Attila fiai

Attila története sokak számára ismeretes, legendás és magával ragadó, érdekes és misztikus. De a legtöbb történet a király halálával véget is ér, s nem sokat tudunk az ezt követő eseményekről, valamint a hunok további sorsáról. Ez az írás Attila három fiának történetét meséli el, különös hangsúlyt helyezve az édesapjuk halála utáni történésekre.

Attila egy rohamosan változó világba született, ahol egész népek mozdultak meg egyik napról a másikra, és új birodalmak emelkedtek fel, majd tűntek el örökre. 434-ben a hunok élére állva már egy erős Birodalom királyának mondhatta magát, akit egyaránt rettegtek Keleten és Nyugaton. Tizenkilenc éves uralkodása alatt számos hadjáratot vezetett a Római Birodalmak ellen. Megostromolta Konstantinápolyt, feldúlta a Balkánt, Galliát és Észak-Itáliában is pusztított. Komoly fenyegetést jelentett ugyan a rómaiakra, de nem volt megállíthatatlan (451. catalaunumi csata), és bár újabb csapásokkal kívánta súlytani ellenfeleit, hirtelen és kevéssé dicsőséges halála megakadályozta tervei megvalósításában.

*

Attila első feleségéről minimális adat áll rendelkezésünkre, csupán annyi, hogy a neve Kreka (Réka) volt, és három fiút szült a királynak: Ellák, Dengitzik és Ernák. A fiúk születési ideje sem ismert, annyi mégis kiderül a forrásokból, hogy Ellák volt közülük a legidősebb, míg Ernák a legfiatalabb. Attilának valószínűleg több gyermeke is lehetett, esetleg különböző nőktől, róluk viszont egy sor feljegyzés sem maradt fenn.

Priszkosz (vagy Priscus) görög származású római diplomata 448-449 körül Attila udvarában járt, és későbbi nyolckötetes írásában, a Bizánci Birodalom történetében a hunoknál szerzett élményeiről is megemlékezett (sajnos ez a rész csak töredékesen maradt fenn). Leírta, hogyan jutott el a hunok „fővárosába”, Attila székhelyére és fapalotájába, amely helye nem beazonosítható, de minden bizonnyal valahol Kelet-Magyarországon lehetett. A követ itt igen értékes megfigyeléseket tett, például arról, hogy milyen kapcsolatban volt Attila a fiaival. Priszkosz úgy vélte, hogy érzelmileg a hun királyhoz a legfiatalabb fia, Ernák állt a legközelebb, egy lakoma alkalmával ugyanis a király játékosan arcon csípte, és mindig derűvel a szemében tekintett rá, míg két másik fiára szinte rá sem hederített. Mi lehetett ennek az oka? A követ utánajárt a dolognak, és értesült a sámánok egyik jövendöléséről, amely szerint Attila házára pusztulás vár, és Ernák fogja megmenteni attól, hogy végleg eltűnjön a Föld színéről, s vissza fogja majd állítani családja régi fényét. Tehát Attila nagy reményekkel tekintett legfiatalabb fia jövőjére, akitől nagy tettek véghezvitelét várta.

Than Mór: Attila lakomája, 1846.
A képen a kerevetén ülő Attilán kívül Priszkosz rétor is szerepel (jobbra fehérben), kezében azt a művet tartja, amely alapján a festmény készült. Attila mellett Ellák fia látható.

448-449 körül Attila Onegesius tanácsadójával keletre küldte Ellákot, hogy hozzanak tető alá egy szövetséget a Fekete-tenger északi részén élő hunokkal, az akatzirokkal. A hun befolyás terjeszkedése aggodalommal töltötte el II. Theodosius keletrómai császárt (402-450), aki megpróbálta megakadályozni Attila szervezkedését, ezért utasította küldötteit, hogy fizessék le az akatzirok törzsfőnökeit, és belső ellentéteket szítva közöttük, bomlasszák fel a hordájukat. A császár terve nem vált be, az akatzirok Attila segítségét kérték a rómaiak és a velük együttműködni kívánó törzsfők ellen. Attila ekkor már nem csak a szövetségüket kívánta, hanem behódolásukat, élükre pedig Ellák fiát szánta, mint királyt. Nem egyértelmű, de minden bizonnyal megvalósult Attila terve, leverte a lázadó törzsfőnököket, és az akatzirok királyává tette legidősebb fiát, akit az odaút során baleset ért: leesett a lováról és eltörte jobb karját.

Attila a nagy galliai és észak-itáliai hadjáratai után, 453-ban megházasodott egy Ildico nevű fiatal, valószínűleg gót lánnyal. A menyegzői lakodalmon a hun király alaposan felöntött a garatra, s mély álomba zuhant. Másnap reggel Ildico hiába próbálta ébresztgetni újdonsült férjét, Attila már jó ideje halott volt, orrvérzés okozta fulladásba, esetleg a nyelőcsövéből kiinduló belső vérzésbe halt bele. A hunok pompás gyászszertartást és temetést rendeztek a nagy királyuknak. Őszinte bánatukat úgy fejezték ki, hogy a férfiak levágták hajukat, és megvágták az arcukat, hogy ne könnyekkel gyászoljanak, mint a nők, hanem vérrel, ami a harcosokhoz illik [„hogy a nagy harcos hőst ne asszonyi siránkozással és könnyekkel, hanem férfiak vérével gyászolják.” (Jordanes)]. Így ültek lovaikra, és halk gyászének kíséretében lassan, búskomoran lovagolták körbe-körbe a halott király sátrát, amely felett már gyülekeztek a viharfellegek.

Paczka Ferenc: Attila halála, 1855.

Attila váratlan halála új helyzet elé állította a birodalmat, és fiai élete egy pillanat alatt megváltozott: testvérekből egyszerre ellenségekké váltak. Attila nem rendelkezett arról, hogy ki kövesse halála után a trónon, így megkezdődött a testvérek közötti versengés a hatalomért. Ellák az egész Birodalmat magának követelte, amiben Onegesius is támogatta, míg Dengitzik és Ernák saját részfejedelemségeket akart kiszakítani az örökségből.

Hamar kiderült azonban, hogy a hun örökösödési háború nem csupán családi ügy. A hunok évszázadok óta úgy növelték katonai erejüket, hogy a leigázott népeket beintegrálták, beolvasztották maguk közé, felhasználva őket a következő hadjáratokban („harcosok konföderációja”). Attila, elődeihez hasonlóan számos törzset és népet igázott le uralkodása alatt, akik behódoltak ugyan a nagykirálynak, ám lényeges, hogy személy szerint Attilának vetették alá magukat, s nem a hunoknak. Természetesen ezt abban a pillanatban senki sem merte hangoztatni, de a király halálában sokan a soha vissza nem térő lehetőséget látták arra, hogy megszabaduljanak a hunok igájától.

Ardarik, a gepidák királya volt Attila legbizalmasabb tanácsadója és támogatója, Jordanes gót származású római történetíró szerint „Attila iránti rendíthetetlen hűségéhez” nem férhetett kétség. Tény, hogy amíg a nagy hun király uralkodott lojális is volt hozzá, ám a halála után nem kívánta ura fiait is szolgálni. A gepidák élén lázadást szított, amihez csakhamar a többi germán elnyomott törzs is csatlakozott, gyakorlatilag egy germán szövetség alakult a hunokkal szemben. 454-ben a pannóniai Nedao folyó mentén került sor a döntő ütközetre, amelyben a hunok vereséget szenvedtek a germánoktól. Ellák életét vesztette a csatában, a Hun Birodalom széttöredezett, és a hunok lassan kiszorultak Közép-Európából.

A Hun Birodalom kiterjedése Attila uralkodása alatt (434-453).

Bátyja halála után Dengitzik lett a hunok királya. A germánoktól elszenvedett vereséget követően a hunok kénytelenek voltak elhagyni a Duna-medencét, és egyre keletebbre húzódni a Pontus (Fekete-tenger) partjáig, ahol további harcokat vívtak a gótok ellen. 465-466 körül a két testvér követeket küldött Konstantinápolyba, békét, földeket és dunai kereskedelmi jogot (piactartási jog) kérve a keletrómai császártól, de I. Leó (457-474) elutasította a kérésüket. Erre válaszul Dengitzik seregei élén a Duna mentén délre vonult, hogy érvényt szerezzen követeléseinek. Újra tárgyalásokat kezdtek a rómaiakkal, ám I. Leó csak kitérő válaszokat adott. A háború elhúzódott, és a Trákiát védő germánok a rómaiak mellett álltak ki, ti. több jutalomra számítottak tőlük, mint a hunoktól. 469-ben Dengitzik csatában esett el és a hunok vereségével ért véget a háború. Állítólag egy Anagast nevű gót parancsnok ölte meg Attila második fiát, levágott fejét pedig Konstantinápolyba vitték, és a főutcán tartott győzelmi felvonuláson hordozták végig, majd póznára tűzve közszemlére tették.

Utolsó fiúként Ernák lett a hunok uralkodója, s végre sikerült békét kötnie a rómaiakkal, akiktől a birodalmon belül menedékjogot nyert. A hunok letelepedhettek az Al-Duna vidékén (kb. a mai Dobrudzsa), ez lett végül Ernák „birodalma”. Talán, mert szemtanúja volt, hogy testvérei hataloméhsége hová is vezetett, vagy talán csak a józanabb ítélőképessége miatt, de Ernák bátyjaival ellentétben megelégedett azzal, amije volt. Talán képes volt felismerni a realitásokat, amit Ellák és Dengitzik mindvégig tagadtak maguk előtt, hogy a hunok napjai leáldoztak, erejüket vesztették, többé már nem népek leigázói, hanem egy megtört nép csupán, akik mások kegyelmére szorulnak. Ernák elfogadta ezt a valóságot, és kegyelmet kapott a rómaiaktól, amivel békét biztosított a hunok számára.

469-et követően nincsen több feljegyzés hun támadásokról, és többé senki sem félt az egykor oly rémisztő keleti harcosoktól. A későbbi évtizedekben minden bizonnyal beolvadtak az egykor általuk elnyomott germán népek közé. Ernákról sem írtak többé a krónikák, sorsa, további élete és halála nem ismert. Talán békében uralkodott még sok-sok éven át, ám annyi tudható, hogy nem váltotta be a jóslatot, amit a sámánok jövendöltek meg róla, vagyis semmiképpen sem úgy, ahogy apja remélte. Népének régi nagy fényét ugyan nem sikerült visszaállítania, de vérvonala talán tovább élt először a germánok, majd a szlávok között.

Eugéne F. V. Delacroix: Attila a hun, 1843-1847.

Korábban említésre került, hogy Attilának lehetett még több gyermeke, akár több feleségtől is, de a három fiún kívül más neve nem maradt fenn. Létezik viszont egy kétes hitelű forrás, amely alapján feltételezhető, hogy Attilának talán volt még egy fia. A titokzatos gyermek Theophanész görög író művében bukkan fel, azonban a szóban forgó írás a VIII. század közepén keletkezett, tehát háromszáz évvel Attila után! Theophanész a történet megírásakor a VI. századi Malalasz nevű történetíróra támaszkodhatott, de Malalasz kézirata nem maradt ránk, ezért csak feltételezhetjük, hogy eredetileg ő örökíthette meg Attila negyedik fiának az élettörténetét, ráadásul utóbbi író is igen későn élt a hunok után, az eseményeket így ő is csak másodkézből ismerhette, és nem tudjuk, ki lehetett az eredeti „szemtanú”, aki papírra vetette az érdekes információkat a fiúról. Mindezért a következő sorokban összefoglalt Theophanész-féle beszámolót fenntartásokkal kell kezelnünk, talán nem más, mint egy kitalált mese, de az is lehet, hogy van benne némi igazság.

Attila negyedik fiát Giesmos-nak hívták, aki a nagykirály halálakor még kiskorú lehetett, mivel a trónutódlási harcokban nem hallunk róla, vagyis nem játszott szerepet az akkori eseményekben. Anyjáról nem sokat tudunk, de minden bizonnyal Ardarik gepida királya lánya vagy valamelyik nőrokona lehetett. A 454-es Nedao folyó menti csatavesztés és a Hun Birodalom összeomlása után Giesmos nem tartott bátyjaival keletre, hanem a hunok egy részével a gepidákkal maradt, és hun uralkodóként, de gepida alárendeltségben a Tisza vidékén telepedhetett le. Giesmos előkelő származását támasztja alá az is, hogy később Sirmiumba, Trapsztila gepida király udvarába helyezhette át székhelyét, ahol elvette a király lányát, és akitől legalább egy fia biztos született, akit Mundo-nak hívtak.

Giesmos életéről nem maradt fenn egyéb részlet, halála ideje is kérdéses, de minden bizonnyal 488 körül következhetett be, mivel ekkor fia, Mundo menekülésre kényszerült a Gepida Királyságból, bár a valós okról nem tudunk biztosat. Theophanész szerint Mundo Sirmiumtól keletre, a Dunán átkelve törvényen kívüliek élére állt, és azok királya lett, de feltételezhető, hogy hozzá hű gepidák és hunok csoportjai is vele tartottak a száműzetésbe. Szállásterületük valahol a Duna és a Nagy-Morava folyó találkozásánál lehetett. Mundo népe minden bizonnyal több ezer főből állhatott, ugyanis érkezésük felkeltette Konstantinápoly figyelmét, mivel a birtokba vett terület a Keletrómai Birodalom része volt, habár olyan határvidék, amelyet a Birodalom már elhanyagolt, magára hagyott, de ettől függetlenül nem kívánta, hogy az elszakadjon. 505-ben I. Anasztasziosz császár (ural. 491-518) bolgár zsoldosokat küldött Mundo ellen, aki az osztrogótoktól kért segítséget. A gótok csapatokat küldtek neki, velük pedig sikerült legyőzni a bizánciakat, de cserébe Mundo és népe a gótok lekötelezettjévé vált, sőt a Duna-Morava közti területeket is a fennhatóságuk alá vonták. A gótoknak való alárendelődést támasztja alá, hogy Mundo 505 után Itáliába, a gótok törzsterületére távozott, talán maga Nagy Theoderich király (ural. 475-526) parancsolta magához Attila unokáját, hogy közel tartsa magához.

Piros karikával Mundo és népének a szállásterülete a Duna és a Nagy-Morava között, két birodalom - az osztrogót és a bizánci - között.

Mundo évekig Itáliában maradt, és végig a gótok oldalán harcolt a nagykirály szolgálatában. 526-ban Theoderich meghalt, ezzel pedig Mundo hűsége is megszakadt a gótok felé. Valamikor 529 körül visszatért a Duna vidékére, ahol viszont nem tudta visszaállítani korábbi befolyását, ezért követeket küldött Konstantinápolyba, felajánlva saját és fia, Maurikiosz szolgálatait a császárnak, I. Nagy Jusztinianosznak (ural. 527-565). A császár elfogadta az ajánlatot, és ki is nevezte Illíria provincia katonai helytartójává, ahol sikerrel vette fel a harcot a betörő gepidákkal és bolgárokkal szemben, valamint gazdag hadizsákmányt küldött a császári udvarba.

531-ben a keleti tartományok élére nevezték ki, de valószínűleg sosem foglalta el pozícióját, a következő évben visszakapta Illíriát. Ugyanekkor Konstantinápolyban levert egy Jusztinianosz elleni felkelést. 535-ben Jusztinianosz Itália visszafoglalására indított hadjáratának támogatójaként Dalmáciából kiűzte a gótokat, de 536-ban a gótok visszafoglalták a területet. Egy rajtaütés során a gótok elfogták Mundo fiát, Maurikioszt, majd kegyetlenül megölték. Mundo haragjában rohamot intézett a gótok ellen, és le is győzte őket, de súlyos sebet szerzett az ütközetben, amibe hamarosan belehalt. Mindezek alapján Attila, hun nagykirály nemzetsége talán Mundo és Maurikiosz halálával szakadthatott meg, amivel a hunok története is véget ért. 

Frissítve: 2018.06.21.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Vandálok, Avarok, Gepidák, Székelyföld története I. rész, II. rész, III. rész

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Ardaric
https://en.wikipedia.org/wiki/Attila
https://en.wikipedia.org/wiki/Battle_of_Nedao
https://en.wikipedia.org/wiki/Dengizich
https://en.wikipedia.org/wiki/Ellac
https://en.wikipedia.org/wiki/Ernak
https://en.wikipedia.org/wiki/Huns
https://en.wikipedia.org/wiki/Mundus_(general)

Bozóky Edina [2015]: Attila, a hunok ostora, BBC History magazin, V. évf. 9. szám.

Kiss P. Attila [2015]: „…ut strenui viri…”: A Kárpát-medencei gepidák története, Szegedi Középkorász Műhely

Mark, Joshua J. [2014]: Huns, https://www.ancient.eu/Huns/