Kezdőlap > I. Margit dán királynő, Skandinávia egyesítője

I. Margit dán királynő, Skandinávia egyesítője

2017.07.08 18:15

Dánia Margit születése előtt

A XIV. század közepére a skandináv országok gyakorlatilag a német kereskedővárosok kliens-királyságaivá váltak. A kereszténység felvételével lezárult a vikingek kora, és Skandinávia a kontinens perifériájára szorult, mindaddig, amíg a kiaknázatlan nyersanyagokban gazdag kelet-balti területek fel nem keltették az ambiciózus észak-német kikötővárosok figyelmét. A német céhek szemet vetettek a hatalmas haszonnal kecsegtető régióra, s a XIII. századtól a vállalkozó kedvű kereskedők városaik anyagi és katonai támogatását maguk mögött tudva elindultak learatni a babérokat, és hamarosan meghatározó szerepre tettek szert a Baltikumban, ahol kereskedelmi tevékenységük szinte kizárólagossá vált. A német városok a hatékonyság fokozása érdekében egyre jobban összehangolták tevékenységüket, míg 1356-ban intézményesítették kapcsolatukat: megalapították a Hanza Szövetséget, amely immár Angliától az orosz területekig kereskedelmi privilégiumokkal rendelkezett. A németek az évtizedek alatt sorra létesítették kereskedelmi telepeiket a skandináviai városokban, és befolyásuk egyre növekedett a lakosság körében, míg gyakran vezető szerepre is szert tettek a városi vezetésben, de Svédországban királyt is a trónra tudtak segíteni, aki aztán az érdekeik szerint kormányozta az országot. Stockholm, Bergen és Gotland szigete a legjelentősebb központjaik közé tartoztak.

Dánia a XIV. század elejétől válságos időket élt meg. II. Kristóf uralkodása (1320-1326/1329-1332) a rendekkel való viaskodás jegyében telt, előbb száműzték az országból, majd mikor visszaszerezte a trónt börtönbe vetették, ahol meghalt. Az ország pénzügyileg tönkre ment, az egész területét elzálogosították (főleg a német kereskedőknek), a nemesség, a papság és a kereskedők a saját érdekeiket helyezték előtérbe az államérdekkel szemben, Skåne területét a svédek elfoglalták, 1332 és 1340 között pedig nem volt királya Dániának.

Dánia a XIV. század közepén (bordó), és az elvesztett területek: Skåne és Schleswig (világos barna).

II. Kristóf két fiúgyermeke nehéz örökséget kapott osztályrészül, az idősebb Ottó a dán rendek fogságában sínylődött, míg a fiatalabb, Valdemár Bajorországban várt a megfelelő alkalomra, hogy „visszatérhessen”, ugyanis figyelmen kívül hagyva bátyja elsőszülöttségét, maga lépett fel dán trónkövetelőként. 1340-ben, húszévesen Dánia királyának nyilvánította magát, ami ellen a rendek nem tiltakoztak, mivel nem igazán vették komolyan a királyfit és egyáltalán nem tartottak tőle. Valdemár viszont annál elszántabb volt, kiszabadította Ottót a rabságból, ám azzal a feltétellel, hogy bátyja lemond trónigényéről, amit készséggel meg is tett. Ugyanebben az évben feleségül vette távoli rokonát a schleswig-i hercegnőt Helviget, annak a Valdemárnak a húgát, aki III. Valdemár néven Dánia királya volt 1326 és 1329 között, amikor II. Kristófot száműzték Dániából, de utóbbi visszatérte után elhagyta a királyságot, és V. Valdemárként uralkodott a Schleswig-i Hercegségében.

A trón megszerzését és a házasságkötést követően IV. Valdemár határozottan kezébe vette a gyeplőt Dániában, és elszánta magát, hogy helyreállítsa az uralkodói tekintélyt, valamint hogy felszámolja az ország adósságát. Utóbbit a kivetett adókból, a felesége hozományából és észtországi területeinek eladásával, valamint területszerzésekkel többé-kevésbé sikerült elérnie, de a Hanza befolyást mégsem tudta teljes mértékben megszüntetni.

Margit gyermekkora

Margit 1353 márciusában született a dániai Vordingborg-i kastélyban. Születésének pontos napja nem ismert. Családja, az Estridsen-ek háromszáz éve uralkodtak Dániában. Apja, IV. Valdemár 1340 óta Dánia királya, anyja, schleswigi Helvig királyné. Margit a hatodik és utolsó gyermeke volt a királyi párnak, de a leány születéskor már csak két testvére volt életben, Kristóf és Ingeborg. Feltételezések szerint Margit születésekor az anyja már nem élt együtt férjével. Különválásuk okára különböző magyarázatok születtek, az egyik szerint Helvig hűtlensége miatt Valdemár házi őrizetbe vetette feleségét, de egy másik teória szerint a király házasságtörése miatt a feleség maga döntött úgy, hogy különköltözik kedvesétől. A történetek közös pontja, hogy egyik sem támasztható alá megbízható forrásokkal. Helvig utolsó gyermeke születése után zárdába vonult, az Esrumi Apátságba, ahol élete utolsó húsz évét töltötte, 1374-ben hunyt el.

Margit szülei: IV. Valdemár király és Helvig királyné a Næstved-i Szent Péter templom freskóján.

Margit kevés ideig maradt hajadon, 1359-ben, hatévesen eljegyezték VI. Haakon norvég királlyal. A házassági szerződést az apósok szövegezték, Haakon apja, IV. Magnus svéd király és Valdemár. Utóbbi vállalta, hogy katonai segítséget nyújt Magnusnak a svéd trónörökössel, Erikkel támadt konfliktusában, amitől azt remélte, hogy visszaszerezheti a dél-svédországi Skåne-t, viszont Magnus csupán a Helsingborg-i kastélyt kívánta átadni a dán királynak. Mindenesetre Valdemár bevonult Skåne-be, látszólag azért, hogy legyőzze Eriket, ám a svéd trónörökös váratlanul meghalt. A dánok segítsége ezzel okafogyottá vált, Magnus az egész házassági szerződést érvényteleníteni akarta, de Valdemár követelte jogos jussát, és seregeit nem vonta ki Skåne területéről, sőt tovább is ment annál, Gotland szigetét fenyegette, mely sziget elfoglalásával az egész Balti-tengert ellenőrizhette volna.

A svéd hadsereg nem volt felkészülve egy Dánia ellen vívandó háborúra, és gyenge ellenállást tudott kifejteni a támadókkal szemben, miközben a dánok sikert sikerre halmoztak a csatatereken. A korlátozott katonai képességei miatt Magnus a kereskedelmi embargó eszközéhez nyúlt, ezt kihirdetett Dánia ellen, ám hatása kétséges volt. Emellett a svéd király szövetségesek után kezdett kutatni, és mivel érvénytelennek tekintette Haakon és Margit eljegyzését, új jegyes után nézett fia számára, hogy egyrészt végérvényesen megpecsételje a dánokkal kötött házassági szerződés sorsát, valamint hogy a frigy által katonai szövetséget kössön Dánia egyik ellenségével. A Dánia tőszomszédságában lévő Holstein-i Grófság tökéletes partnernek tűnt, ahonnan hátba lehetett támadni a dán területeket. Miközben viszont Svédországba tartott a kiszemelt ara, Erzsébet hercegnő hajója viharba keveredett, és szerencsétlen módon épp Dániában vetődött partra, ahol fogságba esett. Így a házasság, és azzal együtt a szövetség sem jöhetett létre Svédország és Holstein között, a háború pedig egyre kedvezőtlenül alakult a svédek számára. Egyéb lehetőség híján Magnus kénytelen volt békét kérni Valdemártól, mely értelmében Skåne visszakerült Dániához, valamint Haakon és Margit jegyessége újra elismerésre került, és 1363. április 9-én Koppenhágában meg is tartották a menyegzőt.

Norvégia királynéja

VI. Haakon 1343-ban lett Norvégia királya, de mivel 1340-ben született, 1355-ben elért nagykorúságáig apja, Magnus király látta el a régensséget. Margit a házasságot követően férjével tartott a norvég fővárosba, Oslóba. A leírások szerint szép nővé érett, sötét haja és szemei voltak, tekintete határozott és félelmet keltő, kisugárzása felséges és tekintélyt követelő.

Néhány hónappal Norvégiába érkezésüket követően meghatározó események történtek Svédországban. 1364-ben az elégedetlen nemesség letaszította a trónról Magnust, és a koronát mecklenburgi Albertnek ajánlották fel. Albert hatalomra jutását a svéd nemességen kívül a Hanza Szövetség és a svédországi német kisebbség is támogatta. Magnus viszont nem nyugodott bele koronája elvesztésébe, Norvégiába menekült Haakonhoz és Margithoz, akik segítségével megpróbálta visszaszerezni királyságát, de vereséget szenvedett, és Albert fogságába került. A családi kötelékekre való tekintettel Valdemár király hadat üzent Magnus kiszabadítása érdekében, de a háború elhúzódott, és nyolc évig tombolt Svédországban. Albert nem örvendett túlzott népszerűségnek új alattvalói körében, akik rossz szemmel tekintettek a provinciák élére kinevezett német helytartókra, ezért a svéd parasztok tömegesen csatlakoztak Valdemár seregeihez, de a svéd nemesség határozott kitartását maga mögött tudva Albert végül legyőzte a dánokat. A békeszerződés alapján Magnust szabadon engedték, aki megalázottan Norvégiába távozott, ahol nem sokkal később hajószerencsétlenségben életét vesztette.

Margit és Haakon fia Olaf egy gobelinen a Kronborg kastélyban.

1370 decemberében megszületett Margit és Haakon fia, Olaf. Öt évvel később elhunyt IV. Valdemár király, az utód személyét pedig bizonytalanság övezte, ugyanis néhány évvel korábban, 1363-ban meghalt a trónörökös, Kristóf. A dán nemesség összegyűlt, hogy megtárgyalja a problémát, és hogy királyt válasszon. Három lehetőség állt előttük: egy új dinasztiát helyeznek a trónra, esetleg Valdemár unokái közül választanak királyt, a néhai Ingeborg fiát, Albertet vagy Margit fiát, Olafot.

Margit sokat kampányolt a dán királyi koronáért fia számára, és a választók végül valóban mellette döntöttek. Állítólag Margit személyes bája és népszerűsége is közrejátszott ebben, de sokkal gyakorlatiasabb okokra is visszavezethető Olaf királlyá emelése. A német kereskedőközösség - akiknek nagy szerepe volt az ország elzálogosításában - még mindig számottevő befolyással rendelkezett Dániában. Valdemár király a németek kereskedelmi érdekei ellenében számolta fel a pénzügyi válságot, ezért egyáltalán nem volt népszerű a köreikben. Ingeborg fia, Albert a mecklenburgi herceg fia volt, dán királlyá választásával pedig csak tovább erősödött volna a németek hatalma, ráadásul Svédországban is egy mecklenburgi király uralkodott, Albert nagybátyja, akit szintén Albertnek hívtak. A dán választók tehát nem kívántak ekkora német túlsúlyt megkockáztatni Skandináviában, ezért logikus, hogy Olaf mellett döntöttek.

Dánia és Norvégia uralkodónője

II. Olaf mindössze öt éves volt, amikor elfoglalta Dánia trónját, ezért nagykorúságáig Margit látta el a régensi teendőket. 1380-ban elhunyt VI. Haakon király, Margit férje, ez által pedig Margit régenssége alatt a norvég trón is Olafra szállt. 1385-ben Olaf elérte nagykorúságát, ám anyja továbbra sem kívánta átadni neki az uralkodói jogokat, míg hamarosan újabb tragédia következett be: 1387 nyarán a fiatal király váratlanul meghalt. A mendemondák azonnal lábra kaptak, hogy Margit mérgeztette meg fiát, hogy uralma Dániában és Norvégiában kizárólagossá váljon, de olyan elméletek is születtek, hogy a király valójában nem halt meg, csak elszökött anyja elől, és Danzig-ban bujkál. Néhány évvel később egy magát Olafnak kiadó danzig-i férfi fel is bukkant, mint dán-norvég trónkövetelő, és a svédországi Kalmár városába utazott, ahol viszont leleplezték (kiderült, hogy egy szót sem tudott dánul), mire máglyán megégették. Fia halála után Margit továbbra is Dánia és Norvégia uralkodónője maradt, mint régens, ám az nem volt tisztázva, hogy valójában kinek is lenne a régense.

A Hanza Szövetség tagállamai és telepei (fent) és a főbb kereskedelmi útvonalaik, valamint kikötőik (lent).

Margit számára hamarosan egyedülálló lehetőség adódott arra, hogy beavatkozzon Svédország belügyeibe, ráadásul a helyi arisztokrácia kérésére. A Magnusszal és Valdemárral folytatott háború után 1389-ig Albert uralma stabil volt Svédországban, de a németekkel ellentétben a svéd nemesség egyre nagyobb anyagi károkat szenvedett, és kétségbeesésükben Margithoz fordultak, a dán-norvég királynőnek azonban komoly feltételei voltak a segítségéért cserébe. Először is megválasztják őt teljes jogú úrnőjüknek (nem királynőnek), mind a svéd, mind a finn területeken, és alávetik magukat bárkinek, akit Margit svéd királynak jelöl. A nemesek elfogadták a feltételeket, ezzel Margit hadserege megindulhatott Albert ellen. A svéd király lenézte Margitot, akit nadrág nélküli királynak csúfolt, azonban a túlzott magabiztossága a vesztét okozta, Margit győzelmet aratott, Albertet elfogták és bebörtönözték. Egyedül Stockholm fejtett még ki ellenállást, ugyanis a svéd fővárost ekkoriban döntően németek lakták, akik érthetően Albert hívei maradtak. A Hanza Szövetség a kereskedelmi nyereség reményében támogatta Albert uralmát, de a vereségéből is megpróbált hasznot húzni. A Szövetség képviselői 1395-ben tárgyalást kezdeményeztek, hogy engedjék szabadon a volt királyt. Margit feltétele 60 000 márka jóvátétel megfizetése volt, amit három éven belül kellett teljesíteni, ha ez nem sikerül, akkor követeli Stockholm átadását. A feltételeket vállalták, addig a svéd fővárost a Hanza Szövetség tartotta ellenőrzése alatt, de Albert nem tudta a jóvátétel összegét kifizetni, ezért 1398-ban Margit megkapta Stockholmot, de a Hanza Szövetség sem távozott üres kézzel, sikerült kereskedelmi kedvezményeket szereznie a térségben. Gotland szigetét 1394-ben kalózok kaparintották meg, 1398-ban pedig a Német Lovagrend foglalta el, akiktől Margit 1409-ben megvásárolta a szigetet.

A három királyság úrnője

Az özvegy és gyermektelen Margittól csakhamar elvárták, hogy mindhárom királyágában megnevezze utódját. Ennek eleget téve 1389-ben örökbe fogadta nővére, Ingeborg unokáját, pomerániai Boguszlávot, akit norvég, 1396-tól pedig dán és svéd királynak jelölt. Boguszláv felvette az Erik uralkodói nevet, és mivel 1389-ben hét éves volt csupán, helyette Margit uralkodott régensként. 1396. július 20-án Margit és a skandináv előkelők kiadták a Kalmári Szerződést, amely által Erik, ténylegesen Margit uralma alatt Dánia, Norvégia és Svédország királyságai egyesültek (Kalmári Unió). A Szerződés kimondta, hogy a három királyság örök időkre egybeforrt, és „bármi történjék is az egyikkel, ugyanaz történik mindegyikkel,” vagyis minden körülmények között segíteniük kell egymást, és egyetlen királyuk lehet, nem pedig több. A királyságok között támadt ellentéteket békés eszközökkel kell rendezniük, külső támadás esetén pedig egységes választ adniuk. Margit biztosította alattvalóit, hogy a helyi szokásokat és törvényeket tiszteletben tartja, s nem kíván azokon önkényesen változtatni, csakis a helyiek beleegyezésével. Az állami tisztviselőket és a katonákat a helybéliek közül nevezik ki (előbbi kitételt később nem tartották be). Külön érdekesség, hogyha bármelyik tagországban számkivetettségre ítéltek valakit, az nem kaphatott menedéket a másik két tagállamban sem, vagyis egész Skandináviában számkivetett lett.

A Kalmári Unió területi kiterjedése 1396-1448 között.

A Kalmári Unió a korabeli Európa egyik legnagyobb kiterjedésű birodalma volt: Dánia, Norvégia és Svédország királyságain túl Norvégia révén Grönland, Izland, a Feröer-, az Orkney- és a Shetland-szigetek, míg Svédországgal együtt Finnország is az Unió tagja lett. Margit gigantikus kreálmánya egy politikai, gazdasági és kereskedelmi ellenválasz volt a Hanza Szövetségre, amellyel immár nem csak Dániában, de egész Skandináviában meg kívánta szüntetni a német túlsúlyt és befolyást, valamint erős gazdasági régiót kívánt kiépíteni a Hanzával szemben. Valutaunió viszont nem jött létre a skandináv országok között, az egyes királyságokban a Kalmári Unió időszakában továbbra is három valuta volt forgalomban.

1397. június 17-én Margit Kalmárban összehívta a három királyság Birodalmi Tanácsát (Riksråd), ahol Eriket a három királyság uralkodójává koronázták. Néhány év múlva nagykorúvá nyilvánították, de valójában Margit élete végégig egyeduralkodó maradt Skandináviában. Negyvenen túl is energikus és intelligens gondolkodású volt, dicsérték bölcsességét, igazságosságát és kedvességét. A legtöbbször azonban hajthatatlan volt, határozott véleményétől nem tért el egykönnyen, és kiállt az uralkodói előjog sérthetetlensége mellett. Uralkodói címe továbbra is homályos maradt, ellentétben Erikkel, Margitot nem koronázták meg egyik országában sem, hivatalos titulusa „uralkodói hölgy és úr és a három királyság védelmezője” volt, ő maga viszont egyszerűen csak a régens címet használta, és noha önmagát nem nevezte királynőnek, a legtöbb méltóság, de még a pápa is a királynő megszólítással illette a hivatalos levelekben.

Hans Peter Hansen: Margit a fiatal Erik koronázásán, 1884.

Margit sokat utazott a birodalmában, s komolyan hitt az egységes Skandinávia megszilárdulásában, aminek érdekében támogatta a nemesi családok vegyes házasságát. Bár az Unió jogilag megvalósult, a gyakorlatban sokkal inkább arról volt szó, hogy Norvégia és Svédország Dánia részeivé váltak, amit az is bizonyít, hogy a legfontosabb tisztségeket rendre a dán előkelők kaparintották meg, így befolyásuk is nagyobb volt a birodalomban, mint a másik két ország nemességének. A Riksråd, a Birodalmi Tanács egy ideig még ülésezett, de az Unió irányításába jelentéktelen beleszólása volt, a végső szó minden esetben Margité volt, akinek a hatalma még erősebb lett, miközben a nemesség pozícióját szisztematikusan csökkentette. A dán arisztokrácia gyengítését célozta az ún. redukció bevezetése, amely során a IV. Valdemár uralkodása előtt elvesztett koronabirtokok visszavételére került sor Dániában és Svédországban. A norvég és svéd klérus hatalmát is tudatosan visszaszorította, s dán püspököket nevezett ki az egyházmegyék élére, akiknek a hűsége persze Margithoz kötődött. Ebből következően az uralkodó és a nemesség közötti feszültségek gyarapodtak, ez pedig nem csupán a három királyság hatékony együttműködését, de a szorosabb integrációt is gátolta, amit mellesleg Margit olyannyira szertetett volna elérni.

Margit nem folytatott kalandor külpolitikát, nem kezdett hódításokba, az egyetlen háború, amit megvívott a svédországi volt, Albert és a németek ellen. Későbbi külpolitikájára a kimért semlegesség volt jellemző. 1402-ben IV. Henrik angol királlyal folytatott tárgyalásokat kettősházasság általi szövetségkötésről. Henrik Filippa lányát kívánta Erikhez adni, míg az angol trónörökös számára (akit szintén Henriknek hívtak), Erik húgát, Katalint, Margit másik örökbefogadott gyermekét szemelték ki. Mindkét félnek megvolt a maga érdeke, hogy keresztülvigye a házasságokat. Margit úgy számított, hogy ezzel restaurálhatja Nagy Knut egykori Északi Birodalmát, ami Skandinávián kívül Angliát is magában foglalta, míg Henrik a Kalmári Unió haderejét kívánta felhasználni a franciák ellen a százéves háborúban. Margit viszont mindennél jobban viszolygott a háborúktól, és nem szándékozott skandináv hadsereget küldeni Anglia és Franciaország háborújába, ezért inkább elutasította a házassági ajánlatot, ami a királynő szerint az Unióra nézve több hátránnyal, mint haszonnal járt volna. Ennek ellenére 1406-ban Erik és Filippa házassága mégis létrejött, de ez nem járt semmiféle kötelezettséggel Margit számára, a szövetség Anglia és Skandinávia között megköttetett, de az uralkodónő nem avatkozott be a százéves háborúba. Katalint végül a pfalzi választófejedelemhez adták, így Margit egy délnémet szövetségest is maga mellett tudhatott, ami nagyon jó biztosítékot jelentett az északi Hanza városok hátában.

Anne Marie Carl-Nielsen: Nagy Margit királynő lóháton, Roskilde, 1942.

1412-ben Margit feladni szándékozott hosszú évekig őrzött semlegességi politikáját: háborúra készült a Schleswig-i Hercegség visszaszerzéséért. Ez a Jylland félsziget déli részén elhelyezkedő kis hercegség a XI. század végétől hol Dánia része, hol független állam volt, míg 1375-ig a dán Estridsen uralkodói ház egyik oldalága birtokolta, kihalásuk után a Holstein-i Grófság szerezte meg a területet. Margit 1412-ben elérkezettnek látta az időt, hogy erővel vegye vissza egykori rokonai birtokát, s a személyes parancsnoksága alatt álló hajóhaddal vonult Holstein ellen, mivel a királynő testközelről akarta figyelemmel kísérni a hadmozdulatokat Szentháromság nevű hajójáról. Viszont a háború még ki sem tört, váratlan esemény árnyékolta be a nagyratörő terveket, 1412. október 28-án a Flensburg öbölben horgonyzó tengerjáróján a három királyság úrnője váratlanul elhunyt. Margit halálának okáról nincs megnyugtató magyarázat, a pestistől kezdve Erik mérgezéséig számos elmélet keringett közszájon. Temetésére a Sorø városában lévő családi kápolnában került sor, de egy évre rá a Roskilde székesegyházba helyezték át holttestét, ahol a mai napig látható a főoltár mögötti síremléke.

Margit egységes Skandináviáról szőtt nagy álma nehézkesen élte túl megalkotóját. Tizenhat évig a királynő erős és magabiztos irányítása alatt szinte zavartalanul működött a három királyság uniója, majd 1439-ig Erik is megőrizte a birodalom egységét, leváltása után unokaöccse, Kristóf foglalta el a helyét a trónon, aki viszont pár évvel később gyermektelenül meghalt. 1448-tól válságos időszak kezdődött, a dán, a norvég és a svéd királyok (gyakran ezek átfedésben) évtizedekig vetélkedett az Unió feletti egyeduralomért, de felülkerekedni egyikük sem tudott. Végül 1520-ban a dán II. Keresztély egyesítette még egyszer utoljára a három királyságot, ám igen rövid időre, egy év múlva a svédek felkeltek ellene, és 1521-ben kikiáltották országuk függetlenségét, amivel a Kalmári Unió végleg megszűnt létezni, és soha többé nem éledt újjá.

I. Margit királynő síremléke a Roskilde katedrálisban. A cikk elején lévő képmása erről a kőkoporsóról való, amely az uralkodónő leghitelesebb képmásának tekinthető,1423-ban készült.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Beatrix királyné szökése, Kleopátra gyermekei, Lappföld története, Vikingek Amerikában.

Források:

Anssi Halmesvirta (szerk.) [2001]: Finnország története, Kossuth Egyetemi Kiadó.

A. Sz. Kan [1976]: A skandináv országok története, Kossuth Könyvkiadó.

Eino Jutikkala – Kauko Pirinen [2004]: Finnország történelme, Kairosz Kiadó.