Egyébként nagyon jó lett a harmadik rész is, gratulálok hozzá!
Világunk uralkodói III. rész - Vegyes házak
Miután túljotottunk a mai monarchiák két nagy csoportján, ti. az európai és az iszlamida uradalmakon, most tekintsünk a világ más tájaira, amely monarchiák Ázsiától, Óceánián át, egészen Afrikáig húzódnak. Ezen vegyes monarchiák között mutatjuk be az egykoron hatalmas császárságot, Japánt, de a legapróbb is említést nyer, mint a kis sziget Tonga.
A Japán Császárság:
Uralkodó: Naruhito.
Született: 1960. február 23. Tokió, Japán.
Uralkodik: 2019. május 1-jétől.
Dinasztia: Jamato.
Trónörökös: Öccse, Fumihito koronaherceg.
A Japán Császárság a legősibb örökletes monarchia a világon, ugyanis a hagyomány és a legenda szerint a jelenleg regnáló Jamato dinasztia az i.e. 660. év óta folyamatosan uralkodik az országban, pontosan Dzsimmu császár hatalomra kerülésétől kezdve. Mindazonáltal meg kell említeni, hogy se Dzsimmu, se az első 25 japán császár létezése történelmileg nem bizonyítható.
Naruhito szülei házasságát a dinasztia és a tradicionális csoportok is ellenezték, ugyanis Naruhito anyja, Micsiko katolikus családból származott, és bár nem volt megkeresztelve, szülei hitében osztozott. Naruhito apja, Akihito viszont a szívét követte és nem az elvárásokat hitvese kiválasztásában, így a házasság 1959-ben létrejött, míg a következő évben megszületett első fiúgyermekük, Naruhito.
Naruhito gyermekkora nyugalomban telt a császári udvarban, tanulmányait először Japánban, majd 1983-1986 között Oxfordban folytatta. Európai tartózkodása során számos uralkodóval találkozott, többek között II. Erzsébet brit királynővel, I. János Károly spanyol királlyal és Beatrix holland királynővel. Visszatérve Japánba 1988-ban diplomát szerzett történelemtudományból. 1993-ban feleségül vette Maszako Owadát, egyetlen gyermekük, Aiko hercegnő 2001-ben született.
<span style="font-size:11.0pt;line-height:107%;font-family:" calibri",sans-serif;="" times="" new="" roman";="" =""="" "="">2017 decemberében a japán kormány bejelentette, hogy Akihito császár 2019. április 30-ával lemond a trónról fia javára. Naruhito császárrá nyilvánításával Japánban kezdetét vette a Reiwa-korszak, avagy a Gyönyörű Harmónia kora.
A Thaiföldi Királyság:
Uralkodó: Maha Vadzsiralangkorn (X. Ráma)
Született: 1952. július 28. Dusit palota, Bangkok, Thaiföld.
Uralkodik: 2016. október 13-tól.
Dinasztia: Csakri.
Trónörökös: Fia, Dipankorn Raszmidzsoti herceg.
A Csakrik 1782-ben vették át a hatalmat Sziámban. A Csakri eredetileg egy titulus volt (kb. civil kancellár, miniszter). Ezt a tisztséget viselte I. Ráma még mielőtt uralkodóvá lett, később pedig erről nevezte el a dinasztiáját. A sziámi (thaiföldi) királyokat Rama-nak nevezik, jelenleg a tízedik királyuk uralkodik ezen a néven.
Az ország nevét a XX. században változtatták meg Thaiföldre (Muang Thai), jelentése „szabadföld”. A változtatás 1939-ben történt, de mivel a II. világháborúban Thaiföld Japánhoz csatlakozott, a nyugati hatalmak nem ismerték el Sziám új nevét, erre csak 1949-ben került sor.
Maha Vadzsiralangkorn Bhumibol király (IX. Ráma) egyetlen fiaként látta meg a napvilágot 1952. július 28-án. Tanulmányait Thaiföldön kezdte, majd az Egyesült Királyságban és Ausztráliában folytatta, mesterfokozatát Bangkokban szerezte meg. Ausztráliában katonai kiképzésen vett részt, majd hazájában a katonai hírszerzésnél teljesített szolgálatot. Amerikai, brit és ausztrál egységeknél további katonai tapasztalatokat szerzett, valamint harci repülők és helikopterek vezetését is elsajátította. A ’70-es években részt vett több thaiföldi akcióban a kommunisták és a Vörös Khmer ellen. 1978-tól a királyi testőrség vezetője lett. Ugyanekkor egy esztendőre buddhista szerzetesnek állt, ami minden buddhista vallású thai férfi számára kötelező.
1977-ben feleségül vette unokatestvérét Szoamszavali Kitijakarát, és egy évre rá megszületett lányuk Badzsrakitijabha hercegnő. A trónörökös később Juvadhida Polpraszerth színésznővel élt együtt, akitől öt gyermeke született (négy fiú és egy lány). Szeretett volna elválni feleségétől, aki viszont nem egyezett ebbe bele, ezért hosszú évekig tartó válóper vette kezdetét. Szoamszavali hercegné hátrányos helyzetbe került a tárgyalásokon, ugyanis Thaiföldön a királyi ház tagjainak bármilyen mértékű kritizálása is törvénybe ütköző, ezért a feleség a bíróságon nem mondhatott semmi terhelőt a férjéről. Végül 1993-ban a bíróság kimondta a válást.
1994-ben elvette Juvadhidát, a házasságra a király is áldását adta (a királyné nem). Juvadhida az esküvő után engedélyt kapott, hogy megváltoztassa nevét: Mom Szudzsarinee Mahidol na Ajudhaja. 1996-ban Mom Szudzsarinee váratlanul elhagyta Thaiföldet és gyerekeivel együtt Nagy-Britanniába költözött. Vadzsiralangkorn házasságtöréssel vádolta a feleségét. A trónörökös később elraboltatta lánygyermeküket, és visszahozatta Thaiföldre, s hercegnővé tette, míg a feleségét és fiait megfosztották címeiktől és útlevelüktől.
Vadzsiralangkorn 2001-ben újra megházasodott Szriraszmi Szuvadee-vel. A házasságot 2005-ig titokban tartották, ekkor született meg fiúgyermekük, Dipangkorn Raszmidzsoti herceg. Harmadik házassága is megromlott, a pár gyakran külön élt egymástól, végül 2014 decemberében elváltak egymástól.
2016. október 13-án, apja halálakor Vadzsiralangkorn előtt megnyílt az út a királyi trón felé, de beiktatása elhalasztását kérte, mivel időre volt szüksége, hogy felkészüljön az uralkodói teendőkre. December 1-jén végül elfogadta az uralkodásra való felkérést, de uralmát visszamenőlegesen apja halála óta számítják.
A Kambodzsai Királyság:
Uralkodó: Norodom Sihamoni.
Született: 1953. május 14. Phnom Penh, Kambodzsa.
Uralkodik: 2004. október 14-től.
Dinasztia: Norodom.
Kambodzsa királya nem öröklés útján kerül a trónra, hanem a Királyi Trón Tanácsa választja meg az új uralkodót, s mely Tanács az országot irányító főbb méltóságokból áll, mint például a miniszterelnök vagy a Nemzetgyűlés elnöke. A megválasztott király élete végéig uralkodik és halála után kerül sor az újabb választásra. A király-jelöltek általában nemesi származású kambodzsaiak.
Kambodzsa történetében több Norodom király is volt már, a XIX. században került trónra az első e családból, majd a XX. század során egyre többen, amivel gyakorlatilag uralkodói dinasztiát alapítottak. Az előző kambodzsai király is Norodom volt, aki Sihamoni apja volt.
Sihamoni a fiatalkorát Csehszlovákiában töltötte, 1962-1975 között tartózkodott az országban, amikor egy rövid időre Észak-Koreába költözött. 1977-ben visszatért Kambodzsába, de az épp uralmon levő radikális kommunista Vörös Khmer háziőrizetbe vette a családjával együtt. 1979-ben szabadultak ki a vietnamiak segítségével, majd 1981-ben Franciaországba távozott.
Hosszú ideig élt Párizsban, ahol 1993-ban Kambodzsa nagykövete lett az UNESCO-ba. 2004-ben apja halála után királynak választotta az erre kijelölt Tanács. Ő az egyetlen uralkodó ma, aki beszéli a cseh nyelvet, Párizsi tartózkodása alatt ugyanis gyakran visszalátogatott Prágába. Sihamoni király agglegény, nincsenek gyermekei, de az utódlásra ez nincs hatással, mivel a következő királyt is választani fogják.
A Bhutan-i Királyság:
Uralkodó: Dzsigme Khesar Namgyel Wangcsuk.
Született: 1980. február 21. Dechencholing Palota, Bhutan.
Uralkodik: 2006. december 14-től.
Dinasztia: Wangcsuk.
Trónörökös: Fia, Dzsigyel Ugyen Wangcsuk.
A Wangcsuk ház 1907-től uralkodik Bhutan-ban, ami előtt az ország központi körzetének a kormányzói voltak, ami a többi helyi méltóság ellenségeskedését váltotta ki, helyi harcokat robbantva ki ezzel.
Dzsigme tanulmányait Bhutan-ban kezdte el, majd az USA-ban és az Egyesült Királyságban folytatta. Trónörökösként gyakran képviselte az országát a nemzetközi kapcsolatokban. A kosárlabdázás ma is nagy szenvedélye a királynak.
Királlyá koronázása után eltökélten kiállt a demokrácia eszméjének terjesztése mellett, országjáró körútja során próbálta az emberek figyelmét felhívni a demokrácia fontosságára. 2011 októberében vette feleségül a 21 éves Jetsun Pemát, akivel novemberben Japánba látogatott. Dzsigme jelenleg a legfiatalabb uralkodó a világon és a "világ leghelyesebb királyának" nevezik.
A Tonga-i Királyság:
Uralkodó: VI. Tupou.
Született: 1959. július 12. Nuku’alofa, Tonga.
Uralkodik: 2012. március 18-tól.
Dinasztia: Tupou.
Trónörökös: Fia, Tupoutoʻa ʻUlukalala koronaherceg.
Tonga Óceánia egyetlen olyan szigete, amit soha sem gyarmatosított egyik nagyhatalom sem. A Tupou dinasztia 1875 óta uralkodik a szigeten.
Az 1959-ben született ʻAhoʻeitu az Egyesült Királyságban folytatta a tanulmányait, majd a tongai hadsereg tengerészetéhez szegődött. A hadiszolgálat mellett amerikai és ausztráliai egyetemeken tanult tovább.
1998-ban elhagyta a hadsereget, hogy politikai szerepet vállalhasson. 1998-2004 között védelmi- és külügyminiszter volt, 2000-től miniszterelnök is. 2005 közepétől zavargások robbantak ki Tongán a királyi család túlzott politikai befolyása ellen és a demokratikus értékek mellett. 2006-ban, minden bizonnyal a tüntetések hatására, ʻAhoʻeitu lemondott a kormányfői posztról. 2008-2012 között Tonga ausztráliai főbiztosa (nagykövete) volt.
Bátyja, V. Tupou György király 2012-ben bekövetkezett halála után lépett trónra, VI. Tupou néven.
A Szváziföldi Királyság:
Uralkodó: III. Mswati.
Született: 1968. április 19. Raleigh Fitkin Memorial Hospital, Szváziföld.
Uralkodik: 1986. április 25-től.
Dinasztia: Dlamini.
Trónörökös: Nem megnevezett.
A jelenleg uralkodó Dlamini klán ősei a XVI. században vándoroltak be a mai Szváziföld területére, Mozambique felől. A XIX. század közepétől ez a család egyesítette a szvázi törzseket és azóta is uralkodnak az országban.
Amikor 1982-ben Mswati apja meghalt, akkor az Állami Nagytanács őt jelölte ki az új királynak, de mivel csak 14 éves volt ezért négy évig a volt király két felesége uralkodott, mint régensek. Ez idő alatt a fiatal Mswati befejezhette tanulmányait Angliában, ami után 18 évesen király lett. Kezdetben az anyjával közösen uralkodott és a mai napig kikéri anyja tanácsát bizonyos ügyekben.
2004-ben új alkotmányt fogadtatott el, amiben biztosított lett a szólás és gyülekezés szabadsága, mind a média, mind az állampolgárok számára. 2001-2005 között törvény tiltotta a 18 éven alattiak szexuális kapcsolatba lépését, amivel a HIV/AIDS fertőzések csökkentését várták, ezt a szabályt viszont maga a király szegte meg, amikor feleségül vette 13. feleséség, aki csak 17 éves volt.
A királynak 14 felesége és 23 gyermeke van. A trónöröklés kérdése nem tisztázott, mivel a szvázi tradíciók az öröklés rendjét nagyon szigorúan szabályozzák. Egy külön Tanács dönti el, hogy a király mely felesége lehet a Nagy Feleség vagy az Anyakirálynő, aki fia lesz majd az új király. Azonban az Anyakirálynőnek csak egyetlen egy és csakis fiú gyermeke lehet, mivel a hagyományok szerint szvázi királynak nem lehetnek testvérei. E mellett több feltételnek kell megfelenie az anya és gyermekének a természetének.
A Lesotho-i Királyság:
Uralkodó: III. Letsie.
Született: 1963. július 17. Morija, Lesotho.
Uralkodik: 1990. november 12. - 1995. január 25. / 1996. február 7-től.
Dinasztia: Moshesh.
Trónörökös: Fia, Lerotholi Seeiso herceg.
A Moshesh ház a XIX. zázad elejétől kezdve uralkodik Lesotho területe felett. Letsie az Egyesült Királyság legnevesebb egyetemeire járt és amint 1989-ben befejezte tanulmányait, rá egy évre, 1990-ben visszatért Lesotho-ba, s száműzette apját az országból és átvette a hatalmat. 1995-ben azonban visszatért az apja és restaurálta hatalmát, de alig egy évre rá autóbalesetben meghalt, amivel fia újra megszerezte a trónt.
Facebook: Szórakoztató történelem
Olvass tovább: Monarchiák a XX. században
Téma: Világunk uralkodói III. rész - További házak
Re:Egyébként
Dátum: 2014.09.01 | Feladó: Roland
Hosszú idő után most néztem rá erre az igen régi cikkemre, és láttam a kommenteket. Sajnos a honlap bugyutasága, hogy ezekről a kommentekről nem kapok értesítést... V. Tupou valóban több mint 2 éve elhunyt, ezért mihamarabb frissíteni fogom Tongát.
Másrészt köszönöm a jelzéseket, s ha a jövőben nem reagálnék rájuk, nyugodtan fel lehet keresni e-mailen is! ;)
Ért
Dátum: 2013.07.23 | Feladó: Valaki
Mivel a "Világunk uralkodói I.rész" is frissítésre került,így gondolom a harmadik része is: V. György tongai király már elhunyt!