A johanniták története

Johanniták a Szentföldön:

Gérard Tum a Szicíliai Királyságból, de egyes vélemények szerint az Areláti (Burgund) Királyságból (a Burgnd Királyság történetéről bővebben  itt  olvashatsz) származó katona és/vagy kereskedő volt, akit valamikor a XI. század végén Jeruzsálembe sodort az élet. A középkorban a keresztény zarándokok tömegei keresték fel Jeruzsálemet és a szent helyszíneket, annak ellenére, hogy Palesztina területét iszlám birodalmak uralták. Jeruzsálemben a keresztény zarándokok számára a katolikus egyház ispotályt működtetett, hogy biztosítsa a látogatók ellátását. Gérard Tum is alapított egy-egy ispotályt a városban, külön a férfi és külön a női betegek és idősek számára. Gérard a férfi részleg vezetője lett. Az intézmények alapításának a pontos dátuma nem ismert, de valamikor az első keresztes hadjárat (1096-1099) végére tehető. Mindazonáltal hivatalosan II. Pascal pápa 1113-as bullája tette hivatalossá az alapítást.

Gérard Tum a Johannita Lovagrend alapítója, Laurent Cars 1725 körüli rézmetszetén.

A pápai bulla kibocsátása tekinthető az Ispotályos Rend létrehozásának, amit később számos elnevezéssel illettek, úgy mint Johannita (Keresztelő Szent János után), Rodoszi vagy Máltai Lovagrend.

Gérard halála után a Rend által működtetett ellátórendszer meghatározó eleme lett Jeruzsálem városának, ami immár a keresztény Jeruzsálemi Királyság fővárosa volt (1100-tól). Hamarosan a zarándokok ellátásán és gondozásán felül, a Rend fegyveres kíséretet is garantált a keresztény zarándokok számára a biztonságosabb vallásgyakorlásuk érdekében. A Rend fegyveres szárnya folyamatosan bővült és számottevő hatalmi tényezővé vált a királyságban. A johanniták a testvérszervezetükkel, a Templomos Lovagrenddel együttműködve számos erődöt építettek és birtokoltak a Szentföldön.

Rodosz szigetén:

A XII. század végére az iszlám seregek előretörtek és kiszorították a keresztényeket a Közel-Keletről. 1187-ben Jeruzsálem városa, 1291-ben a királyság is elesett, s az ispotályosok, vagyis a johanniták visszahúzódtak a Ciprusi Királyságba, ahol menedékre leltek. Cipruson azonban nem sokáig maradtak, 1309-ben átköltöztek Rodosz szigetére, ami előtte Bizánc fennhatósága alá tartozott.

A johanniták vándorlása a muszlim ellentámadás után: 1: Jeruzsálem városa; 2: Saint Jean d'Acre kikötőváros; 3: Ciprusi Királyság; 4: Rodosz szigete.

A Rend XIV. századi történetét az állandó harcok jellemezték, amiket főként a törökökkel vívtak, fennmaradásuk érdekében. A törökök mellett csatákat vívtak még a pogány kalózok ellen is, mely hadakozásokból következett, hogy a Rend militarizáltabbá vált, mint előtte bármikor. 1444-ben a mamlúkok (mamelukok) próbálták meg elfoglalni Rodoszt Egyiptom felől, 1480-ban pedig az Oszmán Birodalom kísérelte ezt meg, mindkét hatalom sikertelenül.

Noha a johanniták sikerrel ellenálltak az idegen hatalmak hódítási törekvéseinek, 1522-ben ezt nem tudták megismételni. A török hadak sikeresen partra szálltak Rodoszon. A legalább tízszeres túlerő ellen esélyük sem lehetett a védőknek, de mégis hat hónapig tartottak ki, mígnem evakuálták Rodosz szigetét és elvonultak Szicíliára.

Máltán:

A Rend évekig nem találta helyét Európában és a rendtagok szétszóródtak a kontinensen. Újbóli egyesülésük ideje 1530-ban jött el, amikor a spanyol király a Rendnek adományozta Máltát, ahol a johanniták berendezkedhettek, s attól kezdve Máltai Lovagrendként is ismeretesek lettek. Az ispotályosok rendezték soraikat és újult erővel vetették bele magukat a háborúba a muszlimok és a kalózok ellen. A Rend feltámadása feldühítette a törököket, akik azt hitték végleg leszámoltak velük, ezért 1565-ben újabb inváziót kíséreltek meg, ez úttal Málta ellen, hogy egyszer és mindenkorra elpusztítsák a Rendet. A török seregek ismételt győzelmével lehetett számolni, mivel a johanniták alig voltak képesek ellenállni az erőteljes támadásoknak. Diplomáciai úton kértek segítséget a Spanyol Királyságtól, seregeket igényeltek Nápolyból és Szicíliából, de ez nem teljesült. A johanniták egyedül maradtak, de nem estek kétségbe, megerősítették véderőd-rendszereiket és továbbra is kitartottak. Addig viszont a török sereget járványok tizedelték meg, ellátási problémákkal küzdöttek és demoralizálódtak a hadtestek. Látván a johanniták kitartását a spanyol király végül küldött egy aprócsak szicíliai sereget, mutatóba, amiről azonban a törökök azt gondolták, hogy egy nagyobb keresztes hadsereg, ezért felhagytak az ostrommal és visszavonultak Málta alól.

Matteo Perez d'Aleccio olajfestménye az 1565. június 23-án a Sant Elmo erőd törökök általi elfoglalását örökíti meg.

A győzedelmes háború emlékére új várost építettek Máltán, a mai fővárost, Valettát, ami nevét a Rend nagymestere után – Jean Parisot de la Valette - kapta, aki győzelemre vezette a johannitákat a muszlimok ellen.  A johannita győzelem nagy elismerést váltott ki Európában. A XVII. század elején a Rend mindenkori nagymestere a Német-római Birodalom hercege lett, később pedig a bíborosi egyházi ranggal megegyező méltósággá vált, vagyis közvetlenül a pápa után következett az egyházi rangsorban. E két címmel a nagymesterek személyében immár jogilag is egyesült a világi és egyházi hatalom.

A Rend a XVII. századra a Földközi-tenger védelmezőjének szerepébe került. Egy tengeri véderővé vált, ami oltalmazta a keresztények kereskedőhajóit a kalózokkal szemben, és kiszabadította azon keresztényeket, akik muszlimok vagy kalózok rabszolgáivá lettek. Idővel a mediterrán „tengeri-rendőrség” szerep odáig terjedt, hogy a johanniták védelmezték a nagy kereskedő kikötővárosokat is, mint Velence, Genova vagy Pisa. Az ispotályosok azért is erősítették katonai szárnyukat, mivel Málta terméketlen földjein nem voltak képesek az önellátás biztosítására. Azonban hamarosan a nagyobb profit érdekében a johanniták is elkezdtek (muszlim) hajókat fosztogatni, de többen a francia vagy spanyol haditengerészethez szegődtek el a jobb megélhetés reményében.

A katonai szárny mellett a Rend nem hagyott fel eredeti hivatásával sem, vagyis az ispotályok működtetésével és a betegek, rászorulók segítésével. Máltán több, igen korszerű és színvonalas kórházat létesítettek, valamint orvostudományi iskolákat működtettek. Máltán virágzott a művészet és kultúra, a Keresztelő Szent János Társkatedrális pedig Caravaggio kézjegyét is magán viseli.

Caravaggio: Keresztelő Szent János lefejezése, 1608. Az olajfestmény a máltai Keresztelő Szent János Társkatedrálisban található.

A XVI. század második felétől terjedő Reformáció hatással volt a Máltai Lovagrendre is. A máltai katolikus lovagrendnek nyolc leágazása volt Európa szerte, ami nyolc közösséget is jelentett Nyugat-Európában. A Reformáció az angol és német oldalágakra hatott ki a leginkább. A protestáns Anglia kezdetben elnyomta a johannitákat, de I. Erzsébet királynő toleranciát gyakorolt. A német lovagok pedig protestáns és katolikus részekre szakadtak.

A johanniták ugyanakkor a szervezeti válságon túl morális válságba is kerültek. Egyrészt a Reformáció okozta megosztottságuk miatt, másrészt, mint fentebb említettük sok lovag kényszerült külföldi hatalmak szolgálatába szegődni a jobb megélhetésért, ami természetes következménye volt, hogy a rivális keresztény államok ellen is harcolniuk kellett. A legkiemelkedőbb ezek közül a századokig tartó francia-spanyol vetélkedés volt. A két nagyhatalmú katolikus állam szép számmal alkalmazta a johannitákat tengerészetüknél. Az erkölcsi traumát fokozta a franciák kiegyezése a törökökkel, akik az ispotályosok ősi ellenségei voltak, s akikkel kereskedelmi szerződéseket kötött Párizs. Végül is a hírnév és a folyamatosan gyarapodó vagyon kompenzálták a morális dilemmát.

Johannita lovag fekete viselete.

A XVII. század első felében Európa hatalmait lefoglalta a harmincéves háború (1618-1648), ami elvonta a figyelmet a Földközi-tenger térségéről. A század közepétől Franciaország Közép-Amerika karibi térségében terjeszkedett, ahová a francia flotta szolgálatában eljutottak a johanniták is. Több szigetet is közvetlenül a Rend alá vontak, mint a Saint Croix (Szent Kereszt) szigetet. A johannita birtokokat azonban nem sokkal később, 1655-ben eladták a Francia Nyugat-indiai Társaságnak, amivel megszűnt a karibi ispotályos jelenlét.

1679-ben XIV. Lajos francia király megtiltotta a török hajók kifosztását a francia tengerészeknek, akik máltai zászlók alatt követték el a tetteiket. Franciaország kereskedelmi kapcsolatai Törökországgal fontosabbnak bizonyultak tehát, mint a máltaiak harca a muszlimok ellen. A Rend őrjáratai ezzel csökkenni kezdtek a Földközi-tengeren, ezért szükségessé vált az átszakosodásuk, hogy létüket megőrizhessék, ezért Máltát mindinkább kereskedelmi csomóponttá kezdték kiépíteni.

A Máltáról való elűzetés, szétszóródás és bomlás:

Málta kereskedelmi és kulturális központtá való átalakulásával párhuzamosan a Török Birodalom hanyatlásnak indult és visszahúzódott a távoli afrikai területekről. Észak-Afrika partjainál azonban a kalóztevékenység továbbra is virágzott, megkeserítve az európai tengeri hatalmak kereskedelmi tevékenységét a régióban. 1789-ben pedig kitört a Francia Forradalom, ami Franciaországra vonta a nemzetközi közösség figyelmét és nagy átrendeződéseket hozott Európában. Látszólag Málta a forradalmi háborúk hatáskörén kívülre esett, de nem sokáig. 1798-ban a franciák expedíciót küldtek Egyiptomba, hogy elfoglalják azt a törököktől, megelőzve ezzel ellenfelüket, Nagy-Britanniát. Az expedíciót Napoléon Bonaparte vezette, aki útját keresztezte Málta.

Napoléon és a francia flotta megérkezése Valettába.

1798 nyarán a franciák partra szálltak Máltán és elfoglalták a szigeteket. A johanniták nagymestere szinte azonnal megadta magát Napoléonnak, arra hivatkozván, hogy alkotmányuk tiltja a keresztények elleni harcot (noha ezt a múltban számos alkalommal megszegték). A nagymester osztrák nyomásra lemondott hatalmáról, az ispotályosok pedig elhagyták Máltát és szétszéledtek Európában. A legtöbbjüket Oroszország fogadta be és hálából a Rend nagymesterének választották I. Pál cárt.

Máltáról 1800-ban a birtek kiűzték a franciákat, s az 1802-es amiens-i béke garantálta a johanniták számára Máltát, a Rend mégsem tért vissza. Helyette városról városra vándoroltak, Messinába, Catania-ba és Ferrarába, míg végül 1834-ben Rómába helyezték központjukat. Itt a Rend területen kívüli státuszba került, amit ma is élvez, vagyis nem tartozik olasz fennhatóság alá. 1834-től pedig a Rend hivatalos megnevezése Szuverén Máltai Lovagrend.

A Reformáció és a Máltáról való elűzetés hatására szakadás következett be a Rendben. Először a német (protestáns) ág függetlenedett a katolikus főágtól. A németeket követték a XX. század közepén a hollandok és svédek, akik a saját uralkodóik védelme alá utalták működésüket, és a mindenkori holland és svéd uralkodók a Rendjük fővédnökei lettek.

A brit johannita-ág ingóságait még a XVI. században VIII. Henrik alatt elkobozták, s bár I. Erzsébet toleranciát gyakorolt, tulajdonukat nem kapták vissza. Többen a brit ág elhalására számítottak, de ez nem következett be. 1831-ben újraalapították a brit ágat, ami hamar kiterjedt tevékenységbe kezdett az Egyesült Királyság, a Nemzetközösség és az USA területén. A brit ispotályosok elnyerték a Nagytiszteletű jelzőt. 1963-ban a Rómában székelő főág önállónak ismerte el a Nagytiszteletű Brit Rendet. 

A Szuverén Máltai Lovagrend:

1834-es Rómába érkezésük után a főági johanniták visszafordultak a Rend eredeti hivatásához, a betegeken és rászorulókon való segítéshez. Tevékenységük szélesedni kezdett és a két világháborúban komoly segítséget nyújtottak a menekülteknek és sebesülteknek. 1945 után az ENSZ-ben megfigyelői státuszt kapott a Szuverén Máltai Lovagrend, s 104 országgal tart fenn diplomáciai kapcsolatot, valamint saját útlevele, valutája, bélyegei és rendszáma van. A Rend 120 országban tevékenykedik, ahol kórházakat, ellátó központokat, elsősegélyt nyújtó pontokat és alapítványokat működtet. 13.000 johannita, 80.000 önkéntes és 20.000 orvos vagy ápoló áll a Lovagrend szolgálatában, akik a betegségtől vagy szegénységtől szenvedőkön gondoskodnak. A háborús vagy természeti katasztrófák sebesültjeit is igyekeznek ellátni.

A Szuverén Máltai Lovagrend egyik rendszáma Rómában.

200 évvel az után, hogy a Rend elhagyta Máltát 1998-ban egyezményt írt alá a máltai kormánnyal a visszatérésről, és ami értelmében a Szent Angelo Erőd (Fort St Angelo) kizárólagos használata lett számukra biztosítva. Ennek ellenére a Rend székhelye továbbra is Rómában maradt.

Johanniták Magyarországon:

Magyarországon a XII. században létesültek az első johannita ispotályok, rendházak és templomok. A XVII. század közepéig tevékenykedtek az országban, utána 1928-ig ez megszűnt, amikor is megalakult a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége és székházat vásároltak a Budai Várban. A II. világháború után a szovjetek elűzték a Rendet Magyarországról.

1989 februárjában jött létre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, ami az 1990-es évekre országos lefedettségű lett. 1996-ban a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége is visszatért a fővárosba, 2006 óta hivatalos lapot adnak ki, Máltai Hírek címen. A Máltai Szeretetszolgálat és Szövetség karitatív tevékenységet látnak el az országban, bármilyen ellenszolgáltatás igénye nélkül, a keresztény hit szellemiségében.

Fort St Angelo Máltán, ma is a johanniták tulajdonában van.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: II. András keresztes hadjárata, Napóleon egyiptomi hadjárata, Burgundia története, A spanyol örökösödési háború, Genova története