Magyar politikai pártok II. rész - Az egykor parlamenti pártok

2012.02.04 17:27

Frissítve: 2016.12.04-én SZDSZ, MDF, FKgP. 2017.02.06-án MIÉP.

A második rész azon négy párt történetét veszi sorra, amelyek egykoron többé-kevésbé, de stabilan jelen voltak a magyar Parlamentben és a közélet alakításában is meghatározó szerepük volt. Mára azonban ezek a pártok letűntek, ill. hanyatlani kezdtek, esetleg meg is szűntek, mindesetre közös jellemzőjük, hogy a magyar politika tengerében már nem képesek hullámokat gerjeszteni. Az okok, hogy miért buktak el, szerteágazó és változatos.

Szabad Demokraták Szövetsége - A Magyar Liberális Párt:

Szabadság és szolidaritás

Alapítása: 1988. november 13.
Megszűnése: 2014. szeptember.
Utolsó vezetője: Öt ügyvivő.
Ideológiája: Liberalizmus, libertarianizmus.
Magyar Parlamentben: 1990-2010.
Európai Parlamentben: 2004-2009.
Kormányzás: 1994-1998. / 2002-2008.

Az SZDSZ alapítói az 1970-es és 1980-as években a Kádár-rendszer és a kommunizmus kritikusaiként tevékenykedtek. Aktív „ellenzékiségük” főleg a szamizdat kiadványokban realizálódott: 1981-ben megjelent a Beszélő és a Hírmondó folyóiratuk, amelyekben a hivatalos sajtó által nem tárgyalt (tabu) témákat közöltek. 1987-ben a Beszélőben jelent meg az azóta híressé vált Társadalmi szerződés cikkük, amelyben botrányt keltően kijelentették, hogy „Kádárnak mennie kell!”. 1985-ben részt vettek az „ellenzéki” monori találkozón. 1988-ban létrehozták a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, amely az ellenzéki csoportok kapcsolattartását volt hivatott megkönnyíteni, ebből alapították meg 1988. november 18-án a Szabad Demokraták Szövetsége pártot.

Az SZDSZ 1989 márciusában jelen volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon, amely a rendszerváltás előkészítésére alakult meg, majd júniustól a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokba is bevonták, így részt vállalhatott az ország alkotmányos kereteinek kialakításában. A szabaddemokraták végül a szeptemberi Ellenzéki Kerekasztal megállapodást nem írta alá, mivel ellenezték, hogy a köztárssági elnököt közvetlenül a választópolgárok válasszák, mivel ez az MSZMP jelöltjének kedvezett volna, ezzel pedig veszélybe került a parlamentáris politikai rendszer, és lehetőség nyílt volna egy posztkommunista elnöki rendszer kiépülésére. Ennek megakadályozása végett összefogtak a Fidesszel, a kisgazdákkal és a szociáldemokratákkal, s kezdeményezték a „négyigenes népszavazást”, amely érvényes és eredményes lett, s a köztársasági elnököt azóta is a mindenkori Parlament választja.

1990-ben a rendszerváltás utáni első szabad parlamenti választásokon az SZDSZ a szavazatok 21,4 százalékának megszerzésével a második legerősebb párttá vált. Április 29-én a kormányzó MDF-fel megegyezést kötött a demokratikus intézményrendszer megszilárdítása és a kormányzás stabilizálása érdekében (MDF-SZDSZ paktum). A megállapodás értelmében az SZDSZ jelölhette az első köztársasági elnököt (Göncz Árpád), akit a Parlament is támogatott. A szabaddemokraták megpróbálták megakadályozni, hogy volt ügynökök (III/3) részt vehessenek a közéletben (sürgősségi indítvány), de ezt az Országgyűlés leszavazta. Az őszi önkormányzati választásokon a párt legnagyobb sikerének Demszky Gábor Budapest főpolgármesterének való megválasztását tekinthették, akit mellesleg további négy alkalommal is újraválasztottak a szavazók (2010-ig volt főpolgármester). 

A párt 1994-re sem vesztett népszerűségéből, 18,62 százalékával az MSZP mögött másodikként végzett a választásokon. A közvélemény megdöbbenéssel fogadta a szabaddemokraták koalíciós szándékait a szocialistákkal, hiszen korábban azt hangoztatták, hogy az SZDSZ a leginkább kommunistaellenes párt. Az SZDSZ vezetése viszont úgy gondolta, hogy az alkotmányos rendet inkább a baloldali MSZP, mint az egyre „radikálisabbá” váló MDF tarthatja fenn, másrészt kormánypozícióból jobban kontrollálhatja az ébredező kádári nosztalgiát, mint ellenzékből. A magyarázatok viszont egyáltalán nem győzték meg a szavazókat, akiknek a 2/3-a elhagyta az SZDSZ-t, míg a párt belső bomlása is kezdetét vette: számos meghatározó tagja és vezetője távozott a szervezetből.

Az 1998-as választások eredménye egyértelműen rámutatott a tényre, hogy az SZDSZ elindult a lejtőn, országosan már csak 7,88 százalékot szerzett, és az első Orbán-kormány idején ellenzékbe vonult. 2002-ben az 5,57 százalékával éppen csak elérte az öt százalékos parlamenti küszöböt, de megújítva az MSZP-vel kötött koalícióját ismét kormánypozícióba kerülhetett. 2004-ben az európai parlamenti választásokon kicsit javított az eredményén: 7,77 százalékkal két képviselőt küldhetett Brüsszelbe.

Az európai parlamenti választásokat követően koalíciós vita alakult ki az MSZP és az SZDSZ között, amely során az SZDSZ támogatta Medgyessy Péter miniszterelnök lemondását, és helyette Gyurcsány Ferenc kinevezését. A szabaddemokraták a 2006-os választásokon 6,5 százalékot szereztek, és az MSZP-vel ismét együtt alakítottak kormányt. A 2008. márciusi szociális népszavazás (többek között a vizitdíj eltörléséről) sikere után Gyurcsány Ferenc menesztette az SZDSZ-es egészségügyi minisztert, amiért a párt felbontotta a szövetségét az MSZP-vel, és távozott a kormányból. Azonban ez bizonyult az SZDSZ utolsó politikai lépésnek, mivel ezt követően a párt hanyatlása visszafordíthatatlanná vált. A 2009-es európai parlamenti választásokon már csak 2,16 százalékot tudott elérni, a 2010-es országgyűlési választásokon pedig már nem is indult önállóan, hanem az MDF listáján szerepeltettek néhány SZDSZ-es politikust, de az MDF 2,67 százalékos eredménye jóval a bejutási küszöb alatt maradt, ezért a szabaddemokraták húsz év után kiestek a magyar Parlamentből.   

Az SZDSZ párttagsága 2010-re drasztikusan lecsökkent, és (ebből is kifolyólag) anyagi problémákkal kellett szembenéznie. 2010 nyarán módosították az alapszabályzatot, mely értelmében a párt vezetését egy öttagú ügyvivői testületre bízták. 2012-re kiderült, hogy az SZDSZ 800 millió forint adósságot halmozott fel, s míg 2011-ben a párt bevétele mindössze 3,1 millió forint volt, nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen arányok mellett nem lesz képes rendezni az adósságait. 2013 nyarán indítványozták a pártszervezet felszámolását, végül a Szabad Demokraták Szövetségének működését az év végére megszüntették, ám ezt csak 2014 szeptemberében tették hivatalossá.

Magyar Demokrata Fórum:

A nyugodt erő

Alapítása: 1987. szeptember 27.
Megszűnése: 2011. április 8.
Utolsó vezetője: Makay Zsolt.
Ideológiája: Konzervativizmus.
Magyar Parlamentben: 1990-2010.
Európai Parlamentben: 2004-2014.
Kormányzás: 1990-1994. / 1998-2002.

A Magyar Demokrata Fórum alapítói a Kádár-rendszer idején értelmiségiekből álló baráti találkozókat szerveztek, mígnem az 1980-as évekre egyre inkább a politikai élet irányába sodródtak, ami az 1987. szeptember 27-i pártalapításban csúcsosodott ki. A párt az 1989 márciusában megrendezett Ellenzéki Kerekasztal és a későbbi Nemzeti Kerekasztal tárgyalásoknak is aktív résztvevője volt. A tárgyalásokat lezáró dokumentumot az SZDSZ-szel és a Fidesszel ellentétben az MDF aláírta, s nem volt kifogása a köztársasági elnök közvetlen megválasztásával szemben sem, ezért bojkottálta a „négyigenes” népszavazást.

1990-ben az első szabad választásokat 24,72 százalékkal az MDF nyerte meg, viszont csak három százalék választotta el a második helyezett SZDSZ-től, ezért koalícióra lépett az FKgP-vel és a KDNP-vel. Antall József miniszterelnök az MDF három pillérének a népi-nemzeti irányzatot, a kereszténydemokráciát és a nemzeti liberalizmust jelölte meg. A rendszerváltás utáni nehéz helyzetben az Antall-kormány alatt került sor Magyarország politikai és gazdasági átalakulására, és az MDF kormány a nehézségek ellenére sem bukott meg. Az FKgP politikusai közül többen nem értettek egyet az MDF intézkedéseivel, ezért elhagyták a koalíciót. 1993. december 12-én Antall József halálát követően a miniszterelnöki posztot Boross Péter töltötte be.

Az MDF a kezdetektől több nézetet próbált magában egyesíteni, ez pedig a későbbiekre nézve állandó problémává vált. Fennállása alatt többször tett kísérletet rá, hogy koherensebb alapokra helyezze a szervezetét, amely érdekében számos tagot kizártak a pártból, míg egyesek önszántukból távoztak, vagy új politikai formációt hoztak létre (1993. MIÉP). Ez a módszer viszont óhatatlanul is gyengítette a pártot, ami már az 1994-es választásokon is megmutatkozott, ugyanis ekkor a négy évvel ezelőtt elért eredményének már csak a felét tudta produkálni, 12,03 százalékot, és ellenzékbe kellett vonulnia. 1996-ban újabb csoport kiszakadása gyengítette az MDF-et, akik megalapították a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP). Az MDF 1998-ban majdnem kiesett a Parlamentből, mivel az elképesztően alacsony 3,12 százalékával nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt, de koalícióra lépve a Fidesszel és az FKgP-vel még kormánypozícióba is került (Dávid Ibolya igazságügy-miniszter).

A 2002-es választásokon a Fidesszel közösen indult, de így sem sikerült választást nyerniük az MSZP-vel szemben, és az MDF ismét ellenzékbe kényszerült. A párt erodálódása tovább folytatódott, több tagot törvénytelenül kizártak a parlamenti frakcióból, amiért bírósági eljárást követően kártérítésre ítélték a szervezetet. 2004-ben viszont 5,34 százalékot ért el az európai parlamenti választásokon, és egy képviselőt küldhetett Brüsszelbe. 2005-ben újraegyesült az MDNP-vel, és 2006-ban koalíciós együttműködés nélkül szerzett mandátumot (5,04 százalék) a Parlamentben, ami különösen fontos győzelem volt az MDF történetében, mivel 1994 óta először sikerült önállóan bejutnia az Országgyűlésbe. Ugyanakkor eltökélte, hogy megőrzi különállását a két nagy párttól, és se a Fideszt, sem az MSZP-t nem fogja hatalomra segíteni, és elutasít minden koalíciós ajánlatot. Ebből adódóan főleg a Fidesszel éleződött ki a viszonya, mely párt számított volna az MDF támogatására.

A 2009-es európai parlamenti választáson újból hozta az öt évvel ezelőtti eredményét, 5,31 százalékával egy képviselője (Bokros Lajos) tovább reprezentálhatta a pártot Brüsszelben. Azonban a 2009-es év nem volt a legszerencsésebb az MDF számára: tagkilépés miatt megszűnt a parlamenti frakciójuk, kirobbant a „Lehallgatási ügy” és Boros Péter volt MDF-es miniszterelnök is bejelentette elhatárolódását a párttól.

A 2010-es választásokra az MDF a „nyitás politikájával” készült, vagyis megpróbálta elérni a baloldali és liberális szavazókat is. Ezt a szándékot támasztja alá Bokros Lajos kormányfővé jelölésük, valamint a választási együttműködésük az SZDSZ-szel. Az új irányvonal azonban sokakban visszatetszést szült, így többen elhagyták a pártot, másokat kizártak, ill. felfüggesztettek. A bukás végül elkerülhetetlenné vált, a 2,67 százalékos választási eredménye értelmében az MDF húsz év után kiesett a Parlamentből. Utolsó vezetője Makay Zsolt lett, aki szerint az MDF közel egymilliárd forintos tartozást halmozott fel az évek során. Az új vezetés végül a párt átalakítása mellett döntött, s 2011. április 8-án átnevezték, Jólét és Szabadság Demokrata Közösségre (JESZ), amivel lényegében a régi MDF megszűnt létezni. Az utolsó MDF-es képviselő Bokros Lajos volt, akit a JESZ 2011-ben felszólított, hogy mondjon le európai parlamenti mandátumáról, ám a képviselő ezt megtagadta, és 2014-ig jelen volt az Európai Parlamentben.

Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt:

Bort! Búzát! Békességet!

Aktív évek: 1908-1922. / 1930-1944. / 1945-1949. / 1956. / 1988-
Újraalapítása: 1988. november 18.
Vezetője: Hegedűs Péter.
Ideológiája: Népi radikalizmus, agrárpolitika, konzervativizmus, kereszténydemokrácia.
Magyar Parlamentben: 1990-2002.
Európai Parlamentben: Soha.
Kormányzás: 1990-1994. / 1998-2002.

A Független Kisgazdapárt a XX. század elejétől aktív részese volt a magyar közéletnek. Az 1908-ban alapított két szervezet (Kisgazdák Egyesülete és Magyarországi Kisbirtokosok Szövetsége) egy évvel későbbi egyesüléséből jött létre az FKgP elődje, az Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapárt. Az 1920-as választásokat megnyerve abszolút többséget szerzett a Nemzetgyűlésben, ennek ellenére koalícióra lépett a Bethlen István féle Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával, 1922-ben pedig a két párt egyesülésével megalakult az Egységes Párt, amely huszonhárom éven át kormányozta Magyarországot. 1930-ban a kisgazdák mégis újraalapították pártjukat, Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt néven, amely néhány hónapra rá az Agrárpárttal fuzionált. A párt 1944 márciusában, miután a németek megszállták az országot, beszüntette működését, de a nyilas uralom alatt a volt párttagok üldöztetésnek voltak kitéve, és többüket bebörtönözték vagy kivégezték (Bajcsy-Zsilinszky Endre).

1945-ben újraszervezték a Kisgazdapártot, és a választásokat ugyan nagy többséggel, 57,03 százalékkal megnyerték, szovjet nyomásra mégis koalíciós kormányt kellett alakítaniuk, többek között a kommunistákkal. Tildy Zoltán kisgazda politikus lett a miniszterelnök, de a kulcsminisztériumokat a kommunisták kapták. 1946 februárjában Tildy a második Magyar Köztársaság elnöke lett, helyét a kormányfői székben a szintén kisgazda Nagy Ferenc vette át. A kommunisták már ekkor elkezdték apránként leépíteni az FKgP tagságát, és módszeresen megszabadultak a fontosabb kisgazda politikusoktól, de az 1947-es választások után fokozódott csak igazán a párt tönkretétele („szalámitaktika”). 1947 májusában fenyegetés hatására a Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc is lemondott, az új miniszterelnök a megegyezést kereső Dinnyés Lajos lett.

1947 augusztusában az előrehozott választások teljes mértékben antidemokratikus módon zajlottak le („kékcédulás választások”), amin az FKgP már csak 15,34 százalékot ért el, de még a koalíciós kormány tagja maradhatott. 1948 júniusában Tildyt is lemondatták, ezt követően az FKgP gyakorlatilag a kommunisták bábjává vált, míg 1949-ben meg nem szűnt. Az 1956-os forradalom néhány napjára újraalakult, és a kisgazda politikusok (Tildy Zoltánnal) az új kormányok rövid munkájában is részt vettek. A Kádár-rendszer alatti évtizedekben nem működhetett a párt, majd csak 1988. november 18-án került sor az aktivizálására.

1989 márciusában az FKgP is részt vett az Ellenzéki, majd a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon, és támogatta a „négyigenes” népszavazást. Az 1990-es választásokon a 11,74 százalékos eredményével a harmadik helyen végzett, és összefogva az MDF-fel és a KDNP-vel részt vállalhatott a kormányalakításban. Torgyán József pártelnök vezetésével 1992 elején 12 képviselő kivált az FKgP frakciójából, és elhagyva a kormánykoalíciót ellenzékbe vonultak, mivel szerintük az Antall-kormány nem vitt véghez a rendszerváltáshoz szükséges intézkedéseket.

1994-ben a párt szerényebb eredményt ért el a választásokon, mint négy évvel korábban, csak 7,88 százalékot szerzett, és ellenzékből politizált. Az FKgP által 1991-ben kiharcolt kárpótlási jegyek rendszerét Torgyán erős kritikával illette, ez ismét megosztotta a pártot, s a többség nem értett egyet a pártelnök nézőpontjával. A belső ellentétek mégsem kezdték ki a párt népszerűségét, sőt 1998-ra még növelni is tudta támogatottságát, amikor 13,78 százalékával ismét harmadik helyen végzett a választásokon, s a Fidesszel és az MDF-fel szövetségre lépve négy tárca irányítását is a kisgazda politikusok kaptak meg. A koalíciós megállapodás alapján az FKgP jelölhette a köztársasági elnököt is, Mádl Ferenc személyében.

2000 után az FKgP körül kibontakozó botrányok (korrupció, pazarlás, visszaélések), valamint a Torgyán József elleni „lejáratási kampány”, és a súlyos médiavisszhangok visszafordíthatatlanul elfordították a választókat a párttól. Ennek tetejében az FKgP-n belül ismét fellángolt a belharc, főleg Torgyán elmozdítása érdekében. A pártból csoportok szakadtak ki, ellenpártok és szervezetek alakultak, viszont Torgyán ragaszkodott párton belüli pozíciójához, és meg is tudta azt tartani, de a 2002-es választások eredménye több mint kijózanító volt az FKgP számára: gyakorlatilag támogatók nélkül maradt a szervezet (0,75 százalék).

A bukás után Torgyán Józsefet leváltották a párt éléről, de a helyzet továbbra is aggasztó maradt, ugyanis, mint kiderült az FKgP 200 millió forintos adósságot halmozott fel az évek során. Az új pártvezető kijelölése sem volt sétagalopp, négy év pereskedés és az adósságállomány megduplázódását követően 2005-től Hegedűs Péter tölti be ezt a tisztséget.

A belső válságok mérséklését követően az FKgP ismét a közélet felé fordult. A 2006-os választásokon nem tudott önállóan indulni, helyette a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út pártszövetségben indítottak néhány kisgazda politikust, de nem jutottak be a Parlamentbe. 2010-ben önállóan mérettette meg magát, de támogatottsága alig volt mérhető, ugyanis mindössze 381 szavazatot kapott országosan (0,03 százalék). 2014-re viszont javított arányán közel 7500 szavazót nyert meg maga mellett, és 0,16 százalékot szerzett, de ez még mindig igen távol áll hajdani népszerűségétől. Hogy milyen jövő elé néz az FKgP, az attól függ, hogy mennyire lesz képes újra megszólítani a választókat.

Magyar Igazság és Élet Pártja:

„Magyarországot pedig meg kell mentenünk!...”

Alapítása: 1993. július 15.
Vezetője: Dr. Fenyvessy Zoltán.
Ideológiája: Nacionalizmus, nemzeti radikalizmus, antiglobalizmus, antikommunizmus.
Magyar Parlamentben: 1998-2002.
Európai Parlamentben: Soha.
Kormányzás: Soha.

Az MDF a rendszerváltás idején egyesítette a konzervatív-nemzeti jobboldalt, amivel meg is nyerte az 1990-es választásokat, de a párton belüli ellentétek néhány év múlva szakításhoz vezettek a mérsékelt és nacionalista nézeteket képviselők között. A nacionalistább irányultságúak Csurka István köré összpontosultak, aki elmarasztalóan bírálta a kormány politikáját, és szembehelyezkedett a vezetéssel is, amikor 1993 januárjában Antall József ellenében indult a pártelnöki tisztségért. Csurka alul maradt a miniszterelnökkel szemben, és pár hónap múlva ki is zárták a pártból. Korábbi mozgalmait (szervezeteit) felhasználva új pártot hozott létre, Magyar Igazság és Élet Pártja néven.

Csurka István és köre az MDF kormányokat a kezdetektől éles kritikával illette. Nem értettek egyet az MDF-SZDSZ paktummal, amikor a magyarországi átmenet gördülékenysége érdekében az előbbi egyezséget kötött a legnagyobb ellenzéki párttal. Felhánytorgatták, hogy az MDF miközben kesztyűs kézzel bánt a volt kommunistákkal, addig a pártvezetésből kiszorította a népi-nemzeti elveket. Nehezményezték, hogy a Kádár-rendszerben felhalmozott, és a gazdaságra nehezedő iszonyú adósságállományt a kormány meg sem próbálta elengedtetni. Csurka szerint a három mesterséges államalakulat (Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia) felbomlása, valamint a két Németország egyesülése által az 1947-es párizsi békeszerződés érvényét vesztette, így esély nyílott volna a magyar revíziós törekvések érvényesítésére, de az Antall-kormány elszalasztotta ezt a lehetőséget.

A MIÉP az 1994-es választásokon elért 1,59 százalékos eredményével nem kerülhetett be a Parlamentbe, 1998-ra azonban jelentős mértékben nőtt a párt népszerűsége, és a választásokon elért 5,55 százalékos teljesítményével parlamenti párttá vált. A négy év alatt ellenzékből politizált, noha leplezetten a Fideszt támogatta. 2002-ben ugyan közel került, ahhoz, hogy újra képviseltethesse magát az Országgyűlésben, de a 4,37 százalékos eredménye ehhez kevésnek bizonyult.

2004-ben a MIÉP megpróbálkozott bejutni az Európai Parlamentbe is, de csupán 2,35 százalékot szerzett, így ez a szándéka megbukott. Ez után drasztikusan csökkenni kezdett a párt támogatottsága, s 2006-ban a MIÉP-Jobbik a Hamradik Út és az FKgP választási szövetsége csak 2,2 százalékot ért el. 2009-ben már nem indult az Európai Parlamenti választásokon, és a 2010-es országos választásokon önállóan csupán 1286 szavazatot tudott szerezni (0,03 százalék), mely eredménye történelmi mélypontnak volt tekinthető.

A MIÉP története során sosem volt nagy párt, de jelentősége abban állt, hogy képviseletet biztosított a hazai nacionalista szavazóknak. Hanyatlásának oka többrétű, először is gyengülése a Jobbik felemelkedésével párhozamosan ment végbe, mely utóbbi párt új, fiatalosabb és lendületesebb alternatívát kínált a nemzeti jobboldal számára, amivel elszívta a választókat a MIÉP-től. Másrészt a MIÉP az évtizedek alatt végbement társadalmi változásokat figyelmen kívül hagyva évekig nem vizsgálta felül az elavult pártprogramját, az emberek pedig nem tudtak többé azonosulni a MIÉP képviselte szigorú, talán már puritánnak is tekinthető nemzeti identitással.

A párt válságságának tetőpontja 2012 februárjában érkezett el, amikor meghalt Csurka István pártelnök, aki a MIÉP alapításától, közel húsz éven át irányította a pártot, és állt ki határozottan a nézetei mellett. 2012 októberében Fenyvessy Zoltán vette át a párt vezetését. 2014-ben az Európai Parlamentin nem, az országos választásokon az FKgP-vel közösen állított jelöltekkel indult, de a MIÉP ismét csak 2054 szavazatot kapott (0,04 százalék).

A MIÉP jelenleg alig rendelkezik támogatókkal, a magyar politikába való visszatérése kétséges, főleg, hogy a jobboldali erők erősödésével szemben nehezen lesz képes újat nyújtani, amivel szavazókat nyerhetne meg maga mellett.

Téma: Magyar politikai pártok II. rész - Az egykor parlamenti pártok

Válasz

Dátum: 2013.02.17 | Feladó: Vlaston

Tisztelt Nemzeti Erő!
Köszönöm az észrevételét, kijavítottam a téves információt.

MIÉP

Dátum: 2013.02.03 | Feladó: Nemzeti Erő

Tisztelt Szerkesztőség!
Hibás az az információ a MIÉP-el kapcsolatban, hogy Csurka István örökös elnök, mivel a MIÉP a cégbíróság bejegyzésére vár, hogy hivatalosan is Dr. Fenyvessy Zoltán legyen a pártelnök. A Wikipedia is hibásan írta ezt ki ezért kérem Önöket, hogy ezt a téves mondatot javítsák ki. Előre is köszönöm. A cikk egyébként nagyon jó, kellenek a történész szemmel írt politikai cikkek, hiszen már ez is a magyar történelem része még ha az egyetemeken ezt egyenlőre nem is tanítják.

Tételek: 1 - 2 ból 2