A spanyol örökösödési háború

Az őrült király

Európa a XVII. század végéhez közeledve sok mindent maga mögött tudhatott. A harminc évig dübörgő nagy háborút követően állandósult a vallási megosztottság (katolicizmus-protestantizmus), de a század közepétől a hit kérdését egyre inkább az államérdek prioritása váltotta fel. Katolikus országok vetélkedtek egymással a vezető szerepért, amiért akár a muszlim törökökkel is lepaktálhattak. A kontinens hatalmi feszültségei pedig egyre inkább a befolyásos Habsburg és Bourbon dinasztia szembenállásában csúcsosodott ki. Mindkét családnak egyetlen célja volt, hogy letörje és meggyengítse a másikat.

A francia Bourbonok, királyuk, XIV. Lajos vezetésével Franciaországot a világ egyik vezető nagyhatalmává tették. A Habsburgok a XVI. században két ágra szakadtak: az osztrák ág közép-európai országokat birtokolt, dacolva a Török Birodalommal, s a családfő rendre a Német-római Birodalom császárának lett megválasztva. Rokonaik pedig a hatalmas, de hanyatló Spanyol Királyságot uralták.

Spanyolország a XVII. század végére pénzügyi válságoktól szabdalt, ám mégis jelentős erővel bíró királyság volt. Oroszország és Kína mellett a világ leghatalmasabb birodalmával rendelkezett, Ibérián kívül Dél-Itáliát, Németalföldet, az ázsiai Fülöp-szigeteket és az amerikai kontinens majd felét birtokolta. Az Újvilágban kiépített elképesztő méretű gyarmatbirodalmából áramló nemesfémekkel próbálták fenntartani az ország gazdaságát, ám az inflációnak köszönhetően ez a stratégia újabb és újabb államcsődökhöz vezetett.

A Spanyol Birodalom kiterjedése 1700 körül.

A nagyság mit sem számított, amikor a Birodalom feje, a király testi és mentális betegségektől kínozva, évtizedek óta tartó agóniában tengette utolsó éveit. II. (Habsburg) Károly harmincöt éves uralkodása a Spanyol Királyság legsötétebb időszakát hozta el: a gazdaság omladozott, terjedt a szegénység, a lakosság éhezett és a királyi hatalom is gyengült.

Károly, a spanyol Habsburgok egymás közötti házasodásának és belterjes szaporodásának utolsó és legbetegebb sarja gyenge fizikummal és tébolyodott elmével lett megátkozva. Négyévesen, 1665-ben került a trónra, 1683-ra pedig mind az öt testvére elhunyt, gyermeke nem volt. Mindenki tisztában volt a ténnyel, hogyha a beteges királynak nem születik fia, a Habsburgok spanyol ága Károllyal ki fog halni. Ennek tudatában a hamarosan kimúló tetem felett korán megjelentek a lakomára vágyó keselyűk, s az osztrák Habsburgok, valamint a francia Bourbonok befolyása egyre növekedett a spanyol udvarban.

II. (Habsburg) Károly spanyol király 1685-ben.

A Habsburgok megkörnyékezték Károly anyját, Mariana régenskirálynőt. A német-római császár, I. (Habsburg) Lipót nővére, gyakorlatilag egyeduralkodóként kormányozta a Spanyol Birodalmat. 1679-ben Károly feleségül vette XIV. Lajos unokahúgát Marie Louise-t, amely házasság révén a Bourbonok is a király közelébe kerülhettek. Noha Károly őszintén szerette kedvesét, a Habsburg-párti udvar fenntartásokkal viseltetett iránta, és a spanyol nép sem fogadta szívébe a francia leányt. Házasságuk gyermektelen maradt, amiért Marie Louise-t tették felelőssé, meddőségét hangoztatva. 1689-ben Marie Louise-t minden bizonnyal vakbélgyulladás vitte el, de egyesek mérgezésről suttogtak. Sose derült fény az igazságra, hogy természetes körülmények okozták-e a halálát vagy a Habsburgok tették-e el láb alól? Annyi azonban bizonyos, hogy Marie Louise nem jelentett fenyegetést a Habsburgokra, kerülte a politikai vitákat és Mariana régenskirálynővel is jó kapcsolatba került.

A fiatal királyné halálát követően sürgősen új arát kellett találni a király számára, remélve, hogy talán egy másik nő képes lesz megajándékozni egy örökössel Károlyt és a Birodalmat. Ez úttal, sokkal megfontoltabban választottak jövendőbelit. Mária Anna a rajnai palotagróf lánya - mellesleg I. Lipót császár sógornője - lett a tökéletes jelölt. Nem csak a Habsburg családhoz fűződő rokoni kapcsolatai miatt volt ideális választás, de családjának híres termékenysége miatt is kiváló feleségjelöltnek bizonyult, amely „képességével” végre trónörököst adhat az országnak.

Ausztriai Mariana királyné 1660-ban, Diego Velázquez festményén.

A várakozásokkal ellentétben Mária Anna mégsem esett teherbe, amiért az utódlás kérdése egyre komolyabban kezdte foglalkoztatni az európai udvarokat, de a régenskirálynőt és menyét is. Mariana nemcsak a sikertelen gyermekáldás, de túlzott önállósága miatt is csalódott Mária Annában. Míg Marie Louise-zal közeli kapcsolatot ápolt, addig az ambiciózus és határozott királynéval kimondottan ellenséges viszony alakult ki, akit a régenskirálynő aligha tudott befolyásolni és irányítani.

Királyi gyermek nélkül Európa udvaraiból kellett Károly utódját kiválasztani, amely kérdésében a két hölgy álláspontja merőben eltért egymástól. Mindkettőjüknek megvolt a saját jelöltje, s míg Mariana a dédunokáját bajorországi József Ferdinándot szerette volna a trónra helyezni, addig Mária Anna unokaöccsét, Habsburg Károly főherceget, I. Lipót császár fiát támogatta. Elsődleges szempontjuk volt, hogy a kiválasztott fiú kiskorú legyen, mivel Károly halála esetén a spanyol úrnők valamelyike venné kézbe (illetve folytatná) a régensséget a Birodalomban.

A feleségek: Balra Orléans-i Marie Louise, jobbra Neuburgi Mária Anna.

Mariana kellemetlen ellenfélre talált Mária Annában, amely harcból csak egyikük kerülhetett ki győztesen. Mária Anna mindent elkövetett, hogy Károlyt elválassza az anyjától és teljesen a befolyása alá helyezhesse. Dühkitöréseivel megfélemlítette, lelkileg elnyomta és gyakran színlelt terhességével próbálta Károly érdeklődését fenntartani. Az anyakirálynő rossz szemmel nézte menye ellene való áskálódását, és a fiával való bánásmódját, de mielőtt visszavághatott volna 1696-ban elhunyt. Mária Anna bizonyára örömmel vette tudomásul anyósa eltávozását, amely azt jelentette, hogy szabadon szövögethette utódlással kapcsolatos elképzeléseit, amivel saját hatalmát kívánta bebetonozni Spanyolországban.

Mivel a királyné megszabadult egyetlen vetélytársától, biztosítottnak látta tervei megvalósulását. Károly, és vele együtt a Királyság is egyedül Mária Anna akaratától függött, ám a királyné a túlzott magabiztosság és óvatlanság csapdájába esett. A hatalommal járó gazdagság elvarázsolta és pazarló életvitelében nem átallott spanyol állami pénzeket küldeni és értékes festményeket ajándékozni németországi rokonainak, s legfőbb gondja az volt, hogy drágább és szebb ékszerekhez jusson, mint férje első felesége. Érthető okokból a szegénységben sínylődő nép körében nem örvendett nagy népszerűségnek…

Mindeközben Károly testileg és szellemileg is egyre jobban leépült, és az őrültség legsötétebb bugyraiban kötött ki. Mária Anna nem kívánt több időt tölteni a sántító, kopasz, szenilis és epilepsziában szenvedő férje mellett, mint amennyit muszáj volt, és igyekezett kerülni a visszataszító férfi társaságát, akinek már csak a halálát várta. Károly pedig a lehető legfurcsább parancsokat fogalmazta meg szolgálói felé, egy alkalommal például exhumáltatta családja sírjait, hogy megnézhesse a holttestek állapotát. Utolsó éveit játékok között töltötte, és 39. életévének betöltése előtt, 1700-ban utolérte a halál. A boncolás megdöbbentette orvosait, akik szerint az is csoda volt, hogy egyáltalán életben tudott maradni. A jelentés szerint a testében egy csöpp vér sem volt, szíve borsó nagyságúra zsugorodott, tüdeje és belei elrothadtak, a feje telis-tele volt vízzel, egyetlen heréje pedig olyan fekete volt, mint a szén, amely magyarázatul szolgált a gyermeknemzés sikertelenségére.

Az örökösök: Balra Habsburg Károly főherceg, jobbra Anjou Fülöp herceg.

Viszont az emberi ronccsá vált királynak halála előtt volt még annyi lélekjelenléte, hogy végakaratával ne csak feleségének okozzon bosszúságot, de tizennégy éves háborúba sodorja Európa nagyhatalmait. Mária Anna biztos volt benne, hogy jelöltjét, Habsburg Károly főherceget ültetheti a spanyol trónra, de a király végrendeletében néhai nővérének az unokáját, Anjou Fülöp herceget nevezte meg örökösének, aki mellesleg XIV. Lajos unokája volt. A Bourbonoknak végül mégis sikerült keresztbe tenniük a Habsburg törekvéseknek, ami sokkolta az európai udvarokat.

Anjou hercege tizenhat évesen lett Spanyolország királya, V. Fülöp néven. Noha Károly végrendeletében kiemelte, hogy az új uralkodónak gondoskodnia kell az özvegy királynéról, a Bourbonoknak eszük ágában sem volt ellátást biztosítani a gyűlölt Mária Annának. Fülöp első rendeletével kiutasította az özvegyet Madridból, aki egy toledói sötét és barátságtalan erődben húzta meg magát, ahonnan segélykérő leveleket küldött a Habsburgoknak, és reménykedett mihamarabbi szabadulásában. De Európát nem foglalkoztatta túlságosan Mária Anna száműzetése, az ő ideje lejárt, és az örökösödési játszmába új, sokkal hatalmasabb szereplők léptek be, akik érdekeiknek akár fegyverek által is érvényt kívántak szerezni.

A király segítője

II. Károly, az őrült király halálával napvilágra került végakarata, amellyel nem csupán felborította az amúgy is gyenge lábakon álló európai kapcsolatrendszert, de egy véres európai háború rémképét vetítette előre. Az uralkodói székhelyeken válságtanácsokat hívtak össze, hogy lehetőség szerint ésszerű választ adhassanak a végrendelet által kialakított új helyzetre.

Végakaratával a néhai II. Károly alaposan felkorbácsolta az osztrák és német rokonok indulatait, mivel nemcsak, hogy kisemmizte a Habsburg családot a spanyol örökségből, de a legnagyobb riválisuk, a francia Bourbonok közül nevezte meg utódját. Mindenesetre a végrendelet öröklési rendjének egy kitétele még kecsegetett némi reménnyel a Habsburg érdekek számára, mely szerint, ha Anjou Fülöp nem fogadná el a spanyol koronát, akkor öccsére, Berry hercegére szállna, s ha ő sem foglalná el a trónt (!), abban az esetben a harmadik jelölt, vagyis Habsburg Károly főherceg lehetne Spanyolország királya. A testamentum határozatai egyértelműek voltak: két Bourbon áll a Habsburg érdekek útjában. Hogy megkaparinthassák az őket megillető királyságot, a Habsburgok egyszerűen lesöpörték a rendelkezést az asztalról és elutasították Fülöp spanyolországi trónigényét, miközben Károly főherceg önhatalmúlag kiáltotta ki magát Spanyolország királyának.

Anjou Fülöpöt Spanyolország királyává kilátják ki, aki fogadja a spanyol nagykövet hódolatát. Jobbján nagyapja, XIV. Lajos áll.

Ezzel párhuzamosan Versailles-ban a párizsi spanyol nagykövet – XIV. Lajos jelenlétében – hűségesküt tett új királyának, Anjou Fülöpnek. XIV. Lajos (aligha önzetlenül) megkímélte fiatal unokáját az uralkodással járó súlyos terhektől és saját maga hozott döntéseket spanyol ügyekben is. Királyi tanácsot hivatott össze, amin a tanácsadók megosztottak voltak a spanyol örökséget illetően, amely ily könnyedén a Bourbonok ölébe hullott. A „nyeremény” csábító volt ugyan, ám többek annak adtak hangot, hogy XIV. Lajos nagylelkűen utasítsa vissza az értékes ajándékot, mivel ellenkező esetben egy Ausztria elleni háborúval kell számolniuk. Mások félmegoldást javasoltak, hogy Franciaország elégedjen meg a Spanyol Birodalom itáliai területeivel, míg a nagyobb részt engedjék át az osztrákoknak. XIV. Lajos azonban hallani sem akart ilyen megalázkodó szándékokról, a végrendelet világosan fogalmazott az öröklést illetően, mi szerint a spanyol királyi trón Anjou hercegére száll, s ez alapján Lajos egyetlen földdarabot sem kívánt pusztán elővigyázatosságból a rivális Habsburg család kezére juttatni.

A király határozott és nem mondott le a Spanyol Birodalom egyetlen szegletéről sem, mely döntése mögött geopolitikai érdekek is meghúzódtak. Amennyiben a spanyol birtokok osztrák kézre kerülnének, Franciaország legfőbb ellenségének gyűrűjében találná magát: a Pireneusoknál Spanyolország, Északon Németalföld, Keleten pedig Burgundia fenyegetné XIV. Lajos országát. Ugyanakkor a francia király egy egészen más geopolitikát engedett szabadjára, amikor kinyilvánította, hogy unokája, Anjou Fülöp spanyol király továbbra is a francia trón várományosa, amennyiben a sors úgy hozná, hogy apja (a trónörökös) előbb hunyna el, mint XIV. Lajos. Egyszerűen megfogalmazva, Fülöp egy napon egyetlen korona alatt egyesítheti a Spanyol és a Francia Birodalmat. A francia király kinyilatkozatását követően pánikhangulat söpört végig Európában, mivel, ha Fülöp egy személyben lesz spanyol és francia király, akkor egy olyan világbirodalom uralkodójává válhat, ami fenyegetést jelent Európa minden dinasztiájára, legyőzésére pedig még egyesített erővel is kevés esély kínálkozna.

XIV. Lajos, a Napkirály fekete páncélzatban, felkészülve az utolsó nagy háborújára.

Hamarosan egy katonai szövetség kezdett kibontakozni a francia-spanyol hatalmi törekvésekkel szemben, amikor III. (Orániai) Vilmos angol és holland király kapcsolatba lépett a Habsburgokkal. Viszont Franciaország ereje, kiegészülve a spanyol erőforrásokkal már túl nagy fenyegetést jelentett ahhoz, hogy ellenfelei teljes győzelemben reménykedhessenek, ezért a szövetségesek a kompromisszumos megoldás felé hajlottak. Megegyezés született arról, hogy készek átengedni Spanyolországot a Bourbonoknak, ha cserébe Ausztria megkapja az itáliai és németalföldi területeket, Anglia és Hollandia pedig a kereskedelmi jogaik visszaállítását Spanyolországban, amit XIV. Lajos nemrégiben megvont tőlük.

Amikor a szövetségesek visszafogott feltételei XIV. Lajos tudomására jutottak, tudta, hogy számításai igazolást nyertek a túlságosan is óvatos tanácsadóival szemben. Bízva erejében továbbra sem volt hajlandó lemondani egyik területéről sem, ugyanakkor felbőszítette az angol király aktív lépése az ellenséges Habsburgok oldalán, ezért eltökélte, hogy megbünteti Vilmost.

Tíz évvel korábban Vilmos az ún. dicsőséges forradalom keretében letaszította az angol trónról a katolikus II. Jakabot, aki Franciaországba, Lajos oltalma alá menekült, s trónigényéről halála napjáig nem mondott le. Fia, (III.) Jakab átvette a trónkövetelő szerepét megboldogult apjától, XIV. Lajos pedig elérkezettnek látta az időt, hogy elismerje Anglia királyának, amivel megkérdőjelezte ugyan Vilmos uralkodói jogait, de lépésével visszavonhatatlanul a Habsburgok oldalára sodorta Angliát. Noha 1702 tavaszán Vilmos elhunyt, utóda Anna királynő folytatta a Habsburg-párti politikát és komolyan fontolóra vette a Franciaország elleni háború lehetőségét.

Anna angol királynő elszántan dacolt Franciaország törekvéseivel szemben.

Miközben szövetségek és háborús tervek körvonalazódtak Európa udvaraiban, addig aggasztó események történtek Spanyolországban. Katalónia megtagadta a Bourbonokat és elismerte Habsburg Károlyt spanyol királynak, ezért Fülöpöt haladéktalanul a királyságába kellett küldeni, hogy az ország nagyobbik felében biztosíthassa a Bourbonok uralmát. Rendes király mellé elkél egy bájos királyné is, enne érdekében XIV. Lajos sebtében kerített egy feleséget unokájának, méghozzá a savoyai házból származó Mária Lujzát. A királyi frigy jövedelmezőnek bizonyult, mivel általa a Bourbonok oldalára állították Savoyai Hercegségét.

Noha országa a Bourbonok szövetségese lett, Eugene savoyai herceg (ismertebb nevén Savoyai Jenő) készen állt arra, hogy korábbi sérelmei miatt elégtételt vegyen a francia királyon. Eugene Párizsban született, s gyenge testi adottságai miatt XIV. Lajos elutasította kérelmét, hogy a francia hadseregben szolgálhasson. A herceg ezért a Habsburg udvarhoz szegődött, ahol szép katonai karriert futott be, legismertebb hadjárata 1686-ban volt, amikor a Szent Liga élén felszabadította Budát a török uralom alól.

1701 nyarán pedig elérkezett Savoyai Jenő ideje, hogy kardot ránthasson XIV. Lajos ellen, s első csapásként elfoglalta a franciáktól Milánót. Az osztrák hadsereg Itáliába való bevonulásával kitört a háború a Bourbon és a Habsburg család között. Az erők kiegyenlítettek voltak, két szövetség állt szemben egymással és mindenki tisztában volt vele, hogy a kibontakozó háború egyáltalán nem lesz gyors lefolyású.

Királyok csatája

Az utolsó nagy európai háború pontosan harminc éven át tombolt és több millió áldozattal járt. 1648-ban nehéz kompromisszumok árán, de beköszöntött a béke, amitől az emberek azt remélték, hogy többé nem enged ily borzalmas öldöklést Európára szabadítani. Mindenki tévedett. A XVIII. század hajnalán Európa hatalmai újra mozgósították hadigépezeteiket, királyok és dinasztiák csörtették kardjaikat, s vonultak csatába annak eldöntésére, hogy ki kaparinthatja meg Spanyolországot és óriási Birodalmát.

A Bourbonok, élükön XIV. Lajos királlyal olyan ambíciókról tettek tanúbizonyságot, amire válaszul egy európai szintű Nagy Szövetség jött létre, Ausztria, Anglia és Hollandia részvételével. 1702-ben az osztrák csapatok itáliai betörésével a két fél között beállt a hadiállapot. Az angolok sem késlekedtek soká, Marlborough hercegének németalföldi partraszállása után seregei egyesültek a holland csapatokkal. A franciák helyzete egyik fronton sem volt rózsás, de amikor az angol-holland hadak egyre délebbre törtek Bajorország belépett a háborúba, amivel Franciaország oldalára billentette az erőviszonyokat. II. Wittelsbach Miksa Emánuel bajor választófejedelem hadüzenetének indoka egyszerű volt: meg akarta törni a Habsburgok német-római császári uralmát, amivel lehetőség nyílott volna a Wittelsbach család trónra kerülésére. A háborúval elérkezett Miksa ideje, hogy hátba támadja a császárt és családját, legyőzésüket pedig a XIV. Lajossal kötött szövetségében látta biztosítottnak.

II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem megfordította a háború menetét a konfliktus kezdeti szakaszában.

A francia-bajor koalíció fordulatot hozott a háborúban és 1703-ban hadseregük végigpusztította Dél-Németországot. Hamarosan már Bécset, a császárvárost fenyegették, de a bajor óvatosság miatt elmulasztották a város bevételét. A tétlenség óriási hibának bizonyult, mivel a szorongatott helyzetű ellenfél minden erejét bevetve, visszaszorította a támadókat. XIV. Lajos tajtékzott a dühtől és követelte, hogy azonnal foglalják el az osztrák fővárost, azonban a lehetőség elúszott, s Miksa a közös stratégia követése helyett saját hódításba kezdett, s elfoglalta Tirolt az osztrákoktól. Franciaország helyzete kritikussá vált, csapataik Németalföld, Németország és Itália hadszínterein is vesztésre álltak, szövetségesei elpártoltak tőle, Portugália és Savoya a Nagy Szövetséghez csatlakozott, míg Bajorország továbbra is saját belátása szerint cselekedett.

Amikor minden veszni látszott, érdekes hírek futottak be Párizsba, miszerint Keleten egy magyar főnemes, bizonyos Rákóczi Ferenc felkelést robbantott ki a Habsburg uralom ellen. XIV. Lajos felismerve a lehetőséget megregulázta bajor szövetségesét, és rávette, hogy ismét vonuljanak Bécs ellen, amely bevétele után egyesülhetnek a magyar felkelőkkel és megnyerhetik a háborút. A Habsburgokon páni rémület lett úrrá, és követet menesztettek Londonba, hogy rávegyék Anna királynőt, segítse magakadályozni a Bécs elfoglalását célzó franciák terveket. A királynőt sikerült meggyőzni és segítséget küldött.

II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, aki hiába várt a francia-bajor hadseregre. Mányoki Ádám festménye, 1712.

Az osztrákok ádáz küzdelmek árán próbálták feltartóztatni a franciákat, amíg meg nem érkezik az erősítés. Itáliából Savoyai Jenő vezette a felmentő seregeket, Északról pedig Marlborough parancsnoksága alatt tört előre az angol-holland haderő, akihez csatlakoztak a brandenburgiak, a hesseniek és a hannoveriek is. A legnagyobb szükség órájában sikerült egyesíteni a Nagy Szövetség csapatait, amihez az eddig semlegességbe húzódó német fejedelemségek is csatlakoztak. A szövetségesek így legalább háromszoros erőfölényre tettek szert, amellyel szemben a francia-bajor seregek tehetetlenek voltak, előrenyomulásuk pedig megtorpant.

1704 nyarán Marlborough és Savoyai Jenő óriási diadalt aratott a francia-bajor seregek felett Blindheim mellett, amivel, jóval Bécs előtt sikerült megállítaniuk és szétverniük az ellenséges hadsereget, egyúttal megakadályozták, hogy összefogjanak a magyar felkelőkkel, akik viszont magukra maradtak vesztett ügyükkel. Bajorországot kiütötték a háborúból, Miksa és a Wittelsbachok Hollandiába, majd Versailles-be menekültek, Anjou Fülöp király Spanyolországban volt lekötve, így XIV. Lajos szövetséges nélkül maradt. Franciaország egymaga nézett szembe a hatalmas európai szövetséges haderővel, és a következő két évben vereségek sorozatát szenvedte el. A franciákat kiverték Németországból, Itáliából és Németalföldről, Marlborough pedig készen állt a Franciaország elleni invázióra.

A szövetségesek két tehetséges hadvezére: balra Savoyai Jenő herceg, jobbra Marlborough hercege.

A teljes összeomlás szélén viszont újabb váratlan eseményre került sor. XIV. Lajosnak kedvező, a Habsburgok számára viszont aggasztó hírek kezdtek szállingózni Északról. A szóbeszéd szerint svéd seregek törtek be Németországba és támadtak rá Szászországra, ahonnan elűzték a választófejedelmet. A Habsburgok figyelme azonnal a svéd fenyegetés felé fordult, akiket meg kellett állítaniuk, mielőtt feldúlják egész Németországot, vagy még rosszabb: szövetkeznek a franciákkal! A Franciaország elleni invázió ezért elmaradt, és XIV. Lajos egy lélegzetvételnyi szünethez juthatott, amikor is rendezte sorait. Menteni kellett a menthetőt, ezért Németország és Bécs helyett Spanyolországra helyezte át a stratégiai súlypontot, ahol a Bourbonok még tartották ugyan magukat, de azonnali erősítésre szorultak.

Az Aranyliliom és a Vörös Oroszlán

A spanyol trónért folyó udvari mesterkedések és európai háborúk történetének utolsó felvonásában visszatérünk oda, ahol az egész konfliktus elkezdődött: Spanyolországba.

A blindheim-i csata (1704).

Az évek óta tartó véres háború 1706-ra a Bourbonok vereségét sejtette. Hadseregeik visszavonulóban voltak, szövetségeseik elpártoltak, az ellenséges csapatok pedig készen álltak Franciaország megszállására. XIV. Lajos szerencséjére a svéd invázió híre ideiglenesen elterelte a Habsburgok figyelmét a nyugati hadszíntérről, megakadályozva Franciaország végső összeomlását. Noha Spanyolország nagyobb részében Anjou Fülöp uralkodott, Ibériában sem állt jobban a Bourbonok helyzete, mint a többi fronton. Anglia elfoglalta Gibraltárt (ami mellesleg a mai napig angol fennhatóság alatt áll), Katalónia elszakadt a Spanyol Királyságtól és Habsburg Károly főherceget ismerte el uralkodójának, Portugália pedig nagy erőket vonultatott fel a határ mentén.

Habsburg Károly főherceg 1705 óta tartózkodott állítólagos királyságában, de uralma valójában csak Katalóniára korlátozódott, ahonnan időnként kisebb-nagyobb hadjáratokat vezetett a központi országrészbe. 1706 nyarán egy kalandor természetű portugál őrgróf, bizonyos António Minas tábornok vakmerő lépésre szánta el magát. Seregei élén betört Spanyolországba és egyenesen Madridba vonult. A hír hallatán Károly sem késlekedett soká, és csapataival elindult a fővárosba, de előtte Toledóba tért, ahol kiszabadította a hat éve várakozó nagynénjét, Mária Annát, II. Károly, az őrült király nem kevésbé háborodott özvegyét. Az ex-királyné örömmel fogadta megmentőjét, hiszen a Habsburg seregekkel újra bevonulhatott Madridba, ahol Károlyt Spanyolország királyává kiáltották ki.

Habsburg Károly, immár, mint német-római császár 1716-ban. Jobbra a Habsburg család ősi címere a vörös oroszlánokkal.

Mindazonáltal a Habsburg király nem sokáig élvezhette gyenge lábakon álló uralmát, mivel a Bourbonok bekerítették a fővárost, ahol Károly összezárva találta magát egy könnyelmű portugál tábornokkal és a pompamániás, nem teljesen beszámítható nagynénjével. Elszigeteltsége miatt végül fel kellett adnia Madridot, és Minas-szal együtt elhagyta a fővárost, míg Mária Anna a franciák kezére került. Az özvegy királyné utolsó tündöklése kérészéletűnek bizonyult, mivel Fülöp király fogságába esvén Franciaországba száműzték, ahonnan csak halála előtt egy évvel, 1739-ben térhetett vissza Spanyolországba.

Annak ellenére, hogy Fülöp úgy ahogy, de tartotta spanyol királyságát, nagyapja, XIV. Lajos váratlan döntést hozott. 1706 őszén a szász választófejedelem békét kötött a svédekkel, és a harcok Németországtól keletre helyeződtek át. A Habsburgok nem kívánták beleártani magukat a svéd-orosz viszályba, ezért félő volt, hogy a Franciaország elleni invázió terve újra napirendre kerülhet. XIV. Lajos elejét véve ennek, tárgyalásokat kezdeményezett Hágában. A béke érdekében hajlandónak mutatkozott lemondani Spanyolországról is, ha cserébe megkapják Nápolyt, viszont ebből kifolyólag kérelmezte, hogy unokáját, Fülöp királyt visszahozathassa Franciaországba. Ám a győztesek pozíciójában tetszelgő Habsburgok megalázó kéréssel hozakodtak elő, mégpedig, hogy maga a francia hadsereg fossza meg Fülöpöt a spanyol tróntól, és hurcolja vissza Franciaországba. Ez minden tűréshatáron túlment, és a büszke francia király véget vetett a tárgyalásoknak, s akárhogy is alakulnak a dolgok, de a háború folytatása mellett határozott. A francia nép támogatását maga mögött tudva új hadsereget szervezett, s újult erővel és elszántsággal vetette magát bele a harcokba.

A sikertelen béketárgyalások és a francia király visszakozása miatt a Habsburgok végleg elszánták magukat a Franciaország elleni invázióra. 1709-ben a németalföldi határon, Malplaquet városa mellett óriási csatára került sor. Noha a franciák visszavonultak, a szövetségesek pürrhoszi győzelmet könyvelhettek el maguknak, mivel veszteségeik olyan súlyosnak bizonyultak, hogy nemcsak az invázióra, de egy gyengécske előrenyomulásra sem gondolhattak.

1709. szeptember 11-én a malplaquet-i csata után Malrborpugh és Savoyai Jenő herceg-tábornokok parancsot adnak a francia sáncok lebontására.

A következő két évben a háború kimenetelét nagyban befolyásoló változások következtek be a szövetségesek oldalán. 1710-ben a háborúpárti Marlborough herceg kegyvesztetté vált Nagy-Britanniában, és a békepárti tory-k kormányra lépésével Anna királynő kivezette országát a háborúból. 1711-ben meghalt I. József német-római császár, Habsburg Károly főherceg bátyja, így utóbbi elfoglalhatta a császári trónt, amely mellett a spanyol korona csillogása jóval halványabbnak bizonyult. Ez viszont még egy nyomós okot szolgáltatott Londonnak, hogy ne támogassa többé az osztrák igényeket, mivel a Habsburg, a Német-római és a Spanyol Birodalom egy korona alatti egyesítése épp olyan, hacsak nem fenyegetőbb hatalmi központtá válhatna, mint a francia-spanyol „egyesült királyság”.

1712-ben a Bourbonok előretörtek katonailag. Az angolok kivonulásával Németalföld védtelenné vált, délen pedig Katalónia ellenállása is megtört, ahol elkezdődött Barcelona, a hírhedten Habsburg-párti kikötőváros ostroma. 1713-ban az utrechti békével Nagy-Britannia, Hollandia, Portugália és Savoya kilépett a háborúból. 1714-ben a franciák bevették Barcelonát, így egész Spanyolország a Bourbonok kezére került. A Habsburgok szövetségesek nélkül maradtak és Károly császárnak el kellett ismernie a vereséget, így a rastatti béke megkötésével lezárult a spanyol örökösödési háború.

A béke értelmében V. Fülöp lehetett Spanyolország Bourbon királya, viszont le kellett mondania franciaországi trónigényéről, amivel elejét vették, hogy a két birodalom egyesülhessen. Spanyolországon kívül megkapta annak gyarmatbirodalmát, de átengedte Németalföldet, Nápolyt, Milánót és Szardíniát Ausztriának, Szicíliát Savoyának, végül Gibraltárt és Menorca szigetét Nagy-Britanniának.

V. Fülöp spanyol király vadáaszton 1712-ben. Jobbra a Bourbonok Anjou ágának címere az aranyliliomokkal (fleur-de-lis).

Egy évvel a háborút követően XIV. Lajos eltávozott a történelem színpadáról és jobblétre szenderült. A párizsi trónon Fülöp követte volna, amivel beteljesíthette volna nagyapja álmát és Európa félelmét a francia-spanyol világbirodalomról. Mindez nem következett be, hiszen egy évvel korábban lemondott franciaországi öröklési jogáról, ezért helyette ötéves unokaöccsére, XV. Lajosra szállt a királyi korona.

Fülöp 1718-ban háborút indított, hogy visszaszerezze elvesztett itáliai területeit, ám próbálkozása kudarccal végződött. Rövid időre saját fia elűzte a spanyol trónról, de a bitorló halála után visszaállította hatalmát. Uralma alatt Spanyolország pénzügyi hanyatlását megállítani nem, csak némiképp lassítani sikerült, s végül is a jól bevált módszerrel, az újvilági ezüsttel próbálták életben tartani a gazdaságot, több-kevesebb sikerrel. A spanyol trónt 2014 nyarán elfoglaló VI. Fülöp a kalandos életű V. Fülöp egyenesági leszármazottja.

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Ant%C3%B3nio_Lu%C3%ADs_de_Sousa,_2nd_Marquis_of_Minas
https://en.wikipedia.org/wiki/Charles_II_of_Spain
https://en.wikipedia.org/wiki/Charles_VI,_Holy_Roman_Emperor
https://en.wikipedia.org/wiki/Maria_Anna_of_Neuburg
https://en.wikipedia.org/wiki/Mariana_of_Austria
https://en.wikipedia.org/wiki/Marie_Louise_of_Orl%C3%A9ans_(1662%E2%80%931689)
https://en.wikipedia.org/wiki/Maximilian_II_Emanuel,_Elector_of_Bavaria
https://en.wikipedia.org/wiki/Philip_V_of_Spain
https://en.wikipedia.org/wiki/Prince_Eugene_of_Savoy
https://en.wikipedia.org/wiki/War_of_the_Spanish_Succession

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Osztrák-magyar gyarmatok, Johanniták, Genova története, Beatrix magyar királyné