Kezdőlap > Burgundia története

Burgundia története

2019.04.16 16:26

A burgundok és a Burgundok Királysága

A keleti germán burgundok feltehetően Skandináviából származtak, talán Bornholm szigetéről, ahonnan a nevük is eredeztethető (óészakiul a szigetet Borgundarholm-nak nevezték). Első biztos törzsterületük a Visztula vidékén helyezkedett el, majd a Rajnán átkelve 406-ban betörtek Galliába, és a Rajna torkolatvidékén telepedtek le. Sokáig a gótokkal együtt vándoroltak, aminek a hatására az ariánus kereszténységet vették fel, de 500 körül, amikor az egyház határozottan fellépett e vallási mellékhajtás ellen, áttértek az ortodox, ill. niceai kereszténységre.

Az V. században a Nyugatrómai Birodalomra egyre nagyobb teherként nehezedett a germán népek betörései. Róma a feltartóztatás helyett inkább a békés egymás mellett élés stratégiája felé fordult, amiből igyekezett hasznot húzni, földért és letelepedésért cserébe katonai szolgálatot várt a germánoktól, hogy védelmezzék a Birodalom területeit a betörő népekkel szemben. Róma a burgundok jelenlétét is elismerte határain belül, ahol létrejött a Burgund Királyság, mintegy a római császár alá tartozó kliensállam. A burgundok viszont nem adták fel egykönnyen korábbi életmódjukat, s tovább folytatták a római területek elleni portyáikat és rablótámadásaikat. 437-ben Róma a burgundok megregulázására hun zsoldosokat küldött, akik irgalmatlanul megtizedelték népüket. A rómaiak 443-ban a meggyengült burgundok maradékát áttelepítették az Alpok lábához, a mai Franciaország, Olaszország és Svájc találkozásánál elterülő területekre, a később róluk Burgundiának elnevezett régióba.

A Burgundok Királysága a Római Birodalmon belül.

A burgundok tehát a területért cserébe katonai segítséggel tartoztak Rómának, ennek fejében 451-ben részt vettek a hunok elleni catalaunumi csatában, amikor is a rómaiak vereséget mértek Attila (ural. 434-453) hun seregeire (erről bővebben itt olvashatsz). 473-ban a Burgund Királyság négy részre szakadt, mivel Gondioc király (ural. 437-473) halálakor a germán hagyományok szerint szétosztották királyságát a fiai között. 476-ban összeomlott a Nyugatrómai Birodalom, és a burgundok kiszolgáltatottá váltak a keleti-gótok támadásainak, de a frankokkal kötött szövetségüknek köszönhetően elhárították a fenyegetést.

Gondioc egyik fia, Gundobad (ural. 473-516), aki Lyon környékét örökölte a Királyság felosztásakor, 480-tól minden burgundok királyának nyilvánította magát, testvéreinek a behódolásért cserébe engedélyezte, hogy halálukig megtarthassák területeik felett az uralmat. Gundobad újra megerősítette a Burgund Királyságot, és az ő nevéhez fűződik a germán jog írásba foglalása is (Lex Burgundionum). Néhány évtizedre nyugalom köszöntött a burgundokra, mígnem a volt szövetséges, a Frank Királyság szemet vetett Burgundiára, és 523-ban támadást indított, hogy megszerezze. A harcok elhúzódtak, közel egy évtizedig zajlott a háború, végül 532-ben Autunnál a frankok döntő vereséget mértek a burgundokra. A Királyság végleg összeomlott, az uralkodó, II. Godomar (ural. 524-534) a csatatéren vesztette életét, a frankok pedig elfoglalták a burgund területeket, és 534-ben egész Burgundiát a Frank Birodalom részévé tették.

Burgundia a frankok uralma alatt

A Meroving Birodalmon belül a burgundok viszonylagos autonómiát élvezhettek, például a saját törvényeik (Lex Burgundionum) vonatkoztak rájuk, és nem a száli-frank törvények, de külön államuk és királyuk nem lehetett, viszont a VIII. századig uralkodó Merovingok közül többen is a címeik közé emelték a burgundok királya titulust.

A Karolingok már nem ismerték el Burgundia saját törvényeit, az egykori állam neve is immár csak a földrajzi területre vonatkozott, miután a VIII. század első felében négy részre osztották fel a korábbi Királyságot: Arles, Vienne, Alemannia és Frankia. A burgundok az évtizedek alatt asszimilálódtak, nyelvük kihalt, népük emléke csupán a terület nevében maradt fenn.

Burgundia a Frank Birodalmon belül.

I. Jámbor Lajos (ural. 813-840) három fia egy véres polgárháborút követően, 843-ban megegyezett a Frank Birodalom három részre osztásáról (verduni szerződés). A korábbi Burgundia területén két utódállam osztozott, a Nyugati és a Középső Frank Birodalom. 855-ben tovább bomlott a terület, a Középső Frank Birodalom uralkodója, I. Lothár (ural. 817-855) halála után királyságát három fia osztotta fel, így a korábbi Burgundia déli részeit Provance néven Károly (ural. 855-863) kapta meg, míg a Felső-Burgundiának nevezett régiót a Lotaringiát öröklő II. Lothár (ural. 855-869). 863-ban Károly örökös nélkül halt meg, országa két bátyjára szállt, II. Lothár az északi területeket kapta meg, II. Lajos, Itália királya (ural. 855-875) pedig a délre elterülőket, továbbra is Provance néven.

869-ben II. Lothár is meghalt, és csak egy törvénytelen fia volt, aki viszont nem örökölhette a birodalmát. 870-ben nagybátyjai Kopasz Károly (ural. 840-877) nyugati és Német Lajos (ural. 843-876) keleti frank királyok Meerssen-ben tanácsot ültek, aminek témája Lotaringia felosztása volt. Burgundia területén így immár három királyság osztozott. Kopasz Károly 877-ben meghalt, és fia II. Hebegő Lajos (ural. 877-879) két évre rá követte a sírba. A pillanatnyi nyugati frank válságot kihasználva egy Boso (ural. 879-882) nevű nemes saját királyságot hozott létre Provance-ban, s Burgundia és Provance királyának kiáltotta ki magát, ám rövid életű uralma 882-ben véget ért, amikor a nyugati frankok visszaszerezték a területet.

A Nyugati Frank Birodalomban a dinasztikus válság nem szűnt meg, mígnem 884-ben a keleti frank uralkodó, III. Kövér Károly (ural. 876-887) meg nem örökölte ezt a koronát is, és újraegyesítette az egész Frank Birodalmat. Ez sem tartott sokáig, Kövér Károlyt 887-ben palotaforradalom által letaszították a trónról, mire a következő évben meghalt, és a birodalma szétesett. A kaotikus állapotokat kihasználva kisebb birodalomrészek szakadtak le és függetlenedtek. 890-ben Boso fia, Vak Lajos (ural. 887-928) ismét elszakította Alsó-Burgundiát, ami már tartósabbnak bizonyult, a 928-ban bekövetkezett halálig uralta a területet, ami után egy távoli rokona, Hugh, Itália királya (ural. 924-947) örökölte az országát.

Burgundia a IX-X. században: Alsó-Burgundia (narancs), Felső-Burgundia (zöld) és a Burgund Hercegség (barna).

Közben Felső-Burgundiában a nemesség és a papság is kikiáltotta a független Burgundiát, I. Rudolf őrgrófot pedig királlyá (ural. 888-912) tették. Rudolf az uralma alatt akarta helyreállítani az egész egykori Lotaringiát, de csakhamar be kellett látnia, hogy erre vajmi kevés az esélye. Fia, II. Rudolf (ural. 912-937) szintén ambiciózus uralkodó volt, Itália trónját akarta megszerezni, ahol konfliktusba került Hugh Itália és Alsó-Burgundia királyával. Hugh 933-ban végül átadta Rudolfnak egész Alsó-Burgundiát, aki cserébe lemondott az Itáliai Királyság igényéről, így több száz év elteltével Felső- és Alsó-Burgundia újra egy uralkodó alatt egyesülhetett, immár Arles-i Királyság néven.

A 843-as verduni felosztást követően Burgundia egy kis nyugati sarkát a Nyugati Frank Királysághoz csatolták, mely területet nem egységként kezelték, hanem apró megyékként, melyeket a király adományozott hűséges alattvalóinak, mígnem 921-ben az uralkodó elismerte a terület urát burgund hercegnek, az apróbb tartományokat pedig grófságoknak. Egyúttal a hercegi cím örökletessé vált, a Hercegség a X. század közepére a francia királyi család uralma alá került, köztük öröklődött tovább a birtok és a cím is (a Hercegség történetéről később részletesebben is szólunk). A X. században tehát két Burgundiáról beszélhetünk, egy francia Burgund Hercegségről és egy német-orientációjú, majd német Burgund (Arles-i) Királyságról, melyek története ezen a ponton elválnak egymástól, de hogy bonyolítsuk a képletet a Burgund (Arles-i) Királyságon belül létezett még egy Burgund Grófság is, amely idővel függetlenedett a Királyságtól, tehát egy ideig három Burgundia is fennállt!

Az Arles-i Királyság

Amikor 933-ban II. Rudolf egyesítette Felső- és Alsó-Burgundiát, birodalmát a központja után Arles-i Királyságnak hívták, amit gyakran a latinos Areláti Királyságnak is neveznek. Rudolf viszonylagos stabilitást teremtett államában, és dinasztiája is hosszú időre berendezkedett. Az első válságos időszak unokája, III. Rudolf (ural. 993-1032) uralkodásának idejére esett, ugyanis a királyi birtokelkobzások következtében ellene fordult a helyi nemesség. A király, hogy biztosítsa uralmát az ellenséges főurakkal szemben, egyre inkább a Német-római Birodalom felé közeledett, ezt a szándékát jelezte, hogy 1006-ban önkényesen átadta Bázel városát a német királynak, II. Henriknek (ural. 1002-1024), ezzel remélve tőle védelmet és támogatást.

1016-ban invesztitúra konfliktus robbant ki III. Rudolf és a fennhatósága alá tartozó burgund gróf között, annak kapcsán, hogy melyiküknek áll jogában Besancon érsekét beiktatni. A Burgund Grófság az Arles-i Királyság északnyugati szegletében terült el, és a gróf a király hűbérese volt. Besancon városa a Grófság területén feküdt, ezért a gróf magának követelte az invesztitúra jogát, de mint legfőbb földesúr, ezt a kiváltságot a király is a magáénak tekintette. Nem tudtak dűlőre jutni a kérdésben, így a válság egyre inkább háború kirobbanásával fenyegetett, viszont a Grófság igen erős volt, Rudolf tudta, hogy egyedül nem győzedelmeskedhet, ezért a már német-római császárrá előlépett Henrikhez fordult segítségért. Henrik a katonai támogatásáért cserébe súlyos árat szabott: Rudolf őt nevezze meg örökösének. A burgund király teljesített a feltételt, és a császári seregek megjelenésével a grófi hadak azonnal meghátráltak, a háború veszélye elhárult. Olcsó ár volt ez egy királyság megszerzéséért, habár Henrik 1024-ben meghalt, így sosem juthatott hozzá az Arles-i Királysághoz, Rudolf pedig remélte, hogy Henrik halálával az egyezségük is a sírba szállt, de nagyot tévedett. Henrik utóda II. Konrád császár (1024-1039) felvette a kapcsolatot Rudolffal, és ő is szerette volna elismertetni az öröklési jogát Arles-ra. Rudolf meghátrált, és 1027-ben szerződésben rögzítették a német-római császár jogát Burgundiára. 1032-ben Rudolf meghalt, és az egyezség értelmében az Arles-i Királyság Konrádra szállt, de nem olvadt be teljesen a Német-római Birodalomba, hanem annak egy klienskirálysága lett, de ezentúl a német-római császárok az Arles királyai címet is viselték.

Burgundia a X-XI. században: az Arles-i Királyság (zöld) és a Burgund Hercegség (barna).

A Német-római Birodalmon belül a burgund területek az évszázadok alatt lassan „lekoptak”, mivel a császárok sorra eladományozták a területrészeit, és Arles, azaz Burgundia, mint ország lassan, de biztosan zsugorodott. A déli területek, vagyis Alsó-Burgundia szinte azonnal Konrád hűbérbirtokává vált Provance néven. Savoya elszakadt, és önálló grófsággá alakult. Dauphiné területét a XIV. század közepén adták el a francia királynak (ennek tiszteletére a francia trónörökösöket dauphin-nek nevezték). 1365-ben IV. Károly (ural. 1355-1378) volt az utolsó császár, akit Arles királyává is megkoronáztak, ő 1378-ban a terület kormányzását átadta a francia trónörökösnek, amivel lényegében az Areláti Királyság megszűnt létezni, ennek ellenére a német-római császárok címe között a Birodalom megszűnéséig, 1806-ig megmaradt az Arles királya titulus, de ehhez külön koronázási szertartás és terület sem kapcsolódott.

A Burgund Grófság

Az Arles-i Királyság központi hatalmának meggyengülése következtében a X. század végétől a Burgund Grófság egyre önállóbban kezdett viselkedni. Ez főleg Ottó-Vilmos gróf (ural. 982-1026) uralkodásnak idején kezdődött, aki még a nyugati szomszéd Burgund Hercegség megszerzéséért is síkra szállt. Ahogy Arles egyre jobban a német-római császár befolyása alá került, úgy növekedett a Grófság önálló mozgástere, 1032-ben viszont Arles-val együtt a Német-római Birodalom részévé vált, de a grófok hatalmának csorbítására még évtizedekig nem került sor.

Apró területe ellenére a Grófság gyors virágzásnak indult, ami a kedvező fekvéséből adódott, mivel a területén futottak keresztül a kereskedelmi útvonalak, valamint gazdag sóbányák álltak a grófok rendelkezésére, ami a korban értékesebbnek számított, mint az arany. Ezen felül a tehetős kereskedőcsaládok hatékonyan tudtak együttműködni az uralkodó grófokkal, amivel megkímélték az országot a feudális konfliktusok negatív következményeitől, és a városoknak viszonylagos autonómiát tudtak kiharcolni, ami kedvezett a kereskedelemnek és a fejlődésnek.

A Grófság területét a XI. század végén császári protektorátus alá helyezték, ami a császári befolyás erősödésével járt. Ez természetesen a legtöbb grófot kellemetlenül érintette, és a szuverén uralkodói jogai gyakorlásának korlátozását látták benne. Több gróf is igyekezett megszabadulni ettől a terhes kötöttségtől, ám csak 1127-ben, III. Renaud (ural. 1127-1148) volt képes lerázni a császári autoritás terhét magáról, s ettől fogva országát Szabadgrófságnak, uralkodói címét pedig szabadgrófnak nevezték. Ez a szabadabb státusz viszont csupán három évtizedig tartott, mert I. Frigyes német-római császár (ural. 1155-1190) túszokkal és házassággal kényszerítette rá befolyását III. Renaud öccsére, IV. Vilmos grófra (ural. 1148-1156), aki kénytelen volt feladni függetlenségéből. Frigyes feleségül vette III. Renaud lányát és IV. Vilmos örökösét, I. Beatrixet (ural. 1156-1184), és Vilmos halála után közös fiúk, I. Ottó (ural. 1184-1200) örökölte a Grófságot, amivel az ország ténylegesen is a császári család uralma alá került. Viszont Ottó fiúörökös nélkül halt meg, a Grófságát lánya, I. Johanna (ural. 1200-1205) örökölte, de annak korai halála után húga és annak férje lépett a trónra, a bonyodalom kedvéért ő II. Beatrix (ural. 1205-1231) volt, férje pedig II. Ottó (ural. 1208-1231) meráni herceg.

A Burgund Grófság (piros körvonal) az Arles-i Királyságon (zöld) belül. Nyugatra a Burgund Hercegség (barna).

A grófi családok nem tartottak ki túl sokáig. II. Betarix és II. Ottó fia, III. Ottó (ural. 1231-1248) gyermek nélkül halt meg 1248-ban, így a Grófság ismét leányágon öröklődött tovább, III. Ottó húga, Adelaida (ural. 1248-1279) révén, akinek a férje, Hugh (ural. 1236-1266) szintén gróf lett. Közös fiúk, IV. Ottó (ural. 1279-1302) 1285-ben feleségül vette a francia királyi családdal rokonságban álló artois-i Mahaut-t, ennek következtében uralkodása második felét a francia befolyás erősödése jellemezte. Két lányuk született, később mindkettejükből francia királyné lett. Az inkább német elkötelezettségű burgund bárók viszont rossz szemmel tekintettek a francia befolyás növekedésére, amit Ottó elől sem titkoltak, de mivel a gróf nem hallotta meg szavukat, felkeléssel is próbálták jobb belátásra bírni. Ottó végül belefáradt a folyamatos forrongásba és a vitákba a főurakkal, ezért országát 1295-ben lányának, II. Johannának (ural. 1315-1330) adományozta, mint hozományt, és a lánya apósát, IV. Fülöp francia királyt (ural. 1285-1314) jelölte ki a Grófság kormányzására.

1300-ban viszont Ottónak fia született, Róbert (ural. 1302-1315), aki apja halála után, 1302-ben gróf lett, ám tizenöt évesen meghalt, így a Grófság továbbra is Johanna, és immár férje, V. Fülöp francia király (ural. 1316-1322) uralma alatt maradt. Mint már megszokhattuk, nekik is csak lányaik születtek, ezért 1330-ban szüleit III. Johanna (ural. 1330-1347) követte a Grófság élén. Őt feleségül adták a franciaországi Burgund Hercegség hercegéhez, IV. Odóhoz (ural. 1315-1349), amivel a két Burgundia egy uralkodó alatt egyesült. A perszonálunió a közös fiúkkal I. Fülöp herceggel (ural. 1349-1361) is tovább folytatódott, de 1361-ben ez megszűnt, mivel Fülöp fiatalon, örökös nélkül meghalt. Hercegsége hűbérbirtokként a francia királyra szállt, míg a Burgund Grófságot nagynénje, I. Margit (ural. 1361-1382) Flandria grófjának hitvese örökölte, majd annak halála után fia, Lajos (ural. 1382-1384) kaphatta meg. Lajosnak sem volt szerencséje az örökösökkel, 1384-es halálakor nem volt fiúgyermeke, ezért országait lánya, II. Margit (ural. 1384-1405) kaphatta meg, aki II. Fülöp burgund herceg (ural. 1364-1404) felesége volt, így fiúk, János (ural. 1404-1419) hatalmas örökséget kaphatott, a két Burgundiát és Flandriát, s ezzel a Burgund Grófság jövője összeolvad a Burgund Hercegség történetével.

A Grófság egykori területén a modern Franciaország provinciát szervezett, Franche-Comté, vagyis Szabadállam néven, amely a Burgund Grófság szabad státuszára utal, és a mai napig őrzi annak emlékét.

A Burgund Hercegség létrejötte

Kanyarodjunk vissza néhány száz évet, és lássuk Burgundia egy másik szeletének sokkal hosszabb és szerteágazóbb történetét, a Burgund Hercegségét. A Frank Birodalomban a IX. század első felétől polgárháború dúlt, hogy Jámbor Lajos császár fiai és unokái minél nagyobb birodalomrészt szakíthassanak ki az örökségből. A háborút a 843-as verduni szerződés zárta le, amely három részre osztotta a hatalmas Birodalmat. A burgund területek legnagyobb részét Lothár Középső Frank Birodalma kapta, amelyből később létrejött a Burgund, vagyis az Arles-i Királyság (lásd fentebb). Egy kis északnyugati sáv viszont a Nyugati Frank Birodalomhoz került, amiből később kialakult a Burgund Hercegség.

843-ban Kopasz Károly nyugati frank király a háborúban nyújtott segítségéért Guerin provance-i hercegnek (ural. 829-845) adományozta ezt a területet, és megbízta a határok védelmével, viszont hivatalosan a burgund hercegi címet csak a jóval később uralkodó Richard gróf (ural. 880-921) kapta meg, 918-ban. A század második felében a francia királyi család, a Capetingek szerezték meg a Hercegséget, de 1002-ben I. Henrik herceg (ural. 965-1002) halálával örökösödési válság alakult ki. Henriknek nem volt fiúgyermeke, de halála előtt örökbe fogadta felesége fiát, Ottó-Vilmos burgund grófot, aki így megörökölhette a Hercegségét. Viszont Henrik unokaöccse, II. Róbert francia király (ural. 987-1031) hűbérúrként és Henrik legközelebbi hozzátartozójaként benyújtotta igényét Burgundiára. Ottó-Vilmos ezt nem fogadta el, és követelte jogos örökségét, amit fegyverrel is hajlandó volt megszerezni, ennek érdekében hadseregét útnak is indította a Hercegség elfoglalására. A háború elhúzódott, s tizenhárom éven át dúlt, amiből Róbert került ki győztesen. A két Burgundiát nem sikerült egyesíteni, a Burgund Hercegség a francia király, míg a Burgund Grófság a német-római császár érdekszférájában maradt.

Róbert király a fiatalabb fiát (akit szintén Róbertnek hívtak) tette meg burgund hercegnek (ural. 1032-1076) mozgásterét azonban korlátozta, mindenben a francia király akaratát kellett követnie, és ez a gyakorlat az utána következő hercegek számára is követendő példa lett. A hercegi hatalom teljesen névlegessé vált, de Róbert herceg eltökélte, hogy helyreállítja tekintélyét országában. A korábbi hercegek bőkezűen eladományozták a birtokaikat hűbéreseiknek, hogy így vásárolják meg hűségüket és támogatásukat, azonban ez nem érte el a várt eredményt, és a vazallusok lojalitása továbbra is megkérdőjelezhető volt. Róbert a hatalma növelése érdekében először a hercegi birtokok visszaszerzését tűzte ki célul. A vazallusi famíliák kihalásával ugyan a hercegre szálltak a birtokok, de ez lassú és kiszámíthatatlan folyamat volt, a herceg a leggyorsabban vásárlás útján juthatott földekhez, s a földbirtokok növelésével párhuzamosan a hercegi hatalom is erősödött. Róbert uralkodásáról elmondható, hogy hosszú távon stabilizálta és több száz évre tartóssá tette a Capetingek uralmát Burgundia felett. Viszont ahogy terebélyesedett a hercegi család, annál szűkösebbekké váltak az uralkodói bevételek, ugyanis a hercegek rend szerint területeket adományoztak a fiaiknak és lányaiknak, amivel jelentősen csökkentek jövedelmeik. A XIII. század második felében II. Róbert herceg (ural. 1272-1306) határozottan véget vetett ennek a gyakorlatnak, és törvényesítette, hogy az egész Hercegséget csak a legidősebb fiú örökölheti, a fiatalabb gyermekek, hogy mégse maradjanak örökség nélkül, évjáradékban részesültek, amit a hercegi vagyonból fizettek ki számukra, de ennek feltétele volt, hogy hűbéri esküt kellett tenniük a hercegnek.

II. Róbert fia, IV. Odó (ural. 1315-1349) házasság révén megszerezte a Német-római Birodalomban lévő Burgund Grófságot, mivel felesége Johanna, anyja halála után megörökölte az országot, a grófi címet viszont férje kapta meg, amivel perszonálunióban egyesült a két Burgundia. Mivel Odó egyetlen fia, Fülöp még apja halála előtt elhunyt, ezért az unoka, akit szintén Fülöpnek hívtak, örökölte meg Burgundiát Odó 1349-ben bekövetkezett halálakor. A probléma csak az volt, hogy I. Fülöp (ural. 1349-1361) csak két és fél éves volt ekkor… Burgundia kormányzása ezzel az anyára, Johannára hárult, valamint második férjére, II. János francia királyra (ural. 1350-1364). 1361-ben viszont a tizenhét éves Fülöp herceget elvitte a pestis, vele pedig kihalt a Capetingek burgundiai ága.

Burgundia a százéves háborúban

A Burgund Hercegség az uralkodói házasságok révén számos területrésszel bővült, amelyek most I. Fülöp halálával sorra leváltak a Hercegségről, köztük a Burgund Grófság is. A Hercegség élére két jelölt is esélyes volt, mindketten II. Róbert leányági unokái voltak, egyikük II. Károly Navarra királya (ural. 1349-1387), a másik II. János francia király. János jogának érvényesítését egy kellemetlen helyzet akadályozta: éppen börtönben ült Londonban! Ugyanis ekkoriban már javában tombolt a százéves háború (1337-től) az angolok és a franciák között. Károly az angolok oldalán harcolt a háborúban, ami a burgund nemességnek nem igazán tetszett, lojalitásuk inkább a francia trónhoz kötődött, ezért a rab királyt, Jánost támogatták, akinek 1361. december 28-án hűségesküt tettek, de ugyanakkor feltételeket is szabtak. A hűségeskükor kinyilvánították, hogy a Hercegségnek önállónak kell maradnia, semmikor sem egyesülhet Franciaországgal, illetve nem válhat a francia király birtokává, Burgundiát különálló egységként kellett kormányozni. Hivatalosan tehát a francia király lett a burgund herceg, de a nevében az általa kinevezett kormányzó igazgatta a területet. János 1363 nyarán az egyik fiát, II. Merész Fülöpöt (ural. 1363-1404) tette kormányzóvá, de ősszel már teljes jogú herceggé nyilvánította, s egy évvel később, János halálakor a fivére, V. Bölcs Károly (ural. 1364-1380), akiből francia király lett, megerősítette pozíciójában Fülöpöt, ezzel pedig a hercegi cím újra elvált a francia király személyétől.

1364-ben Fülöp feleségül vette Flandriai Margitot, aki hatalmas örökségnek nézett elébe, ugyanis apjának, II. Lajos Flandria, Artois és Burgundia grófjának (ural. 1346-1384) nem volt fiúörököse. Lajos 1384-ben elhunyt, grófságai pedig lányára szálltak, általa pedig férjére, Fülöpre, aki így a két Burgundia és a gazdag flandriai területek urává vált. Németalföld ebben az időszakban több különálló területi egységből állt, mint például Flandria, Brabant, Holland vagy Hainaut, amiket külön-külön örököltek a hercegek, ezeket csak 1549-ben egyesítették Németalföld néven (lásd később).

II. Merész Fülöp herceg (1363-1404) és fia, Merész János herceg (1404-1419).

1380-ban elhunyt Fülöp bátyja, V. Károly francia király, a trónt pedig a tizenegy éves fia, VI. Károly (ural. 1380-1422) örökölte. Kiskorúsága miatt felállítottak egy négytagú régenstanácsot az ország kormányzására, amelybe Fülöp is bekerült. A többi régens eléggé érdektelennek mutatkozott a politikai ügyekben, ezért nyolc éven át gyakorlatilag Fülöp irányította Franciaországot, míg 1388-ban a király nagykorú nem lett, ami után Károly nem igényelte többé Fülöp részvételét a kormányzati ügyekben, és helyette más tanácsadókat tüntetett ki bizalmával.

1392-ben VI. Károly váratlanul megőrült, így nem tudta ellátni uralkodói feladatait, ezért újra régenst kellett kinevezni az ország irányítására, de ez úttal vetélkedés kezdődött a hatalomért a király öccse, Lajos Orléans hercege és a nagybátyja, Fülöp burgund herceg között. Fülöp nem vesztegette az idejét, önkényesen régenssé nyilvánította magát, és újra átvette az irányítást a Királyság felett. Franciaország anyagi forrásait saját Hercegségének gyarapítására használta fel, és igyekezett területeket szerezni Flandriában és a dél-burgund vidékeken is, ennek ellenére Franciaország ügyeit sem hanyagolta el, és régensségének tíz évig tartó időszakát elégedettség kísérte Franciaországban. 1402-ben VI. Károly egy józan pillanatát kihasználva Orléans-i Lajos kineveztette magát régenssé, ám annyira népszerűtlen kormányzónak bizonyult, hogy két évvel később visszaadta Fülöpnek a pozíciót, aki azonban néhány hónapra rá meghalt. A két fél között a politikai mellett gazdasági vetülete is volta a versengésnek. Franciaország gazdasága a mezőgazdaságra épült, míg Burgundia - Angliához hasonlóan - a kézműves, kereskedő és állattartó gazdaságra, ami főként a flandriai területeinek volt köszönhető. A burgundok Franciaország kormányzáskor is ehhez a gazdasági modellhez ragaszkodtak, míg az Orléans-iak a tradicionális francia mezőgazdasági alapú gazdasághoz. A Királyság gazdasági irányvonalának jövője tehát attól függött, hogy melyik párt ragadja magához az ország feletti főhatalmat.

A régensséget tehát a továbbiakban Lajos látta el, de Fülöp fia, Merész János burgund herceg (ural. 1404-1419) is benyújtotta igényét a pozícióra. A két férfi közötti ellenségeskedés állandósult, János szerette volna megszerezni a régensi hatalmat, Lajos pedig igyekezett hárítani a burgund herceg támadásait a személye ellen, nem túl eredményesen, kicsapongó, felelőtlen életvitele miatt népszerűetlen volt a lakosság körében. János pozitív ellenpéldának állította be magát Lajossal szemben, akit pazarló zsarnoknak titulált, míg ő maga adócsökkentést és államigazgatási reformot ígért. Ez meg is hozta az eredményt, az alacsonyabb sorban élő lakosok, a kereskedők és a Párizsi Egyetem értelmisége a herceget támogatta. Végül János kiharcolta, hogy a király gyermekeinek (így a trónörökösnek is) gyámjává és az ország régensévé válasszák. A Lajossal való viszonya továbbra is rideg maradt, Lajos ott szabotálta János uralmát, ahol csak tudta, halálos fenyegetések hangzottak el mindkét fél részéről, és már-már a polgárháború veszélye fenyegetett, míg végül nagybátyjuk, Berry hercege 1407-ben ki nem eszközölt köztük egy ingatag megbékélést. Ez csupán látszatbéke volt, három nappal később János tizenöt merénylőt küldött Lajosra, akik brutálisan meggyilkolták.

Orléans-i Lajos herceg meggyilkolása.

János népszerűsége olyan erős volt a fővárosban, hogy nem is kellett tagadnia, hogy köze volt Lajos meggyilkolásához, ugyanis azt egy „zsarnok” elleni jogos fellépésnek állította be, és 1409-ben még királyi felmentést is kapott a bűncselekmény alól. Azonban a francia királyi család érthető módon nem volt ilyen elnéző vele szemben, és a kibékíthetetlen ellentét több évtizedes belső viszályt és háborút indukált Franciaországban a burgundok és a francia dinasztia között. Lajos helyére apósa Bernárd, Armagnac grófja állt, és felkarolta a dinasztia érdekeit, pártjukat később is az Armagnac-oknak hívták. Rivalizálásuk a burgundokkal továbbfolytatódott, és viszályuk 1410-től fegyveres konfliktusba fordult, Franciaországban kitört a polgárháború, de arról se feledkezzünk meg, hogy a százéves háború még koránt sem ért véget, sőt a java még hátravolt! Franciaországban kaotikus helyzet alakult ki: egy őrült király ült a trónon, a királyné Bernárd gróf szeretőjévé vált, a dauphin, vagyis a trónörökös még csak tíz éves volt, a két párt vetélkedése a hatalomért pedig meggyengítette a Királyságot, kiszolgáltatva azt a külső fenyegetésekkel szemben, amit az angol király, V. Henrik (ural. 1413-1422) ki is használt, és hadseregével lerohanta Észak-Franciaországot. Henrik János támogatását kérte, hogy ismerje el őt törvényes francia uralkodónak, de a burgund herceg erre nem volt hajlandó, helyette meglepő lépésre szánta el magát: szövetséget kötött az Armagnac-okkal, habár hozzá kell tenni, katonai segítséget nem nyújtott az angolok elleni háborúban, de legalább nem tevékenykedett a dinasztia ellen, miközben az súlyos harcokat vívott északon. 1415-ben a franciák tehát egyedül néztek szembe az ellenséggel, a nagy ütközetre Agincourt-nál került sor, és noha a franciák túlerőben voltak, mégis katasztrofális vereséget szenvedtek, a francia nemesség negyven százaléka a csatatéren maradt és Franciaország közel fele angol megszállás alá került.

A burgundok előtt világossá vált, hogy egyedül nem dacolhatnak Anglia ellen, így jobb, ha inkább melléjük állnak. 1418-ban Párizsban a híveik kerekedtek felül, és meggyilkolták Bernárd grófot, János pedig átvette a főváros feletti ellenőrzést, amire az angolok is áldásukat adták. A dauphin még idejében elmenekült, de a király János „védelme” alá került. A dauphin attól tartott, hogy az angol-burgund együttműködés azt eredményezheti, hogy János Henriket ismeri majd el francia uralkodónak, amit meg kellett akadályoznia, ezért 1419 júliusában tárgyalásokat javasolt Jánosnak. Tekintve, hogy a belháború nagyon kimerítette a burgundok tartalékait, nem engedhettek meg maguknak további elhúzódó konfliktust, ezért elfogadták az ajánlatot. A találkozón kölcsönösen biztosították egymást a békés szándékaikról, de érdemi megegyezés nem született. Szeptember 10-én a dauphin újabb találkozóra invitálta Jánost, aki a megegyezés reményében el is ment arra, de a tárgyalás helyett a dauphin emberei meggyilkolták a herceget. A gyilkosságot az Armagnac-ok tervelték ki, ugyanis, ha a dauphin és a burgundok békét kötnek, akkor az az Armanac befolyás csökkenését eredményezi, ezt pedig nem hagyhatták, de a bosszú is közrejátszhatott azért, amiért János meggyilkoltatta Orléans-i Lajost. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a dauphin is tisztában lehetett az Armagnac-ok szándékával, hiszen a gyilkosság pillanatában jelen volt, és állítólag nem igazán mutatott meglepődést, amikor az emberei lesújtottak Jánosra, ezért a dauphin szándékainak őszintesége is megkérdőjelezhető. A merénylettel viszont Franciaország járt rosszul, ugyanis a reménye is meghiúsult annak, hogy megszülessen a béke, ellenben a burgundokat végérvényesen az angolok pártjára állította, Burgundiát pedig Franciaország kibékíthetetlen ellenségévé tette, ebben a helyzetben pedig esély sem lehetett az angolok kiűzésére az országból, és az elfoglalt területek visszahódítására, mely állapotok még évtizedekig fennmaradtak.

Franciaország (kék) az 1415-ös agincourt-i csata után, at angol területekkel (piros) és a Burgund Hercegséggel (lila).

János herceg mindvégig tartózkodott attól, hogy nyílt szövetségre lépjen az angolokkal, de a trónon őt követő fia, III. Jó Fülöp (ural. 1419-1467) máshogy vélekedett, főleg apja meggyilkolását követően. A burgundok Párizs elfoglalása után megnyitották a város kapuit az angolok előtt, és Fülöp 1420-ban szövetséget kötött az angolokkal. Párizsban VI. Károllyal aláíratták a troyes-i szerződést, melyben elismerte, hogy halála után Henrik és utódai öröklik a francia trónt, ugyanakkor megfosztották a dauphin-t trónörökösi jogától. A szerződést házassággal is megpecsételték, Henrik feleségül vette Károly lányát, Katalint, aki fiút szült neki. Henrik azonban 1422 augusztusában meghalt, fia, VI. Henrik (ural. 1422-1461) pedig még két éves sem volt ekkor. VI. Károly sem sokkal élte túl az angol királyt, 1422 októberében távozott az élők sorából, a gyermek VI. Henrik pedig Anglia és Franciaország királya lett.

V. Henrik a halálos ágyán részletes instrukciókkal látta el bizalmasait a háború folytatásával kapcsolatban, s kifejezetten kérte, hogy mindenféleképpen tartsák fenn a szövetséget Burgundiával. Halála után a még alig két éves fia, VI. Henrik követte a trónon, míg nagybátyja, Bedford hercege látta el a régensséget. Bedford ragaszkodott néhai bátyja végakaratához, így a burgund szövetséghez is, amelyet 1423-ban házassággal is megerősítettek, amikor is Bedford elvette Fülöp húgát, Annát.

Merész János herceg meggyilkolása.

A háború az elkövetkező években egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorta Franciaországot, míg 1429-ben fel nem bukkant egy szűz Lotaringiából, Jeanne d’Arc, aki fellelkesítve a francia seregeket, hadjáratot indított Észak-Franciaország visszahódítására. Elfoglalta Orléans-t, Reims megnyitotta kapuit a franciák előtt, ahol a dauphin-t VII. Károly (ural. 1422-1461) néven francia királlyá koronázták, Párizs azonban bezárkózott a szűz előtt, és ostrommal sem tudták bevenni. A következő évben az angolok és burgundok megtámadták Compiégne-t, Jeanne d’Arc a város felmentésére sietett, ám a csata hevében a burgundok elfogták. Az értékes rabot Burgundiába szállították, majd eladták őt az angoloknak, akik 1431-ben elítélték és máglyán megégették.

Miközben a Jeanne d’Arc által feltüzelt franciák egyre jobban visszaszorították az angolokat Észak-Franciaországban, addig Burgundia Németalföldön terjeszkedett. 1430-ban III. Fülöp értékes területekkel gyarapította birodalmát, megszerezte Namurt és Luxemburgot, valamint a fontos textilipari központot, Brabantot, és rátette a kezét a Rajna és a Maas folyók torkolatvidékére, ahonnan a tengeri kereskedelmet tarthatta ellenőrzése alatt. A burgund udvar gazdagodott, és egyre fényűzőbbé vált, amivel Fülöp nem is próbált szerénykedni, hiszen a pompa a hatalom megnyilvánulása volt, másrészt ezáltal kívánta bizonyítani a francia uralkodóhoz mérhető rangját. Mindezt nagyrészt a németalföldi területeinek köszönhette, ahol a burgund uralommal felpezsdült a kulturális élet, a luxuskiadások ugyanis vonzották a művészeket, az udvarban festőket, költőket és zeneszerzőket foglalkoztattak, és az építészek, szobrászok, mérnökök mind több megbízatást kaptak.

III. Jó Fülöp herceg (1419-1467).

Közben viszont a hadiszerencse mindinkább a franciák pártjára állt. Látva előretörésüket és az angolok visszaszorulását, Burgundia egyre kényelmetlenebbül érezte magát az angol szövetségben. Bedford hercege mégis egyben tudta tartani az angol-burgund együttműködést, de amikor 1435-ben egyértelművé vált, hogy közel a halála, a burgundok mozgolódni kezdtek annak érdekében, hogy megszakítsák szövetségüket az angolokkal. III. Fülöp herceg közeledni kezdett VII. Károly francia királyhoz, és csakhamar alá is írták az arras-i szerződést, amelyben Fülöp elismerte Károlyt, mint francia uralkodót, és akinek átadta Párizs városát, míg Károly mentesítette Burgundiát a hűbéri kötelességei alól, amivel a francia koronának tartozott, továbbá ígértet tett, hogy megbünteti Fülöp atyjának gyilkosait. Ezzel az angol-burgund szövetség felbomlott, Fülöp pedig ennek örömére felvette a hivalkodó Nyugat nagyhercege címet, amit majd fia is örököl. Néhány napra az arras-i szerződés megkötése után Bedford hercege elhunyt, és az angol-burgund szövetség vele együtt szállt a sírba.

A burgundok Arras után ki is vonták magukat a százéves háború kavalkádjából, és inkább saját területeik gyarapítására, konkrétan Flandriára koncentráltak. A háború a végéhez közeledett, és a franciák lassan kiszorították az angolokat a kontinensről, és Károly – megsértve a korábbi megállapodást - egyre inkább a burgund területekre kezdett koncentrálni, hogy kiterjessze a hatalmát Burgundiára. Ez persze nem tetszett Fülöpnek, aki 1440-ben aktívan támogatott egy Károly elleni nemesi felkelést Franciaországban, majd 1456-ban Károly fiának, Lajosnak biztosított menedéket, miután az sikertelenül lázadást szított apja uralma ellen. Károly megfedte Fülöpöt, amiért nem adta ki neki a fiát, de nem tehetett egyebet, a dauphin öt évig tartózkodott Burgundiában, s csak Károly halála előtt tért vissza Franciaországba.

Burgundia fénykora

Fülöp a százéves háború után felhagyott a nagypolitikával, helyette az élet élvezetének szentelte idejét. A burgund udvartartás folyamatosan mozgott a herceg országaiban, kedvelt városai közé tartozott Brüsszel, Bruges és Lille. Brüsszelben épült fel a hercegi palota, ami ezzel egyfajta fővárossá vált, Bruges kikötője pedig az Észak- és Dél-Európát összekötő kereskedelem centrumává vált, de Antwerpen is fejlődésnek indult, és egyre több kereskedőt vonzott. Az 1440-es évektől a burgundiai adóbevételek jelentős része Németalföldről származott, az összege vetekedett az angol, az aragóniai és a francia udvar bevételeivel. Ebből az elképesztő jövedelemből a hercegek megtehették, hogy extravagáns lakomákat, ünnepélyeket és lovagi tornákat tarthassanak, az élet valósággal pezsgett a herceg körül. Óriási összegeket fordítottak luxuskiadásokra, s hamarosan Európa legfényűzőbb udvaraként tartották számon a burgundiait, idővel Burgundia már a kordivatot is befolyásolta, alakította, Európa nemessége azt leste, hogy milyen stílus dominál épp Fülöp udvarában, ami irányadó és követendő volt számukra, amennyiben nem akartak régimódinak tűnni. A burgund gazdaság is egyre erősödött, ugyanis a divat és ízlés alakításával szerte Európában nőtt a burgund (főleg flamand) luxustermékek iránti kereslet. Fülöp emellett a művészeteket is támogatta, mivel a szellemi élet fellendülése a hercegi hatalom nagyságát reprezentálta. Az udvar kódexmásolókat alkalmazott, falikárpitokat és ékszereket rendelt, valamint támogatta a zenei életet országaiban, ami a gyakori mulatságok elengedhetetlen eleme volt. 1429-ben megalapították a legelőkelőbb lovagrendet, az Aranygyapjas Rendet, tagjai közé a dinasztiához leghűségesebb nemesek kerülhettek, később a Habsburgok rangos rendje lett. 1434-ben közös pénzt vezetnek be az egész Hercegségben. A közigazgatási reformra viszont csak 1464-ben került sor, amikor központosították a burgund hercegi területeket, és egybehívták az összburgund rendi gyűlést, ahol minden tartomány képviseltethette magát és hallathatta hangját, valamint egy központi számvevőszéket is létrehoztak, amely az adók hatékonyabb behajtását segítette elő.

1465-ben Fülöp végleg visszavonult a közélet irányításától, és átadta az uralkodói teendőket fiának, I. Merész Károlynak (ural. 1467-1477). Károly nem értett egyet apja meghunyászkodó politikájával, amit a franciákkal szemben tanúsított, amikor VII. Károly király bejelentette hűbérúri jogát Burgundiára. VII. Károlyt 1461-ben fia, XI. Lajos (ural. 1461-1483) követte a trónon, aki folytatta apja Burgundiával szembeni törekvéseit. 1465-ben Károly háborúba bonyolódott Franciaországgal, de Lajos felhergelte Liége városát a burgund befolyás erősödése miatt, ahol a helyi előkelők elutasították a burgundok jelöltjét Liége herceg-püspökének, az ország vezetőjének, és az ellenállás felkeléssé eszkalálódott, amely a burgund területekre is átterjedt. Károlynak mihamarabb le kellett zárni a háborút a franciákkal, hogy a felkelés letörésére koncentrálhasson, ezért nyugaton békét kötött, seregei élén pedig maga vonult Liége-be, és kegyetlenül leverte a megmozdulást.

I. Merész Károly herceg (1467-1477).

III. Fülöp 1467-ben meghalt, ezzel fia ténylegesen is elfoglalhatta a hercegi trónt. Károly megreformálta az államigazgatást és a hadsereget, visszavett apja túlköltekező luxus-udvartartásából, és inkább a katonai fejlesztésekre helyezte a hangsúlyt. Gazdag területeinek köszönhetően, még a katonai kiadások mellett is, uralkodása alatt a burgund herceg számított a korabeli Európa legtehetősebb fejedelmének. Ugyanekkor Liége újra fellázadt, de ügyük ismét halálra volt ítélve, ugyanis a megígért francia segítség nem érkezett meg, Károly könnyedén legyőzte a lázadókat, majd bevonult Liége-be. A Herceg-Püspökséget burgund protektorátus alá helyezte, és elrendelte, hogy a területén lévő összes város bontsa le a falait.

1468-ban XI. Lajos találkozót javasolt Károlynak, hogy megtárgyalják az államaik közötti kapcsolatok további alakulását. A pikárdiai Péronne városában kezdtek tárgyalásokat, de akkor Károly híreket kapott, hogy Liége ismét fellázadt, ami nem kis részben volt köszönhető Lajos ismételt felbujtásának. Károly felfüggesztette a tárgyalásokat, de azért rávette Lajost, hogy segítsen neki leverni a felkelést. A francia király, hogy megőrizhesse őszinte békülékeny szándékának látszatát, nem ellenkezett, és Károllyal együtt vonult Liége-be, ahol felszámolták a zavargást. Károly kegyetlenül megtorolta a lázadást, sokakat lemészároltatott és felgyújtatta a várost, ami állítólag hetekig lángolt.

Noha Liége ellen a francia királlyal együtt vonult hadba, Károly a későbbi tárgyalásokon határozottan szembehelyezkedett Párizzsal. Az 1435-ös arras-i szerződést, amit még apja kötött VII. Károllyal, semmisnek tekintette magára nézve, ugyanis a szerződés megtiltotta, hogy Károly angol asszonnyal házasodjon meg, s kikötötte, hogy hitvese csak francia lehet. Két felesége volt eddig, természetesen mindketten a francia királyi házból kerültek ki, de harmadik választása ezúttal az angol király, IV. Edward (ural. 1461-1470) húgára, Margitra esett, amivel felújította szövetségét Angliával, ez pedig erősen jelzésértékű volt Párizs számára. Károly házassága pontot tett a tárgyalások végére, és az ellenségeskedés csakhamar kiújult Franciaország és Burgundia között. 1471-ben Lajos megtámadta a Somme menti burgund városokat, mire Károly megtorlásul betört Franciaországba, és feldúlta a vidéki területeket, de számottevő eredményt nem ért el, s 1472-ben visszavonult, a harcok pedig abbamaradtak.

A Burgund Hercegség legnagyobb kiterjedése: a Hercegség 1465 előtt (sötét narancs), 1465-ben szerzett területek (világos narancs), 1473-ban szerzett területek (citrom), 1475-ben meghódított területek (pink), 1469-74 között zálogba kapott területek (lila csíkos), burgund befolyás alatt álló területek (narancs csíkos) és oldalági családi birtokok (zöld).

1473-ban Károly királyság rangjára szerette volna emelni Burgund Hercegségét, magát pedig királlyá koronáztatni a német-római császárral, ami érdekében III. Frigyes császárral (ural. 1452-1493) is tárgyalt, de terve végül nem valósult meg. 1474 folyamán pedig több olyan külpolitikai konfliktusba keveredett, amelyek együttesen ütöttek vissza, és nehéz helyzetbe sodorták Burgundiát. Keleten Zsigmond osztrák herceggel (ural. 1439-1490) került területi vitába, délen Svájccal éleződött a viszony, miután utóbbi támogatta a burgund városok lázongásait Károly helytartói ellen, nyugaton pedig Károly vitatta a lotaringiai herceg öröklési jogát hercegségéhez. Ezek a szereplők viszont készek voltak összefogni egymással, hogy letörjék Burgundia szarvait.

A külpolitikai feszültségek csakhamar katonai konfliktusba csaptak át. 1474-1475-ben Károly katonai segítséget nyújtott egy rokonának, Ruprecht kölni érseknek (ural. 1463-1480), aki ellen fellázadtak alattvalói. Károly a burgund sereggel be akarta venni a lázadók birtokolta Neuss városát, de az ostrom elhúzódott, ez pedig elegendő időt biztosított arra, hogy a német-római császári seregek megérkezzenek a város felmentésére. Károly a kudarc után, 1475 végén Svájc ellen fordult, de ott sem volt szerencsésebb, 1476 márciusában vereséget szenvedett, és vissza kellett vonulnia. Feltöltötte hadseregét, és újra Svájcra támadt, de a svájciakat immár a lotaringiaiak is segítették, s 1476 nyarán ismét legyőzték.

Károly új sereget állított fel és a tél beköszöntével a Lotaringiai Hercegséghez tartozó Nancy városát vette ostrom alá. A kemény tél viszont alaposan megviselte a burgund sereget, és ebben a helyzetben tört rájuk a város felszabadítására érkező lotaringiai-svájci egyesült hadsereg. 1477. január 5-én vívták meg a nancy-i csatát, amely a burgundok katasztrofális vereségével végződött, és Merész Károly is a csatatéren esett el. Megcsonkított és meztelen holttestére csak napokkal később találtak rá egy közeli folyóban. Fejét alabárddal kettéhasították, testén lándzsaszúrások voltak, arcát a vadállatok teljesen lerágták, azonosítani is csak a magánorvosa tudta hosszúkás körmei és régi sebesülései alapján. A herceget Nancyben temették el, de 1550-ben dédunokája, V. Károly német-római császár (ural. 1519-1556) Bruges-be szállítatta át a holttestét, majd 1979-ben egy exhumálás során kiderült, hogy sírhelye üres…

Charles Houry: Merész Károly holttestének megtalálása, 1862.

A Habsburg uralom

Merész Károly fiú utód nélkül halt meg, egyetlen gyermeke és örököse a húszéves lánya, Mária volt, aki felvette a burgund hercegnő címet. Máriának (ural. 1477-1482) nehéz helyzettel kellett szembenéznie, országaiban nagy volt az elégedetlenség, Liége és Guelders kinyilvánította függetlenségét, XI. Lajos pedig kapva az alkalmon, lépéseket tett Burgundia megszerzésére, tekintve, hogy francia királyként a burgund herceg hűbérurának számított, és amint férfiágon kihalt a hercegi dinasztia, annak területeit, vagyis egész Burgundiát (Flandriával együtt) magának követelte. Hűbérúri jogát fegyveres úton is kész volt érvényesíteni, ezért hadsereget küldött Burgundia megszerzésére, valamint pénzügyileg támogatta a lázadó flandriai és brabanti városokat. Északon birtokba vette Pikárdiát és Artios-t, délen pedig a történelmi burgund hercegségi területeket szállta meg, s ezzel a burgund területek fele elveszett, Luxemburg és Németalföld megmaradt ugyan Mária uralma alatt, de Lajos ezen területek átadását is követelte tőle. Mindeközben Flandria befolyásos nemesei aggódva szemlélték a francia agressziót, ezért 1477 februárjában tanácsot hívtak össze a válságos helyzet megoldására. A flandriaiak viszonylagos függetlenséget élveztek a burgundok uralma alatt, és egyáltalán nem óhajtottak egy erőskezű francia uralkodót a nyakukra, ezért a gyűlés elfogadta Máriát Burgundia teljes jogú uralkodónőjének, de bizonyos feltételekkel… Cserébe aláíratták vele a Nagy Privilégiumokat, melyek decentralizálták a közigazgatást, nagyobb önkormányzatiságot biztosítva a hercegnő birtokában lévő területeknek, az uralkodói hatalom hatáskörét korlátozták, a tartományokét növelték, valamint kikötötték, hogy a tartományi vezetésben csak a helyiek vehetnek részt. Továbbá a hercegnő a tartományok beleegyezése nélkül nem indíthatott háborút, nem köthetett békét, nem emelhetett adót és nem házasodhatott meg! Mária erős szövetségesek és támogatók nélkül nem tehetett egyebet, minthogy elfogadja a feltételeket, így legalább megtarthatta uralkodói pozícióját.

Mária még hajadon volt, és burgund hercegnőként Európa legjobb partijának ígérkezett, ugyanis a leendő férj az utódai révén Európa egyik leggazdagabb országához juthatott hozzá. Tehát bármilyen házasságot is köt Mária, az kihatással lesz az európai erőegyensúly jövőbeni alakulására. A burgundok a megbékélés reményében először a francia udvarba küldtek követeket, hogy kieszközöljék Mária és a francia dauphin, Károly házasságát, de Lajos ezt durván elutasította, mivel az eddig meg nem szerzett Burgundiát saját hűbérbirtokának tekintette, Máriát pedig nem ismerte el burgund hercegnőnek, így véleménye szerint jogtalanul birtokolja a maradék burgund területeket. A követek így eredménytelenül tértek haza, de közben már a franciák ellenfelei, a Habsburgok is mozgolódni kezdtek. Még Merész Károly tervezte, hogy lányát hozzáadja III. Frigyes német-római császár fiához, Miksához. A Habsburgok a burgund herceg halálakor igyekeztek mihamarabb tető alá hozni az esküvőt, és a franciák visszautasítása után a burgundok el is fogadták az ajánlatukat, és 1477 augusztusában Mária és Miksa házasságra lépett, amivel Miksa (ural. 1477-1482) a megmaradt Burgundia társuralkodója lett. Persze Lajos hamarosan ráébredt szörnyű mulasztására, amivel hagyta elveszni a gazdag németalföldi területeket, amelyeket a Habsburgok kaparintottak meg, míg ha beleegyezett volna fia és Mária házasságába, akkor utódai megszerezhették volna egész Burgundiát, de Lajos túl mohó volt, mihamarabb erővel akart hozzájutni a zsákmányhoz, a Habsburg házassággal viszont mindez elúszott. Miksa eltökélte, hogy megvédi felesége területeit az elégedetlen és agresszív Lajossal szemben, és 1479-ben hadsereggel vonult a franciák ellen. Az osztrák-burgundok megverték a franciákat, akik nem kíséreltek meg több területet elszakítani Burgundiától. Mária és Miksa házassága pedig megágyazott a francia-osztrák (Bourbon-Habsburg) vetélkedésnek, ami az elkövetkező kétszáz évben nagyban befolyásolta az európai politikai viszonyokat és hadi eseményeket.

Mária burgund hercegő (1477-1482) és 1477-es házassága Habsburg Miksával (1477-1482).

Máriának három gyermeke született Miksától: 1478-ban Szép Fülöp, 1480-ban Margit, végül 1481-ben Ferenc, de ő pár hónapos korában elhunyt. 1482-ben Mária egy lovasbalesetben súlyosan megsérült, és hetekkel később meghalt. Burgundia örököse a négyéves IV. Szép Fülöp (ural. 1482-1506) lett, nagykorúságáig apja régensként kormányozta az országot, amire a németalföldi rendek bizalmatlanul tekintettek, arra gyanakodtak, hogy Miksa a burgund érdekeket alárendeli a Habsburg törekvéseknek. Miksa bizonytalan helyzetben találta magát, és mielőbb stabilizálnia kellett a pozícióját, ezért békére törekedett a franciákkal. Felajánlotta a dauphin-nek lánya, Margit kezét, és vele a déli Burgund Grófságot, mint hozományt. 1482 decemberében alá is írták az arras-i szerződést, amiben Miksa elismerte a franciák által korábban elfoglalt területek átadását, Lajos pedig lemondott Németalföldről. 1483-ban megtartották Károly és Margit házasságát, ami után nemsokára Lajos meghalt, VIII. Károly (ural. 1483-1498) Franciaország királya lett, Margit a királyné. Politikai okokból 1491-ben VIII. Károly felbontotta az arras-i szerződést, amivel házasságát is semmissé nyilvánított, habár a hozományul kapott burgund területeket nem szolgáltatta vissza. Miksa természetesen visszakövetelte a házassággal járó grófságot, de azt csak 1493 májusában kaphatta vissza, ekkor Franciaország konfliktusba került Nápollyal, és emellett nem akart ellenségességet a Habsburgokkal is, ezért a senlis-i szerződésben visszajuttatta Miksának a Burgund és Artois Grófságokat, míg a történelmi Burgund Hercegség Franciaország része maradt.

1493 augusztusában Frigyes halálával Miksa foglalhatta el a német-római császári trónt (ural. 1493-1519), és ezzel a tizenöt éves fiára, IV. Fülöp hercegre hagyta Burgundia kormányzását, akit ebben segített egy burgund nemesekből álló tanács. Fülöp erős kézzel fogott hozzá az uralkodáshoz, kezdetnek máris elutasította az anyja által megkötött Nagy Privilégiumok megerősítését, és a központosított kormányzásra tért vissza, viszont ígéretet tett, hogy háborús ügyekben kikéri a rendek véleményét, és tanácsadóit is a helyiek közül választja. Külpolitikailag igyekezett egyenlő távolságot tartani Franciaországtól és Angliától, ez a feleségválasztásában is megmutatkozott, amikor 1496-ban elvette a spanyol királyi pár lányát, Johannát, ami egyben szövetséget is jelentett a Habsburg- és a Trastámara-ház között Franciaországgal szemben (mellesleg a későbbiekben ennek a frigynek köszönhették a Habsburgok a spanyol területek megszerzését). Johanna a királyi pár harmadik gyermeke volt, elég távol állt a spanyol trón megszerzésétől, de 1500-ra ez megváltozott, testvérei és unokaöccse tragikus halála miatt ő lépett elő trónörökösként. Szép Fülöp ebben lehetőséget látott hatalma növelésére, és nem kívánta feleségére hagyni Spanyolország kormányzását. Házasságuk amúgy is romokban hevert, Fülöp szeretőket tartott, és nem igazán foglalkozott Johannával, aki viszont mély érzelmeket táplált férje iránt, de a viszonzatlan szerelem depressziót szült, mire szóbeszéd kezdett terjedni a hercegnén elhatalmasodó őrületről (mai napig Őrült Johannaként ismerhetjük a nevét). Fülöpnek kedvezett ez a híresztelés, és nem is próbálta cáfolni felesége „őrültségét”, sőt gyakorlatilag fogva tartotta az asszonyt, hogy elzárja a külvilágtól, amivel még jobban elmélyítette depresszióját, és táplálta azt a látszatot, hogy ténylegesen zavarodott, és alkalmatlan az uralkodásra. A spanyol főurak átláttak Fülöp mesterkedésén, és tudták, hogyha eljön az idő, Johanna helyett a férj és annak burgund kísérete fog felettük uralkodni, de nem tehettek semmit, a trónörökös Johanna volt, más jelölt nem jöhetett szóba, akivel esetleg leválthatták volna a hercegnőt.

Idealisztikus családi portré 1515-ből: Miksa és Mária között legidősebb fiúk IV. Szép Fülöp. Az alsó három fiúgyermek balról jobbra: I. Ferdinánd, V. Károly (Fülöp fiai) és II. Lajos későbbi magyar király (ő Fülöp lányának, Máriának volt a férje).

A mai Spanyolország területén a XV. század végén két királyság osztozott, mígnem 1469-ben I. Izabella (ural. 1474-1504) Kasztília és II. Ferdinánd (ural. 1479-1516) Aragónia uralkodójának egybekelésével közös uralom alá került az Ibériai-félsziget jelentős része. 1504-ben Izabella elhunyt, és félő volt, hogy a két ibériai királyság újra szétválik. Az özvegy férj, Ferdinánd egymaga is kész lett volna uralkodni a két ország felett, de a kasztíliaiak nem igazán szívelték a királyt, Johanna (ural. 1504-1555) lányát viszont továbbra is őrültnek titulálva uralkodásra képtelennek tartották. 1505 novemberében a salamancai szerződésben Ferdinándot és Fülöpöt társ-régensekké nyilvánították, de 1506 júniusában a villafáfilai szerződésben már megvonták Ferdinándtól a régensi jogait, és Aragóniába kellett távoznia.

Kasztíliában Fülöp királyként (ural. 1506), felesége nevében uralkodott, de nem sokáig élvezhette kiterjedt hatalmát, hamarosan megbetegedett, és 1506. szeptember 25-én elhunyt. Burgundiát a hatéves fia, II. Károly (ural. 1506-1555) örökölte, akinek nagykorúságáig, 1515-ig a nagynénje, Margit (Fülöp testvére, akit VIII. Károly francia király eltaszított) kormányozta a területeket. Károly 1515-ben menesztette Margitot a régensségből, de néhány évre rá, amikor 1519-ben elfoglalta a német-római császári trónt, elismerve nagynénje rátermettségét, visszahívta, és életfogytig tartó régenssé nevezte ki. Viszont Margit nem örvendett túlzott népszerűségnek Németalföldön, mivel tanácsadóit nem a helyi nemesek közül választotta, hanem külföldről, Itáliából és Franciaországból. Végül a németalföldiek Károlyhoz fordultak panasszal, aki megkérte Margitot, hogy a békesség kedvéért igyekezzen a helyiek kedvére tenni.

IV. Szép Fülöp (1482-1506) és felesége Őrült Johanna (1504-1555).

Károly 1516-tól anyjával, Johannával együtt Kasztília uralkodója is volt, nagyapja, Ferdinánd 1516-os halálát követően Aragónia is Johannára, így Károlyra szállt, és létrejött az egy uralkodó alatt egyesült Spanyol Királyság. Károly hatalmas világbirodalom felett uralkodott: a Német-római Császárságban, Itáliában, Burgundiában (Németalföldön), Spanyolországban és az amerikai gyarmatain. A Habsburg Birodalom virágzása Flandriára is kihatott, ahol fellendült a kereskedelem, Antwerpen pedig az európai tengeri áruforgalom központjává és legnagyobb kereskedővárosává vált. Iparosodás vette kezdetét, fellendült a könyvnyomtatás, növekedett a népesség. Németalföld határait északon és délen is kitolták, és sokkal komplexebb lett, mint előtte.

1521-ben kitört az itáliai háború Franciaország és a Habsburgok között. Habár a név félrevezető a hadmozdulatok szerte Európában folytak nem csak Itáliában, hanem Navarrában és Németalföldön is. I. Ferenc francia király (ural. 1515-1547) - követve a hagyományt - továbbra is makacsul próbálta érvényesíteni hűbérúri jogát Károly és Németalföld felett. A háború elhúzódott, és kedvezőtlenül alakult a franciák számára, akik végül 1526-ban Madridban békét kötöttek. Ennek értelmében Károly visszaszerezte a dédnagyapja, Merész Károly halála után, 1477-ben elveszett Burgund Hercegség történelmi területét Franciaországtól. Ezzel az ősi burgund földek visszatértek Burgundiához, és a burgund hercegi cím újra tényleges lett, ám nem sokáig. Ugyanabban az évben ismét kirobbant a háború a két fél között, s az évekig tartó harcok kimerítették mindkét oldal tartalékait, ezért döntő csata nélkül 1529-ben Cambraiben megegyezés született a békéről. Ferenc lemondott flandriai hűbérúri jogáról Károly javára, míg Károly átadta a néhány éve megszerzett történelmi Burgund Hercegséget Franciaországnak, ám a burgund hercegi címet ezután is használta.

II. Károly (1506-1555) portréja 1516-ból.

Mindeközben Németalföldet Margit 1530-ban bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul igazgatta, őt a császár húga Magyarországi Mária követte a kormányzói székben, aki II. Lajos magyar király (ural. 1516-1526) (aki a mohácsi csatát követően esett el) özvegye volt. Mária megreformálta Németalföld döntéshozói rendszerét, amelybe bevonta a helyi nemeseket és polgárokat, a modell annyira sikeres volt, hogy kétszázötven évig töretlenül működött.

Károly 1549-ben ediktumban kinyilvánította Németalföld egységét és oszthatatlanságát, melyet egészében lehet örökölni és nem részekben, előtte ugyanis minden grófságot és kisebb egységet külön-külön örököltek a hercegek, ezt követően a terület egységként, természetesen a Habsburg-ház leszármazottaira szállt. Az egységesülés viszont nem tudta megakadályozni az egyre nyilvánvalóbb nyelvi ellentéteket, az északi flamand és a déli vallon nyelvet beszélők közti kulturális konfliktusok egyre éleződtek. Németalföld kereskedelmi és ipari ereje, a városok gazdagsága viszont igen jól jött a császárnak, a birodalmi bevételek számottevő része ezekből a tartományaiból származott. Utrecht, mint püspöki székhely, a művészeti élet központjává vált, és az egyház bőségesen támogatta - már-már túl hivalkodóan is - a művészetet. A Reformáció Németalföldet sem kerülte el, noha a Habsburgok állhatatos katolikusok maradtak, és mindent elkövettek, hogy meggátolják a protestantizmus előretörését, felállították az Inkvizíciót és könyveket égettek, de Németalföld nagy részén mégsem tudták megakadályozni az új irányzat terjedését, annyit azonban elértek, hogy szigorú intézkedéseikkel ellenszenvet váltottak ki az áttért lakosságból, és az alattvalók elidegenedtek a dinasztiától.

Károly 1554 és 1556 között apránként lemondott hatalmas birodalmáról, és felosztotta azt két fia: Fülöp és Ferdinánd között. Németalföld a spanyol királyhoz, vagyis II. Fülöphöz (ural. 1556-1598) került, aki megkapta a Burgundia hercege címet is. A franciák azonban vitatták Fülöp jogát a titulushoz, mivel Károly a másodszülött fia, Ferdinánd javára mondott le a császári címről, és a burgund hercegi cím a császárhoz kötődik, nem a spanyol királyhoz. Ennek ellenére Fülöp nem mondott le a burgund hercegi címéről, sőt utódai is örökölték, és amikor 1700-ban kihalt a Habsburgok spanyolországi ága, az őket követő Bourbon dinasztia uralkodói is a címeikhez csatolták, s ami immár a spanyol királyhoz kapcsolódó titulus lett. Érdekesség, hogy 1700-tól az osztrák Habsburgok is felvették a címet, feltehetőleg azért, mert a spanyol örökösödési háborúban (erről bővebben itt olvashatsz) megszerezték Németalföldet, vagyis az egykori Burgundia déli, a későbbi Belgium területét (az északi területrész száz évvel korábban, Hollandiaként függetlenedett). 1795-ben végül is megváltak a címtől, ugyanis Osztrák-Németalföldet (Belgium) elfoglalták a franciák, és Ausztria soha többé nem tudta visszaszerezni. Mindezzel párhuzamosan, mivel 1493-tól a Burgund Hercegség történelmi területei Franciaországhoz tartoztak, számos francia trónörökös is viselte a burgund hercegi címet.

Burgundia a Habsburgok uralma alatt: baloldali képen Habsburg-Némtalföld (1482-1581), mely tizenhét tartománya 1549-ben egyesült, középen Spanyol-Németalföld (kék) és a függetlenedett Hollandia (zöld) (1581-1714), jobboldalt Osztrák-Németalföld (1714-1794).

Ma a spanyol Bourbon uralkodók egyben burgund hercegek is, amit először I. János Károly király (ural. 1975-2014) nyilvánított ki azzal, hogy újra a címerébe vette a burgund keresztet, a hajdanvolt Hercegség jelképét. A fehér alapon piros Andráskeresztes burgund zászlót valamikor a XV. században használták először, a Hercegség védőszentje, Szent András apostol tiszteletéből. A spanyol királyok közül először I. Szép Fülöp használta címerében, mivel anyja Mária burgund hercegnő volt, akitől gyakorlatilag örökölte ezt a jelképet, majd a spanyol Habsburgok után a spanyol Bourbonok is átvették. A jelenlegi spanyol uralkodó, VI. Fülöp király (ural. 2014-) és a Bourbonok francia trónkövetelője, (XX.) Lajos Alfonz is nyíltan használják és maguknak követelik a burgund hercegi címet.

Burgundia zászlaja az Andráskereszttel.

Olvass tovább: Johanniták , Genova története, A spanyol örökösödési háború, Világunk uralkodói I.

Facebook: Szórakoztató történelem

Források:

Balázs Péter [2016]: Belga-Németalföld újkori története (1384-1840), L'Harmattan Kiadó.

Hahner Péter [2002]: Franciaország története, Műszaki Könyvkiadó.

Kossmann-Putto, J.A. – Kossmann, E.H. [1998]: Észak- és Dél-Németalföld története, Stichting Ons Erfdeel vzw Flamand-Holland Alapítvány.

Címkék:

Burgundia

Vissza

Téma: Burgundia története

blablabla

Dátum: 2021.02.10 | Feladó: valaki

baromi hosszúú

Válasz

Re:blablabla

Dátum: 2021.02.12 | Feladó: Erdei Roland

Szia, itt megtalálható a rövidebb, kivonatolt verzió: https://szorakoztato-tortenelem.webnode.hu/l/burgundia-tortenete/

Valamint a másik honlapunkon elérhető az összes cikk rövidebb változatban: https://szorakoztato-tortenelem.webnode.hu/