A Hitlerek

2013.09.15 14:47

Adolf Hitler történelmünk egyik legkegyetlenebb és legrettegettebb államférfija volt. Az utókor démonizálta személyét, míg többen a szörnyeteg mögötti emberre hívták fel a figyelmet, ugyanis könnyelműség lenne a nagybetűs Gonoszt okolni az olyan irgalmatlan tettekért, amelyeket valójában egy nagyon is hús-vér ember követett el. S mint ember, Adolf Hitler sem diktátornak és gonosznak született, egy átlagos osztrák család sokadik gyermeke volt. A következő sorokban nem arról az emberről lesz szó, aki felégette a világot, hanem azokról, akikről megfeledkeztünk, akik Hitler sötét árnyékában éltek, és akik ma sem tudnak szabadulni a nevüket sújtó átoktól. Írásomban Adolf Hitler keveset ismert testvéreinek életét, s azok leszármazottait mutatnám be, azokat a Hitlereket, akik még ma is köztünk élnek.

A Hitler-testvérek

Alois Schicklgruber (1877-től Hitler) osztrák vámellenőr 1873-ban vette el első felségét Anna Glasl-Hörert. Egy évtizeddel később viszonyba kezdett Franziska Matzelsbergerrel, aki nemsokára várandós lett tőle és 1882. január 13-án világra jött első gyermekük, ifjabb Alois Matzelsberger (törvénytelen fiúként anyja nevét kapta).

Anna betegségtől szenvedve a következő évben meghalt, így szabad út nyílt Alois előtt, hogy Franziskával összeházasodjon, s fia is megkaphatta apja családnevét, a Hitlert. 1883. július 28-án megszületett Alois és Franziska második gyermeke, Angela, viszont Franziska a szülés után nem sokkal elhunyt. Alois Hitler nem késlekedett és harmadjára is megházasodott, Klara Plözl szolgálólányt vette feleségül.

Klara hat gyermekkel ajándékozta meg férjét, bár közülük csak ketten élték meg a felnőttkort. Míg Gustav, Ida és Otto születésük után nem sokkal meghaltak, addig az 1889. április 20-ai születésű Adolf betegeskedése ellenére életben maradt. Későbbi öccsét, Edmund-ot a kanyaró vitte el hatéves korában. Egyetlen életben maradt édestestvére húga, Paula volt, aki 1896. január 21-én született.

Adolf Hitler gyermekként. Az első képen kb. 1 évesen, középen 11 évesen, jobbra 12 évesen.

Az ifjabbik Alois nehezen jött ki nevelőanyjával, Klarával. Ez és még sok más is hozzájárult ahhoz, hogy feszültség keletkezzen közte és apja között. A fiú az 1890-es évek végén úgy döntött, elhagyja ausztriai otthonát és Dublinba költözik. Pincérként helyezkedett el, de lopás miatt többször letartóztatták.

Míg ifj. Alois nem került túl közel féltestvéréhez Adolfhoz, addig Angela és Paula annál inkább. Apjuk 1903-as halálát követően Adolf Bécsbe költözött, Angela pedig hozzáment Leo Raubal adóhivatalnokhoz. 1907 végén anyjukat is elvesztették, ekkor Paula csak 11 éves volt. Adolf és Paula szerény állami támogatásban részesült, de előbbi lemondott részéről húga javára. A testvérek útjai ezzel hosszú évekre elváltak, s alig-alig látták egymást.

A fiatal Paula Hitler.

Paula Hitler idővel titkárnői pozícióban helyezkedett el Bécsben. Szintén az osztrák fővárosban telepedett le Angela, aki három gyermek anyja lett: ifjabb Leo, Geli és Elfriede Raubal. 1910-ben Angela megözvegyült. Noha Adolf, Angela és Paula is egyazon időpontban éltek az osztrák fővárosban, mégsem találkoztak egymással.

Eközben ifj. Alois Dublinben találkozott Bridget Downinggal, akivel Londonba szökött és 1910-ben összeházasodtak. A menyegző után Liverpoolba költöztek, s 1911-ben megszületett első fiúk William Patrick Hitler.

Ifjabb Alois Hitler 1906-ban.

Bridget Hitler emlékirataiból érdekes részletekre bukkantak a kutatók. Az asszony állítása szerint 1912-1913-ban velük élt Liverpoolban Adolf Hitler, aki az ausztriai sorozás elől szökött külföldre, bátyja családjához. Bridget leírása szerint Adolf csendes volt, de nagyon szeretett a kis Williammel játszani. Állítólag Bridget ajánlotta neki, hogy vágjon vissza bajuszából, habár mikor egy későbbi fotón meglátta a későbbi Führert megjegyezte, hogy túlságosan sokat vágott le belőle. Bridget beszámolójának valóságtartama igen kétséges, ám számos történész igazat ad neki, mégis nincs rá egyértelmű bizonyíték, hogy Adolf Hitler járt e valaha Liverpoolban, avagy sem?

Annyi mindenestre bizonyos, hogy 1913 elején Adolf már Münchenben bukkant fel (Bridget szerint férje tanácsára). Egy évre rá ifj. Alois követte öccsét Németországba, ahol beindította biztonsági borotva vállalkozását. Az I. világháború kitörése miatt Bridget és William nem tudott Németországba költözni Alois-hoz. A férj viszont nem volt rest és újranősült, Hedwig Heidemann-nal, amivel bigámiát követve el. 1920-ban született meg fiúk Heinz. Bridget úgy tudta férje meghalt a háborúban, mígnem 1924-ben vád alá helyezték bigámia miatt, de Bridget közbelépésére nem ítélték el a férfit. Alois sosem tért vissza Bridget-hez, Berlinben nyitott éttermet és új családjával maradt. Első fia, William 1929-ben hosszabb időre meglátogatta apját.

Adolf Hitler 1915-ben.

Közben Adolf a német hadseregben kezdett katonai pályába és a világháborúban is harcolt. Angela Bécsben maradt, ahol a háborút követően egy zsidó diákszálló vezetője lett. 1919-ben felújította kapcsolatát Adolffal, akit 1924-es bebörtönzésekor is meglátogatott. Az 1920-as évek végén Paula is találkozott rég nem látott bátyjával, s 1929-1941 között évente egyszer biztos összefutottak. Paula, miután kitudódott, hogy Adolf húga, elvesztette állását, ezért 1930-tól pénzügyi ellátást kapott bátyjától. Hitler kérésére húga Paula Wolf néven élt tovább (Wolf volt Hitler gyerekkori beceneve).

1928-tól Angela lányaival, Gelivel és Elfriede-vel Hitler obersalzberg-i otthonába költözött, a Berghof-ba, ahol házvezetőnő lett. Geli igen szoros kapcsolatba került nagybátyjával, túl szorosba, aminek eredménye a lány 1931-es öngyilkossága lett (bővebben lásd később). Angela ezt követően elhagyta a Berghof-ot és Drezdába költözött, Adolffal való kapcsolata megszakadt. 1936-ban újraházasodott, Martin Hammitzssh-sal, egy zsidó-német építészprofesszorral.

Adolf Hitler féltestvérével Angelával.

Hitler 1929-ben találkozott először Eva Braunnal, majd az 1930-as évek elején fordult komolyabbra kapcsolatuk. Eva ezt követően, mint egykor Geli, elszigetelten élt, a külvilágtól és a közvéleménytől elzárva, sosem mutatkozhatott Hitler oldalán és nem lett a Német Birodalom First Lady-je sem.

Hitler 1941-ben találkozott utoljára húgával, Paulával, aki egy katonai kórház titkárnője lett a II. világháború idején. A Führer a II. világháború alatt csak Angelával újította fel kapcsolatát, de családja többi tagjával nem akart kapcsolatba lépni. A háború végén elrendelte Angela és Paula Berghof-ba szállítását, a biztonságuk érdekében. A házasság mellett pedig csak a végső percekben határozta el magát és 1945. április 29-re virradóra házasságot kötött Eva-val a berlini Führer-bunkerben. Frau Hitler rövid ideig élvezhette a házasság örömeit, április 30-a délutánján a friss házasok már halottak voltak.

Paula Hitler

A háború után Paulát az amerikaiak, Alois-t a britek ejtették foglyul, míg Angela elfogásáról nincs adat. Alois-t hamarosan szabadon engedték, Paulát pedig csak miután az amerikai titkosszolgálat alaposan kikérdezte. Paula sok mindent elmondott nekik, egészen a gyerekkorától kezdve, de azt is, hogy mély fájdalommal tölti el testvére tragikus sorsa és halála. Elmondása szerint a kezdetektől szoros kapcsolat volt közte és Adolf között, habár gyerekként sokat civódtak. Paula nem hitt abban, hogy testvére felelős lenne a Holocaustért, s Angela sem tudta elképzelni, hogy öccsének tudomása lett volna a koncentrációs táborokban történtekről.

Ifjabb Alois Hiter 1950-ben.

A világháború és Adolf Hitler halála után a testvérek útja ismét szétvált. Angela néhány évre rá Hannoverben sztrókot kapott és 1949. október 30-án elhunyt. Alois Hitler élete hátralevő részében öccse hírnevéből élt meg, ti. kiárusította az általa dedikált családi fotókat. Ő 1956. május 20-án halt meg Hamburgban. Paula egy ideig egy bécsi üzletben dolgozott, míg 1952-ben Berchtesgaden-be nem költözött. A világtól elvonultan, volt SS tisztek támogatásából élt. 1960. június 1-én halt meg, de egy évvel előtte még videó interjút adott egy brit dokumentumfilmesnek. Noha a háború után is megtartotta a Wolf családnevet, ennek ellenére a Paula Hitler név szerepel a sírkövén.

Adolf Hitler unokaöccsei és unokahúgai

A fentiekben már tettünk említetést ifj. Alois Hitler és Angela (Hitler) Raubal házasságairól és gyermekeiről, Paula pedig sosem házasodott meg. Angela 1903-ban ment hozzá Leo Raubal-hoz, s három gyermeket szült neki. Az első ifj. Leo 1906. október 12-én született Linz városában. Két évre rá 1908. június 4-én megszületett első lányuk Geli, majd 1910. január 10-én a második Elfriede (Friedl). Ezzel szinte egy időben az angliai Liverpoolban élő bátyjának, ifj. Alois Hitlernek és feleségének, Bridget (Downing) Hitlernek 1911. március 12-én jött világra fiúk William Patrick Hitler, aki az elmondások szerint felnőttkorában nagyon hasonlított nagybátyjára, Adolf Hitlerre. Ifj. Alois második házasságából pedig Heinz Hitler született meg, 1920. március 14-én Németországban.

Férje 1910-es halálát követően Angela egyedül gondoskodott gyermekeiről. 1925-ben, amikor Berchtesgaden-ba költözött vele tartott két lánya is. Ifj. Leo Salzburgban kémiatanár lett, de időnként meglátogatta anyját és testvéreit a Berghofban. Hitler sok időt töltött együtt Leo-val, állítólag ő és Heinz voltak a kedvenc unokaöccsei.

Geli Raubal anyjával, Angelával.

Azonban Hitlernek volt egy másik kedvence, mégpedig unokahúga, Geli. A lány 1929-ben Hitler müncheni lakásába költözött, mivel felvételt nyert az ottani orvostudományi egyetemre. Hitler betegesen ragaszkodott a lányhoz, s csak magának szerette volna kisajátítani. Egyre jobban ellenőrizte, elnyomta, sőt birtokolta unokahúgát. Geli rövid viszonyt folyatott Hitler sofőrjével, de nagybátyja, amint tudomást szerzett a dolog, azonnal elbocsátotta szolgálatából a fiatalembert. Gelit fokozatosan elszeparálta a külvilágtól és a barátaitól, egy kalitkába zárt madárka lett belőle. Ugyanakkor a lány egyedül sem lehetett, Hitler egyik beosztottja mindig szemmel tartotta őt.

Hitler kedvenc unokahúga, Geli Raubal, aki 23 évesen az öngyilkosságba menekült nagybátyja elől.

Érthető, hogy Geli szabadulni kívánt a fogságból, s szökést tervezett Bécsbe, ahol énekesnői karrierbe kezdett volna. 1931. szeptember 18-án a lány bevallotta bécsi ambícióit nagybátyjának, akivel aztán nagy vitába keveredett és Hitler megtiltotta, hogy elhagyja Münchent. Geli még aznap mellkason lőtte magát Hitler fegyverével, amely sérülésébe belehalt. A pletykák azonnal terjedni kezdtek, s testi bántalmazással, szexuális zaklatással, sőt gyilkossággal vádolták meg Adolf Hitlert. A férfi oly mély depresszióba zuhant unokahúga halála miatt, hogy annak temetésén sem volt képes megjelenni. Geli berghofi szobáját parancsára érintetlenül hagyták, arcképét saját szobájában őrizte és később a berlini Kancelláriában is kifüggesztették. Hitler bevallása szerint Geli volt az egyetlen nő az életében, akit valóban szeretett.

Hitler féltestvére ifj. Alois 1914-től Németországban élt, ezért fiát, William Patricket évekig nem láthatta. 1929-ben volt felesége engedélyezte a fiúnak, hogy apjához és féltestvéréhez Heinz-hoz látogasson. Amikor Adolf Hitler 1933-ban hatalomra jutott Németországban, William Patrick újra az országba utazott, hogy nagybátyja felemelkedéséből némi előnyre tegyen szert. Hitler segítségével egy banknál helyezkedett el, később az autóiparban tevékenykedett.

A 18 éves William Patrick Hitler.

Williamet nem győzte meg a náci ideológia, nem úgy Heinzot, akire nagy hatással volt Hitler és annak víziói. Heinz a katonai pályát választotta, s a NAPOLA középiskolába került, ahol a diákokat a katonai kiképzés mellett politikailag is arra nevelték, hogy a nemzetiszocialista állam elit vezetői legyen a jövőben. Ifj. Leo Raubal a harmadik unokaöcs ekkor Salzburgban volt kémiatanár, majd a háború előtt a linzi acéliparban helyezkedett el. Megházasodott, de felesége neve nem ismert, viszont 1931-ben született meg fiúk Peter Raubal.

William hamarosan elégedetlenné vált. Úgy vélte nagybátyja nem mozgatott meg minden szálat az érdekében, és befolyásosabb pozíciót is betölthetne. Leveleiben többször kérlelte Hitlert, hogy tegyen valamit az érdekében, s még meg is fenyegette, hogy zavarba ejtő történetekkel áll elő a sajtó részére Hitler családi múltjával kapcsolatban. A Führer viszont arra kérte unokaöccsét, hogy egy jobb pozícióért cserébe mondjon le brit állampolgárságáról, amire William nem volt hajlandó és újra megfenyegette nagybátyját, hogy kitálal a sajtónak, arról, hogy Hitler nagyapja valójában egy zsidó kereskedő volt. Így már érthető, Hitler miért emlegette Williamet csak úgy, hogy „az én utálatos unokaöcsém”.

1938-ban William úgy döntött visszatér Londonba, viszont még abban az évben újra Németországban találjuk, állítólag brit kém lett, de ez sosem nyert bizonyságot. 1939 januárjában ismét London, majd az USA-ba távozott anyjával, ahol pár hónappal később a II. világháború kitörésének a híre érte őket.

William Patrick Hitler 1939-ben, immár az USA-ban.

A II. világháború első októberében Leo Raubal a légierőhöz került mérnökként. Mivel nagyon hasonlított nagybátyjához, időnként Hitler dublőreként is szolgált. 1941-ben Heinz meggyőződéses náciként csatlakozott a Wehrmachthoz és részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. 1942 januárjában szovjet hadifogságba került, s moszkvai rabsága alatt 1942. február 21-én belehalt a kínvallatásba.

Heinz Hitler, aki 21 évesen szovjet hadifogságban vesztette életét.

1942-1943-ban Leo részt vett a sztálingrádi csatában. Sebesülését követően felettese, Friedrich Paulus tábornok üzent Hitlernek, hogy szállítassa haza unokaöccsét, de a Führer ezt elutasította. Leo 1943 januárjában szovjet fogságba került. Hitler kezdeményezésére fogolycserét ajánlottak Sztálinnak, utóbbi fiáért, Jakovért cserébe, aki német hadifogságban volt. Sztálin nem ment bele az alkuba, mondván „a háború az háború”. Ezt követően Leo csak 1955-ben szabadult a Szovjetunióból, amikor visszatért Linzbe és ismét tanítani kezdett. 1977. augusztus 18-án egy spanyolországi útja során életét vesztette.

A világháború kitörésével William Patrick végleg az USA-ban maradt. F. D. Roosevelt elnökhöz intézett levelében engedélyt kért, hogy csatlakozhasson az amerikai haditengerészethez, amit 1944-ben engedélyeztek számára és 1947-ig szolgálatban maradt. Ugyanebben az évben megváltoztatta családnevét (Stuart-Houston) és feleségül vette a német származású Phyllis Jean-Jacques-ot. Mivel a hadseregben egészségügyi kiképzést kapott a leszerelése után ezen a területen képezte tovább magát, majd vérmintaelemző vállalakozásba fogott. Négy fia született: Alexander Adolf, Louis, Howard Ronald és Brian William. William Patrick csendes életet élt családjával a long island-i Patchogue városában, ahol 1987. július 14-én hunyt el.

Adolf Hitler kevéssé ismert unakhúgával Elfriede Rauballal.

Az utolsó unokahúg, aki túlélte legtöbb rokonát Elfriede Raubal volt, Leo és Geli kisebbik testvére. Róla nagyon kevés információ maradt fenn, de annyi bizonyos, hogy 1937-ben Düsseldorfban hozzáment dr. Ernst Hochegger ügyvédhez, akitől 1945-ben született fia, Heiner. További életükről nem sikerült adatot szereznem. Elfriede 1993. szeptember 24-én halt meg.

A Hitlerek ma

Adolf Hitler leszármazottai köztünk élnek. Ma is Linzben él Ifj. Leo Raubal fia, Peter, nyugdíjazott mérnök. 2004-ben a média középpontjába került, amikor Werner Maser német történész felvetette, hogy Peter pert indíthatna a bajor állammal szemben dédnagybátyja, Adolf Hitler Mein Kampf könyvének szerzői jogaiért, amiből busás részesedést követelhetne. Ez több millió euró bevételt jelenthetne, Peter mégsem kíván a lehetőséggel élni. Ugyanúgy hidegen hagyta a müncheni Kortárs Történeti Intézet 2010-es bejelentése, mi szerint 2015-től újra kiadják a Mein Kampfot.

Az előző részben említettük Adolf Hitler rejtélyes unokahúgát, Elfiede (Raubal) Hochegger-t. Fia, Heiner Hochegger 1945-ben született, viszont további információt nem tudtam elérni személyéről, de talán valahol Németországban élhet.

William Patrick Hitler 1947-es házasságát követően négy fia született, immár Stuart-Houston keresztnéven. Elsőként 1949. augusztus 11-én született Alexander Adolf, őt követte 1951. január 13-án Louis, majd később 1957. április 11-én a tragikus sorsú Howard Ronald, végül 1965. május 2-án született utolsó fia, Brian William.

A Hitler- (Stuart-Houston) testvérek. Fent Brian William és Alexander Adolf, lent Howard Ronald és Louis.

A fiúk ugyanolyan amerikaiként nőttek fel Patchogue városában Long Islanden, mint bármelyik más akkori gyerek. Kis családi házban nevelkedtek, élénk gyerekek voltak, akik elvegyültek a környékbeli fiatalok között. Az elmondások szerint a legfiatalabb testvér, Brian szeretett játékkatonákkal játszani. Howard társaságkedvelő és jó humorú fiú volt, a középiskola zenekarában dobolt, ugyanakkor kimagasló eredményeket ért el a tudományos versenyeken is. Állítólag a család feltűnően titokzatoskodó volt. A szülők távolságtartók voltak és nem beszéltek senkinek a magánügyeikről. Mindez érthető, hiszen a szomszédok és a család barátai William Patrick haláláig mit sem sejtettek az Adolf Hitlerhez fűződő rokoni szálaikról.

A négy testvér átlagos amerikai felnőttekké vált, nem túl szokásos német nyelvtudással. Alexander Adolf szociális munkás lett, Louis és Brian tereprendezési üzletekkel foglalkozik. Howard Ronald 1988 márciusától, mint különleges ügynök az USA Kincstár Adóhatóságának bűnüldözői szervénél szolgált. 1989. szeptember 14-én szolgálat közbeni autóbalesetben vesztette életét.

A három testvér ma is Long Islanden él. Egyikük sem nősült meg és nincsenek gyermekeik sem. 2001-től kezdett terjedni a pletyka a Hitler-testvérekről, hogy egy titkos paktumot kötöttek („véreskü”), miszerint lemondanak a családalapításról és gyermeknemzésről, annak érdekében, hogy megszakítsák a Hitler vérvonalat. Bevallásuk szerint ez csak konspiráció és a véreskü nem létezik.

Adolf Hitler fia?

A Führer ma élő „örökösei” a három long island-i testvér: Alexander, Louis és Brian, valamint az ausztriai Peter és a titokzatos Heiner. Viszont létezik egy olyan misztikus történet, amely jelenleg is foglalkoztatja a történészeket és a téma iránt érdeklődőket. A történet valójában egy kérdés: Volt e Hitlernek fia?

1918 márciusában Seboncourt-ban, egy apró észak-franciaországi faluban Charlotte Lobjoie fiúgyermeknek adott életet. A gyermek ismeretlen német katonától, törvénytelenül született. Jean-Marie Loret úgy nőtt fel, hogy nem volt tudomása apja kilétéről. 1948-ban édesanyja bevallotta neki az „igazságot”, mi szerint Jean-Marie apja maga Adolf Hitler, akivel az I. világháború alatti német megszálláskor folytatott viszonyt és ennek gyümölcse lett a fiú. 1916-1917-ben Hitler valóban Seboncourt környékén teljesített szolgálatot, s visszaemlékezések szerint intim kapcsolatot ápolt Charlotte-tal.

Charlotte Lobjoie. Hitler titkos francia szeretője?

A Hitler elveszett fiáról szóló történetet az 1960-1970-es években vált a szóbeszéd tárgyává. Werner Maser történész (aki Peter Raubal szerzői jogait is felvetette a Mein Kampf kapcsán) járt utána alaposabban a dolognak, míg mások azonnal elvetették a feltételezését is annak, hogy Jean-Marie Hitler fia lenne. Maser azonban tényként kezelte Hitler és Charlotte kapcsolatát, amire a kritikusok szerint nem volt bizonyítéka. Emellett Charlotte nővére, Alice határozottan állította, hogy a német szerető egyáltalán nem hasonlított Hitlerhez, Jean-Marie-t pedig őrültnek tartotta. Maser szerint Alice unokaöccse felé táplált neheztelésből nyilatkozott így és nem vette komolyan a nő beszámolóját.

Alice Lobjoie kritikáját azonban alátámasztja Hitler háborús katonatársainak visszaemlékezései, akik szerint a későbbi Führer ellenzett mindennemű kapcsolatot a német katonák és francia lányok között, valamint megvetette társait, akik viszonyt folytattak velük a háború alatt. Maser elméletét cáfolja az a tény is, hogy Hitler (és bármelyik német katona) nehezen kapott eltávozást, így a helybeli lányokkal problémásan tarthattak fenn tartós kapcsolatot.

Jean-Marie Loret. Hitler elveszett fia lenne?

Amennyiben feltételezzük, hogy Hitlernek valóban Jean-Marie volt a fia, ez esetben vajon a Führer tudott törvénytelen gyermekéről? Amennyiben a következő különös egybeesések rendelkeznek igazságtartalommal, akkor a válasz igen! A II. világháború alatt a megszállt Franciaországban Jean-Marie Loret a francia rendőrségnél kapott állást, állítólag Hitler személyes parancsára. Emellett Jean-Marie Gestapo általi kihallgatása is furcsamód elmaradt, anyját pedig, szintén Hitler rendelkezésére, egy szanatóriumba utalták ápolásra.

1985-ben a The Daily Express brit napilap szerint Hitler személyes tárgyai között találtak egy Charlotte Lobjoie-t ábrázoló képet. Bizonyíték erre, csakúgy, mint a fenti állításokra, nem áll rendelkezésünkre. Az elmondások szerint 1916-ban Hitler valóban lefestette egy francia nő portréját, de az egy belga férfi tulajdonában maradt, tehát nem találhatták meg Hitler holmija között 1945-ben. A hír tehát egy félreértésre vezethető vissza.

Adolf Hitler fiatalkori festménye egy francia lányról. Állítólag szeretőjét, Charlotte-ot ábrázolja a kép.

Az 1985-ben elhunyt Jean-Marie Loret-t követően kilenc gyermeke lett a Hitler-rejtély örököse. 2008-ban Jean-Paul Mulders belga újságíró felkutatta a Loret utódokat, valamint Peter Raubalt Ausztriában és a Hitler (Stuart-Houston) testvéreket Long Islanden, egyetlen célból, hogy a vérüket megszerezze. Erre azért volt szüksége, hogy DNS teszt alá vethesse azokat, végre lerántva a leplet a Hitler-Loret-titokról. A vizsgálat eredménye kimutatta, hogy nincs kapcsolat a Loret-k és a Hitlerek DNS-ei között, tehát Jean-Marie Loret nem Adolf Hitler fia volt.

Ezzel mégsem nem zárult le az ügy. 2012-ben a Le Point francia hetilap szerint a Heidelbergi Egyetemen bebizonyították, hogy Hitler és Loret ugyanahhoz a vércsoporthoz tartoztak, továbbá felfigyeltek kézírásuk hasonlóságára is. E mellett új bizonyítékként hozták fel, hogy a II. világháború alatt Charlotte Lobjoie különös módon rendszeres pénzügyi ellátást kapott a német hadseregtől. A magazin szerint Loret gyermekei maguknak követelhetnék a Mein Kampf szerzői jogait.

Philippe Loret. Jean-Marie fiának meggyőződése, hogy Hitler unokája. Elmondása szerint apja 1972-ben vallotta be neki és tetsvéreinek, hogy Hitler fia. Philippe lakásán ma is két Hitler-portré lóg a falon.

A Hitler-Loret-rejtély a mai napig lezáratlan. Többen a 2008-as DNS vizsgálat precizitását, a vérmintavétel alaposságát vitatják, amivel az eredmény is pontatlanná vált. A legtöbb, a témával foglalkozó történész azonban egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedik, hogy Jean-Marie Loret egészen biztosan nem tekinthető Adolf Hitler fiának.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Kleopátra gyermekei, Attila fiai

Források:

https://ancientfaces.com/person/alexander-adolf-stuart-houston/1023765
https://ancientfaces.com/person/brian-william-stuart-houston/1023768
https://auschwitz.dk/paula.htm
https://dailymail.co.uk/news/article-2126591/Philippe-Loret-believes-Adolf-Hitlers-grandson-French-plumber-tells-family-story.html
https://en.wikipedia.org/wiki/Adolf_Hitler
https://en.wikipedia.org/wiki/Alois_Hitler,_Jr.
https://en.wikipedia.org/wiki/Angela_Hitler
https://en.wikipedia.org/wiki/Eva_Braun
https://en.wikipedia.org/wiki/Geli_Raubal
https://en.wikipedia.org/wiki/Heinz_Hitler
https://en.wikipedia.org/wiki/Hitler_family
https://en.wikipedia.org/wiki/Jean-Marie_Loret
https://en.wikipedia.org/wiki/Leo_Rudolf_Raubal_Jr
https://en.wikipedia.org/wiki/National_Political_Institutes_of_Education
https://en.wikipedia.org/wiki/Paula_Hitler
https://en.wikipedia.org/wiki/William_Patrick_Hitler
https://findagrave.com/cgi-bin/fg.cgi?page=gr&GRid=35317774
https://fold3.com/page/285925288_the_women_hitler_loved/
https://fpp.co.uk/Hitler/MeinKampf/Raubal.html
https://geni.com/people/Louis-Stuart-Houston/6000000008261172234
https://iol.ie/~irishrts/Sample%20Hitler%20His%20Irish%20Relatives.htm
https://nol.hu/kulfold/ujra_kiadnak_a_mein_kampfot_nemetorszagban?ref=sso
https://nytimes.com/2006/04/24/nyregion/24patchogue.html?pagewanted=all&_r=0
https://odmp.org/officer/12936-special-agent-howard-r-stuart-houston
https://omnilexica.com/?q=Elfriede+Maria+Hochegger
https://omnilexica.com/?q=Heiner+Hochegger#f9f44afab08f8c8966aee9692b7b66b7

Téma: A Hitlerek

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása