandrosz birodalmának a növelésének szándéka az i.e. 33-ban megkötött házasságából is nyilvánvalóvá válik. Feleségének a méd uralkodó (I. Artavaszdész) lányát választották, Jotapét, akit Egyiptomba hozattak. A házassággal egy későbbi hódító háborút is igazolni lehetett volna, hiszen Alexandrosz rokoni kapcsolatba került a méd királyi házzal, címeit tekintve pedig már maga is Média királyának számított.

Az Alexandriai Adományok: Egyiptom (sötétzöld), az Adományok (középzöld), egyéb hódítások (világoszöld).

A három gyermek birodalmai olyan területeket foglaltak magukba, amelyeket Marcus Antonius hódított ugyan meg, de római hadsereggel Róma számára, ennek ellenére mégis elajándékozta őket egy „idegen” nőtől született gyermekei számára. Így érthető, hogy amikor szenátusi jóváhagyásra Rómába küldte az Adományokat, a testület nem volt hajlandó elismerni azokat, mivel olyannyira megnövelték Egyiptom és Kleopátra dominanciáját a térségben, amely komolyan veszélyeztette Róma érdekeit. Félő volt, hogy a Kleopátra által Egyiptom köré szervezett szatellit-királyságokkal, a régi Ptolemaida Birodalom felélesztésével túlságosan is megerősödik a Nílus menti királyság, és Róma ellen fordulva félelmetes ellenséggé válhat. Ám Antoniusnak pontosan egy ilyen erős hátországra volt szüksége az Octavianus ellen vívandó jövőbeni háborújához. Másfelől Octavianus hatalmi ambícióit is sértették az Adományok. Julius Caesar adoptált fiaként és örököseként nagy népszerűségnek örvendett Rómában, többek között ennek a ténynek köszönhette gyors előre menetelét a politikai életben, viszont Caesarion, Caesar egyetlen vérszerinti fia, apja törvényes gyermekének nyilvánítva magát, jogosabban nevezhette magát Caesar örökösének, mint Octavianus, ez pedig közvetlenül fenyegette a hatalmi törekvéseit. Ezért propaganda hadjáratba kezdett Antonius és Kleopátra ellen, és hamar maga mellett tudhatta a rómaiak támogatását, akiket felháborítottak az Adományok. Octavianus és Antonius konfliktusa visszafordíthatatlanul kiéleződött, és a birodalom egy újabb polgárháború elé nézett.

Hároméves csatározás után i.e. 31-ben Actiumnál került sor a döntő ütközetre. A tengeri csatában Octavianus diadalmaskodott Kleopátra és Antonius hajóflottája felett, mire a legyőzött pár Egyiptomba húzódott vissza. Kleopátra igyekezett felkészíteni Caesariont az egyeduralomra, egy olyan helyzetre, amikor majd anyja nélkül kell helytállnia. A következő évben Octavianus támadásba lendült, és bevonult a Nílus menti országba, a hadi helyzet romlása miatt pedig Caesariont a biztonságosabb déli részekre küldték, Berenice városába, míg az ikreket és Ptolemaioszt Thébába. Antonius a kilátástalan helyzetet látva öngyilkosságba menekült, ahogy pár nappal később a fogságába esett Kleopátra is, habár az ő esetében manapság egyre elterjedtebb a vélekedés, hogy valójában Octavianus ölette meg, öngyilkosságnak álcáztatva a merényletet.

Johann Greorg Platzer: Antonius és Kleopátra az Actiumi csatában, XVIII. század.

A források ellentmondásosak Caesarion további sorsát illetően. Egyesek szerint sikerült Indiába menekülnie, ám onnan visszaküldték azzal az ígérettel, hogy Octavianus kegyelemben részesíti és visszahelyezi Egyiptom trónjára. Mások szerint az indiai út mindvégig csak terv maradt, és Caesariont a tanácsadói győzték meg, hogy Octavianus hívására térjen vissza Alexandriába. Nem egyértelmű, hogy vajon a tanácsadók maguk is hittek a békeajánlatnak, vagy egyszerűen elárulták a fiatal fáraót, de bárhogyan is történt, tény, hogy végül Caesarion visszatért Alexandriába, és Octavianus fogságába került. Plutharkosz szerint Arius Didymus javaslatára („Túl sok Caesar!”) i.e. 30. augusztus 23-án Octavianus megfolytatta a fáraót, viszont olyan feltételezések is vannak, amelyek szerint Caesarionnak megkegyelmeztek, és álnéven tovább élhette életét. Így vagy úgy, de Caesar egyetlen vér szerinti fia kikerült a képből, és Octavianus hatalma ezzel vitathatatlan lett Rómában és Egyiptomban egyaránt.

Antonius és Kleopátra három gyermeke is fogságba került, de ők nem jelentett akkora fenyegetést Octavianus (i.e. 27-től Augustus) hatalmára, mint Caesarion, viszont ez sem gátolta meg abban, hogy elhurcolja őket Rómába. Alexandrosz Héliosztól elszakították feleségét, Jotapét, akit visszaküldtek Médiába. Octavianus hatalmas győzelmi felvonulást rendezett Rómában, amelyen a gyerekeket is közszemlére tette, hatalmas aranyláncokkal gúzsba kötve őket, amelyek állítólag olyan súlyosak voltak, hogy képtelenek voltak bennük megmozdulni, ráadásul el kellett viselniük anyjuk szobormásának a látványát is, amint egy áspiskígyóval a kezében készül az öngyilkosságra. Az egész attrakció inkább az árvák iránti együttérzést váltotta ki a római polgárokból, semmint dicsőséget. Octavianus ezután Octavia Minor nővére (valamint Antonius volt felesége) gondjaira bízta a gyerekek nevelését. A két fiútestvér sorsáról nem áll rendelkezésünkre további információ, csak találgathatunk, hogy vajon végül Augustus mégis meggyilkoltatta-e őket, vagy esetleg valamilyen betegség következtében hunytak volna el? De az is lehet, hogy csendben és békében élhettek tovább, viszont eltűnésükkel Kleopátra Szeléné vált az utolsó Ptolemaiosszá, aki számára az élet még számos eseményt tartogatott.

Octavianus és Marcus Antonius szoborportréja.

I.e. 20-ban Augustus kiháziasította Kleopátrát, férjéül II. Juba volt numidiai királyt szemelte ki. Numidia i.e. 46 óta római provincia volt, II. Jubát pedig Augustus gyermekként hozatta Rómába, pont úgy, ahogy tette ezt az ikrekkel és Ptolemaiosszal. A házassággal és a hatalmas hozománnyal, amit Augustus adott Kleopátrával, II. Juba Róma szövetségesévé vált. Az ifjú párban sok volt a közös vonás: mindketten árvák voltak, szüleik a rómaiak miatt öngyilkosságot követtek el, birodalmukat Róma annektálta, majd győzelmi felvonuláson tették őket közszemlére. Az újdonsült párt Augustus Mauretániába küldte, egy Numidiától nyugatra eső afrikai területre, amelyet Róma meg akart szerezni. Királyságuk fővárosát Augustus tiszteletére Caesarea-nak nevezték el.

Úgy tűnik, hogy Kleopátra Szeléné örökölte anyja és apja tettrekészségét, és nem elégedett meg a láthatatlan feleség szerepével, hanem aktívan részt vett a királyságuk politikai életében, aminek köszönhetően Mauretánia kereskedelmi hatalma kiteljesedett a térségben, ez pedig felvirágoztatta az országot. Caesarea-ban grandiózus építkezések kezdődtek, világítótorony, királyi palota és templomok épültek, az uralkodónő öröksége pedig visszaköszönt a művészeti alkotásokon, amelyek a görög-római stílust ötvözték az óegyiptomival. A korabeli pénzérméken II. Jubát és II. Kleopátra Szelénét együtt ábrázolták, amely megerősíti a feltevést, hogy a királynő egyenrangú volt uralkodó férjével.

Kleopátrának és II. Jubának két gyermeke született, i.e. 10-ben Ptolemaiosz, később pedig egy kislány, akit talán Drusillának hívhattak. Utódjaik évtizedekkel később Szíriában lettek uralkodók, természetesen római fennhatóság alatt. Történetünk végén ismét csak homályos részhez érkeztünk, hiszen jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan forrás, amelyből megállapítható lenne Kleopátra Szeléné halálának pontos időpontja, viszont a feltételezések szerint valamikor i.e. 10 és i.sz. 10. között hunyhatott el. Vigaszul szolgálhat, hogy a királyi pár mauzóleuma szerencsésen átvészelte az évszázadok viharait, és az érdeklődők számára a mai napig megtekinthető. Amennyiben valaki Algériában jár, Algír városától alig ötven kilométerre nyugatra leróhatja tiszteletét Kleopátra egyetlen lányának síremléke előtt.