Magyarország fővárosai

2017.06.04 15:18

Gyakran meg sem fordul a fejünkben, hogy jelenlegi fővárosunk (mai formájában és elnevezésében) csupán százötven éves, és a megelőző századokban más-más városunk látta el az ezeréves Magyarország központi irányítását. Országunk fővárosainak történetét fellapozva, hazánk színes történelmével is megismerkedhetünk.

Medium Regni

A honfoglaló magyarok 900 körül értek el a Kárpát-medence belsejébe, így a római kori Aquincumba is, a későbbi Óbudára, ahol fejedelmi központot hoztak létre. A magyarok szakrális fejedelme, Kurszán kündü (kende) feltételezett szállásterülete a Nagyszombat utcai katonai amfiteátrumban kerülhetett felállításra. Kurszánt hamarosan meggyilkolták, és titulusát Árpád fejedelem (gyula) (ural. 895-907) vette át, aki Óbudára helyezte át szálláshelyét, ugyanis Kézai Simon krónikája szerint Árpád először a későbbi Székesfehérvár helyén ütötte fel táborát, a Képes Krónika viszont egy Fehérvár környéki területet említ, és hogy ennek tiszteletére alapította Szent István a koronázó várost. Árpád Aquincumban halt meg 907 körül, s az óbudai hegyekben temették el.

A budai katonai amfiteátrum maradványai, a X. században Kurszán és Árpád szálláshelye (2014-es kép).

A középkori Magyar Királyságnak nem volt egyetlen, kimondott fővárosa, illetve központja. A korai feudális magyar állam ún. patrimoniális monarchia volt, ahol a király a legfőbb földbirtokos, s uralkodói jogánál fogva rendelkezett a királyság földjeinek legnagyobb hányadával, így a megtermelt gazdasági javak és a kiállított katonaság felett is. A patrimoniális királyság sajátossága, hogy a király és udvartartása vándorolt az országban (földbirtokán), sorra járva városait, felélve a beszedett terményadót, majd tovább álltak a következő helyiség felé (itineráns vagy „utazó kormányzat”). Az ország központja ott volt, ahol a király járt, hiszen az uralkodó személye, és nem a város reprezentálta a királyságot.

A Magyar Királyság „közepének” (Medium Regni) az Esztergom-Székesfehérvár-Buda háromszög tekinthető. Ez volt a legsűrűbben lakott országrész, s itt működtek a vallási és világi központok, ahol az ország irányításának feladatait ellátták, így az államigazgatási funkciókat egyetlen város helyett gyakorlatilag egy tájegység birtokolta. A három „fő” város közül Esztergom tekinthető a legjelentősebbnek, ugyanis a királyok kétszáz éven át az e városban emelt várukat keresték fel a leggyakrabban, Szent István pedig itt alapította az ország első érsekségét, amivel Esztergom a királyság vallási központjává vált. Székesfehérvár világi központként tett szert fontosságra, a városban negyvenhárom királyt koronáztak meg és tizenötöt temettek el, de a királyok évenkénti törvénynapokat is tartottak a városban. Budán az uralkodók a nagyböjtöt töltötték, a város elsődlegessége fokozatosan alakult ki, míg a XIV. század elejére az ország fővárosává vált.

Esztergom a X. század második felétől tett szert jelentőségre. 969 körül Géza, későbbi magyar fejedelem (ural. 972-997) székhelyének választotta a települést, ahol várat és templomot emelt. A 970-es években a magyar fejedelmi hódítások e városból indultak ki, szerte a Kárpát-medencébe. 973-ban innen küldtek követeket Quedlinburgba, I. Ottó német-római császárhoz (ural. 962-973) békét ajánlva és hittérítőket kérve. 969-975 körül Esztergomban született Géza fia és utóda Vajk, a későbbi I. (Szent) István király (ural. 1000-1038). Istvánt 1000-ben Esztergom városában koronázták magyar királlyá, 1001-ben pedig megalapította az esztergomi érsekséget, amivel a város, a világi mellett, vallási központtá vált. István alatt épült fel az ország első székesegyháza, a Szent Adalbert-templom, valamint az új királyi palota. A kézművesek és kereskedők a királyi székhely közelébe telepedésével hozzájárultak a város gazdasági centrummá fejlődéséhez, s feltehetően Esztergomban működött az ország egyetlen pénzverdéje (1255-től Budán is). A városban élő latinusok (francia, olasz és spanyol ősöktől származók) a távolsági kereskedelem és az ipari tevékenység révén gazdagodtak meg, és bekerültek a városi tanácsba is, amivel a város igazgatásába nyertek befolyást. 1188-ban tűzvész következtében az esztergomi vár és a székesegyház teljesen leégett, de még III. Béla uralkodása idején (1172-1196) megkezdődtek az újjáépítési munkálatok.

Az esztergomi királyi vár (2016-os kép).

A középkori Magyarország kiemelkedő jelentőségű városa, Fehérvár, valószínűleg már Géza alatt fejedelmi székhely volt, majd az uralkodó és hitvese temetkezési helye lett. A település zarándok- és kereskedelmi útvonalak metszéspontjában feküdt, ennek, valamint a kézművesek és kereskedők megjelenésének köszönhetően gyors városfejlődés vette kezdetét. 1007-ben a fehérvári királyi palotában született I. István fia, Imre herceg. 1038-ban szentelték fel a Szent Szűz Királyi Bazilikát, mely prépostság az uralkodó széles feladatkörökkel rendelkező magánegyháza lett. Fehérvár volt a helyszíne az országgyűléseknek és a koronázásoknak, valamint uralkodói eskető-, keresztelő- és temetkezőhely volt, itt őrizték a koronázási ékszereket is. A XI. század közepétől Fehérvárt az ország fővárosának tartották, erről tanúskodik a német Altaichi Évkönyvek, melyben Salamon herceg IV. Henrik német-római császárt (ural. 1056-1105) „Fehérvárra, az ország metropolisába” hívta. A XI. század közepi trónharcok alatt többször cserélt gazdát, 1044-ben III. Henrik német-római császár (ural. 1046-1056) serege vonult be a városba, 1051-ben megostromolta, 1045-ben az András és Levente hercegekkel szövetséges Vata pogányhadai foglalták el, 1074-ben pedig Géza és László fosztotta meg Salamon királyt (ural. 1063-1074) a koronázó városától.

Esztergom, mint a magyar király székhelyét külföldi uralkodók is felkeresték: 1147-ben III. Konrád német (ural. 1138-1152) és VII. Lajos francia király (ural. 1131-1180). 1189-ben III. Béla vendégeként keresztes hadai élén Esztergomba érkezett I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár (ural. 1155-1190). Frigyes történetírója, Lübecki Arnold a magyarok fővárosának nevezte Esztergomot: „quae Ungarorum est Metropolis” (amely a magyarok fővárosa).

III. Béla Esztergom után Óbudán és a Csepel-szigeten is vendégül látta Frigyest, ami jelzi Buda jelentőségét a XII. századtól. Az óbudai dunai rév-kikötő körül kis település és kirakodóhely létesült, a kereskedelmi utak áthaladása pedig ösztönözte a távolsági kereskedelem kialakulását, emellett a vám- és révbevételek fontos királyi jövedelemforrások lettek. Óbudán már a XI. század első felében állhatott egy királyi udvarház, amely feladata a termény beszedése volt. István vagy (Orseolo) Péter (ural. 1038-1041/1044-1046) alapította a budai prépostságot, a prépostok pedig a XII. századra országos méltóságok lettek, és mivel tevékenységük összekapcsolódott a királyi kancelláriával, valószínűsíthető, hogy az uralkodók gyakran tartózkodtak Óbudán. A XIII. században új királyi várat építettek, II. András (ural. 1205-1235) az ünnepeken kívül már kormányzati tanácskozást és bíráskodást is tartott itt, IV. Béla uralkodásakor (1235-1270) az óbudai királyi várat az ország központjaként említették, és megkezdődött a település államigazgatási központként való kiépülése, de ezt a tatárjárás elodázta.

A székesfehérvári Bazilikából nagyon kevés maradt az utókorra (2015-ben készült kép).

Fehérváron a XIII. században alkotmányjogi szempontból két jelentős esemény is történt.1222-ben II. András az elégedetlen főurak nyomására kiadta az Aranybullát, mely garantálta a nemesség privilégiumait és korlátozta az uralkodó jogait. 1237-ben IV. Béla megerősítette a fehérvári jogot, amelyet talán Szent István, esetleg III. István (ural. 1162-1172) adományozott Fehérvárnak, amivel a település – az országban elsőként - városi rangra emelkedett és széleskörű kiváltságokhoz jutott (önkormányzatiság). Az elkövetkezendő évszázadokban a fehérvári jog megadása jelentette egy település számára a jogi értelemben történő várossá válást.

Az 1241-1242-es tatárjárás elpusztította a Medium Regni-t, ám a fehérvári és esztergomi várak átvészelték a mongol támadást, ezért az újjáépítések során az erődített város koncepciója került előtérbe. Az államigazgatás terén is változások következtek be, a háború okozta pusztítás és a lélekszám megcsappanása miatt Esztergom és Fehérvár nem tudta többé ellátni központi igazgatási feladatait, e funkciók többsége Budára került át. IV. Béla Fehérváron felszámolta a korai királyi rezidenciát, elrendelte a stabilabb kőházak építését, valamint megerődítették a városfalakat és új királyi palota építésébe kezdtek. Esztergomi székhelyét végleg felszámolta, a palotát 1256-ban az érseknek ajándékozta, ezzel Esztergom világi központ szerepe megszűnt.

Az ország központja Budára kerül

Az átmenet a Medium Regni, avagy a tájegység általi kormányzásból az egyközpontúságba körülbelül kétszáz évig tartott. Esztergom már „csak” vallási központ volt, és Fehérvár, noha veszített súlyából, jelentőségét még sokáig megtartotta, ugyanis a török betöréséig az uralkodói koronázások, temetkezések, törvénykezési napok és országgyűlések színhelye maradt. Annak ellenére, hogy Buda egyre inkább az ország első városának, közjogi értelemben fővárosának számított, a XIV. században az uralkodók mégsem itt töltötték a legtöbb idejüket, hanem Visegrádon, amely királyi rezidenciaként funkcionált, míg a XV. századtól a királyi udvar végleg Budára nem költözött, ezzel a főváros és a rezidencia egyazon városba került.

A tatárjárást követő években Buda megerődítése és gyarapítása elsődleges fontossággal bírt. 1244-ben utasítást adnak a város újjáépítésére, és kővár emelésére a Várhegyen, ahová a Duna túlpartján élő német lakosságot telepítették, valamint ide költöznek a néhány évtizede már Óbudán összpontosult városfejlődést elősegítő jelentősebb tisztviselők, kereskedők és iparosok. A budai népesség jelentős része német volt ekkoriban, a magyar lakosság lélekszáma elenyésző.

A székesfehérvári királyi Bazilika fejlődése: XII. század, XIV. század és XV. század.

1301-ben elhunyt az utolsó Árpád-házi király, III. András (ural. 1290-1301). A megüresedett trónért többen is harcba szálltak, akik közül Buda városa a cseh Vencelt (ural. 1301-1305) támogatta, a pápa viszont a nápolyi I. (Anjou) Károly Róbertet (ural. 1308-1342) szerette volna a Magyar Királyság élén látni, ezért a pápai legátus egyházi tilalom alá vetette a fővárost, a budai papság viszont feloldotta a tilalmat, ráadásul kiközösítették az Anjou-párti főpapokat, urakat és magát a pápát is. Károly Róbert, amíg nem juthatott be a fővárosba, addig Visegrádra helyezte székhelyét. Megostromolta ugyan Budát, de elfoglalni nem tudta, ám annyit elért, hogy egyre több főúr pártolt át hozzá, Vencel pedig 1305-ben a Szent Koronával a birtokában elhagyta az országot. A Koronát Ottó, bajor hercegnek adta át, aki 1305-1307 között viselte a magyar királyi címet, viszont sosem jutott el Budára, mivel azt időközben az Anjou-pártiak elfoglalták. Mivel Ottó mellől elfogytak a támogatók, 1307-ben ő is elhagyta az országot, s ezzel Károly Róbert uralkodói ellenfelek híján elfoglalhatta a magyar trónt, amely tényt Buda városának is el kellett fogadnia.

Károly Róbert megszabadult ugyan vetélytársaitól, de az ország legnagyobb részét a magyar tartományurak (kiskirályok vagy oligarchák) tartották ellenőrzésük alatt. Hogy Károly hatalma teljes lehessen az országában, le kellett győznie a tartományurakat, ami az 1312-es rozgonyi csatában többé-kevésbé sikerült is neki, de a legerősebb közülük, Csák Máté egészen 1321-es haláláig kormányozta északnyugat-magyarországi birtokait. Érdekesség, hogy a kiskirályok elleni háborúk idején Károly Róbert nem szívesen tartózkodott a barátságtalan fővárosban, helyette Visegrádot részesítette előnyben, de 1315-1323 között még messzebbre helyezte át székhelyét, Temesvárra, ahonnan jóval Csák Máté halála után tért csak vissza, ám akkor sem Budára, hanem Visegrádra.

Az 1335-ös visegrádi királytalálkozó lakomája a visegrádi Fellegvár panoptikumában. (Fotó: Varga Zoltán, 2014)

A királyi udvar tartósan berendezkedett Visegrádon, ami kváz-fővárosként kezdett funkcionálni. Az országba érkező külföldi követek és uralkodók is e várost keresték fel, hogy a királlyal találkozhassanak. Ezen látogatások közül a legjelentősebb az 1335-ös királytalálkozó volt, mely a kor egyik legmagasabb szintű és legimpozánsabb eseménye lehetett. A meghívottak között volt Nagy Kázmér lengyel (ural. 1333-1370) és Luxemburgi János cseh (ural. 1310-1346) király. Rajtuk kívül János fia, Károly morva őrgróf, valamint számos herceg és a Német Lovagrend követei is megjelentek a magyar királyi udvarban. A három király szövetséget kötött egymással és új kereskedelmi utak megnyitásáról döntöttek, ami gyakorlatilag egy Ausztria ellenes katonai és gazdasági szövetség volt, amely elérte a kívánt hatást, s az osztrákok békülékenyebb hangnemet ütöttek meg a szomszédjaikkal.

I. (Nagy) Lajos (ural. 1342-1382) 1347-ben Budára helyezte székhelyét, de 1355-ben visszatért Visegrádra, míg 1370-től Diósgyőrbe és Zólyomba töltötte a legtöbb idejét, hogy közelebb lehessen Lengyel Királyságához. Ugyanakkor Budát sem hanyagolta el, ahol építkezésekbe kezdett, és a magas rangú látogatókat is itt fogadta. Az Anjou-korban társadalmi, kulturális és gazdasági fejlődés bontakozott ki Budán, a lakosságszám növekedett és a város politikai súlya is felértékelődött.

Luxemburgi Zsigmond (ural. 1387-1437) 1408-ban Budát tette meg székhelyének, s tekintettel arra, hogy a magyar, a német és a cseh királyi, 1433-tól pedig a német-római császári címet is a magáénak tudhatta, a korabeli Európa leghatalmasabb és legbefolyásosabb uralkodójának számított, ezért érthető, hogy uralkodása alatt Buda európai jelentőségre tett szert. Zsigmond a budai várat teljesen átépíttette és kibővíttette, 1395-ben megalapította az ország második egyetemét: az Óbudai Egyetemet, ami 1403 és 1410 között nem működött, újraalapították, de hamarosan ismételten bezárta kaput, ez úttal hosszabb időre, 1777-ig nem volt felsőoktatási intézmény Budán. A királyi székhely közelébe költöztek az országos méltóságok, így az államigazgatás is gördülékenyebbé vált, kereskedők özönlötték el a várost, a népesség növekedett és ezzel párhuzamosan a település is egyre terebélyesedett. A német lakosság mellett egyre többen lettek a magyarok, ami feszültségekhez vezetett a két etnikum között (1439-es zavargások).

Buda látképe Hartmann Schedel Világkrónikájában, 1493.

I. Hunyadi Mátyás idejében (1458-1490), az uralkodó nimbuszával együtt növekedett Buda országos és európai jelentősége. Mátyás évtizedeiben a városképet a korízlésnek megfelelően reneszánsz stílusban építették át. 1469-től a király a nyugati vállalkozásai miatt egyre gyakrabban maradt távol első városától (háborúk viselése cseh és osztrák földeken). Itt kell említést tennünk Bécs városáról, amit Mátyás hadai, számos osztrák területtel együtt, 1485-ben elfoglaltak, és a király ide helyezte át székhelyét. A kérdés óhatatlanul is felvetődik, hogy Bécs lett-e a Magyar Királyság fővárosa? A válasz nem. Mátyás királyi székhellyé nyilvánította Bécset, de ez nem jelentette azt, hogy birodalma fővárosa is lett, ez a cím továbbra is Buda számára volt fenntartva, ahol az uralkodó távollétében a kinevezett királyi helyettes látta el az ország irányításának feladatait.

1526. augusztus 29-én a mohácsi csatavesztést követően a török hadsereg előtt megnyílt az út az ország belseje felé. Budáról az udvarral együtt a lakosság egy része is elmenekült, s szeptemberre a törökök ellenállás nélkül bevonultak a fővárosba, amit felégettek és kiraboltak, október közepén azonban fogták magukat, és elhagyták az országot. Ezt követően az események felgyorsultak: Szapolyai János erdélyi vajda bevonult Budára, majd a székesfehérvári országgyűlésen királlyá választották, és a rákövetkező napon megkoronázták (ural. 1526-1540). Közben Pozsonyban egy másik országgyűlés ülésezett, amelyen Habsburg Ferdinándot ruházták fel a magyar uralkodói jogokkal (ural. 1526-1564). Magyarországnak két királya lett, s az így is végzetesen meggyengült ország hamarosan az egyeduralomért vívott polgárháborúba süllyedt. A harcok során Buda gyakran cserélt gazdát, 1529-től (török segítséggel) a főváros tartósan János király birtokába került, 1540-ben bekövetkezett halála után pedig Izabella királyné és fia, János Zsigmond (ural. 1540-1570) birtokolta. 1541-ben az osztrák csapatok megostromolták, mire Izabella a törökök segítségével „felmenttette” a várost, azonban a törökök nem távoztak, Szulejmán (ural. 1520-1566) bevonult Budára, ami ezzel 145 évre török megszállás alá került.

Pozsony

I. Ferdinánd, mivel nem tudta visszaszerezni Budát, 1536-ban székhelyét Pozsonyba helyezte (ezt a tényt törvényben is rögzítették: 1536. évi 49. tc.), amely hosszú évszázadokra a Magyar Királyság fővárosa lett. 1830-ig tizenegy királyt és nyolc királynét koronáztak meg Pozsonyban, a Szent Koronát pedig 1608-tól a város falain belül őrizték (korábban Izabellánál volt, majd Bécsbe és onnan Prágába került). A török betörés előtt Pozsony regionális központnak számított ugyan, ám méreteit és képességeit tekintve mégsem lehetett egy lapon említeni Budával. Amikor tehát Ferdinánd magyar fővárossá nyilvánította az csak bizonyos funkciókat tudott átvenni az elvesztett Budától, míg számos országos feladatkört ellátó intézményt Bécsbe költöztettek. Ennek következtében az apróra zsugorodott magyar államot gyakorlatilag két városból igazgatták, s míg Pozsonyban jellemzően a belpolitikai intézmények működtek, mint az országgyűlések, az országos bíráskodás és a helyi pénzügyigazgatás (Magyar Kamara), addig a kül-, had- és pénzügyek Bécsben közös intézés alá kerültek. Kisebb-nagyobb korrigálásokkal ugyan, de Magyarország kettős igazgatása egészen 1918-ig fennmaradt.

Pozsony fővárossá válásával a királyság szuverenitásának reprezentációját is magára vállalta. Székesfehérvár 1543-as elvesztését követően Pozsony lett az új koronázó város, a pozsonyi vár hivatalos események helyszínévé vált, amit az uralkodó és udvartartása főleg az országgyűlések idején keresett fel. Ekkor az egész város felpezsdült, megszülettek a fontosabb döntések, az uralkodó fogadta a rendek képviselőit és esküt tettek az országos főméltóságok.

Pozsony látképe, színezett metszet, 1760.

A XVII. században Pozsony az Erdélyből kiinduló Habsburg-ellenes harcok kereszttüzébe került. 1606-ban Bocskai István (ural. 1605-1606) csapatai közelítették meg a királyi székhelyet, 1619-ben Bethlen Gábor fejedelem (ural. 1613-1629) el is foglalta, aki csak 1622-ben szolgáltatta vissza a Habsburgoknak (Bethlen 1620-1621 között a magyar királyi címet is viselte). 1669-ben a fővárosban leplezték le a Wesselényi-összeesküvést, 1682-1683-ban Thököly Imre (ural. 1690) próbálta bevenni a várost, de Pozsony nem hódolt be az erdélyi fejedelemnek. 1686-ban Buda felszabadult a török megszállás alól, de ezt követően is Pozsony maradt Magyarország fővárosa. 1704-ben a Rákóczi-szabadságharc alatt a kuruc csapatok fenyegették a fővárost, de nem sikerült bevenniük.

A XVIII. század békés évtizedei jótékony hatással voltak a városfejlődésre. A gazdaság fejlődött, a népesség növekedett, amely nagyszabású átépítéseket követelt a városképben (pl. városfalak lebontása). A kulturális életben is változás ment végbe: magyar, német és szlovák lapok megjelenése, barokk stílusú épületek emelése, színház megnyitása, Mozart koncert (1762). Pozsony a század második felére a régió legnagyobb és legfontosabb városává vált, ám a fejlődést visszavetette II. József (ural. 1780-1790) elszánt igyekezete, hogy megszűntesse a város központi szerepét, amely érdekében a koronaékszereket Bécsbe szállíttatta, és több kormányzati szervet Budára költöztetett, így a nemesség egy része is távozott Pozsonyból. Mindez a lakosságszám csökkenéséhez, és a gazdasági fejlődés visszaeséséhez vezetett, Pozsony szerepe gyakorlatilag a koronázásra és a rendi országgyűlésekre korlátozódott.

id. Markó Károly: Pozsony látképe, 1827.

A napoléon-i háborúk idején Pozsony városa is az események sodrába került. Ausztria 1805-ben vesztesen került ki a Franciaország elleni háborúból, a megalázó békekötésre pedig Pozsonyban került sor. Az 1809-es háborúban francia-itáliai seregek hatoltak be Magyarország területére, ahol vereséget mértek a magyar nemesi felkelőkre (győri csata). A franciák Pozsonyt is megostromolták, ahova maga Napoléon (ural. 1804-1814/1815) is ellátogatott. Pozsony városképében nagy pusztítást okoztak a francia ágyúzások, ráadásul 1811-ben a várat tűzvész rongálta meg, amelyet az 1950-es évekig nem állítottak helyre.

Pozsony a reformkori országgyűlések színhelyéül szolgált, melyek közül az elsőt 1825-1827 között tartották. Legemlékezetesebb momentuma, amikor gróf Széchenyi István felajánlotta birtokai egyéves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság (1845-től Magyar Tudományos Akadémia) felállítására, Széchenyi szavaival: „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára.” Széchenyi felajánlásához még számos képviselőtársa csatlakozott. Az 1832-1836-os reformországgyűlésen a magyar nyelv ügye volt a központi téma. A latin nyelv elsődlegessége megmaradt ugyan, de döntés született arról, hogy a magyar lesz a törvények hivatalos nyelve, az 1843-1844-es országgyűlésen pedig már elfogadták a törvényjavaslatot, amely szerint a törvényhozás, a Kancellária és a Helytartótanács, valamint az oktatás hivatalos nyelve a magyar lesz. 1847-1848-ban került sor az utolsó rendi országgyűlésre, de érdemi döntést már semmilyen ügyben nem hoztak a képviselők.

A forradalom és szabadságharc fővárosai: Pest-Buda és Debrecen

1848 eleje eseményekben dús időszak volt: február 22-én forradalom tört ki Párizsban, majd március 13-án Bécsben, amit a 15-ei pesti követett. A történések okozta sokkban lévő bécsi udvar március 17-én gróf Batthyány Lajost nevezte ki miniszterelnöknek, és beleegyezett a független és felelős magyar kormány felállításába, amire 23-án került sor. Április 11-én az uralkodó, V. Ferdinánd (ural. 1835-1848) szentesítette az országgyűlés által elfogadott ún. áprilisi törvényeket (törvénycsomagot), amivel lehetővé vált az ország modernizálása: polgári és gazdasági fejlődés esélyeinek megkönnyítése, feudális viszonyok felszámolása, népképviseleti politikai rendszer, választójogi reform.

A reformkori törvények alapján 1848. április 14-én a kormány és az Országgyűlés székhelyét Pozsonyból Pestre helyezték át, amivel az ország új fővárosa Pest-Buda lett. Június 5-én összehívták az első népképviseleti országgyűlést, amelynek hamarosan hadügyekkel is foglalkoznia kellett (horvát támadás, pákozdi csata), Kossuth Lajos fegyveres ellenállásra buzdított, és toborzásba kezdett. Bécs tiltakozott, feloszlatta az Országgyűlést, a kormány lemondott, mely helyébe az Országos Honvédelmi Bizottmány lépett, Kossuth elnökletével.

Debrecen belvárosa a XIX. század közepén.

A Habsburg udvar Alfred Windisch-Grätz herceget bízta meg a bécsi és a magyar forradalom leverésével. 1848. december 14-én az osztrákok megindultak Pest-Buda bevételére, amit 1849. január 5-én elfoglaltak. Az osztrák csapatok érkezése előtt az Országgyűlés a város kiürítéséről és a kormány Debrecenbe költözéséről döntött, így egy rövid időre Debrecen látta el a fővárosi teendőket. Kossuth a „magyar szabadság őrvárosának” nevezte a várost (Kiáltvány Debrecen népéhez). Március 4-én Ferenc József (ural. 1848-1916) kibocsátotta (oktrojálta) az olmützi alkotmányt, amely lényegében felszámolta Magyarország önállóságát. Kossuth hasonlóan radikális válaszlépésre szánta el magát, ami a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztásában realizálódott. A trónfosztási javaslatot az április 14-i ülésen fogadták el a debreceni református Nagytemplomban. Öt nappal később kiadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, ami viszont az ország államformáját nem tisztázta, így az államfői tisztséget az ún. kormányzó-elnökre bízta, vagyis Kossuth Lajosra.

1849. május 21-én a magyarok visszafoglalták Pest-Budát, amivel a kormány és az Országgyűlés visszatérhetett a korábbi fővárosba. Az orosz intervenció következtében viszont gyorsan romlott a magyarok hadi helyzete, s július végén a kormány kénytelen volt újra elhagyni a fővárost, és Szegedre költözni. Augusztus 13-án Világosnál a magyarok letették a fegyvert, a szabadságharc elbukott.

A dualizmus kori Budapest

A szabadságharc leverése és az 1867-es Kiegyezés közötti közel két évtizedben Magyarország gyakorlatilag az Osztrák Császárság egyik tartománya lett (katonai megszállás, német nyelv és osztrák jogrend bevezetése, rendeleti kormányzás). 1867-ben megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia, amelyben Magyarország társállamiságra tett szert, az ország gazdasága fejlődött, a főváros szellemi életében és külső jegyeiben pedig gyökeres átalakulás következett be.

Jelenlegi fővárosunk három, egymástól szerkezetileg és társadalmi funkciójában is eltérő település egyesüléséből jött létre. Míg Buda közigazgatási, Pest pedig kereskedelmi és ipari központ volt, addig Óbuda mezőgazdasági és kézműipari múltra tekintett vissza. 1849. június 24-én ugyan elrendelték a három város egyesülését, ez azonban a gyakorlatban csak évtizedekkel később valósult meg. Andrássy Gyula miniszterelnök (1871-1879) megpróbálta Magyarországra helyezni a Monarchia súlypontját, ehhez pedig megfelelő magyar fővárosra volt szüksége, ezért Budapest fejlesztését nagy erővel támogatta, s ennek első lépcsőfoka a főváros közigazgatási átalakítása volt. Az Országgyűlés által elfogadott egyesülésről szóló törvény (1872. évi 36. tc.) értelmében, 1873. január 1-jével (ünnepélyes keretek között 1873. október 25-én) létrejött a tíz kerületből álló Budapest.

Franz Xaver Sandmann: Pest-Buda látképe a Gellérthegyről, 1853.

A század közepére az iparosodás következtében a korábbi három város lakossága rohamos növekedésnek indult, 1850 és 1870 között 42 százalékkal gyarapodott (kb. 250 ezer lakos), és 1900-ra már elérte a 730 ezer főt. A lakosság több mint fele német anyanyelvű volt, akik főleg Budán és Óbudán éltek, míg csupán 36 százalékuk volt magyarajkú. Az ipari termelés szinte kizárólag Pestre koncentrálódott (kivéve a budai szövőipar), kiemelkedő volt a fém-, a kő- és a faipar, valamint az élelmiszer- és építőipar. A kereskedelmi utak modernizálásra szorultak, és, főleg költséghatékonysági okokból új útvonalak megnyitása is időszerű lett, ezért szükségessé vált a vasútvonalak kiépítése és kikötők létesítése a Dunán, ugyanakkor a megnövekedett lakosság transzportálását is gyorsítani kellett, amiért új tömegszállítási útvonalak váltak elérhetővé [1866-ban az első lóvasút megnyitása a Széna (ma Kálvin) tértől Újpestig].

A vasúti közlekedés gyors fejlődése magával vonta a nagy pályaudvarok létesítését: 1861-ben a Déli, 1877-ben a Nyugati, 1884-re a Keleti pályaudvar épült meg. A század második felében nagyszabású városrendezési munkálatok folytak: szűkítették a Duna medrét, valamint kiépültek a rakpartok fal- és lépcsőrendszerei, a Lánchíd 1849-es átadása után megépült a második dunai átkelő, a Margit híd (1874), majd a Ferenc József (ma Szabadság) híd (1896). A pesti utcákat kiszélesítették, meghosszabbították, 1876-ban kiépült a Sugárút (ma Andrássy út), egy holt Duna-ág helyén elkezdték a Nagykörút munkálatait, amit 1895-re fejeztek be. A bérházak építését szigorúan szabályozták, az utcák lekövezése folyamatos volt, bővültek a lóvasút-járatok, 1889-ben már villamos járt a Nyugati pályaudvar és a Király utca között, 1896-ban pedig átadták a kontinens első földalatti vasútját, a Kisföldalattit.

Heyer Artúr: Az ezredéves kiállítás madártávlati képe, 1896.

A budapesti épületek esztétikai szépítése folyamatos volt a korban, és több középület a kultúra terjedését volt hivatott szolgálni. 1865-ben felépült az új Vigadó, a királyi palotát rekonstruálták és bővítették, 1884-ben átadták az Operaházat, 1897-ben az Iparművészeti Múzeum és a Központi Vásárcsarnok épült fel, 1904-re elkészült az Országház, majd 1905-re a Szent István-bazilika, 1906-ban a Szépművészeti Múzeum nyitotta meg kapuit. 1896-ban Ezredéves (Millenáris) Országos Kiállítást rendeztek a fővárosban, amellyel Magyarország ezeréves fennállását, gazdasági és szellemi fejlődését kívánták megünnepelni. A városligeti kiállítási épületekben bemutatásra került a hazai ipar, mezőgazdaság, kereskedelem és kultúra. Mára három épület maradt ebből az időszakból: a műjégpálya épülete, a Vajdahunyad vára, és a Közlekedési Múzeum.

A dualizmus időszakában indították el szolgáltatásaikat a közművek: 1855-től a gázszolgáltatás, 1868-tól a központi vízszolgáltatás, 1893-tól pedig a villamosenergia-szolgáltatás kezdődött meg. A tisztavíz-szolgáltatás jelentősen visszaszorította a városi élet szörnyű velejáróit: a járványokat. 1881-ben az első telefonközpont felállítására került sor, 1893-tól a fővárosiak telefonhírmondót hallgathattak.

A világháborúk fővárosai: Budapest és Debrecen

Az első világháború pusztítása elkerülte Budapestet, ám a háború utáni események központi színterévé vált a főváros: őszirózsás forradalom, a köztársaság kikiáltása, 1919-ben kommunista hatalomátvétel, s mindeközben a spanyolnátha szedte áldozatait. A nemzetközi elszigeteltség, a belső támogatottság hiánya és végül a román csapatok Tiszán való átkelése a Tanácsköztársaság végéhez vezetett. A román csapatok ellenállás nélkül érték el Budapestet, és 1919. augusztus 4-én el is foglalták. A román hadsereg átvette a főváros teljes ellenőrzését, miután állandósultak a katonák által elkövetett rablások, fosztogatások és erőszakcselekmények. Gabonával, állatokkal és élelmiszerrel, valamint gyári felszerelésekkel és műkincsekkel teli vagonok ezreit indították Romániába. Szerencsére az amerikai katonai misszió parancsnoka, Harry Hill Bandholtz tábornok sikeresen megakadályozta, hogy kifosszák a Nemzeti Múzeumot.

Horthy Miklós és a magyar nemzeti haderő Siófokon várta ki a megszálló hadsereg elvonulását, amire november 14-én került sor. A Horthy-korszak alatt a magyar főváros gazdasági, kulturális és politikai jelentősége tovább erősödött. Ebben az időben gyarapodott négy kerülettel Budapest közigazgatása: Újbuda, Hegyvidék, Magdolnaváros és Zugló. 1938. május 25-26-án Budapesten került megrendezésre a 34. Eucharisztikus Világkongresszus, amelyre több mint félmillió zarándok érkezett. Az eseményt összekapcsolták a Szent István Jubileumi Évvel, István halálának 900. évfordulójával. A rendezvénysorozat finanszírozását az egyház, a kormány, a főváros és a kereskedők biztosították. Az összegyűlt pénzből tizennégy katolikus templomot restauráltak (köztük a Bazilikát), a Hősök terét átrendezték és rendbe tették a városligeti tavat.

A második világháború későn érte el a fővárost, ám annál súlyosabban érintette. Az első bombázás 1942-ben sújtotta Budapestet, de csak 1944-ben vált mindennapos problémává. 1944. március 19-én a német csapatok ellenállás nélkül megszállták Magyarországot, és elfoglalták a fővárost. Júliusra a magyarországi zsidó lakosságából már szinte csak a budapesti zsidóság (200 ezer fő) maradt az országban, akik deportálását a külföldi tiltakozások miatt Horthy leállíttatta. Az októberi nyilas hatalomátvételt követően több tízezer zsidót kiadtak Németországnak, és több ezrekkel végeztek. Nemzetközi nyomásra Szálasi Ferenc csökkentette a deportálásokat, és megkezdődött a budapesti gettó kialakítása: december 10-ére körbedeszkázták a VII. kerület Nagykörúttól beljebb eső területét.

A romba dőlt Budapest, 1945.

1944 novemberére a szovjet és román csapatok Budapest közelébe érkeztek, december 26-ára körülzárták, amivel kezdetét vette a másfél hónapos ostrom. Kérdés, hogy a németek miért nem adták fel harcok nélkül a várost, és kímélték meg a mérhetetlen pusztítástól, ahogy azt tették Párizzsal, Athénnal vagy Brüsszellel? A válasz az olaj. A tengelyhatalmak utolsó olajlelőhelye Magyarországon volt, Zalában, ezért Budapestnek az időhúzás szerepét szánták, hogy amíg a szovjetek az ostrommal vannak elfoglalva, addig a németek minél több olajat szállíthassanak ki az országból. Hitler erőddé nyilvánította Budapestet, amivel egyszerűen feláldozta a magyar fővárost és a benne rekedt katonákat és civileket. A polgári lakosságot teljesen készületlenül érte a szovjet támadás, mivel a nyilas sajtó szándékosan nem tájékoztatta megfelelően a lakosságot, és az evakuációjukra sem fordítottak energiát, aminek következtében egymillió civil rekedt az ostromgyűrűn belül. A lakosság megpróbáltatásai borzalmasak voltak, gyakran mindkét hadviselő fél tőlük próbálta elvenni, amire szüksége volt, a szovjetek pedig gátlástalanul fosztogattak, gyilkoltak és erőszakoltak. 1945. január 1-jén a németek támadást indítottak a főváros felmentésére, s noha január 12-re már csak tizenhét kilométerre voltak Budapesttől, az offenzíva megtorpant, és a csapatokat visszarendelték. A védők körül egyre szorult a hurok, végül a Várnegyedben rekedtek, ahonnan február 11-én kíséreltek meg kitörést, és noha a legtöbbjük elesett az akcióban, néhányan mégis átjutottak a frontvonalon. A városban maradt katonák másnap megadták magukat, Budapest teljesen szovjet kézre került.

1944. december 21-én Debrecenben a Református Kollégium oratóriumában, erős szovjet befolyással, összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, 22-én pedig megválasztották (baloldali túlsúllyal) az ideiglenes nemzeti kormányt. Ezzel Debrecen a szovjetek által elfoglalt országrész fővárosa lett. A kormány december 28-án hadat üzent Németországnak, 1945. január 20-án pedig aláírták Moszkvában a fegyverszüneti szerződést. A Nemzetgyűlés a pár hónapos debreceni tartózkodása idején szinte működésképtelen volt, a fontosabb döntéseket a Politikai Bizottság szűk tagsága hozta meg. 1945 tavaszán a Nemzetgyűlés és a kormány Budapestre költözésével a fővárosi funkciók visszakerültek Budapesthez.

A mai Budapest kialakulása

Budapest ötvennapos ostroma során az épületek negyede megsemmisült vagy megrongálódott, a Duna hidakat a németek felrobbantották, az utak pedig járhatatlanok voltak a romoktól. Az újjáépítések megkezdődtek, de az 1960-as évekig elhúzódtak. Ez idő alatt rendbe hozták a lerombolt hidakat, és 1950-re befejezték az Árpád (korábban Sztálin) hidat. 1950. január 1-jével létrehozták Nagy-Budapestet, a korábbi 14 kerület mellé még nyolcat alakítottak: Budafok, Csepel, Kispest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest.

A háború befejezése utáni években, szovjet segítséggel a kommunisták vették át a hatalmat az országban, és egypárti diktatúrát vezettek be. A Rákosi-korszakkal járó terror, letartóztatások, internálások és az általános elszegényedés Budapesten is mindennapossá vált. A rendszer 1953-tól enyhült, de az elégedetlenség óriási méreteket öltött, és 1956-ban Budapesten a pattanásig feszült helyzet robbanáshoz vezetett: kitört a forradalom. Október 23-án tömegtüntetések kezdődtek, mire a pártvezetés a tömegbe lövetett, 24-én pedig a szovjetek bevonultak a fővárosba. A lakosság fegyvert fogott, s utcai harcok kezdődtek. 25-én az ÁVH emberei és a szovjet katonák a Kossuth téren a fegyvertelen tüntetők közé lőttek, több száz halálos áldozatot követelve („véres csütörtök”). A Nagy Imre-kormány 30-án eltörölte az egypártrendszert, valamint szabad választásokat ígért. 31-én taktikai okokból a fővárosból kivonták a szovjet csapatokat, de november 1-jén újabb alakulatok özönlöttek a keleti határról. Erre a kormány kihirdette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és kimondta az ország semlegességét, amiért ENSZ segítséget remélt. 4-e hajnalban a szovjet egységek támadásba lendültek, a kormányt lemondatták, és a fővárosban 11-én, Csepel elfoglalásával véget értek a harcok.

Budapest 1956.

A világháborús károk még mindig nem kerültek teljes egészében rekonstruálásra, ezt pedig a forradalmi harcok is tetézték, mely következtében 3346 budapesti épület sérült meg, 2197 lakás rongálódott meg, 15 875 bérlemény szenvedett kárt, továbbá 200 bolt, 80 vendéglátó helyiség és 430 szállodai szoba helyreállítást igényelt, mindez a fővárosi állomány 1/5-e volt. A közlekedési infrastruktúrában is komoly károk keletkeztek, a tehervagonok kevesebb mint a fele szállított, és alkatrészhiány miatt 750 tehergépkocsi és 178 autóbusz nem vehetett részt a forgalomban.

Az újjáépítési munkálatok folytatódtak, viszont a Kádár-rendszer fő célja a közhangulat javítása és az indulatok pacifikálása lett, amitől az ország-kép javulását várták. Nagy hangsúlyt fektettek az életminőség emelésére, amit többek között lakótelep-építési programokkal kívántak elérni, hogy növeljék a lakosság szociális biztonságát. 1961 és 1975 között 187 ezer budapesti lakást adtak át, melyek 74 százaléka lakótelepszerűen épült. Ezek az épületek gyakran rossz minőségűek, zsúfoltak és kényelmetlenek voltak, valamint minden esztétikai szépséget nélkülöztek. Az 1980-as években már élhetőbb és igényesebb paneleket építettek, többszobás lakásokkal és kevesebb emelettel (egy 2005-ös tanulmány szerint a fővárosiak kétharmada rendelkezik lakótelepi élettapasztalattal). Mindezzel szemben viszont erőforrásokat vontak el a Belváros általános, valamint műemlék értékű épületeinek kijavításától, a restaurációtól és az állagmegóvástól, vagy olcsó és minőségtelen anyagokkal próbálták ezeket tűrhető állapotba hozni.

1950-ben elrendelték a 2-es metró megépítését, átadását 1955-re irányozták elő, de a késlekedés és a munkálatok több éves leállását követően (1954-1962) végül 1970-re készült el. Közben döntés született a 3-as metró kivitelezéséről is, amely munkálatait 1970-ben kezdték meg. Az első szakaszt 1976-ban adták át, a teljes metróvonal viszont 1990-re készült el. A 4-es metró tervei már 1972-ben felmerültek, de annak építésére csak jóval később, 2006-ban került sor, míg az átadására 2014-ben. Az 1990-es évekre megnövekedett a budapesti elővárosok lakossága, ezzel párhuzamosan azonban a tömegközlekedés a mai napig nem fejlődött és az új igényekhez sem alkalmazkodott. A külvárosi HÉV-járatok csak a belváros pereméig szállítják az utasokat, átszállásra kényszerítve a város központjába igyekvőket. Ezt a helyzetet orvosolná az Észak-déli regionális gyorsvasút (5-ös metró), de a gondolat még csak tervek szintjén létezik.

Budapest a Kádár-korban.

A budapesti Duna hidak kezdetben a gyalogosforgalom kielégítésére szolgáltak, de a XX. század második felére a tömegközlekedés fejlődése jelentősen csökkentette az átkelő járókelők számát. A hidak építése a Duna budapesti szakaszának a közepén kezdődtek, és az évtizedek során észak-dél felé gyarapodtak, elsősorban a volt iparnegyedekben tapasztalható népességnövekedés miatt, valamint, hogy a teherszállító forgalmat elirányítsák a belvárosból.

A rendszerváltás utáni önkormányzati törvény a fővárosi kerületek széles önrendelkezését tett lehetővé. Budapestnek húsz éven át volt Demszky Gábor (SZDSZ) a főpolgármestere (1990-2010), míg 2010-től Tarlós István (Fidesz) tölti be ezt a pozíciót. Demszky időszakában infrastrukturális beruházások kezdődtek a fővárosban: Hungária körút, Nagykörút, Kisföldalatti felújítása, Lágymányosi (ma Rákóczi) és Megyeri híd átadása. Összességében azonban a húsz év alatt építészetileg kevés átalakulás és modernizáció került kivitelezésre. Tarlós István főpolgármestersége óta a városfejlesztést célzó befektetések szaporodnak, ám ezek végeredménye nem minden esetben érte el az elvárható minőséget vagy hatást. Szabályozták az aluljárók rendjét, a biztonság és tisztaság jegyében, viszont a dohányzás tilalmát leszámítva nem sok változás tapasztalható. Egységesítették a taxizás szabályozását (szín, tarifa, műszaki követelmény). Megvalósult az 1-es és 3-as villamos-vonalak felújítása. A Margit-sziget a 13. kerületi önkormányzattól közvetlenül a főváros igazgatása alá került. 2013-ban a kormány átvállalta Budapest adósságának 60 százalékát, valamint ezt követően a főváros fejlesztési terveit a kormány és a budapesti vezetés közösen dolgozza ki. A szegénység még mindig markánsan jelen van, sőt egyre súlyosbodik, a hajléktalanok és koldusok a főváros „részeivé” váltak. Budapest fejlődése jóval elmarad Bécs vagy Prágához képest.

Frissítve: 2017.08.04-én.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Budapesti Duna-hidak I. rész, II. rész, III. rész, Magyar politikai pártok I. rész, II. rész, III. rész

Források:

Bertényi Iván – Gyapay Gábor [1992]: Magyarország rövid története, Maecenas Könyvkiadó.

Buzás Gergely (szerk.) [1996]: Medium Regni – Középkori magyar királyi székhelyek, Nap Kiadó.

Litván Dániel [2014]: Budapest ostroma, Magyarország a második világháborúban, A BBC History különszáma, Kossuth Kiadó Zrt.

Magyarország a második világháborúban [2014], A BBC History különszáma, Kossuth Kiadó Zrt.

Mezey Barna [2003]: Magyar alkotmánytörténet, Osiris Kiadó.

Mong Attila [2012]: Kádár hitele - A magyar államadósság története 1956-1990, Libri Kiadó.

Pálffy Géza [2015]: A Magyar Királyság fővárosa: Pozsony, BBC History, V. évf. 4. szám, Kossuth Kiadó Zrt.

Scholtz Róbert [2013]: 64 vármegye, Pannon-Literatúra Kft.

Torbágyi Melinda – Tóth Csaba [2013]: Árpád-kori pénzeink, BBC History, III. évf. 11. szám, Kossuth Kiadó Zrt.

http://budapest.hu/Lapok/Fovaros/Budapest-tortenete.aspx
http://budapestcity.org/02-tortenet/04-magyarok/var-szuletik-hu.htm

http://budapestcity.org/02-tortenet/1867-koronazas/index-hu.htm
http://budapestcity.org/02-tortenet/1896-orszagos-kiallitas/index-hu.htm
http://budapestcity.org/02-tortenet/1919-roman-csapatok-budapesten/index-hu.htm
http://budapestcity.org/02-tortenet/1938-eucharisztikus-vilagkongresszus/index-hu.htm
http://budapestcity.org/02-tortenet/Pest-tortenete/varosrendezes-hu.htm
http://budapestcity.org/07-hidak/index-hu.htm
http://budapestcity.org/10-var/1308-Nagy-Lajos-kora/index-hu.htm
http://budapestcity.org/10-var/1387-Zsigmond-kora/index-hu.htm
http://budapestcity.org/10-var/1458-I-Matyas-kora/index-hu.htm
http://budapestcity.org/10-var/1490-a-palota-pusztulasa/index-hu.htm
http://budapestcity.org/11-egyeb/epiteszet/lakotelepek-hu.htm
https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Bratislava
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81prilisi_t%C3%B6rv%C3%A9nyek
https://hu.wikipedia.org/wiki/1832%E2%80%9336-os_pozsonyi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9s
https://hu.wikipedia.org/wiki/1848%E2%80%9349-es_forradalom_%C3%A9s_szabads%C3%A1gharc
https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_ker%C3%BCletei
https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapesti_metr%C3%B3
https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_t%C3%B6rt%C3%A9nete
https://hu.wikipedia.org/wiki/Esztergom_t%C3%B6rt%C3%A9nete
https://hu.wikipedia.org/wiki/Feh%C3%A9rv%C3%A1ri_jog

https://hu.wikipedia.org/wiki/Lak%C3%B3telep
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyboldogasszony-bazilika_(Sz%C3%A9kesfeh%C3%A9rv%C3%A1r)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kesfeh%C3%A9rv%C3%A1r

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tarl%C3%B3s_Istv%C3%A1n
https://hu.wikipedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_holokauszt_Magyarorsz%C3%A1gon
http://hvg.hu/itthon/20130327_Elfogadtak_atvallalja_az_allam_Budapest_a
http://korok.webnode.hu/products/sasdi-tamas-a-reformkor-vazlatos-attekintes-1/
http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0023/5.html
http://mta.hu/hatteranyagok/a-magyar-tudomanyos-akademia-tortenete-105670
http://mult-kor.hu/70-eve-alakult-meg-az-ideiglenes-nemzetgyules-20141219
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1000_december_25_szent_istvan_koronazasa      
http://uni-obuda.hu/egyetem/tortenelem/kozepkori-egyetemek
http://www.visegrad.hu/tortenelmi-attekinto

Téma: Magyarország fővárosai

Országgyűlések

Dátum: 2017.07.21 | Feladó: davesz

"A század második felétől Fehérvár helyett már Budán tartották az országgyűléseket" - ez sem helyes. Valóban tartottak több országgyűlést Budán a 15. század második felétől, de nem kizárólag ott. Továbbra is voltak fehérvári országgyűlések is (1464-ben, 1506-ban, 1526-ban például). A törvénylátó napokat továbbra is Fehérvárott tartották.

Re:Országgyűlések

Dátum: 2017.07.25 | Feladó: Roland

Igen, ahogy látom a XIV. századtól Budán egyre többet tartanak OGY-t, de Székesfehérváron 1527-ig folyamatos. Javítani fogom.

Na most már alakul

Dátum: 2017.07.04 | Feladó: davesz

Még ezt a mondatot korrigálnám: "Szapolyai János erdélyi vajda bevonult Budára, majd királlyá választását követően megkoronázták". Szapolyait nem Budán választották királlyá és nem is ott koronázták meg.

Re:Na most már alakul

Dátum: 2017.07.09 | Feladó: Roland

Igazad van ebben is, javítani fogom.

Cikk kritika

Dátum: 2017.07.01 | Feladó: G

Nem tetszik mert pontatlan a cikk. Vacak utalások, Buda értékelhetetlen túlsúlya jelentkezik arányaiban. Töröld.

Re:Cikk kritika

Dátum: 2017.07.10 | Feladó: Roland

Konkrétan melyik rész a pontatlan szerinted?

960-as évek

Dátum: 2017.06.23 | Feladó: davesz

Most esik le: "Esztergom a X. század közepétől tett szert jelentőségre. A 960-as évektől Géza, későbbi magyar fejedelem (ural. 972-997) székhelye lett..." - a 960-as években valószínűleg még nem létezett Esztergom, legalább is a mai formájában szinte biztosan nem. Ahogy Fehérvár alapítását, úgy Esztergomét is 972-re teszi a történeti hagyomány, Géza fejedelem uralkodásának kezdetét pedig 970-972 közé datálják, tehát a 960-as években biztos, hogy nem volt a székhelye a fejedelemnek Esztergom. Egyébként abból, ahogy Géza Fehérváron is eljárt (vár- és templomépítés, fejedelmi temetkezés) az tűnik ki, hogy már a fejedelemség korában kettős központú volt az ország. Géza még Esztergomot részesítette előnyben, de István már Fehérvárt.
Ezt a 960-as éveket olvastam már valahol, de nekem elírásnak tűnik. Szerintem egyszer valahol eltévesztették a 7-est, aztán elterjedt a hibás szöveg.

Re:960-as évek

Dátum: 2017.06.24 | Feladó: Roland

„Mai formájában” egyik városunk sem létezett korábban… ez tényleg így van!  Esztergom helyén már a rómaiak is építkeztek, majd az avarok telepedtek meg, mivel hadászatilag és kereskedelmileg is kiváló helyszín volt. Géza a korábbi római castrum-ban rendezte be szálláshelyét.
Ami az évszámokat illeti: Vajk (István) születését 969 körülre teszik, és helyszínileg Esztergomba, tudom, számodra ez elfogadhatatlan, de ebből következhet, hogy Géza már uralkodása előtt is ebben a városban lakhatott.
Amúgy majd a Székesfehérvárról szóló részeket kicsit kibővítem, tényleg kimaradt néhány fontos rész, és a története is hirtelen megszakadt.

Re:Re:960-as évek

Dátum: 2017.06.24 | Feladó: davesz

Igen. Ahogy Fehérvár és szinte az összes jelentős középkori városunk helyén volt római település (megjegyzem, a Fehérvár kereskedelemben és harcászatban betöltött szerepének megfelelő város a római korban nem a területén fekvő kisebb település(ek), hanem a pár kilométerrel délre levő Gorsium volt).
Az esztergomi várhegy valóban kiválóan védhető hely, de nem tudom, mire gondolsz azzal, hogy kereskedelmileg is az. A Dunán kívül semmi előnye nem volt a területnek, ugyanis egy áthatolhatatlan határvonalat képzett a folyó. Stratégiailag sem egy túl fontos hely, majd csak a török-korban lett az, amikor végvár volt a város. Zarándokút egy időben, ha jól tudom, vezetett a Duna mentén, de az István korára áthelyeződött Fehérvárra.
Nézz rá egy térképre: az országon áthaladó kereskedelmi útvonalak legfontosabb metszéspontja a római korban Gorsium volt, ezt a szerepet pedig Fehérvár vette át a középkorban (nem Fehérvár-fényezés, hanem tények).
István születését 969-980 közé teszik, születési helyének pedig Esztergomot vagy Székesfehérvárt tartják. Viszont én az ilyen meghatározásokat nem szeretem. Még így sem tetszik, hogy Egom vagy Fehérvár (lehet, hogy hihetetlen számodra, de én Fehérvárt sem nevezném meg születési helyeként), mivel egyikre sincs semmi bizonyíték, csupán abból következtethetünk erre, hogy ez a két város volt fejedelmi központ. A fejedelmi udvar is vándorolt az országban, szóval honnan is tudhatnánk, hol született István?
Viszont a mondat akkor sem állja meg a helyét, mivel amíg Géza nem volt fejedelem, nem lehetett székhelye sem.
Rendben.

Re:Re:Re:960-as évek

Dátum: 2017.06.25 | Feladó: Roland

- Székesfehérvár az észak- és délnyugati kereskedelmi útvonalak találkozási pontja volt. Ez nem kétséges, de nem állíthatjuk, hogy egy ekkora országnak csakis egy kereskedelmi központja lett volna, ez mennyire valószínű?
- „A Dunán kívül semmi előnye nem volt a területnek”  Mármint ez kereskedelmi szempontból miért is nem elég? :D Azért elég előnyös tényező, vajon akkor miért nem az Alföld közepén lévő települések fejlődtek?
- „egy áthatolhatatlan határvonalat képzett a folyó”  Nem tudom, mire gondolsz, minek volt a határa a Duna? A Felvidék a magyarok kezén volt, nem volt mit határolni…
- „Áthatolhatatlan”?  Nem csak dunai víziút haladt el Esztergom mellett, de a környék legjelentősebb dunai átkelője is Esztergom Várhegye mellett volt. A kereskedelmi központként való kiépülését segítette még, hogy bő vízellátású területe gazdálkodásra igen alkalmas volt, másrészt itt haladt el a római limes, a Garam folyó a várossal szemben ömlik a Dunába, ezek kedvező szárazföldi és vízi utakat jelentettek közvetlenül Esztergom felé, ahol összetalálkoztak, tehát: Esztergom a korban a térség kereskedelmi csomópontja volt.
- „az országon áthaladó kereskedelmi útvonalak legfontosabb metszéspontja a római korban Gorsium volt”  Azért ez nem igaz, Gorsium elég kicsi és jelentéktelen település volt, áthaladt rajta a kereskedelmi út, de csomópontok inkább a nagyobb városok voltak, mint Savaria, Vindobona, Sopianae vagy Poetovio.

1 | 2 | 3 >>

Új hozzászólás hozzáadása