Kezdőlap > Székelyföld és a székelyek története - II. rész: 1849-től 1989-ig

Székelyföld és a székelyek története - II. rész: 1849-től 1989-ig

2013.05.14 11:21

Székelyföld az Osztrák-Magyar Monarchiában:

A XIX. század közepére az Osztrák Birodalom katonai hanyatlása egyértelművé vált. Ezt hivatott bizonyítani az 1859-es solferinói csatavesztés a francia-piemonti szövetségtől, valamint az 1866-os königgrätzi vereség elszenvedése a poroszoktól.

Magyarország az 1849-es szabadságharc leverése óta elnyomás alatt állt, miközben Bécs a nemzetközi katonai vereségek hatására felismerte, hogy a Habsburg Birodalom fennmaradása érdekében időszerűvé vált a magyarokkal való megbékélés. Ez az 1867-es Kiegyezésben realizálódott, amikor létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia. A dualista államban a magyar társország ismét unióra lépett Erdéllyel.

Míg Ausztria és Magyarország a Kiegyezéssel előnyökhöz jutott, a székelyek és Székelyföld ugyanezt nem mondhatta el. 1876-ban a székely kiváltságok végleg elvesztek, a polgárosodó társadalommal nem fért össze a székely adómentesség és önkormányzatiság. Székelyföld közigazgatását is radikálisan átalakították: megszűntek a történelmi székely székek. A korábbi székek a következő vármegyék részévé váltak: Háromszék, Csík, Udvarhely, Maros-Torda és Torda-Aranyos vármegye.

Az Osztrák-Magyar Monarchia középcímere 1867-1915 között. A tagállamok és tartományok címerei fogják körül a Monarchia kétfejű fekete sasját. Jobboldalt, fentről a harmadik Erdély címere, ami lent kinagyított változatban látható.

A címer az erdélyi három nemzet jelképeit egyesíti: a magyar nemzetet a turulmadár, a székely nemzetet a Nap és Hold, a szász nemzetet pedig a hét vörös bástyja jelképezi. A címert az erdélyi fejedelmi korona díszíti.

A Monarchia 1914-ig nem viselt háborút, helyette az európai trendeknek megfelelően a gazdasági növekedésre helyezte a hangsúlyt. Régiós tekintetben a nyugati országrészek iparilag sokkal fejlettebbek voltak, mint a keleti területek, ahol a mezőgazdaságra koncentráltak. Az agrárszektor fejlesztése fontos háttértermelési egységet biztosított a kiépülő élelmiszeripar számára, amely iparágban Magyarország kiemelkedően teljesített. Székelyföldön kiépült a könnyűipar, s Háromszék élelmiszeripari termelése virágkorát élte. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar vezető szerephez jutott a Birodalomban, amely exportjövedelmének tekintélyes hányadát biztosította. Magyarország az USA után a világ második legnagyobb lisztexportőr országa volt, valamint nagy élelmiszerellátója lett Németországnak, Olaszországnak és a brit iparvidékeknek.

1868-ban megalapították a Magyar Királyi Államvasutat (MÁV). A vasútvonal hálózat kiépítése húzóágazattá vált, mivel ösztönözte a gépipart, valamint a szén- és vasércbányászatot. Az 1880-1890-es években robbanásszerűen gyarapodott a vasúthálózat az országban. Az 1890-es éveket követően Erdély fokozatosan kapcsolódott be a vasútközlekedésbe, de a Székelyföldet átívelő székely körvasút csak 1909-ben készült el. A vasút kiépítése az utasforgalom és a teherszállítás növekedése miatt is lényeges volt.

A román nemzettudat feléledése és Székelyföld az I. világháborúban:

1881-ben a Havasalföldi és Moldvai Fejedelemségek egyesüléséből létrejött a Román Királyság. A XIX. századi román nemzeti ébredéssel átfűtött új állam harapófogóba fogta Erdélyt és Székelyföldet. Erdélyben a román kisebbség aránya maghatározó volt, 1880-ban a lakosság 57%-át alkották, amivel az etnikai térképen jól kivehetővé vált, hogy a székelység két nagy, románok által lakott fölrajzi tömb közé szorult. A magyar állam magyarosításai törekvései hamar megbuktak, s az erdélyi románság a független román állam felé kezdett orientálódni. A XX. századra Románia külpolitikai célként deklarálta Erdély, a Partium és a Bánát megszerzését.

Románia nagyhatalmi támogatást próbált szerezni az erdélyi területeket megszerezése érdekében, amihez az I. világháború kínált kihagyhatatlan lehetőséget. 1916. augusztus 27-én Bukarest és az antant titkos szerződésben megállapodtak arról, hogy Románia az antant oldalán történő hadba lépésével a Tiszáig megkapja a magyar területeket. A románok azonnal teljesítették a kívánalmakat és támadást indítottak Erdély ellen, ami során szinte az egész Székelyföldet elfoglalták.

Román csapatok vonulnak a Kárpátokon át Székelyföld felé 1916-ban.

Mielőtt a román csapatok még tovább nyomultak volna Erdély belsejébe, a német-osztrák-magyar csapatokkal megerősített erdélyi fronton megállították a támadást, valamint német-bolgár-török egységek délről behatoltak Havasalföldre. Székelyföldön sikeresnek bizonyult a központi hatalmak ellentámadása, novemberre visszafoglalták a területet és átkeltek a Kárpátokon Romániába, s decemberben Bukarestet is elfoglalták.

Harcok Erdélyért és Székelyföldért:

1917 decemberében Románia letette a fegyvert a központi hatalmak előtt és az 1918. május 7-ei bukaresti egyezményben többek között átadta a Kárpátok vonalának ellenőrzését Magyarországnak. Azonban a központi hatalmak veresége hónapok múlva bekövetkezett, s 1918. november 3-án a Monarchia kilépett a háborúból, mire egy hétre rá Románia ismét támadásba lendült Erdély és a Tiszántúl elfoglalásáért.

Annak ellenére, hogy a november 13-ai belgrádi tárgyaláson az antant demarkációs vonalnak jelölte ki a Maros folyó vonalát, ezt a románok retorziók nélkül lépték át decemberben és haladtak tovább Magyarország belseje felé. Székelyföld mélyen a „fegyverszüneti” vonal mögé került, s megszakadt a Budapesttel való összeköttetése is. A válságos helyzetben a helyiek egy önálló Székely Köztársaság létrehozásán kezdtek gondolkodni, amelynek a hadereje az ún. Székely Hadosztály lett volna. Marosvásárhelyen székely nagygyűlést tartottak, ahol támogatták a köztársasági törekvéseket, de az erdélyi magyarság és Budapest ezt ellenezte, a románokról már nem is beszélve.

A Székely Hadosztály Szatmárnémetiben (Szatmár vármegye) 1919. március 2-án.

A Köztársaság terve nem jutott el a gyakorlati megvalósításig, s a székelyek sok szempontból magukra maradtak. Nem csak idegen megszállás alá kerültek, de Magyarország sem támogatta a székelyeket, mivel nem csak a terület elvesztését nem fogadta el Budapest, de egy különálló, független Székelyföldet sem kívánt elismerni, amivel talán megelőzhető lett volna a terület Romániához való csatolása.

Az erdélyi románság lelkesen üdvözölte a román hadsereget és az 1918. december 1-ei gyulafehérvári román gyűlésen kimondták Erdély csatlakozását Romániához. Az összeomlott és feloszlatott magyar hadsereg nem volt képes komolyabb ellenállásra és 1919 májusára a románok elérték a Tisza vonalát, ahol azonban egy pillanatra a magyar vörös hadsereg visszavetette őket, de augusztusban a románok már Budapestre is behatoltak. Székelyföld ezzel a felduzzadt Románia közepén találta magát.

A székelyek részvétele az I. világháborúban és az azt követő harcokban jelentősnek mondható. Rengeteg székely esett el a világháborús ütközetekben és az 1918-as román támadás előtt önállóan cselekedve állították fel a Székely Hadosztályt. A székely seregek erős ellenállást mutattak a románokkal szemben, s míg a magyar hadsereg szétszéledt, addig a székelyek 1919 áprilisáig tartották magukat a román haderővel szemben, egyedül dacolva a betolakodókkal.

Az 1919 márciusi kommunista hatalomátvétel után újjászervezett magyar (vörös) hadsereg támogathatta volna a székelyek küzdelmét, de a kommunista vezetés nem szimpatizált a székelyek kezdeményezőkészségével és inkább magukra hagyták őket. A csalódottság és magárahagyatottság érzete alakult ki a székelységben, akik hamarosan letették a fegyvert a románok előtt, de többen a vörös hadsereghez csatlakoztak, hogy a felvidéki hadjáratban segédkezzenek a csehszlovákok ellen.

A trianoni béke és a magyar revizionista külpolitika:

1920. június 4-én a Párizs melletti Nagy-Trianon kastélyban az antant hatalmak és a magyar delegáció aláírta a trianoni békeszerződést, ami garantálta Magyarország függetlenségét a Monarchiától és meghatározta az új állam határait. Ez alapján a Magyar Királyság elvesztette korábbi területeinek 72%-át, korábbi népességének 64%-át és a magyar etnikum 36%-a rekedt az új határokon kívülre, ezek között voltak a székelyek is, akik területe Erdéllyel és a Partiummal Romániához került.

A trianoni béke demográfiai következménye Magyarországra. A székely etnikum jól kivehető Kelet-Erdélyben, amely részek Románához kerültek 1920-ban.

Románia 1923-as új alkotmánya meghirdette a román nemzetállamot, amivel kezdetét vette a romániai magyarság módszeres ellehetetlenítése. Az intézkedések főleg a magyar nemességet és a zsidóságot támadta, például a földreformmal, amivel elkobozták a magyarok földjeit, s a románoknak juttatták azokat. A román lett a hivatalos nyelv az egész országban, így az oktatás nyelve is, amiért számos magyar oktatási intézményt zárattak be.

Magyarország a trianoni béke után elsősorban a gazdasági talpra állásra és a nemzetközi elszigetelődésből való kitörésre (kisantant) koncentrált. A területi revízióra való igény azonban sosem szűnt meg, csak nem volt realitása az 1920-as évek végéig, amikor viszont felerősödött és meghatározóvá vált. Ugyanakkor finomodott is a revíziós igény, a „Minden vissza!” koncepció háttérbe szorításával az etnikai alapú határmódosítások kerültek előtérbe.

Az 1930-as évektől a magyar revizionista propagandára válaszul Románia az antirevizionista álláspontot kezdte kommunikálni, kevés sikerrel, mivel Magyarország olyan nagyhatalmakat nyert meg az ügyének, mint Olaszország, később pedig a náci Németország.

A magyar területi revíziónak három iránya volt: Felvidék, Délvidék és Erdély-Partium. A magyar politikai életben az utóbbinak mindig prioritása volt, mivel a magyar kollektív tudatban egyfajta bűntudat alakult ki Erdéllyel kapcsolatban. A magyarok okkal érezhették úgy, hogy magára hagyták a területet és főleg a székelyeket, s egyszerre vágyódni kezdtek utánuk. Ez a köztudat állandósult és talán ma is visszatérőben van. Magyarország fenntartotta a revízió ügyét a Népszövetségben és Magyar Revíziós Ligát alapított, hogy a nemzetközi közösség figyelmét felhívja igényei jogosságára.

A II. világháború és Székelyföld visszacsatolása:

A magyar revíziós törekvések sikertelenségének tudható be, hogy évekig nem ért el eredményt a határmódosítás ügyében. 1940 során többször mozgósították a román és magyar csapatokat a határokon, ami majdnem helyi konfliktushoz vezetett a két ország között. A józanész és a tengelyhatalmak visszatartó ereje viszont meggátolta az összetűzést.

1940 augusztusában Budapest és Bukarest képviselőit a német és olasz hatalmak Bécsbe rendelték, hogy rendezzék a két fél közötti területi vitát. Augusztus 30-án megszületett a döntés, ami értelmében Magyarország visszakapta Erdély északi részeit és Székelyföldet, Aranyos szék nélkül. Érdekesség, hogy a döntés kihirdetésekor a román külügyminiszter elájult a döbbentettől.

A Magyar Királyság (Kormányzóság) 1941-1944 között, a revíziós sikereket követően. A visszakapott székely vármegyék: Maros-Torda (narancs), Csík (zöld), Udvarhely (barna) és Háromszék (kék).

A magyar csapatok szeptember 5-én lépték át Kelet-Magyarország határait és bevonultak a visszacsatolt területekre, ahol november végéig katonai közigazgatást vezettek be.

1941 júniusában Magyarország a tengelyhatalmak oldalán belépett a II. világháborúba. A háborús frontvonalak ekkor nagyon távol húzódtak a székely határtól, messze Keleten, a Szovjetunió belsejében dúltak a harcok. 1943-ban viszont megfordult a hadiszerencse és a frontvonal vészesen kezdett Magyarország felé közeledni. Figyelemre méltó, hogy noha Magyarország és Románia ugyanazon oldalon harcoltak a világháborúban, a magyarok a biztonság kedvéért számos hadosztályt állomásoztattak a román határ mentén.

1944 augusztusában a szovjet vörös hadsereg közeledtével Románia szakított a tengelyhatalmakkal és átállt a szövetségesekhez. A románok háborút hirdettek Észak-Erdély visszafoglalására és napokkal később a szovjetekkel egyesülve betörtek Székelyföldre. A németekkel megerősített székely területeket a szovjet túlerővel szemben képtelenség volt védeni és alig két hét alatt Székelyföld elveszett, amely utolsó szegletét októberben foglalták el a szovjet-román csapatok. A területvesztést a székely katonák tömeges dezertálása is gyorsította, többen hazatértek falvaikba, amely cselekményeket a németek nagy csodálkozással fogadták.

Székelyföld a Magyar Autonóm Tartományban:

1944 végétől a szovjetek katonai közigazgatást vezettek be Székelyföldön, nem utolsó sorban azért, mivel a román félkatonai csoportok kegyetlen atrocitásokat követtek el a magyar lakosság körében. A szovjet közigazgatás 1945 márciusáig tartott, amikor a terület feletti irányítást átvehette a román kormány. Egyértelmű volt, hogy Székelyföld visszakerül a román államhoz, de ez hivatalosan csak 1947. február 10-én történ meg, amikor aláírásra került a háborút lezáró párizsi béke.

Romániában 1948 áprilisától kommunista rendszert vezettek be, a mezőgazdaság kollektivizálásával, államosításokkal, deportálásokkal, valamint az egypártrendszer kiépülésével. 1952-ben hatályba lépett a szocialista alkotmány, ami Székelyföldre is tartalmazott rendelkezéseket. Szinte az egész Székelyföldet lefedve hozták létre az ún. Magyar Autonóm Tartományt. Ebben a közigazgatási egységben a magyarok (székelyek) aránya 77%-os volt, a románoké pedig 20%. Marosvásárhely volt a Tartomány közigazgatási központja és a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lett, tehát a magyar regionálisan hivatalos nyelvvé vált Magyarország egy szomszédos államában.

A Magyar Autonóm Tartomány 1952-1960 közötti határa, a mai román megyehatárokkal és etnikummal.

Természetesen erre a területre is ugyanazok a marxista alapok vonatkoznak, mint az egész országra, valamint nem sokban különbözött a többi román tartománytól sem, az „autonóm” jelző csak névleges volt, s a központi utasításokat kellett kötelezően végrehajtani, mint bárhol máshol. Mindemellett a szóban forgó közigazgatási egységben biztosított lett a magyar nyelv zavartalan használata. Ez azért fontos, mivel a Tartományon kívül élő magyar lakosok anyanyelvhasználata erős korlátozásoknak volt kitéve és vissza is szorult az évek során. Különlegesség még, hogy a Tartományban dolgozó hivatalnokok többsége magyar nemzetiségű volt, s a magyar nyelvet használták a közigazgatásban és a bíróságokon, valamint kétnyelvű feliratok szerepeltek a középületeken.

E mellett azt is meg kell említeni, hogy a Román Kommunista Párt magyar szárnyát 1953-ban kiiktatták, amivel a központi vezetésben lehetetlenné vált a magyar kisebbség jogainak védelme. Ebből levonható, hogy a diszkrimináció tekintetében a Magyar Tartományban valóban kedvezőbb helyzetbe kerültek a magyar lakosok, mint másutt.

A magyarországi 1956-os forradalmi eseményeket követően a románok elvesztették az erdélyi magyarságba vetett csekély bizalmukat és tömeges letartóztatások történtek, valamint az Autonóm Tartomány jogköreit is korlátozták. A magyar közigazgatási tisztviselőket leváltották és a magyar nyelvű oktatást is akadályozták.

A Maros Magyar Autonóm Tartomány 1960-1968 között. A korábbi Magyar Autonóm Tartomány (fekete határ) déli területeit leválasztották (szürke), s nyugati területrészekkel pótolták azt ki (világos sárga).

1960 végén kormányrendelettel módosították a Magyar Tartomány határait. Leválasztották róla Székelyföld déli csücskét (kb. a történelmi Háromszéket, a mai Kovászna megyét). Kompenzálásként viszont Székelyföldtől nyugati területeket csatoltak a Tartományhoz (kb. a mai Maros megye nyugati része). A továbbiakban az elnevezése is megváltozott, s 1968-as megszüntetéséig Maros Magyar Autonóm Tartományként vált ismertté. A határmódosítással a magyar lakosság aránya a korábbi 77,3%-ról 62%-ra esett vissza. Mellesleg a 70%-os magyar aránnyal rendelkező Háromszéket (avagy Kovásznát) Brassó Tartományhoz csatolták, amivel a magyarság aránya ott is feloldódott.

A székelyek további nyolc évig élvezhettek némi „védelmet” a Maros Magyar Tartományban, ha a közigazgatási egységen kívül élő magyarok helyzetéhez hasonlítjuk az övékét. Azonban a román vezetés felsőbb köreiben kezdett ellenszenves lenni ez a magyar „autonómia” és 1968-ban felszámolták a Magyar Tartományt. A beteges üldözési mániában szenvedő kommunista vezetés a magyarok „autonómiájában” a reakciót és a horthysta eszmék visszatérését látta. Magyarország a kommunista ideológiához és internacionalizmushoz híven egyszer sem tiltakozott a romániai intézkedések ellen.

Mindennapok a kommunista Romániában:

A tartományi szintű átrendeződések (ez után megyék) három romániai megyébe utalták a székelységet: Kovászna, Hargita és Maros. 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarok aránya Kovászna megyében 73,59%, Hargita megyében 84,8%, Maros megyében pedig 37,82%.

Románia a II. világháború után véghezvitte az újjáépítési munkálatokat, növelte a béreket, ami kedvezően hatott a fogyasztásra. A gépesítéssel a mezőgazdasági termelést fokozták, hogy az ország exportra termelhessen, de ezzel párhuzamosan iparosításba is kezdtek. Lényeges szempont viszont, hogy jelentős külföldi hitelekből finanszírozták a gazdasági növekedést, ami nagy terheket zúdított az államra.

Ceauşescu 1965-ben a Maros Magyar Autonóm Tartományban tett látogatásán.

Az 1980-as években Nicolae Ceauşescu, Románia elnöke és vezetője (1967-1989) elhatározta, hogy visszafizeti a nyugati hiteleket, mely tervével az átlagemberek életkörülményeire mért súlyos csapást. Az ellátási hiány miatt bevezették az élelmiszeradagolást, a „racionális fogyasztásért” és az „elhízás leküzdéséért.” Az emberektől megvont javakat az ország kiexportálta, azért, hogy a valuta értékét magasan tarthassák, amiből a hitelek kerültek visszafizetésre, valamint a nehézipart támogatták.

Meghatározták a benzin és az elektromos áram használatát, vagyis korlátozták a fogyasztói felhasználásukat, hogy az energiával is a nehézipart támogathassa az állam. A benzint metanollal helyettesítették, valamint vasárnapokra kijárási tilalmat vezettek be, amikor a buszok és taxik sem közlekedhettek. Az elektromos áram használható mennyisége szintén meg volt szabva, s aki túllépte a limitet plusz adót fizetett. Egyetlen televízió csatorna működött az országban, ami napi két órát sugárzott. A közvilágítást pedig szintén csökkentették, minden ötödik utcalámpa éghetett csupán.

A gázellátással és fűtéssel szintén spóroltak. A városok lakói gáztartályokat vagy szénkályhákat használtak, hogy melegen tartsák lakásukat. A boltoknak délután fél hatkor be kellett zárniuk, hogy ne fogyasszanak sok áramot.

Kürtőskalács sütése valahol Háromszéken, az 1980-as években. A kürtőskalács székely nemzeti étel, amit korábban ünnepnapokon készítettek fahengerre tekert kelttésztából, amit faszén parázs felett sütöttek meg.

Az állami felügyelet, illetve ellenőrzés rendkívül kiterjedt volt a lakosság körében. A vezetés ösztönözte a besúgóhálózatokat és egyre több titkos ügynök állt állami alkalmazásban, a kutatások szerint az 1980-as években minden harmadik állampolgár besúgó volt Romániában. A lapkiadásokra cenzúrát vezettek be, amely kommunista ideológiával volt átitatva. Rengeteg állami beruházás történt, amely projectek többsége végül nem valósult meg, vagyis a pazarlás elképesztő méreteket öltött.

Mindezen elnyomás és gazdasági helyzet ösztönözte az 1987. november 15-ei brassói felkelést. A munkások sztrájkjából indult ki a megmozdulás, de a vezetés ezt gyorsan és kegyetlenül leverte. Mégis úgy tartják, hogy a brassói felkelés volt az előfutára az 1989. évi tüntetéseknek és forradalomnak, ami végül elsöpörte a kommunista diktatúrát Romániában.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Székelyföld története III. rész, Avarok

Források:

Címkék:

Székelyföld

Vissza

Téma: Székelyföld és a székelyek története - II. rész: 1849-től 1989-ig

Nincs hozzászólás.

Székelyföld és a székelyek története - II. rész: 1849-től 1989-ig

Címkék:

Téma: Székelyföld és a székelyek története - II. rész: 1849-től 1989-ig

Új hozzászólás hozzáadása

Elérhetőség