Wales bukása

Az erős Wales:

A zöldellően hegyes-dombos kelta vidék, melyet ma Wales néven ismerünk, a rómaiak kivonulását követően sikeresen kerülte el a Britanniát elfoglaló népek (angolszászok, normannok, dánok) invázióit, és hosszú évszázados elszigeteltségében megőrizhette törzsi függetlenségét. A walesiek nyelvükben és ősi tradícióiakban voltak egységesek, de a klánok uradalmaitól szabdalt országban éltek.

A XIII. századra az északnyugati Gwynned hercegsége olyan erőre tett szert, ami III. Henrik angol király (1216-1272) aggodalmas figyelmét is felkeltette. (Nagy) Llywelyn gwynned-i herceg (1195-1240) csaknem egész Wales-t egyesítette uralma alatt, ám megromlott egészsége, majd 1240-ben bekövetkezett halála meggátolta, hogy tovább növelje hatalmát. Henrik egy pillanatnyi megnyugvást érzett a herceg halálhírét követően, de eltökélte, mindent elkövetett, hogy senki se léphessen Llywelyn örökébe, s ne folytassa annak hódító politikáját. Ennek érdekében, erejét fitogtatva, megszálló csapatokat küldött Walesbe.

Wales 1217-ben, (Nagy) Llywelyn birodalma (sárga), valamint a tőle függő hercegségek (szürke).

Henrik számára minden hiányzott csak nem egy fenyegetően erős szomszéd, mivel a király igen rossz évtizedet tudhatott maga mögött. Hadseregével csúfos kudarcot vallott Franciaországban, ahol területeket vesztett. Angliában felkelés robbant ki ellen, amit felszámolt ugyan, de mindeközben kiürült a kincstára. Szerencséjére Walesben az elhunyt herceg unokái testvérháborúban gyengítették egymást, ám a legfiatalabb fiú - Gruffud fia Llywelyn - győzelmével újra egy kézben összpontosult minden hatalom.

A nagyapja nevét viselő fiú, miután legyőzte három testvérbátyját, és fellépett a megszálló angolok ellen, 1258-ban felvette a walesi herceg címet. Henrik helyzete egyre kétségbeejtőbbé vált, háborút vesztett Franciaországban, Wales ismét megerősödött és Angliában egy újabb felkelés volt kibontakozóban.

III. Henrik és házának szerencsés megmenekülése:

Simon de Montfort, Leichester earlje, mellesleg Henrik sógora, a franciaországi vereséget követően kétségbe vonta Henrik képességeit az uralkodásra és kísérletet tett eltávolítására. Mozgalmat szervezett, amelyhez csatlakozott a nemesség színe-java. Szorult helyzetében a király kénytelen volt teljesíteni Montfort követeléseit, ám titokban hadsereget szervezett a lázadás leverésére, mígnem 1263-ban kitört a polgárháború. Henrik kudarca teljes volt, vesztett a felkelőkkel szemben, s 1264-ben ő maga és fia, a trónörökös Edward herceg is Montfort fogságába került.

Simon de Montfort, egy nemesi felkelő, aki majdnem letaszította trónjukról a Plantagenet-teket.

Wales mindeközben kivárt, de amikor úgy tűnt, hogy a nemesi szabadságjogokat visszaállító Montfort kerekedett felül, Llywelyn szövetséget ajánlott Anglia új urának. Noha a király és sarja is tömlöcben sínylődött, a Plantagenet-ház csillaga mégsem áldozott le, ugyanis Európa uralkodói rögtön a szívükhöz kaptak rémületükben, amint hírét vették az angliai eseményeknek. Az uralkodói dinasztiák Európa szerte attól tartottak, hogy az Angliában történtek precedenst teremtenek és a nemesek máshol is hasonló módon próbálják majd érvényre juttatni előjogaikat. A pápa kiátkozással, Franciaország pedig invázióval fenyegetett, mely épp elég volt ahhoz, hogy Montfort táborában eluralkodjon a páni félelem és az árulás is felüsse a fejét. A mozgalmat eláruló nemeseknek sikerült kiszabadítaniuk Edward herceget, aki a királypártiak élére állva megtámadta Montfort-t. Edward megverte a lázadók seregét, ráadásul Montfort elesett a csatában, s vele együtt mozgalma is a sírba szállt, Angliában pedig helyreállt a király hatalma.

Walesben felismerték, hogy a látszat csalóka volt és rossz lóra tettek. Megkésve bár, de Llywelyn szakított a szíven döfött Montfort-mozgalommal és lezárta Wales határait a menekülők előtt. Az agonizáló tetem elhagyása viszont nem volt eléggé meggyőző gesztus az angol király számára, ezért 1267-ben Llywelyn hűbérurának fogadta el Henriket, a király pedig elismerte őt, mint walesi herceget.

Merénylet, háború és házasság:

1272-ben meghalt III. Henrik és a trónon fia, a nagyravágyó és könyörtelen I. Edward követte. 1274-ben Llywelyn öccse Dafydd egy walesi földesúrral Gruffud-dal, valamint annak fiával Owain-nel, feltehetőleg az angolok tudomásával merényletet kísérelt meg a herceg ellen. Sikertelenségük után Angliába menekültek, ahol királyi védelem alá kerültek. Az incidenst követően Edward Chesterbe hívatta Llywelyn-t, hogy az teljesítse felé hűbéri kötelességét, ám a hercegnek több se kellett, azonnal felbontotta esküjét. Hogy a királyt még jobban feldühítse és egyértelművé tegye hányadán is állnak, Llywelyn feleségének kérte a néhai Simon de Montfort lányát, Eleanort.

Gruffudd fia Llywelyn, Wales hercegének idealizált szobra 1913-ból. Jelenleg a Cardiff Városházában látható.

Edward sem habozott soká, a walesi herceg szerencsétlenségére fiatal arája Franciaországból hajózott volna férjurához, Wales-be, amikor Edward emberei elrabolták. Szabadon bocsátásának ára a herceg hűbéresi esküje Edward felé, ám Llywelyn dacolva visszautasította az ultimátumot, s 1277-ben felcsaptak a háború lángjai Wales és Anglia között.

A Llywelyn ellen szervezkedő merénylők Edwardot támogatták a háborúban, de a walesi urak többsége hercegük mögött sorakoztak fel, az angolok mégis könnyű győzelmet arattak felettük. Llywelyn kénytelen volt elismerni Edward fensőbbségét, Gwynned keleti részeiből pedig területeket adott át a koronának és az áruló öccsének, Dafydd-nek. Cserébe a király költségére elvehette a szépséges Eleanort, mivel a hercegi nász immár súlytalan volt a győztes Edward számára.

Fegyverbe Anglia ellen!

Llywelyn végül megbocsátott Dafydd öccsének, aki 1282-ben ismét walesi hazafinak érezvén magát, bátyja tudta nélkül robbantott ki felkelést az angolok ellen. Wales minden szegletéből tömegek csatlakoztak e példátlan „nemzeti” megmozduláshoz, amire alapvetően az angol királyi önkény miatt kerülhetett sor. A korona mindenáron rá akarta kényszeríteni az angol feudális jogrendet az ősi törzsi hagyományok szerint élő walesiekre, akik ezt igen rossz néven vették. Llywelyn herceg támogatásáról biztosította a felkelést, de az első tragédia otthonában érte, amikor szeretett felesége, Eleanor belehalt a szülésbe, amikor életet adott lányuknak, Gwanllian-nek.

Edward csapatai élén bevonult Wales-be, ahol elszánt ellenállásba ütközött. A walesiek szívós támadásaiban megroppant angol sereg visszavonulásra kényszerült és a király béketárgyalásokat sürgetett, kétségbeesésében pedig földet és vagyont kínált Llywelyn-nek. A wales-i herceg gondolkodás nélkül visszautasította a megszégyenítő ajánlatot és a háború folytatása mellett döntött. Llywelyn csatába bocsátkozott Dél-Walesben, ahol Edward ugyan nem volt jelen, de ármánya igen. Az elbeszélések eltérőek a részleteket illetően, annyi azonban bizonyos, hogy Edward parancsára csapdát állítottak a hercegnek és megölték. Fejét Londonba vitették, ahol borostyánkoronával tették közszemlére.

1956-ban emelt emlékkő Cilmeri faluban. A lépcső melletti sziklán a következő szöveg olvasható: "Közel ehhez a helyhez gyilkolták meg hercegünket, Llywelyn-t. 1282."

Llywelyn halála demoralizálta a walesi hadakat, és habár Dafydd rövid ideig még folytatta az ellenállást, miután őt is elfogták és kegyetlenül felnégyelték, a háború végleg elveszett Wales számára. 1284-ben Edward elfoglalta Gwynned-et és győzedelmesen vonult be a hercegi palotába. A hercegséget kíméletlenül kifosztotta, a relikviákat elpusztíttat vagy Angliába szállítatta, végül kinyilvánította, hogy Wales az angol koronához tartozik. Llywelyn vérvonalát megszállottan próbálták kiirtani, de egy-két túlélőnek sikerült elmenekülnie a vérszomjas angolok elől. Gwanllian, Llywelyn egyetlen gyermekét Edward egy kelet-angliai eldugott kolostorba száműzte, ahol apácaként, távol a világtól halt meg 1337-ben.

Az angol trónörökös, mint walesi herceg:

A walesiek nem nyugodtak bele a vereségbe, és időről-időre felbukkant Llywelyn egyik örököse, akik a hercegi címet maguknak követelve szerveztek újabb megmozdulásokat az angolok uralma ellen. 1294 őszén a hercegi család sarja, Madog lépett fel a királyi hatalommal szemben és olyan felkelést robbantott ki, amilyet már hosszú ideje nem láttak az angolok. Edward újra hadsereggel vonult a walesi felkelők ellen és 1295 tavaszán döntő vereséget mért rájuk. Madog angol fogságba került, de nem végezték ki, 1312 után bekövetkezett haláláig rab maradt.

Edward alaposan megelégelte a walesiek engedetlen lázadozásait és 1301-ben úgy határozott, hogy fiát és örökösét teszi Wales hercegévé. Ettől fogva egészen a mai napig az angol uralkodó trónörököse birtokolja a walesi hercegi címet. Edward e lépésével elejét kívánta venni, hogy a walesiek valaha is saját herceget választhassanak, illetve, hogy egyáltalán valaki walesi hercegnek nyilváníthassa magát.

A királynak jó oka volt rá, hogy végleg pacifikálja Walest, ugyanis valami sokkal grandiózusabb vállalkozás előkészületeit tervezgette (amibe végül bele is tört a foga), ez pedig nem más volt, mint Skócia meghódítása. Mindez azonban már egy másik történet lapjaira tartozik, mely főhősét, William Wallace-t, bizonyára mindenki jól ismeri.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Lappföld története, A Csatorna-szigetek német megszállása

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Conquest_of_Wales_by_Edward_I
https://en.wikipedia.org/wiki/Henry_III_of_England
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Wales
https://en.wikipedia.org/wiki/Llywelyn_ap_Gruffudd
https://en.wikipedia.org/wiki/Madog_ap_Llywelyn
https://en.wikipedia.org/wiki/Simon_de_Montfort,_6th_Earl_of_Leicester
Szántó György Tibor [2007]: Anglia története.