Székelyföld és a székelyek története - I. rész: A kezdetektől 1849-ig

Nehéz eldönteni, honnan is lehetne kezdeni Székelyföld történetét. A székelyek betelepülésétől vagy annál is előbb? A magam részéről kísérletet tennék rá, hogy a székelyek lakta terület történetét is bemutassam, egészen a kezdetektől. Ez által betekintést nyerhetünk abba, kik birtokolták és lakták azt a területrészt, amely a későbbi Székelyföldként híresült el.

Székelyföld ős- és ótörténete:

A történelmi Székelyföld öt helyi közigazgatási egységből, vagyis székből állott, amelyek nagyjából lefedik a mai székely „határokat” és egyértelműbbé teszik számunkra, hogy a továbbiakban mely területrészről lesz szó. Az öt székely szék tehát a következő: Aranyos szék, Csíkszék, Háromszék, Marosszék és Udvarhelyszék, lényegében ez lefedi Kelet-Erdélyt.

A történelmi Székelyföld székei. Aranyos szék Marosszéktől valamivel nyugatabbra helyezkedett el.

Noha kevés régészeti lelet áll a tudósok rendelkezésére, annyi megállapítható, hogy Erdély évezredek óta lakott vidék volt az Őskortól kezdve. Erre bizonyíték, hogy a feltárt csontmaradványok közül a legrégebbiek a közép-Paleolitikum idejéből (i.e. 300.000 – i.e. 30.000) maradtak ránk.

A mai Székelyföld az Ókorban számos népcsoportnak szolgált szálláshelyéül, majd a nagy birodalmak részterületévé vált. Feltehetőleg i.e. 400-350 között a kelták is eljutottak erre a vidékre, majd az i.e. I. században a Dák Királyság hódította meg és a kelta lakosság lassan egybeolvadt a dákokkal.  I.sz. 106-107-ben Róma szétverte a Dák Birodalmat és a helyén megszervezte Dacia provinciát. A rebellis tartomány viszont sok nehézséget okozott a rómaiaknak. A dákok - majd az ott megjelenő szarmaták és vizigótok - folyamatosan lázadoztak Róma ellen, míg végül 270-271-ben a rómaiak kivonultak és magára hagyták a területet.

A volt Dacián a rómaiakkal keveredett dákok (dákó-románok) és a vizigótok osztozkodtak. 380-ban egy hódító nép jelent meg a határokon: a hunok. A hunok hamar kiszorítottak az ott élő népeket, csak a gepidáknak „kegyelmeztek” ilyen téren. Attila, hun király (ural. 434-453) halála után a birodalma szétesett, s központi területein, vagyis a Kárpát-medencében a gepidák vették át a hatalmat (az eseményekről bővebben itt olvashatsz). 567-ben ez a germán királyság is összeroppant a langobárdok és az avarok kettős nyomása alatt. A gepidák bukása után az avarok meghódították a vesztesek területeit, s az avarokon túl jelentős volt a szláv népek betelepülése az egész Kárpát-medencébe, tehát Erdélybe is (az avar nép történetéről bővebben itt olvashatsz).

A székelyek eredete:

A IX. század elején az Avar Birodalmat nyugatról a frankok, keleten pedig a bolgárok ostromolták, majd a támadók felosztották egymás között a Kárpát-medencét, így a keleti részek a Bolgár Birodalomhoz csatlakoztak. Egyes elméletek bizonyos források alapján azt feltételezik, hogy a magyarok már a IX. század közepén megjelentek a Kárpát-medencében, ám véglegesen csak 896 után telepedtek le oda.

A székelység eredete nagyon vitatott, nincs egyetértés arról, honnan és melyik népcsoportból származnak. Természetesen magyar etnikumnak is tekintik őket, de e mellett egyaránt megjelent a bolgár (eszkil), a hun, az avar vagy a török-kavar eredet. Anonymus Gesta Hungaroruma szerint (1196-1203) a székelyek Attila népéhez tartoztak és Kézai Simon Gesta Hunnorum et Hungarorum művében (1282-1285 körül) is a hun eredetet hangoztatja. Kézai leírásában a székelyek, mint a hunok utolsó leszármazottai jelennek meg, akik értesülvén a magyarok jöveteléről eléjük siettek a IX. század végén és együttesen meghódították Pannóniát. A székelyek ez után a határvégeken telepedtek le. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy mind Anonymus, mind Kézai Gestája erősen a mondai hagyományokra alapozzák értesüléseiket, ezért történelmi hitelességük megkérdőjelezhető.

A Gesta Hungarorum (Képes Krónika) 21. lapján lévő miniatúra a magyarok Pannóniába való bejövetelét ábrázolja.

Kézai Gestájában a székely rovásírásra is kitért, amire, mint a vlachokkal (értsd poszt-római latinok) való kölcsönhatás eredményére tekint. Ebben lehet annyi igazság, hogy néhány görög betűforma valóban fellelhető a rovásírásban. Az 1488-as Thuróczi János Krónikája, (ami szintén a szájhagyományra alapul) a rovásírást a székelyek sajátjának tartja, amely a szkíták öröksége, vagyis a székelyeket a szkíták leszármazottainak véli. A rovásírás azonban az egész magyar népesség körében használatos volt, mígnem I. (Szent) István (ural. 997-1038) be nem vezette a latin ábécét. A rovásírást a legtöbb esetben azért kötik a székelyekhez, mivel egyedi módon az 1850-es évekig használatban maradt Székelyföldön.

A modernkori magyar történészek is próbáltak válaszokat adni a  székelyek eredetére. László Gyula „kettős honfoglalás” elméletében azt állítja, hogy a székelyek az első hullámú magyar honfoglalókkal (vagyis a késő-avarokkal) érkeztek a Kárpát-medencébe. Ezzel szemben Engel Pál úgy véli, hogy a székelyek valójában a frank-bolgár hódítás után megmaradt avarok, és akikkel a magyar honfoglalók a Kárpát-medencébe jövetelükkor találkoztak. Mindezzel ellentétben Vékony Gábor azt vallja, hogy a székely nép minden bizonnyal a magyarokhoz csatlakozó szkíták lehettek, erre utal a népnévbeli hasonlóság: Szaka (szkíta) – székely. Mellesleg Vékony a rovásírást nem a szkítáktól, hanem az avaroktól gyökerezteti.

Czeizel Endre is érdekes eredményekre jutott genetikai kutatásait követően. Ezek szerint a székelyek génállományában a magyarokétól jelentős eltérések mutathatók ki, ugyanis a székely gének iráni elemeket tartalmaznak. A modern genealógiai vizsgálatok tehát kijelölték a székelyek eredetének földrajzi és etnikai kereteit, de a székely nép származásának kérdése még mindig nyitva áll a történészek és régészek előtt.

A székely köz- és önigazgatás:

Bárkik is voltak a székelyek ősei, a magyarok érkezését követően a végeken kerültek letelepítésre, hogy védelmezzék a határokat. A székely név jelentése is innen ered, vagyis határőr. Kezdetben, ill. a IX-X. században nem a mai Székelyföld területére telepítették le őket, hanem a nyugati országrészre. A székelyek a X-XI. században a történelmi Magyarország nyugati végein, később Bihar vármegyében éltek, ahonnan aztán Udvarhelyre költöztek, vagyis ténylegesen is a mai Székelyföldre érkeztek.

A Kelet-Magyarországra költözött székelyek az évtizedek során Udvarhelyen kívül más területekre is kiterjesztették befolyásukat, így került hozzájuk több, jól ismert székely szék, mint Aranyos, Csík, Három és Maros. Háromszék 1562-es megalakulása előtt három különálló egységből állt: Orbai, Sepsi és Kézdi székből. Csíkszékhez is később csatlakozott még Gyergyó- és Kászonszék.  A magyar területi közigazgatási egységeket vármegyéknek nevezték, ezzel ellentétben a székelyek a sajátjaikat székeknek hívták, hasonlóan a szászok erdélyi székeihez.

A székelyek saját nemzetgyűléssel rendelkeztek, ahol magukra vonatkozó törvényeket hozhattak. Ez a kiváltságuk nagyfokú önállóságot jelentett a közösség számára, de ezen felül a közigazgatás, a bíráskodás és katonapolitika is helyi irányítás alá tartozott. A székelyek kiváltságos helyzetéből adódóan, noha Székelyföld a Magyar Királyság határain belül helyezkedett el (amennyiben beszélhetünk határokról a Középkorban), mégsem tartoztak teljesen a magyar király fennhatósága alá.

Hunyadi János 1441-1446 között erdélyi vajda és székely ispán, valamint 1446-1452 között a Magyar Királyság kormányzója.

A székelyek maguk választhatták a vezetőiket is (kivéve a székelyek ispánját), akik a magyar nemességgel egyenlő jogokkal rendelkeztek. Székelyföld vezetője a székelyek ispánja volt, aki a magyar király képviselőjének felet meg, vagyis az ispán személye és funkciója szorosan az uralkodóhoz kötődött. A tisztséget a király jelöltje töltötte be, aki általában nem a székelyek közül került kiválasztásra, hanem a magyar nemesek köréből. Az ispán főbb tevékenységi területe az adminisztrációra, a katonai ügyekre és az ítélethozatalra terjedt ki. Kevéssé ismert tény, de 1441-1446 között Hunyadi János töltötte be a székely ispáni pozíciót, s egyben erdélyi vajda is volt.

A különböző székek helyi ügyeit a székgyűléseken tárgyalták meg, ahol minden szabad székely megjelenhetett.  Az 1438-ban alakult Három Nemzet Szövetsége (Unio Trium Nationum) intézménye látta el Erdély politikai ellenőrizését, amiben a székelyeken kívül a szászok és a magyarok vehettek részt, mint a három erdélyi nemzet.

A székely birtokjog és a katonai szolgálat összefonódása:

A székelyek kiváltságos önállósága a középkori társadalomban nagyon sajátos és szokatlan jelenség volt. A privilégiumokat mindazonáltal azért élvezhették és tarthatták meg évszázadokig, mivel fegyveres szolgálattal tartoztak magyar királynak, amelyért cserébe az előjogokon túl adómentességet és földet kaptak.

A birtoktulajdonjog nemtől függetlenül örökletes volt, viszont csak egyenes ágon. Ha nem volt egyenes ági leszármazott, akkor a székelységhez, mint közösséghez került a földbirtok, közös használatba. Ezek a szabályok sokban különböztek a kor feudális földbirtoklási jogától, már csak azért is, mivel a magyar nemesek földterülete (feudum) sokáig nem volt örökletes, az csak a királynak tett szolgálat idejéig állt a hűbéres birtokában, egyfajta fizetségnek számított. A magyar feudum örökletessé válását követően az egyenes ági örökítést alkalmazták, ha pedig nem volt ilyen leszármazott, akkor a feudum visszaszállt az uralkodóra, esetleg a helyi földesúrra.

A tatárjárástól a török hódításig:

Az 1241-1242-es magyarországi tatárjárás Székelyföldön is keresztülvonult. A Szubutáj és Büdzsek vezette mongol hadak a háromszéki Ojtozi-szoroson keresztül törtek be Székelyföldre, ahol pusztítás és gyilkolás közepette vonultak tovább Nyugat-Magyarország felé. A mongol invázió kegyetlenül rávilágított a Királyság védelmi hiányosságaira. A határok védelmi rendszere megbukott, s míg a vidéki területek elestek, addig a várak többsége állta az ostromot. Levonva a tanulságot, IV. Béla király (ural. 1235-1270) az újjáépítés során nagy hangsúlyt fektetett a várépítési munkálatokra, amikor is országszerte számos jól védhető erősséget emeltetett.

A tatár pusztítás útvonala Magyarországon, lilával jelezve a szinte teljesen lerombolt területeket.

A tatárjárás után a magyar királyi hatalom fokozatos gyengülése volt tapasztalható, s ezzel párhuzamosan a tartományurak (kiskirályok) tekintélye gyarapodott. 1297-ben III. András (ural. 1290-1301) Kán Lászlót tette meg erdélyi vajdának, aki nemsokára a székelyek és szászok ispánjának nyilvánította magát, s az erdélyi királyi jövedelmeket saját vagyona gyarapítására szedte be. Az Árpád-ház 1301-es kihalása után 1316-ig Kán László maradt Erdély kizárólagos ura. Nem támogatta egyik magyar király megválasztását sem, s Ottótól (ural. 1305-1307) a Szent Koronát is megszerezte, de 1309-ben a pápai kiközösítés hatására lemondott róla. Kán László 1316-os halálával Erdély a magyar király, Károly Róbert (ural. 1308-1342) uralma alá került, de Kán fiai még évekig lázadoztak a király ellen.

A XVI. századig a székely autonómia, vagyis kiváltságok konzerválódtak, az esetleges csorbítási kísérletekkel szemben pedig rendre felkeléseket szerveztek. I. Hunyadi Mátyás (ural. 1458-1490) 1463-ban elrendelte, hogy háború esetén a székely haderő kétharmadának az országos hadsereg rendelkezésére kell állnia, míg a maradék haderő Székelyföldön maradhatott. A székelyek 1467-ben engedetlenséget hirdettek Mátyás ellen, ám komolyabb konfrontációra nem került sor.

Székelyföld az Erdélyi Fejedelemségben:

A XVI. század első felében a török előretörése szétszaggatta Magyarországot és Székelyföld az 1570-ben megalakult Erdélyi Fejedelemséghez került. Az erdélyi uralkodók egyre kevésbé tolerálták a székelység kiváltságait. 1562-ben székely felkelés tört ki Kelet-Magyarország királya II. János (ural. 1540-1570) önkényessége ellen. A megmozdulást hamar leverték és a lázadókat jobbágysorba taszították.

Székelyföld (kékkel) az Erdélyi Fejedelemség részeként (1570-1711). Sárgával a szász székek láthatók, a többi szín az egyéb edélyi vármegyék és a csatolt részek (Partium).

A XVI. század végén a Bátori család uralma alatt is számos jogelvonással sújtották a székelységet. Ennek következtében 1596-ban ismét felkelésre került sor Székelyföldön, ám ezt az ellenállást is kegyetlenül leverték (véres farsang). 1599-ben a székelyek a bosszútól fűtve, a tizenöt éves háború (1591-1606) során az erdélyi fejedelemmel szemben Havasalföld mellé álltak. 1601-ben a Bátoriak rájöttek, hogy a székelyek támogatása nélkül nem maradhatnak hatalmon Erdélyben, ezért visszaállították minden, korábban elvont kiváltságukat.

A székelyek fontossága a háborús időkben mindig felértékelődött, mivel Erdély hadseregének jelentős részét a székely csapatok alkották. A székely alakulatok pedig nélkülözhetetlenek voltak az uralkodó hadseregében, amennyiben a fejedelem sikeres háborúkat kívánt megvívni. Másrészt a székelyekből, mint a legjobb harcosokból állították ki a fejedelem testőrségét, így gyakorlatilag az uralkodó hatalma és élete is a székelyektől függött.

A tizenöt éves háborúban a Habsburgok megpróbálták kiterjeszteni uralmukat Erdély területére. Basta György császári hadvezér 1602-ben magához ragadta a hatalmat Erdélyben és rémuralmat vezetett be (ural. 1602-1606). Az udvarhelyi Székely Mózes vezette a vele szembeni ellenállást, s 1603-ban ideiglenesen elűzte Bastát és magát erdélyi fejedelemmé nyilvánította (ural. 1603. április – július).  Basta azonban nem fújt visszavonulót, s Brassó mellett csatába bocsátkozott, ahol Székely Mózes elesett. Basta visszaszerezte a fejedelemséget, de időközben Bocskai István vette át Székely Mózes hagyatékát, az ellenállás vezetését Basta ellen. Bocskai 1605-1606 között erdélyi fejedelem volt, s harcához számos székely katona is csatlakozott. Basta György végül 1606-ban, a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki béke megkötése után hagyta el Erdélyt.

Székely Mózes Erdély egyetlen székely származású fejedelme, 1603 április-július között uralkodott.

A XVII. század elején a székelyek önkéntes jobbágysorba állássának szokása terjedt el. A szabad státusz azért vált terhessé számukra, mivel azzal a kötelező katonáskodás kötelezettsége hárult rájuk, ami a XVI-XVII. századi közép-európai háborús helyzetben semmi jóval nem kecsegtetett. Ezért a szabadságról való lemondás gyakran az életet jelentette a székelyek számára. A gyakorlat tömeges méreteket öltött, amiért Bethlen Gábor fejedelem (ural. 1613-1629) megnehezítette a jobbágysorba való mobilitást. Az intézkedésnek köszönhetően a székelység többsége továbbra is szabad helyzetű maradt.

A háborús terhektől eltekintve Bethlen Gábor és I. Rákóczi György (ural. 1630-1648) uralkodását tartják Erdély aranykorának. A két fejedelem támogatta az oktatást és a kultúrát, Gyulafehérvár, Erdély fővárosa pedig a protestáns vallás fellegvára lett. Ugyanakkor vallási tolerancia érvényesült, mivel a protestánsok mellett katolikusok, kálvinisták, lutheránusok, unitáriusok és ortodoxok is jelen voltak a Fejedelemségben. A székelyek a Reformáció hatása ellenére megőrizték katolikus hitüket.

II. Rákóczi György (ural. 1648-1657/1658-1659/1659-1660) fejedelemsége alatt Erdély hanyatlani kezdett. II. György a török tiltakozása ellenére egyre inkább a lengyel korona után sóvárgott. Hamarosan hadba szállt a királyság megszerzéséért, de súlyos katonai vereséget szenvedett. Ezen felül a török is meg kívánta büntetni az engedetlenségéért. Isztambul Erdélyre uszította a kegyetlen tatárokat, akik a Háromszékbeli Bodza-szoroson át vonultak be a Fejedelemség területére, ahol évekre anarchikus állapotokat idéztek elő. A tatárok romboltak, fosztogattak és mészároltak, a fejedelmi trónon pedig szinte évente követték egymást az uralkodók, mígnem 1661-ben a törökök I. Apafi Mihályt helyezték Erdély élére, amivel az ország végleg bábállammá süllyedt.

Székelyföld a Habsburg uralom alatt, az Erdélyi Nagyhercegségben:

Az 1683-as sikertelen bécsi ostrom után a törökök helyzete megrendült Közép-Kelet-Európában és a magyar területek felszabadítása kezdetét vette. 1690 szeptemberében Thököly Imre magához ragadta a hatalmat az Erdélyi Fejedelemségben, azonban ez a Habsburgok érdekeibe ütközött, mivel Erdélyt is Birodalmukhoz akarták csatolni. Lajos Vilmos badeni őrgróf csapataival Thököly ellen vonult, amely vállalkozásért veszni hagyta az addig visszahódított területeket. Október végére Thökölyt elűzték Erdélyből, ami ezzel az osztrákok kezére került. 

Thököly Imre Felső-Magyarország (1682-1685), majd Erdély fejedeleme (1690. szeptember-október).

I. Lipót magyar király (ural. 1657-1705) 1691-ben kiadta a Diploma Leopoldinum-ot, amely dokumentum Erdély Birodalombeli közjogi státuszát hivatott rendezni, s amely garantálta a székelyek adómentességét.

Erdély utolsó fejedelme II. Rákóczi Ferenc (ural. 1704-1711) osztrákok ellen indított szabadságharca (1703-1711) alatt a székelyek a fejedelem mellé álltak. 1704-1707 között Székelyföld a kurucok kezén volt, de utána a császári hadak visszafoglalták a területet. A szabadságharc leverése után a székely seregeket leszerelték és többé nem tartottak igényt fegyveres szolgálatukra, viszont a kiváltságaikat továbbra is érintetlenül hagyták. 1711 után az Erdélyi Fejedelemség (1765-től Nagyfejedelemség) a Habsburg Birodalom egy közigazgatásilag különálló tartománya lett, amit fejedelmek helyett osztrák kormányzók igazgattak.

A XVIII. század közepétől, Mária Terézia (ural. 1740-1780) uralkodása alatt a székely privilégiumok csorbítása kezdődött el. A székelyek, ahogy a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek ellen, úgy a Habsburg intézkedésekkel szemben is felkeltek, amennyiben azok sértették jogaikat.

1754-1769 között birodalmi adóreformokat hoztak, ami során a székely adómentességet eltörölték. 1763-ban a királynő új határőrség szervezését irányozta elő, amelyhez a székely határvédelem is hozzátartozott. A székely ezredeket erőszakkal próbálták megszervezni, mivel a toborzók helyi ellenállásba ütköztek. A székely vezetők Madéfalván találkozót hívtak össze, s a hagyományaik és jogaik megtartását követelték. Azonban a császári csapatok támadást intéztek az egybegyűltek ellen és több százukat lemészárolták (madéfalvi vérengzés). A besorozás természetesen folytatódott, a rebellis székely vezetők letartóztatása mellett. Az erőszak és a kényszer miatt sokan elhagyták az országot, Moldvába (gyimesi csángók) és Bukovinába (bukovinai székelyek) emigrálva.

1899-ben a madéfalvi vérengzés emlékére emelt oszlop Csík-Madéfalván.

A határőrség felállítását követően folytatódott a székely előjogok további elvonása. Az intézkedések keretében a bírák választása is kikerült a székelyek kezéből. A legtöbb ügyintézéshez a határőrség felhatalmazása szükségeltetett, így például a házasság és a kereskedelem is engedélyköteles lett.

Az 1780-as években az erdélyi románság kezdett öntudatára ébredni és felkelések törtek ki azon célból, hogy a románok is részesüljenek azon jogokból, amelyeket Erdély más népcsoportjai is birtokolnak. 1784-ben a politikai egyenlőségért keltek fel, amit az osztrákok kegyetlenül levertek. A románokat azonban ez nem törte meg és pár évvel később a politikai jogok mellett vallási egyenlőséget is követeltek (ortodox vallásuk miatt). Követeléseiket viszont rendre visszautasításban részesítették.

Székelyföld az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban:

1848. április 11-én a forradalmat követően hatályba léptek az ún. Április törvények, amely VII. törvénycikke kimondta a Magyar Királyság és az Erdélyi Nagyfejedelemség egyesülését. Egy hónap múlva háború tört ki Ausztria és Magyarország között.

1848 októberében a székelyek nemzetgyűlést tartottak Agyagfalván, ahol 60.000 önkéntes vonult be a magyarok támogatására. A nemzetgyűlésen elfogadták a jobbágyfelszabadítást, a románokkal és szászokkal való együttműködést, valamint nyíltan a forradalom ügye mellé álltak. Alig egy hónappal később az osztrákok szétverték a székely seregeket és elfoglalták Erdélyt, kivéve Háromszéket, amely terület sikeresen dacolt az ellenséges hadakkal, s ezzel megakadályozta az osztrákok Erdélyben aratott abszolút győzelmét. A háromszéki ellenállást Gábor Áron ágyúöntési stratégiája tette lehetővé, ami olyannyira bevált, hogy az osztrákok azt hitték, a székelyek francia segítséget kaptak.

A székely születésű Gábor Áron (1814-1849) szobra Kézdivásárhelyen. Ágyúöntési stratégiája után Kossuth a székelyföldi hadigyárak igazgatójának nevezte ki. 1849-ben az oroszok elleni harcokban esett el.

Az Áprilisi törvények és a székely nemzetgyűlés határozatai ellenére az erdélyi románság elutasította az Uniót Magyarországgal és a szászokkal egyetemben nem csatlakoztak a szabadságharchoz, ellenben az osztrák seregeket támogatták a magyarokkal és a székelyekkel szemben.

1848. december végén fordult a hadiszerencse Erdélyben, köszönhetően Bem József altábornagynak, aki megkezdte az osztrák csapatok kiszorítását az országrészből. 1849. január közepére Bem Székelyföldet is felmentette és folytatta Erdély további visszafoglalását, amit március végére felszabadítottak.

1849 nyarán az Orosz Birodalom katonai segítséget nyújtott az osztrákoknak a magyar felkelés leverésére. Az orosz csapatok az észak- és keleti-Kárpátok felől nyomultak be az országba és június végén betörtek Erdélybe. Bem eléjük vonult, ám ez úttal sikertelennek bizonyult a vállalkozása. Bem serege élén végigvonult Székelyföldön, majd július 31-én Segesvárnál megütközött az oroszokkal, de csatát vesztett, ami egyben Erdély vesztét is jelentette.

Noha a szabadságharc alatt az erdélyi románság végig az osztrákok mellett harcolt, Bécs nem támogatta követelésüket, hogy etnikai alapon osszák fel Erdélyt, vagyis, hogy alakítsanak ki ott egy román tartományt. A visszautasítás oka a Birodalom egyben tartásában keresendő, mivel a magyar nacionalizmus könnyebben kezelhető problémának tűnt, mint a román szeparatizmus, ami az elszakadással fenyegetett. Ausztria semmisnek tekintette Magyarország és Erdély unióját és 1849 után ismét helyreállt az Erdélyi Nagyfejedelemség, amit osztrák helytartók kormányoztak. 

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Székelyföld története II. rész, Avarok

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Celts_in_Transylvania
https://en.wikipedia.org/wiki/Count_of_the_Sz%C3%A9kelys
https://en.wikipedia.org/wiki/Dacia
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Transylvania
https://en.wikipedia.org/wiki/Mongol_invasion_of_Europe#Invasion_of_the_Kingdom_of_Hungary
https://en.wikipedia.org/wiki/Prehistory_of_Transylvania
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81prilisi_t%C3%B6rv%C3%A9nyek#A_t.C3.B6rv.C3.A9nyek_csoportos.C3.ADt.C3.A1sa
https://hu.wikipedia.org/wiki/1848%E2%80%9349-es_forradalom_%C3%A9s_szabads%C3%A1gharc#A_t.C3.A9li_hadj.C3.A1rat
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bem_J%C3%B3zsef
https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1bor_%C3%81ron
https://hu.wikipedia.org/wiki/Giorgio_Basta
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1n_L%C3%A1szl%C3%B3
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lajos_Vilmos_badeni_%C5%91rgr%C3%B3f
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mad%C3%A9falvi_v%C3%A9rengz%C3%A9s
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kelyek
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kelyf%C3%B6ld
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kelyf%C3%B6ld_t%C3%B6rt%C3%A9nelme
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_M%C3%B3zes
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9li_hadj%C3%A1rat_(1848%E2%80%9349)#Hadm.C5.B1veletek_Erd.C3.A9lyben
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tat%C3%A1rj%C3%A1r%C3%A1s
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tavaszi_hadj%C3%A1rat#Hadm.C5.B1veletek_Erd.C3.A9lyben
https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9res_farsang