A vandálok története

A vandálok eredettörténete a ködös múltba vész. A származásukkal foglalkozó kutatások kiindulópontja maga a nép neve, amiből következtetéseket próbálnak levonni, hogy e germán nép őshazáját lokalizálhassák. E kutatások három lehetséges magyarázattal szolgálnak, amelyek szerint három skandináv területnév is utalhat a származási helyükre. Tehát nincs kizárólag egy területre vonatkozó megegyezés a szakértők körében, akik szerint a vandál törzsek vagy Norvégiából (Hallingdal), vagy Svédországból (Vendel), esetleg Dániából (Vendsyssel) vonultak keresztül a Baltikumon, mikor i.e. 120 körül le nem telepedtek Sziléziában.

Az i.sz. II. században a vandálok két csoportra szakadtak: a Silingi és az Asdingi vandálokra. A két népcsoport Magna Germaniában élt, azon belül az előbbiek a Viadva (Odera) folyótól keletre, az utóbbiak pedig az északi Kárpátokban telepedtek le, s akik hamar konfrontációba kerültek a Római Birodalommal. Az asdingik és a rómaiak a III. században békét kötöttek, s az asdingi vandálok letelepedési jogot kaptak Rómától a Kárpát-medencébe. Innen a többi germán nép fokozatosan kiszorította őket, míg a IV. században Róma védelme alatt Pannóniában leletek menedékre, ahol hamarosan katolizálódtak. A vandálok történetére jellemző a biztonság és menedék folyamatos keresése, ami hosszú vándorlásokat eredményezett népük számára. A IV. század végére a vandálok nem a római keresztség, hanem az ariánus kereszténység mellett köteleződtek el, ami azonban Róma akaratával ellentétes lépés volt, mivel az arianizmus eretnek vallásnak számított.

Az V. század első éveiben a hunok támadásait Róma képtelen volt feltartóztatni, ezért a vandálok a Kárpátoktól nyugatabbra húzódtak, hogy kikerüljenek a hunok támadási útvonalából. Ekkor a silingi vandálok csatlakoztak az asdingikhez. Közös útjuk során kifosztották a római provinciákat, míg Raetiában meg nem húzódtak pár évre (ma Dél-Németország). Innen tovább indultak a Rajna felé, ahol a frankokkal kerültek szembe. A két germán nép között háborúskodás kezdődött, s kezdetben a vandálok maradtak alul és királyuk, Godigisel (359-406) is elesett a harcokban. A vandálok szövetkeztek az iráni eredetű alán néppel, akik segítségével legyőzték a frankokat, átkeltek a Rajnán és betörtek Galliába, amit királyuk, Gunderic (407-428) vezetésével kifosztottak.

A vandál fosztogató vándorlások egészen Dél-Galliáig terjedtek, ami után a Pireneusokon átkelve, Hispániában is megjelentek, ahol egy időre megtelepedtek. A félsziget északnyugati részébe az asdingik, délre pedig a silingi vandálok telepedtek le, míg a szövetséges alánok Nyugat-Hispániát vették birtokba. Az alánokat nem sokkal később a vizi(nyugati)gótok szétverték és sokukat lemészárolták, uralkodójukat megölték, mire az alánok Gunderic-nek ajánlották fel koronájukat, minden bizonnyal védelem fejében.

HIspánia az V. század elején.

A vandálok Hispániában sem érezték teljes biztonságban magukat, lásd. az alánok bukása a vizigótok által, ezért a 428-ban királlyá lett Geiseric (428-477) nagyszabású vállalkozásba fogott és 429-ben népével átkelt Hercules Oszlopain (Gibraltári-szoros), s eljutott Afrikába. 435-re Róma beletörődött afrikai provinciái egy részének elvesztésébe, s némi numidiai területeket juttatott a vandálok számára, ami azonban nem elégítette ki Geiseric igényeit és négy év múlva Karthágó ellen vonult, hogy elfoglalja azt. A várost csata és öldöklés nélkül vette be a vandál hadsereg, a helyiek nem tanúsítottak ellenállást, mivel a lakosság zöme a városi arénában mulatott. Karthágó lett Geiseric birodalmának fővárosa és felvette a vandálok és alánok királya címét. A király birodalmi ambíciói hódításra sarkallta a vandálokat, ami során elfoglalták Szicíliát, Szardíniát, Korzikát és a Baleár-szigeteket. Az V. század közepén Geiseric békét kötött III. Valentinianus nyugat-római császárral (424-455), ami fejében kiterjeszthette hatalmát Észak-Afrika egész nyugati partsávjára.

Geiseric király profilja egy korabeli pénzérmén.

Rózsaszínnel a Vandál Királyság legnagyobb kiterjedése.

Geiseric próbált volna III. Valentinianus-szal kedvező kapcsolatba kerülni, ráadásul a római császár érdeke is a szövetség volt az észak-afrikai birodalommal. Végül megállapodás született közöttük arról, hogy Geiseric fia feleségül veszi Valentinianus lányát, bár a két állam szövetsége mégsem valósult meg, mivel a római császárt időközben meggyilkolták. Özvegye és lánya a vandál királytól kért segítséget, aki seregével bevonult Rómába és kifosztotta a várost.

Geiseric kifosztja Rómát, Karl Briullov XIX. századi festménye.

A Vandál Királyság erős, stabil és meghatározó hatalommá vált a Mediterráneumban, ahol aktív kalóztevékenységbe kezdett. Ez sértette mind a nyugat-, mind a kelet-római császár érdekeit, ezért elhatározták, hogy letörik a vandálok szarvát. Mindkét császár hadiflottát küldött Geiseric ellen, de egyik flotta sem járt sikerrel. A vandálok bosszúból el akarták foglalni a Peloponnészoszt, de vállalkozásuk megbukott, így a térség status quo-ja érintetlen maradt. 476-ra pedig a Nyugat-római Császárság felhagyott a vandálok elleni háborúskodással és „örök békét” kötött Geiseric-kel.

Az ariánus Vandál Királyság Geiseric uralkodása alatt toleranciát mutatott a keresztény vallás más ágaival szemben, de a király fia és utóda, Huneric (477-484) már cseppet sem nevezhető toleráns uralkodónak, aki főként a trinitáriusokat üldözte, de nem kímélte a manicheusokat és a katolikusokat sem. Geiseric után a vandál királyok politikájának központi elemévé vált a vallás kérdése, amire gyakran túl nagy hangsúlyt fektettek és így figyelmen kívül hagytak sokkal fontosabb problémákat, amelyek a birodalmat fenyegették. Huneric unokaöccse, Gunthamund (484-496) uralma alatt a katolikusok üldöztetése egy időre megszűnt.

Noha a rómaiakkal még Geiseric alatt megszületett a béke, az V. század végétől a vandáloknak új fenyegetésekkel kellett szembenézniük, ami a királyság hanyatlásának kezdetét jelentette. Szicíliát az osztro(keleti)gótok veszélyeztették, a Vandál Királyság déli határai felől pedig a berberek militáns fellépése több vandál vereséghez vezetett, míg a mórok rebellis magatartása belülről sorvasztotta a birodalmat. Thrasamund király (496-523) a helyett, hogy ezekkel a problémákkal foglalkozott volna, vallási elvakultságának utat engedve ismét a katolikusok ellen fordult.

Hilderic király (523-530) hatalomra kerülése újra a toleráns politikát helyezte előtérbe, amikor is vallásszabadságot hirdetett a birodalmában. Hilderic ugyanakkor nem volt tehetséges a hadügyekben, ezért a mórok csakhamar felülkerekedtek a vandálokon. Közben az ariánuspárti királyi család felkelést szervezett az uralkodó ellen, akit letettek a trónról és unokatestvérét Gelimert (530-534) ültették a helyére, Hilderic-et pedig bebörtönözték. I. (Nagy) Justinianos bizánci császár (527-565) háborút indított a Vandál Királyság ellen, kezdetben azért, hogy restaurálja Hilderic hatalmát.  A bizánci sereg Karthágó ellen vonult, amit sikerült is elfoglalniuk, Gelimer pedig elmenekült. A harcok azonban Karthágó elestével még nem szűntek meg. 533 decemberében megvívták a döntő ütközetet Tricamarum mellett, amit a vandálok elvesztettek. A háború forgatagában meggyilkolták Hilderic-et, a tricamarum-i csata után pedig Gelimer megadta magát.

Gelimer király profilja korabeli ezüstérmén.

A Vandál Királyság 534-ben összeomlott és újra római (bizánci) fennhatóság alá került a területe. A vandálokat idővel kiűzték Észak-Afrikából, bár néhányuk a mai Algéria területén maradt, akik később beolvadtak a berberek közé. Vandálok tömegei menekültek el a szomszédos germán birodalmakba: az Osztro(Keleti) és a Vizi(Nyugati) Gót Királyságokba. Egy részük Bizánc szolgálatába szegődött, akiket a perzsa frontra küldtek harcolni. Az utolsó vandál királlyal, Gelimerrel tisztességesen bántak el a bizánciak, és hatalmas birtokokat bocsátottak a rendelkezésére Galatiában (Közép-Anatólia), ahol csendben töltötte el öregkorát.

Érdekesség, hogy a XVI. századtól a svéd királyok felvették a 'svédek, gótok és vandálok királya' titulusát, amit majd csak 1973-ban hagyott el XVI. Károly Gustaf. Ez a megnevezés abból adódott, hogy Mecklenburgban és Pomerániában is voltak Svédországnak birtokai, amely területeken több szláv nép is élt a germánokkal vegyülve, amely előbbiek összefoglaló elnevezése volt a vend. Bár a vandálok nem voltak szlávok, mégis a vendekkel kerültek azonosításra. Ezért talán a ma is uralkodó XVI. Károly Gustaf-ot tekinthetjük az utolsó vandál királynak.

XVI. Károly Gustaf, az utolsó vandál király?

Egyes nem-hivatalos tudományos álláspontok szerint a vandál nép nagy hatással volt az észak-afrikai berber törzsekre, mind demográfiailag, mind lingvisztikailag. Manapság is gyakori a berber családokban egy-egy furcsamód szőke hajjal és ritkábban kék szemmel született gyermek. Az alternatív nézeteket valló tudósok szerint ez a vandál (germán) gének kiütközése lehet. A berber nyelvet kutatók egy része pedig azt állítja, hogy hasonlóság fedezhető fel a német és a berber nyelv között, habár ezt a legtöbb kutató elutasítja. Ha némi igazság van is ezekben a feltételezésekben, akkor ez lehet a vandálok végső öröksége.

Szőke hajú, kékszemű berber lány. A vandálok végső leszármazottja?

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Gepidák, Avarok, Attila fiai