A világ Szent István idejében

2020.10.28 16:43

Az Óvilág 1000 körül.

I. (Szent) István magyar király (ural. 997-1038) uralkodása az egyik legmeghatározóbb korszaka volt a magyar állam történetének. A későbbi magyar uralkodó Vajk néven látta meg a napvilágot valamikor 970 körül. Kisfiú volt még, amikor apja, Géza fejedelem (ural. 972-997) végleg elkötelezte magát a keresztény vallás, és az ország megtérítése mellett. Ez hosszú és nehéz folyamatnak bizonyult, s még István uralkodása alatt is erős ellenállásba ütközött az ősmagyar vallás támogatói felől (A pogányság történetéről Magyarországon itt olvashatsz bővebben). I. István király uralkodásának négy évtizede alatt felállította az ország keresztény egyházszervezetét, kiépítette és megszilárdította az államszervezetet és közigazgatást, valamint sikerrel sorolta be a Magyar Királyságot a keresztény Európába.  

Szent István koráról sokat tudunk, tengernyi szakirodalom írt már erről az időszakról, de gyakran megfeledkezünk a világ többi részéről. Ha tisztában is vagyunk a kor eseményeivel, államalakulataival, népeivel, nem biztos, hogy összekapcsoljuk mindezeket első királyunk uralkodásának időszakával. Ez az írás pótolni hivatott ezt a hiányt, s megkísérli végigvezetni az Olvasót világunk első ezredfordulós történetén. 

Európa

A tárgyalt korszak legnagyobb nyugat-európai állama a Francia Királyság volt. Későbbi egysége ekkor még nem alakult ki, s a Királyság különböző hercegségek és grófságok laza szövetségéből állt, a tartományurak pedig a saját országrészük érdekeit előtérbe helyezve igazgatták területeiket, és próbálták a királyt is saját befolyásuk alá vonni, amiért az ellenségeskedés is gyakori volt közöttük. A francia (frank) állam szétaprózódása a IX-X. századi viking, arab és magyar támadásokra vezethető vissza. A központi hatalom képtelen volt megvédeni a Királyság területeit és a lakosságot a támadásoktól, ezzel szemben a kisebb területi egységek ezt hatékonyabban látták el. Ezzel a helyi tartományurak hatalma megerősödött, míg az uralkodói hatalom meggyengült. Az uralkodói pozíció - amit 987-ben a Capetingek szereztek meg a Karolingoktól - csupán névleges volt, a király tényleges hatalma csak Párizsra és annak környékére terjedt ki.

II. Jámbor Róbert király (ural. 996-1031) ugyan kísérletet tett a királyi tekintély visszaállítására, vállalkozása azonban kudarcba fulladt. Róbert az eretnekek és zsidók üldözésébe ölte energiáját, amiért elnyerhette a „Jámbor” előnevet, azonban hiába volt buzgó keresztény uralkodó, ez mégsem volt elég ahhoz, hogy házassága felbontására a pápa rábólintson. Róbert király ugyanis gyűlölte feleségét, Provance-i Konstanciát, de a pápai elutasítás miatt házastársaknak kellett maradniuk, kapcsolatuk később sem javult meg. Ennek ellenére három fiúk és egy lányuk is született, Róbert azonban fiaival sem találta meg a közös hangot, akik felnőttkorukban fellázadtak ellene. A harcok elhúzódtak, és Róbert végül a fiai elleni viaskodásban hunyt el 1031-ben. Fia, I. Henrik (ural. 1031-1060) követte a trónon, aki stabilizálta a Capetingek uralmát Franciaországban, de az uralkodói hatalom helyreállítása neki sem sikerült.

A Franciaországon belüli hercegségek és grófságok közül a Normandiai Hercegség volt a legjelentősebb, gyakorlatilag önálló államként funkcionált, adót fizetett ugyan a francia királynak, de minden más ügyben saját hatáskörben döntött. Normandia területét a X. század elején III. Együgyű Károly nyugati frank király (ural. 898-922) adományozta a vikingeknek, akik aztán áttértek a kereszténységre, és a XI. századra a normann befolyás a Csatorna mindkét oldalán érzékelhető volt. Franciaországban a támogatásukkal jutottak a trónra a Capetingek, II. Jó Richárd herceg (ural. 996-1026) pedig dinasztiájának legkifizetődőbb házasságát ütötte nyélbe, amikor 1002-ben feleségül adta lánytestvérét, Emmát II. Tanácstalan Aethelred angol királyhoz (ural. 978-1013/1014-1016), ugyanis erre a frigyre hivatkozva fogja majd unokája, II. Hódító Vilmos (ural. 1035-1087) megszerezni az angol trónt 1066-ban.

933-ban a Francia Királyság és a Német-római Birodalom közé ékelődve alakult meg az Arles-i vagy Burgund Királyság. Az évszázad végére a burgund királyok és a nemesség között az uralkodói birtokelkobzások miatt elmélyültek az ellentétek, ami elégedetlenséghez és lázongáshoz vezetett. III. Rudolf burgund király (ural. 993-1032) végül II. Henrik német-római császárhoz (ural. 1002-1024) fordult segítségért, amiért viszont súlyos árat kellett fizetnie: Henriket és utódait az örököseinek kellett elismernie. 1032-ben Rudolf meghalt és a Burgund Királyság a Német-római Birodalom részévé vált (Burgundia történetéről itt olvashatsz bővebben).  

A Brit-szigetek évszázadok óta nyögték a vikingek folyamatos támadásait és portyáit. A skandináv harcosok egyes terülteken tartósan is letelepedtek, például az észak-skóciai szigetvilágban, ahol létrehozták az Orkádok Grófságát, amelyet aztán bázisként használtak a Skócia, Anglia és Wales elleni portyáikhoz. Az Ír-szigeten is megvetették a lábukat, és számos települést (kereskedelmi központot) alapítottak, köztük a legjelentősebb Dublin volt. Az állandó viking jelenlétnek köszönhetően az írek bekapcsolódhattak a távolsági kereskedelembe, ami kedvező hatással volt az amúgy elmaradott, főleg pásztorkodásra berendezkedett szigetlakók életére. Ennek ellenére a kulturális feszültség a keresztény írek és a pogány vikingek között állandó konfliktusokhoz és összecsapásokhoz vezettek. A walesiek viszont megválthatták a békét a vikingeknek fizetett adóval. Skóciában ez időben trónharcok tomboltak, ami 1034-ben dinasztiaváltáshoz vezetett, az Alpin-házból származó II. Malcolm király (ural. 1005-1034) halála után az oldalági Dunkeldek kerültek hatalomra, első királyuk I. Duncan (ural. 1034-1040) volt.

Tekintve, hogy a Brit-szigeteken az angolszász királyságok voltak a leggazdagabb államok, ezért a viking kalandorok számára a legkecsegtetőbb célpontnak Anglia számított (az angolszászok és vikingek közötti harcokról itt olvashatsz bővebben). 927-ben az angoloknak sikerült elűzniük a skandinávokat, és a királyságok egyesüléséből megszülethetett az Angol Királyság. A század végén azonban a vikingek újult erővel tértek vissza, s 1013-ban Villásszakállú Svend dán-norvég király (ural. 986-1014) egész Angliát elfoglalta. 1014-ben bekövetkezett hirtelen halála miatt az angoloknak sikerült visszaszerezniük országukat, de 1016-ban Svend fia, Nagy Knut (ural. 1016-1035) már hosszabb időre uralma alá hajtotta a Királyságot. II. Vasbordájú Edmund angol király (ural. 1016) két fiát Knut száműzette, akik kalandos úton Svédországból a Kijevi Ruszon át a Magyar Királyságba jutottak és egy ideig Szent István udvarában élhettek. A sors fintoraként a dán Jelling-dinasztia uralma békét és prosperitást hozott Angliára, mivel megszűntek az ország elleni viking támadások, ezért a védekezésre szánt roppant mértékű erőforrások felszabadultak, és ezeket másra tudták felhasználni, továbbá a skandináv uralom kedvező hozadéka volt, hogy élénkültek az Anglia és Skandinávia közötti kereskedelmi kapcsolatok.

A kereszténység felvételével és terjedésével kezdett lehanyatlani a viking kor Skandináviában, azonban az északi kalandorok még ekkor is rendkívüli felfedezéseket tettek. A 980-as években eljutottak Grönlandra, majd 1000 körül annál is tovább, az amerikai kontinensre, ahol találkoztak a helyi őslakosokkal. Szintén 1000 körül került sor a svolderi tengeri csatára, amiben Dánia és Svédország legyőzte Norvégiát, majd a győztesek felosztották egymás között az országot. A Jelling-dinaszta 1028 és 1035 között érte el hatalma csúcsát, amikor is Nagy Knut uralma alatt egyesült Dánia, Anglia és Norvégia. Knut halála után viszont az Északi-tengeri Birodalom szétesett, és Dánia hatalma lehanyatlott. A Svéd Királyság 1000 körül alakult meg, míg a finnek nem jutottak el az államalapításig, törzseik szétszórva éltek a Finn-tóvidéken.

A svédországi vikingek kevésbé járultak hozzá a nyugati expedíciókhoz, ők inkább kelet felé orientálódtak, ahol kalandoraik (varégok) a IX. században létrehozták a Kijevi Ruszt, ahol évtizedeken belül asszimilálódtak a keleti szlávok közé. A Rusz hatalmi csúcspontja I. Nagy Vlagyimir (ural. 980-1015) uralkodására tehető. 988-tól kezdődött meg az ortodox kereszténység felvétele és terjesztése, valamint uralkodása alatt épült ki a Rusz államisága. A Bizánci Birodalommal szoros kereskedelmi, vallási és dinasztikus kapcsolatok alakultak ki. Vlagyimir fia, I. Bölcs Jaroszláv (ural. 1016-1018/1019-1054) folytatta apja munkásságát, eltökélt volt a kereszténység megszilárdításában, és Bizánc mellett a katolikus országokkal is jó kapcsolatokat tartott fenn, valamint uralkodása alatt kulturális fellendülés is kezdetét vette, iskolákat és könyvmásolókat alapított, továbbá írásba foglalták a keleti szlávok törvénykönyvét, a Russzkaja Pravdát. 

A Bizánci (vagy Keletrómai) Birodalom a több száz éven át vívott kétfrontos háborúkban egyre zsugorodott. Keleten az arabokkal, míg nyugaton főleg a bolgárokkal folytak harcok, s az ezredfordulóra a területe nagyjából Kis-Ázsiára, a Balkánra és Dél-Itáliára terjedt ki. II. Bolgárölő Basileios császár (ural. 976-1025) joggal érdemelte ki sokatmondó melléknevét. 1014-ben tönkreverte a bolgárok seregét, az elfogott katonákat (a források szerint 14 ezret) megvakíttatta és visszaküldte őket a bolgár cárnak, aki látványukra összeesett és két nap múlva meghalt. A győzelem után a bizánciak az egész Balkánra kiterjeszthették uralmukat. Bizánc újravirágzása volt ez a kor, s több mint négyszázezres lakosával Konstantinápoly volt a világ legnagyobb városa. II. Basileios halála után viszont hanyatlani kezdett a Birodalom, öccse, VIII. Kónstantin (ural. 1025-1028) rövid uralma is elég volt ahhoz, hogy katonailag meggyengüljön, de az őt követő lánya, Zóé (ural. 1028-1050) sem hozott érdemi változást. A császárnő három férjet, egyben társcsászárt fogyasztott el, végül húga, Theodóra (ural. 1042/1055-1056) halálával a Makedón-dinasztia is a sírba szállt.

A Balkán-félsziget a XI. század kezdetén is olyan megosztott volt, mint ma. Többek között görögök, bolgárok, szerbek, horvátok, besenyők, vlachok és kunok lakták, de jelen volt Velence is. Ezt a színes palettát egyszerűsítette le Bizánc, amikor 1014-ben legyőzte a Bolgár Birodalmat, és kiterjesztette uralmát a Balkán nagy részére. 997-ben a bolgárok még meghódították Szerbiát, ezzel megfosztva Bizáncot egyik szövetségesétől és attól, hogy két oldalról támadják meg országukat, de ezzel sem kerülték el a végső vereséget, s Bizánc egészen a Dunáig tolta határait. Horvátországot az ezredfordulón egy dinasztikus testvérháború meggyengítette, amit Velence és Bulgária ki is használt, hogy területeket szakítsanak ki belőle. Bulgária meghódítása után Horvátország Bizánc vazallusállama lett.

Itáliát már a XI. században is kisebb-nagyobb államok tarkították, ám ezek rendre valamelyik nagyhatalom uralma vagy befolyása alatt álltak. Észak- és Közép-Itália - egészen Nápolyig - a Német-római Birodalom fennhatósága alá tartozott, míg Dél-Itálián Bizánc és az arabok osztoztak. Az itáliai államok közül Velence rendelkezett a legnagyobb mozgástérrel. II. Orseolo Péter dózse (ural. 991-1009) (Orseolo Péter magyar király nagyapja) erőteljes terjeszkedésbe kezdett az Adriai-tenger partvidékén, hogy biztosíthassa a kereskedelmi flottájának a biztonságát. Velence ezzel nemcsak kereskedelmileg, de politikailag is összekötő szerepbe került a Német-római és a Bizánci Birodalom között.

Az arabok Szicília szigetén rendezkedtek be tartósan, ahonnan időről-időre rablóhadjáratokat vezettek Itália ellen, s 982-ben II. Ottó német-római császár (ural. 973-983) seregét is megverték. A XI. századtól ezek a portyák kezdtek visszaszorulni. Az arab időszakban Szicílián mecsetek jelentek meg, bevezették az öntözéses gazdálkodást és meghonosították többek között a narancsot, a citromot és a pisztáciát. Palermo 350 ezres lakosával ekkorra a világ harmadik legnagyobb városa lett. A dél-itáliai arab és bizánci uralom végének a kezdetét jelentette, amikor felbukkantak a harcisa normannok a távoli Normandiából.

Ibéria szintén vegyes képet mutatott ebben a korban, és viszonyait tekintve olyan volt, mintha Európa kicsinyített mása lenne. A félsziget kétharmadát a Kordovai Kalifátus uralta, míg az északi sávban a Kalifátus keresztény hűbéres államai sorakoztak, melyek közül a legjelentősebb a Leóni Királyság, a Navarrai Királyság és a Kasztíliai Grófság volt. Ezeket északról a vikingek, délről az arabok zaklatták, de egymás ellen is számos alkalommal viseltek hadat, miközben az uralkodó dinasztiáik egymás között házasodtak, így a XI. századra mindegyik ibériai állam uralkodócsaládja rokonságban állt egymással. A 970-es évektől a Kordovai Kalifátust belső hatalmi harcok őrölték fel, és III. Hisám kalifa (ural. 1026-1031) halálával a Kalifátus szétesett, amivel a kis spanyol államok felszabadultak az adófizetés terhe alól, és területeket nyerhettek az araboktól. Az arab uralmat azonban nem sikerült felszámolni Ibériában, a Kalifátus területén apróbb királyságok jöttek létre (taifák), ezek pedig még mindig számottevő erővel bírtak. A Kalifátus fővárosában, Kordovában 400 ezren laktak ekkoriban, amivel alig maradt el Konstantinápolytól, és a világ második legnagyobb városának számított.

A Német-római Birodalom hatalmas területeket foglalt magában Európa közepén. Uralkodói 962 óta viselték a császári címet, és a tradíció szerint az új császár nem örökléssel, hanem választással került trónra, akit egyházi és világi főméltóságok választottak meg. A császárok azonban rendre gondoskodtak arról, hogy még életükben az egyik fiúk vagy a kiszemelt örökösük legyen megválasztva a következő uralkodónak. A császárok és a pápák közötti hatalmi harc évtizedek óta fel-fellángolt, a X. században viszont a Pápai Állam hanyatlásnak indult, elvesztette területei javát, majd függetlenségét is, és a Német-római Birodalom részévé vált. A pápák hatalma majd csak a XI. század közepén erősödött meg újra.

A Német-római Birodalom: kékkel a Német Királyság, naranccsal a Burgund Királyság és Cseh Fejedelemség, szürkével az Itáliai Királyság.

Az újabb területek és királyságok megszerzése egyre növelte a Német-római Birodalom kiterjedését, ugyanakkor a széttagoltságát is, mivel az új államok nem tagozódtak be szervesen, hanem a Birodalom egyfajta klienskirályságaivá váltak. Ilyen volt például a Cseh Fejedelemség is, amiért a X. század végén a lengyelek és a németek is versengtek, s végül a Német-római Birodalom szerezte meg, viszont meghagyták az ország élén a cseh Přemysl-dinasztiát. A Német-római Birodalomban 1032-re négy nagyobb egység különült el: a Német, az Itáliai és a Burgund (vagy Arles-i) Királyság, valamint a Cseh Fejedelemség. A német-római császárok egyben német, burgund és itáliai királyok is voltak, míg a cseh területeknek saját uralkodója volt, aki a császár vazallusának számított.

A Lengyel Fejedelemség alapjait a Piast-dinasztiából származó I. Mieszko fejedelem (ural. 960-992) fektette le hódításokkal és 966-ban a kereszténység felvételével. A kereszténység elterjesztése és az egyházi intézményrendszer kiépítése fia, I. Vitéz Boleszláv (ural. 992-1025) nevéhez fűződik, aki a Fejedelemség határain túl, a pogány poroszok és litvánok között is támogatta a terjesztő tevékenységet. XI. századi uralkodását a németekkel való háborúzás töltötte ki, amely során sikeresen megvédte országa függetlenségét, és halála előtt ennek nyomatékosítására királlyá koronáztatta magát, amivel létrejöhetett a Lengyel Királyság. Boleszláv költséges háborúi a németek, a csehek és a Kijevi Rusz ellen kimerítették az országát, halála után pedig fiai trónharca tovább gyengítette a lengyel államot, II. Mieszko (ural. 1025-1031/1032-1034) el is veszítette a királyi címét és országa a Német-római Birodalom vazallusává vált.

Ázsia

Az Európával szomszédos, ezért kapcsolataiban is igen közeli Kaukázusban az államiság kezdetei az Ókorig nyúltak vissza. A legrégebben fennálló kaukázusi államok Grúzia (Ibéria) és Örményország (Armenia) voltak. Grúzia a bizánciakkal és az arabokkal folytatott háborúkat, de a belső hatalmi harcok is jellemzőek voltak, míg Örményország önállóságát keleten a perzsa Szallarid-dinasztia, nyugaton pedig Bizánc fenyegette.

Az ezredforduló Ázsiáját hatalmas birodalmak uralták, amelyek árnyékában egy-egy kisebb államocska húzódott meg. 1000 után a kontinens több pontján hatalmi átrendeződés ment végbe, amely során birodalmak omlottak össze, hogy aztán a helyükön újabbak emelkedjenek fel. Ázsia vallásilag heterogénebb volt Európánál, Keleten és Délkeleten a buddhizmus és a hinduizmus terjedt el, Nyugat-Ázsiában az iszlám volt az uralkodó, míg a végtelen szibériai területeken a természeti vallások és sámánizmus dominált. Az Uráltól nyugatra és keletre elterülő végtelen síkságok, sztyeppék és tajgák a különböző népek olvasztótégelye volt. Északnyugaton a finnugor törzsek, tőlük délre többek között a volgai bolgárok, kunok, jászok, úzok és besenyők éltek laza törzsszövetségekben. Szibéria és Észak-Ázsia hatalmas területeit a nomád életmódot folytató török (türk), finnugor és mongol népek lakták, míg Ázsia átellenes pólusán, az Arab-félszigeten, eltérő körülmények között, de hasonló nomád körülmények között éltek a beduinok.

Kelet-Ázsiát két nagy birodalom uralta ebben az időszakban, a mongol eredetű kitajok állama, Liao a Csendes-óceántól Ázsia belsejéig húzódott, ettől délre pedig a Szung-dinasztia uralma alatt lévő Kína terült el. A Peking központú Liao tekinthető Kelet-Ázsia legerősebb államának, a koreai Korjó és Kína is adófizetéssel tartozott felé. Kína korabeli gyengesége annak tudható be, hogy a X. században szinte teljesen felbomlott, és helyén tíz királyság jött létre. 979-ben a Szung-dinasztia egyesítette újra Kínát, amivel gazdasági és tudományos fellendülés vette kezdetét, a kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatai pedig egész Ázsiára kiterjedtek, sőt a kínai követek Bizáncba is eljutottak.

Kelet-Ázsia az ezredfordulón. Zölddel a Liao állam, narancssárgával a Szung-Kína.

A Heian-korszak derekán Japán kulturális fellendülést élt meg, ami főleg Kína kulturális hatása miatt bontakozott ki, amivel a buddhizmus is terjedt a szigeteken, az ezredfordulóra pedig megszűnt a pénz, mint fizető- és értékmérő eszköz, helyét a rizs vette át. A japán császároknak ebben az időszakban nem volt tényleges hatalmuk, ellenben a császári családba beházasodott Fudzsivara klán tagjaival, akik közül a kormányzók (szessók) kerültek ki. Befolyásuk olyan nagy volt, hogy japán császárokat kényszeríthettek házasságra vagy lemondásra, utóbbit általában azért, hogy a császár és egy Fudzsirava feleség fiúgyermekét ültessék a trónra.

A mai Fülöp-szigeteken a modern korig nem alakult ki egységes állam. 1000 körül apró városállamok tarkították, amelyek tengeri kereskedelemből éltek. A szintén kereskedelmi tevékenységet folytató malájok viszont egy tengeri birodalmat hoztak létre a mai Indonézia és Malajzia nyugati szigetvilágában. Ez volt a Srívidzsaja Állam, amely területe (hasonlóan Velencéhez) szétszórt kereskedelmi telepekből állt. Kereskedelmi hajóik főleg a délkelet-ázsiai tengereket szelték, de Kelet-Afrikába is eljutottak. Srívidzsaja hanyatlását az ezredforduló tájékán kitört háborúk okozták, először a jávai királyságokkal, majd az indiai Csola Állammal került konfliktusba, utóbbi 1025-ben uralma alá is hajtotta Srívidzsaját, mígnem 1045-ben a malájok meggyilkolták a Csola uralkodót, amivel lerázták magukról az idegen uralmat.

Az Indokínai-félszigetet a Khmer Birodalom tartotta ellenőrzése alatt, amely a virágkorát élte az ezredfordulón. Uralkodói folyamatosan építették a legendás Angkor városát, és a Csola Birodalommal fenntartott jó kapcsolataiknak köszönhetően az 1025-ös Srívidzsaja elleni háborúban meghódíthatták a Maláj-félsziget jókora részét. A Khmer Birodalomtól keletre - nagyjából a mai Vietnám területén - két kisebb állam osztozott: délen Csampa, északon Dai Viet. Nehéz harcok árán őrizhették meg önállóságukat a Khmer Birodalommal és a Szung Kínával szemben, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy egymás ellen is háborúkat viseljenek.

Angkor lenyűgöző városát Szent István idején is folyamatosan bővítették.

Tibet a IX. század közepén darabjaira hullott, és az apró utód-királyságok kapcsolatait évszázadokra a főhatalomért való versengés határozta meg, de egyik sem tudta uralma alatt egyesíteni a hajdani Tibeti Királyságot. Eközben az indiai szubkontinensen három birodalom osztozott: északon a Gaurdzsara Pratihara állam, Nyugat- és Közép-Indiában a Csálukja Birodalom, míg Dél- és Kelet-Indiában a Csola Birodalom terült el, ugyanakkor a birodalmak között számos kisebb királyság is létezett. 

A Gaurdzsara Pratihara állama nagy múltra tekintett vissza, uralkodói egykor az indiai királyok királyainak nevezték magukat, de a határaikon felbukkanó ellenséges államok lassan felőrölték az erejét, és az ezredfordulóra az összeomlás szélére került. A XI. században folyamatosan küzdött a fennmaradásért, míg 1036-ban az utolsó uralkodó halálával a Birodalom megszűnt létezni, területén a korábbi vazallusállamok osztoztak, valamint egy feltörekvő nyugati hatalom, a Gaznavida Birodalom.

A X. század végére a közép- és dél-indiai területeket a Csálukja és a tamil eredetű Csola Birodalom tartotta fennhatósága alatt. Évtizedek óta tartó vetélkedés folyt közöttük a Hindusztáni-félsziget feletti minél nagyobb dominanciáért. 1014-ben I. Rádzséndra Csola (ural. 1014-1044) trónra lépésével kierjedt hódítások vették kezdetét a térségben: elfoglalta a Maldív-szigeteket, Srí Lankát, behatolt Bengáliába, majd 1025-ben a Srívidzsaja Birodalmat is a vazallusává tette. Hatalma csúcspontján a Csola Birodalom politikai befolyása egész Délkelet-Ázsiában érzékelhető volt, kereskedelmi tevékenysége pedig Indonéziától az Arab-félszigetig terjedt.

A Csola Birodalom legnagyobb kiterjedése 1030 körül. Kékkel a Csola törzsterületek, lilával a hódítások és bafolyási övezetek.

Belső-Ázsiában a perzsa Számánida Birodalom 999-ben bekövetkező összeomlását kihasználva a török rabszolgakatonák átvették az irányítást a Birodalom egyes területrészei felett. A legsikeresebb a Gaznavida-dinasztia volt, akik a Hindukusban rendezték be törzsterületüket. Első uralkodójuk Szabuktidzsin (ural. 977-997) kezdte meg a terjeszkedést a mai Afganisztán területén, de fia, Gazni Mahmúd (ural. 999-1030) volt, aki hódításai révén a Birodalom határait Perzsiától Indiáig terjesztette ki. Uralma stabilitást és fellendülést hozott, de halála után a fiai közötti trónharc meggyengítette a Birodalmat, és 1040-től egyre több nyugati területet hódítottak el tőlük a szeldzsukok. Megcsonkítva ugyan, de a Gaznavida Birodalom végül a XI. század közepére újra stabilizálódott.

A Gazdnavidáktól nyugatra egy másik hatalmas birodalom létezett, amely Perzsia nyugati területeit, Mezopotámiát és Ománt uralta, ez volt a perzsa Bújida Kalifátus. A síita dinasztia a X. században emelkedett fel, és átvette az irányítást a szunnita arab Abbászida Kalifátus felett. A század végére azonban a trónharcokban meggyengült Bújida állam lassú hanyatlásnak indult. 1029-ben a Gaznavidák a keleti területeit szerezték meg, végül a szeldzsukok 1055-ben elfoglalták fővárosát, Bagdadot, amivel a Bújida-dinasztia megbukott, a Kalifátus területe pedig a szeldzsukok uralma alá került.

A szintén síita Hamdanida Emirátus Szíriát és Mezopotámia északi területeit uralta, ahol élet-halál harcot vívott a Bizánci Birodalommal. A bizánci előretörés miatt a Hamdanidák egy erős szövetségest remélve alávetették magukat az észak-afrikai Fátimida Kalifátusnak, amely viszont 1003-ban felszámolta a Hamdanidák hatalmát, területeit pedig bekebelezte. 

Afrika

Észak-Afrikát a X. században a Fátimida Kalifátus hajtotta az uralma alá. A Fátimidák 969-ben Egyiptomot is elfoglalták és birodalmuk központjává tették, ahol új fővárost alapítottak: Kairót (jelentése: A Győzedelmes). Ezzel a Kalifátus súlypontja keletebbre helyeződött, és a hódítások a Közel-Keleten is folytatódtak. Egyiptomból kiindulva az erős hadiflottával elfoglalták Szíriát, délen pedig Jemenig terjeszkedtek, valamint Szicíliát is megszerezték. Ugyanakkor fokozatosan elvesztették az ellenőrzést az északnyugat-afrikai (Magreb) területeik felett, amelyek lassan elszakadtak a Kalifátustól. A Fátimida uralom Egyiptom virágzását hozta, élénkült a távolsági kereskedelem a Földközi-tengeren és az Indiai-óceánon is, amely révén az arab kereskedők Kínával is kapcsolatba kerültek, ez pedig az elkövetkezendő századokra is megalapozta az Ázsia és Európa közötti kereskedelmi kapcsolatokat.

A kiterjedt Kalifátus stabilitása a jóléttől és mindenekelőtt az erős hadseregtől függött, amely ellátta a birodalom védelmét és kivitelezte a további terjeszkedéseket. A hadsereg azonban etnikailag megosztott volt, ami óhatatlanul is feszültségekhez vezetett. Három fő etnikum alkotta a Fátimida hadsereget: a berberek, a törökök és a fekete afrikaiak (főleg szudániak). 1020-ban az etnikai ellentétek felszínre törtek, s a fekete afrikaiak a berber és török katonák ellen fordultak. A későbbi évtizedekben ezek az etnikai feszültségek tovább gyengítették a Fátimida haderőt, ami aláaknázta a Kalifátus ütőképességét, és a lassú hanyatláshoz vezetett.

A Fátimida Kalifátus legnagyobb kiterjedése.

A Fátimidák kezdetben nyugat felé terjeszkedtek, és az Atlanti-óceánig meghódították azokat az észak-afrikai területeket, amelyeket Margeb néven ismerünk. Miután Egyiptomot is a birodalmukhoz csatolták, és központjuknak Kairót tették meg, a Magreb kormányzását a helyi berber dinasztiákra bízták. A Zíridák a mai algériai és tunéziai területeket igazgatták, a Hammadidák a mai Algéria nyugatabbi részeit és a Gibraltári-szorost ellenőrizték, Marokkóban pedig az Idriszida-dinasztia tagjai voltak a helytartók. Ahogy a Fátimidák egyre inkább Kelet felé tekintettek, úgy a nyugati kormányzóságaik egymás után szakadtak el és függetlenedtek a helyi dinasztiák irányítása alatt. Ugyanakkor a néhány évtizedes Fátimida uralom ezeken a területeken is fellendülést hozott.

A szubszaharai Afrikában az államiság csak a Száhel-övezetben alakult ki az ezredfordulóra. Nyugat-Afrikában a Szenegál folyó völgyében kereskedelmi központ jött létre, ahová a régióból arany, só és gabona áramlott. Két állam versengett egymással a térségben: Tekrur és Ghána (Vagadu). Az 1030-as években Tekrur, első államként a Száhel-övezetben, felvette az iszlám vallást, ami további konfliktusokhoz vezetett a tradicionális Ghánával. Ghána, noha az afrikai tradicionális vallást követte, az állami adminisztrációt muszlim arabok végezték, akik saját városrésszel rendelkeztek a szintén Ghánának nevezetett fővárosban (ghána volt az uralkodói méltóság neve is). Végül azonban Ghánát is elérte a változás szele, és az 1050-es évek körül áttért az iszlámra.

Közép-Afrikában a Kanem-Bornu Birodalom a Csád-tó környékét tartotta ellenőrzése alatt. Kedvező fekvése miatt könnyedén be tudott kapcsolódni az Észak-Afrikából induló transz-szaharai kereskedelmi útvonalakba, s főleg rabszolgákat adott el az arab kereskedőknek. A lakosság többnyire nomád életmódot folytatott és szétszórt falvakban élt, városok csak jóval később alakultak ki. Az uralkodók is nomádok voltak, akiknek nem volt állandó székhelyük, hanem folyamatosan vándoroltak Birodalmukban.

Az Egyiptomtól délre elterülő Núbia államisága több száz éves múltra tekintett vissza. Keresztény afrikai országként sikeresen elkerülte az arab hódítást, habár adófizetéssel tartozott a muszlim uralom alá került Egyiptomnak, amit főleg rabszolgákkal és datolyával teljesített. Emellett viszont élénkültek a kereskedelmi kapcsolatai az arabokkal, a núbiaiak aranyat és elefántcsontot adtak el, egyiptomi kerámiákért, üvegért és textíliákért cserébe. Núbia ilyen feltételek mellett még évszázadokig független maradhatott, viszont idővel az iszlám teret nyert az országban és kiszorította a kereszténységét.

Abreha és Atsbeha temploma Etiópiában, ami a X. században épült.

Etiópia még Núbiánál is régebbi, több ezer éves államisággal rendelkezett. Egy ősi keresztény állam volt, amelyet a X. századtól a Zagwe-dinasztia uralt. Az állam irányítását az uralkodó mellett a befolyásos papság látta el. Területileg a Zagwe állam nem közelítette meg a mai Etiópia méretét, annak csupán egy lényegesen kisebb északi területrészére terjedt ki. Az ország történetéről igen keveset tudunk, 960-tól egy Gudit nevű királynő uralta az országot mintegy négy évtizeden keresztül, s leszármazottai a XIII. század végéig uralkodtak Etiópiában.

Afrika középső és déli területein ebben az időszakban nem alakult ki az államiság, helyette a törzsi társadalmak domináltak. A végtelen szavannákat és Madagaszkárt a bantuk, a Kongó-medencét a pigmeusok és Kelet-Afrikát a niloták törzsei népesítették be. Dél-Afrikában a pásztorkodó és kézműves hottentották, valamint a vadászó és vándorló busmanok lakták.

Dél-Amerika

Dél-Amerika legnagyobb részét a vadászó, halászó és gyűjtögető életmódot folytató törzsek népesítették be. A kontinens középső és keleti területein elterülő hatalmas esőerdőségekben egészen az európaiak érkezéséig a félnomád törzsi társadalmak voltak jellemzőek. A közösségek a leggyakrabban a halban gazdag partokon és a folyók mentén éltek.

Az állandó települések és a városiasodás a kontinens nyugati partvonala mentén alakult ki, amivel együtt magas fokú mezőgazdasági tevékenység zajlott, öntözéses gazdálkodással és teraszos földműveléssel. Az Andok vidékén az írás, az államigazgatás és az építészeti kultúra is megjelent, az ezredfordulón pedig két hatalmas államalakulat uralta a térséget: a Tiwanaku és a Wari Birodalom.

A térképen naranccsal a Wari Birodalom, kékkel a Tiwanaku Birodalom. Jobbra a képen Tiwanaku Kalasasaya szent városának bejárata.

Az Andok északi területeit ellenőrző Tiwanaku Birodalom több száz éves múltra tekinthetett vissza. Az ezredfordulóra azonban hirtelen hanyatlásnak indult, és városai lassan elnéptelenedtek. A kiváltó okok kérdésesek, de valószínűleg több tényező is hozzájárulhatott a bukáshoz. A régióban 950 körül éghajlatváltozás következett be, csökkent a csapadékmennyiség, ezért vízhiány lépett fel, ami szárazságot és rossz termést eredményezett. Az éhínség és kilátástalanság miatt rengetegen menekültek délről a Tiwanaku Birodalomba. A migrációs nyomás tovább súlyosbította az állam válságos helyzetét. A termelés olyannyira visszaesett, hogy a lakosság élelemmel való ellátása bizonytalanná vált, ebben a helyzetben pedig a vezető réteg elvesztette a hatalmát. Az államigazgatás fenntartása lehetetlenné vált, így nagyjából 1040 körül bekövetkezett a Birodalom összeomlása.

A Wari Birodalom a Tiwanaku Birodalomtól északra terült el. A két birodalom között nem alakultak ki élénk kapcsolatok, de az ellenségesség sem volt jellemző, békésen léteztek egymás szomszédságában. A Wari Birodalom államigazgatási rendszere kiforratlan volt, inkább a városok, települések és falvak egyfajta szövetsége alakult ki, a lakosság a központ felé közmunkával tartozott, ami leginkább a főváros, Huari nagy építkezésein való segédkezésben realizálódott. A Wari Birodalmat nem érintette katasztrofálisan az éghajlatváltozás, ami déli szomszédjának a vesztét okozta, s ezért még évtizedekig fennmaradhatott.

Észak-Amerika

A közép-amerikai civilizációk közül a legkimagaslóbb a maják és toltékok világa volt. A toltékok a mai Mexikó déli területein éltek, fővárosuk Tollan volt, ahol megközelítőleg harminc, negyven ezren élhettek. A toltékok magas fokú kézművességgel, ékszerkészítéssel és fazekassággal rendelkeztek. Fejlett volt építészetük is: városokat, palotákat és piramisokat emeltek. A toltékok harcias, agresszív nép volt, akik meghódították és alávetették a környező népeket, s birodalmat hoztak létre. Az állandó háborúskodás inspirálta a művészetüket, de vallási okokból is szükséges volt a háborúk viselése, hogy emberáldozatokat mutassanak be isteneiknek. Az emberáldozatok gyakorlatát később a többi mezoamerikai nép is átvette.

A Tolték Birodalom a X. század végén hanyatlásnak indult. Ennek kiváltó oka egy belső polgárháború volt, melyet a mítoszaikban két istenség (Quetzalcoatl és Tezcatlipoca) harcaként örökítettek meg. Quetzalcoatl nem csak egy istenség, de egy létező uralkodó is volt, akinek a halála után kialakult instabilitás vallásháborúhoz vezetett. Quetzalcoatl követői ugyanis az emberáldozatok csökkentésére, sőt megszüntetésére törekedtek, míg Tezcatlipoca kultuszának hívői ezek folytatásához ragaszkodtak. Az elhúzódó konfliktusban a Birodalom összeomlott és 980 körül nagyarányú migráció vette kezdetét a Yukatán-félsziget, a maják lakóhelye felé.

A Tolték Birodalom befolyása alatt álló területek.

A maják számára a toltékok civilizációja volt az etalon, a követendő példa, ez nyilvánult meg a vallási szertarásaikban, a művészetükben, az építészetükben és a fémművességükben. A toltékok korát aranykornak tartották, ahol kialakult az írás, a gyógyítás és a monumentális építészet. A maják mindezt továbbfejlesztették, és ennek révén a lefejlettebb civilizációvá válhattak az amerikai kontinenseken. Az ezredforduló előtt hatalmas városokat alapítottak, piramisokat építettek és hieroglif írásukkal megörökítették történetüket. Viszont nem hoztak létre birodalmat, helyette városállamok hálózata alakult ki, vagyis egy-egy nagyvároshoz kapcsolódtak a kisebb települések és a periferikus területek. A legnagyobb városokban több tízezren éltek, a legjelentősebb közülük Chichén Itzá volt, amely fénykorában akár több százezer lakossal is rendelkezhetett és az ellenőrzése alatt tartotta a Yukatán-félsziget északi részét. A maja civilizáció az egész Yukatán-félszigetre és azon túlra is kiterjedt, viszont kereskedelmi tevékenységük csupán Közép-Amerikára korlátozódott.

A X. század végétől a maja civilizáció hanyatlása vette kezdetét, a kulturális tevékenység visszaszorult és a városokból elvándoroltak az emberek. Mindez több okra vezethető vissza, a kiterjedt háborúskodás, a túlnépesedés és az éghajlatváltozással járó szárazság miatt kevesebb termés mind közrejátszott a hanyatlásban. A válság a maják délebbi területeit sújtotta a leginkább, míg a félsziget északi részei továbbra is lakottak és stabilak maradtak, ezért délről ezekre a területekre vándoroltak az emberek. Mindezzel párhuzamosan politikai átalakulás is kezdetét vette, megváltozott az államigazgatás rendje, megszűnt az egyre működésképtelenebb egyszemélyi uralom, amit a többségi tanácsi uralom váltott fel, vagyis a városállamok elitjéből megalakult tanácsok látták el az állam irányítását, habár később jellemzően egy legfőbb vezető emelkedett ki közülük, míg a többiek tanácsadóként szolgáltak mellette. A tanácsi uralomforma és vele a bizonytalan állapotok a 13. századig állandósultak a majáknál.

Kukulcán isten templompiramisa Chichén Itzában.

Az észak-amerikai kontinenst a bennszülött „indiánok” népesítették be, akik szétszórt törzsekben éltek szerte a kontinensen, s néhány kivételtől eltekintve, vadászó, halászó és gyűjtögető életmódot folytattak. 1000 körül azonban a folyó- és síkvidékeken kezdtek nagyobb arányban letelepedni és áttérni a mezőgazdasági termelésre, valamint az állattenyésztésre. Csatornákat létesítettek és öntözéses mezőgazdaságot folytattak, s egyre több földterületet vontak megművelés alá. A letelepedéssel a települések és népességük is gyors növekedésnek indult. A mai Illinois állam területén alakult ki a legnagyobb településük, Cahokia, ahol akár húszezer ember is élhetett. Ahogy szaporodtak a falvak és városok, úgy élénkültek a kereskedelmi kapcsolatok, amelyek hamarosan behálózták a kontinenst.

A letelepedéses életformát választó törzsek közül a pueblo indiánok kimagasló fazekas művességről és építészeti tudásról tettek tanúbizonyságot. A mai Új-Mexikóban, a Chaco-kanyon területén tizenhárom falut hoztak létre, s a legnagyobb kőépületük egy szakadék lábánál épült, ez volt Pueblo Bonito („csinos falu”), ahol nagyjából ezerkétszázan élhettek. Az egész komplexum egyetlen, félkör alakú, teraszosan emelkedő épület volt, ahol hétszáz helyiség került kialításra, a közepén pedig egy központi udvar (tér) helyezkedett el. A IX. század közepén kezdték el építeni, és több száz éven át lakták.

Az amerikai kontinens északkeleti partjain 1000 körül alapítottak állandó telepet a vikingek. Ez minden bizonnyal Új-Fundlandon, a mai L’Anse aux Meadows-ban lehetett, amit a skandinávok Vinlandnak neveztek. A vikingek kapcsolatba kerültek a helyi bennszülöttekkel, és egy ideig kereskedtek is velük, de az ellenségesség hamar felütötte a fejét, ami véres összecsapásokhoz vezetett a két nép között. Végül az ellenséges környezet, a belső ellentétek és a nagy távolság is hozzájárult, hogy a vikingek végül felszámolták észak-amerikai településüket.

Rekonstruált viking település L'Anse aux Meadows-ban, viking nevén Vinlandban.

Ausztrália és Óceánia

A tárgyalt időszakban Ausztráliát a bennszülöttek népesítették be, akik vadászó, halászó és gyűjtögető életformát folytattak. A földművelés és állattartás a helyi sajátos növény és állatvilág miatt nem alakult ki, emiatt pedig a népesség sem növekedett olyan ütemben, mint a többi kontinensen, így ekkoriban csupán néhány százezer ember élhetett a hatalmas ausztrál szigeten, közülük a legtöbben a déli és keleti területeken.

Óceánia nagy részét is benépesítették ekkorra az emberek, az Ázsiához közelebb fekvő szigetekre érkeztek a legkorábban, míg Polinézia északi és keleti szigetvilágába jutottak el a legkésőbb. Hawaii 900 körül vált lakottá, a Húsvét-szigetek pedig az ezredforduló körül, de Új-Zéland ebben az időben még lakatlan volt, az első emberek csak a 14. század elején érkeznek majd a szigetekre.

Óceániában 950 körül felemelkedett a Tonga Birodalom, és kiterjesztette uralmát a szigetvilág nagy részére. Mivel a szigetek egy fennhatóság alá kerültek, ezzel élénkültek a kereskedelmi kapcsolatok a térségben.

Olvass tovább: A pogányság története Magyarországon, A Nagy Pogányhadsereg, Burgundia története.

Kövess minket Facebookon is: Szórakoztató történelem

Források:

Anderle Ádám [1999]: Spanyolország története, Pannonica Könyvkiadó.

Fage, J.D. – Tordoff, William [2004]: Afrika története, Osiris Kiadó.

Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula [2001]: Oroszország története, Pannonica Kiadó.

Goldschmidt Jr., Arthur [1997]: A Közel-Kelet rövid története, Maecenas Könyvkiadó.

Hahner Péter [2002]: Franciaország története, Műszaki Könyvkiadó.

Jekelcsik, Szerhij [2014]: Ukrajna története, Kairosz Kiadó.

Kan, A. Sz. [1976]: A skandináv országok története, Kossuth Kiadó.

Kotovszij, G.G. – Bongard-Levin, G. M. – Antonova, K. A. [1981]: India története, Gondolat Könyvkiadó, Kossuth Könyvkiadó.

Mason, R.H.P. – Caiger, J.G. [2004]: Japán története, Küski Kiadó.

Ostrogorsky, Georg [2003]: A bizánci állam története, Osiris Kiadó.

Polonyi Péter [1994]: Kína története, Maecenas Könyvkiadó.

Szántó György Tibor [2007]: Anglia története, Akkord Kiadó.

Szokolay Katalin [1996]: Lengyelország története, Balassi Kiadó.

Tenigl-Takács László [1997]: India története, Medicina Kiadó.

Vadász Géza (szerk.) [2003]: Letűnt civilizációk, Reader’s Digest Kiadó.

Vásáry István [1993]: A régi Belső-Ázsia története, József Attila Tudományos és Egyetemi Kiadó.

https://www.ancient.eu/Toltec_Civilization/
https://en.wikipedia.org/wiki/%C3%86thelred_the_Unready

https://en.wikipedia.org/wiki/Bedouin
https://en.wikipedia.org/wiki/Berbers
https://en.wikipedia.org/wiki/Buyid_dynasty
https://en.wikipedia.org/wiki/Caliphate_of_C%C3%B3rdoba
https://en.wikipedia.org/wiki/Chichen_Itza
https://en.wikipedia.org/wiki/Chim%C3%BA_culture
https://en.wikipedia.org/wiki/Chola_dynasty
https://en.wikipedia.org/wiki/Cnut_the_Great
https://en.wikipedia.org/wiki/Constantine_VIII
https://en.wikipedia.org/wiki/Duchy_of_Bohemia
https://en.wikipedia.org/wiki/Duchy_of_Brittany
https://en.wikipedia.org/wiki/Duchy_of_Normandy
https://en.wikipedia.org/wiki/Edmund_Ironside
https://en.wikipedia.org/wiki/Edward_the_Exile
https://en.wikipedia.org/wiki/Emirate_of_Sicily
https://en.wikipedia.org/wiki/Fatimid_Caliphate
https://en.wikipedia.org/wiki/France_in_the_Middle_Ages
https://en.wikipedia.org/wiki/Ghaznavids
https://en.wikipedia.org/wiki/Gurjara-Pratihara_dynasty
https://en.wikipedia.org/wiki/Hamdanid_dynasty
https://en.wikipedia.org/wiki/Hammudid_dynasty
https://en.wikipedia.org/wiki/Heian_period
https://en.wikipedia.org/wiki/Henry_I_of_France
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Armenia
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Australia
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Brazil
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Bulgaria
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Champa
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Denmark
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_England
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Ethiopia
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_France
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Georgia_(country)
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Indonesia
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Ireland
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Poland
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Scotland
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Serbia
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Morocco
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Normandy
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Norway
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Peru
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Sweden
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Byzantine_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Maya_civilization
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_papacy
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Philippines
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_the_Republic_of_Venice
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Tibet
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Vietnam
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Wales
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_West_Africa

https://en.wikipedia.org/wiki/Holy_Roman_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/Holy_Roman_Emperor
https://en.wikipedia.org/wiki/House_of_Alpin
https://en.wikipedia.org/wiki/Kanem%E2%80%93Bornu_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/Khmer_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/Kievan_Rus%27
https://en.wikipedia.org/wiki/Kingdom_of_Brittany
https://en.wikipedia.org/wiki/Kingdom_of_Castile
https://en.wikipedia.org/wiki/Kingdom_of_Croatia_(925%E2%80%931102)
https://en.wikipedia.org/wiki/Kingdom_of_England
https://en.wikipedia.org/wiki/Kingdom_of_Italy_(Holy_Roman_Empire)
https://en.wikipedia.org/wiki/Kingdom_of_Le%C3%B3n
https://en.wikipedia.org/wiki/Kingdom_of_Navarre
https://en.wikipedia.org/wiki/Liao_dynasty
https://en.wikipedia.org/wiki/Maya_civilization
https://en.wikipedia.org/wiki/Mississippian_culture
https://en.wikipedia.org/wiki/Mossi_Kingdoms
https://en.wikipedia.org/wiki/Norman_conquest_of_southern_Italy
https://en.wikipedia.org/wiki/Nubia
https://en.wikipedia.org/wiki/Orkney
https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_I,_Duke_of_Normandy
https://en.wikipedia.org/wiki/Richard_II,_Duke_of_Normandy
https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_II_of_France
https://en.wikipedia.org/wiki/Pre-Columbian_Bolivia
https://en.wikipedia.org/wiki/Song_dynasty
https://en.wikipedia.org/wiki/Srivijaya
https://en.wikipedia.org/wiki/Sweyn_Forkbeard
https://en.wikipedia.org/wiki/Takrur
https://en.wikipedia.org/wiki/Tiwanaku_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/Toltec_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/Tu%CA%BBi_Tonga_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/Vinland
https://en.wikipedia.org/wiki/Wari_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/Western_Chalukya_Empire
https://en.wikipedia.org/wiki/Zirid_dynasty
https://en.wikipedia.org/wiki/Zo%C3%AB_Porphyrogenita
https://vlaston.webnode.hu/news/burgundia-tortenete/

Téma: A világ Szent István idejében

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása