Genova története, mint nagyhatalom

2014.02.23 14:51

Genova. A liguriai partsáv középpontjában fekvő, 600.000 lelket számláló kikötőváros a turisták egyik legkedveltebb célállomása. A gazdag történelem, a kifinomult művészet, a tengerpart és a tény, hogy Kolumbusz Kristóf szülővárosa, igen vonzó a látogatók számára. Napfényben úszó pálmafás utcái tökéletes helyszínéül szolgálnak a kikapcsolódásra vágyóknak. Történelme viszont koránt sem volt ily idillikus… A messzi korokban megszülető Genova olyan hatalom birtokosa lett, amellyel Európa egyik meghatározó szereplőjévé válhatott, de a kapzsi hatalomnövelés kényszere csúfos vereséghez vezetett. E cikk Genova nagyhatalmi korszakát kívánja az Olvasó elé tárni, a felemelkedésétől egészen a bukásáig.

Új hatalom születik

Az itáliai városok a XI. században kezdtek önállósodni a hatalmas Német-római Birodalom uralma alól. Genova a monarchikus államforma ellenében az itáliai köztársasági berendezkedést adoptálta, amely lényegében a nemesség és a tehetős kereskedők uralmával volt egyenértékű. A hatalmat gyakorló kiváltságos elit tagjai a saját érdeküket képviselték a városi önkormányzat döntéshozó szerveiben, míg az alacsonyabb rétegek igényeit egyszerűen figyelmen kívül hagytákA köztársaság feje a kétévente választott dózse volt, Genovában mégse épült ki a megannyi itáliai városállamot jellemező Signoria intézménye, mikor is huzamosabb ideig egyetlen személy (signore), ill. család tartotta uralma alatt a városállamot. 

A vészterhes XI. században Dél-Európa partjai az arabok állandó fenyegetésének voltak kitéve. A muzulmánok sorozatos betörései fosztogatással, gyilkolással és pusztítással jártak együtt. Érthető tehát, hogy Itália-szerte megfogalmazódott az erős állam igénye, amely hadi potenciálja védelmet nyújthat a veszélyeztetett partszakaszok számára.

Genova, az itáliai testvérköztársaságokkal karöltve szállt szembe a portyázó arabokkal, s közel egy évszázados harcot vívott ellenük, mire partjai biztonságossá válhattak. Mindeközben az itáliai városállamok nem csupán katonailag, de gazdaságilag is megerősödtek. A háborúk kiváló kiképzést nyújtottak a genovai hadiflottának, a tengerészek pedig mind több tapasztalatra tettek szert a tengerhajózásban, másrészt a Földközi-tenger nyugati részének pacifikálását követően, a térség tengeri kereskedelme is fellendült, ami középpontjába hamarosan Genova került.

A XI. században egész Észak-Afrikát az arabok uralták, ahonnan folyamatos portyákat indítottak Európa felé. Piros pont jelöli Genova városát.

Az arabok nyugat-európai pozíciójának meggyengítése után, Genova távolabbi vizekre evezett. A XI. század végén bekapcsolódott az első keresztes hadjáratba (1096-1099), amely során többek között Jeruzsálem ostromában is részt vállalt. A harcokat követően az újonnan alakult közel-keleti keresztes államok - hálából - kereskedelmi kedvezményekkel halmozták el a genovaiakat. A városállam ezzel Keletre is kiterjeszthette kereskedelmi tevékenységét, ahonnan jelentős bevételei származtak. Tengeri és gazdasági hatalma meredek növekedésbe kezdett, amihez hozzájárult, hogy a térség leggazdagabb államaival épített ki kereskedelmi kapcsolatokat, így Bizánccal és a fátimida Egyiptommal.

A genovaiak a kereskedelmi kiváltságokon túl jogot kaptak, hogy saját telepeket létesítsenek a Szentföldön. Így épültek ki az első tengerentúli kolóniáik, más szóval gyarmatok. Ugyanekkorra tehető Genova egyedi gyarmatigazgatási rendszerének kiteljesedése is. E szerint a gyarmatot nem közvetlenül Genovából irányították, helyette kineveztek ott egy helyi vezetőt, a telep igazgatására, aki a Köztársaság szolgálatára felesküdött hűbéres volt.

A Porta Soprana, Genova legrégebbi épen maradt városkapuja, azon a falon épült, amely Északról volt hivatott a várost védeni.

Nem kellett sokat várni és a genovai kereskedők hamarosan felfedezték a Közel-Kelet legjövedelmezőbb kereskedelmi lehetőségét: a rabszolgapiacot. A nyereségéhes kalmárok azonnal és sikerrel szakosodtak át a hírhedt rabszolga-kereskedelemre, s Genova gazdasági hatalma gyarapodni kezdett. A Nyugat-Mediterráneumban alig akadt kereskedelmi ügyletekben illetékes riválisa. A legtöbb itáliai városállam regionális pozícióvesztést szenvedett el, miközben Genova, és örök ellenfele Velence felemelkedett. A két nagyratörő köztársaság hatalmi konfliktusa pedig egyre éleződött.

Genova uralma

A XIII. században fokozottabbá vált Genova és Velence nagyhatalmi rivalizálása, ami a térségben betöltött gazdasági és kulturális dominanciáért folyt. Velence külpolitikai machinációkkal elérte, hogy a negyedik keresztes hadjárat (1202-1204) a bizánci főváros, Konstantinápoly ellen irányuljon. Ennek eredményeként a Bizánci Császárság Kisázsiába szorult, míg helyén a keresztesek létrehozták a Latin Császárságot. Velence eztán jelentős előnyökre tett szert, és Délkelet-Európa elsőszámú kereskedőállamává vált, míg Genova évtizedekre elvesztette levantei vezető szerepét.

A Palazzo San Giorgio (Szent György Palota), 1260-ban építették Velence konstantinápolyi követésgének tégláiból, amit a bizánci császár leromboltatott és Genovának ajándékozott.

A liguriai köztársaság szerencsében 1261-ben következett be a fordulat. Bizánc újra erőre kapott és felemelkedett, amit Genova idejében felismert és szövetséget ajánlott a Palaiogolos dinasztiának. A bizánciak visszafoglalták Konstantinápolyt és birtokba vették az égei partvidéket, valamint a kulcsfontosságú tengerszorosokat (Boszporusz és Dardanellák). A genovai támogatást a szokásos kereskedelmi privilégiumokkal honorálták. A városállam olyan területekhez jutott, mint Chios és Leszbosz szigetei, vagy Szmirna városa. Égei-tengeri kolóniái csakhamar a régió vezető kereskedelmi csomópontjaivá fejlődtek, köszönhetően az évszázadok alatt tökéletesített üzleti stratégiáknak.

A bizánci szövetség termékenynek bizonyult és további előnyökkel kecsegtetett Genova számára. A genovai hajósok Konstantinápoly engedélyével a Fekete-tengerre is eljuthattak, új, kiaknázatlan területekre. A szerencsés kalmárok a Krím-félszigeten, az égei- és földközi-tengerihez hasonló kereskedelmi telepeket létesíthettek, például Caffa városában, a korábbi Theodósiában.

A kiváló állapotban fennmaradt genovai erőd a krími Sudak (Soldaia) kikötőváros bércein.

Bizánci segítséggel Genova fokozatosan eltávolította ellenfeleit a Földközi-tenger keleti végeiből, 1282-ben pedig esély nyílt rá, hogy végleg leszámolhasson régi szövetségesével, Pisával. A pisai ellenőrzés alatt álló Korzikán felkelés tört ki, amibe Genova beavatkozva, hadat üzent Pisának. Utóbbi sikertelenül próbálta elkerülni a háborút, mire hadserege több mint felét elvesztette a harcokban. Genova teljes győzelmet aratott, s Pisa, mint fenyegető tényező többé nem játszott szerepet a régió hatalmi küzdelmeiben. Genova megszerezte Korzikát, majd Szardíniát is, és a háborút követően a Földközi-tenger egyik legerősebb nagyhatalmává vált.

A genovai kereskedők hangyamód szállták meg az újonnan megszerzett területeket, de azoknál is tovább mentek: Szicília és az észak-afrikai partok kolonizálába fogtak. Azonnal bekapcsolódtak az afrikai aranykereskedelembe, s eljutottak Marokkó atlanti-óceáni partvidékeire is, amely gazdag genovai telepek az aranyraktáraikról váltak ismertté.

Genova szerencsecsillaga egyre följebb ívelt. A kedvező bizánci szövetség stabilizálta jelenlétét Keleten, amely révén területi expanzióba kezdhetett. Feszült viszony alakult viszont ki az Anjou uralom alatt álló Szicíliai Királysággal, ellenben a katalán Aragón Királysághoz baráti kapcsolatok fűzték a köztársaságot. 1283-ban Szicíliában felkelés tört ki (Szicíliai Vecsernye), amely megdöntötte az Anjou-k uralmát, s Aragónia szerezte meg a királyságot. Ezzel Genova szabadkereskedelmi jogot kapott Szicíliában, míg a bankárok hitelekkel árasztották el a szicíliai nemességet. Genova roppant gazdagsága tehát a kereskedelmi és banki tevékenység két tartópillérén nyugodott.

A mindent eldöntő ütközet

Velence, mint Genova ősellensége a XIII. század közepén morális vereséget szenvedett a bizánci-genovai szövetségtől Keleten. Viszont korán sem vesztette el teljes erejét. Az adriai köztársaság a megfelelő alkalomra várt, hogy bosszút állhasson ellenfelén és visszaszerezze a Mediterráneumban betöltött vezető szerepét. A cselekvés pillanata az 1378-as évben érkezett el, amikor a két köztársaság gigászi összecsapása regionális háborúhoz vezetett.

Genova legnagyobb kiterjedése a XIV. század végén. Sötétlilával a tényleges területi, világos lilával a kerskedelmi befolyásának kiterjedése látszik. A lila pontok a kereskedelmi telepeit mutatják, míg a narancssárga szín a pénzügyi befolyásást jelöli.

A XIV. század közepén dúló pestisjárvány Európa, így Genova lakosságát is megtizedelte. A rendkívüli emberveszteség negatív hatással volt a kontinens gazdasági ütemére, így a bevételek visszaesését eredményezte. Velence mindezek ellenére hódító külpolitikába kezdett, s az Adriai-tenger partvidékének leigázásába fogott, ami által konfliktusba keveredett Magyarországgal és Padovával, mely hatalmak szintén érdekeltek voltak az adriai régióban.

A gazdaságilag meggyengült, de katonailag ütőképes Genova elérkezettnek látta az időt, hogy hadat üzenjen Velencének, s végleg leszámoljon vele. Áhított célja érdekében szövetséget kötött I. (Nagy) Lajos magyar királlyal és Padova városával. Velence ezzel harapófogóba szorult a szárazföldön, ezért megkísérelte tengeri színtérre vinni a harcokat. Az ellenség erőfölénye miatt viszont kétségbeesetten szövetséges után kutatott, s megpróbálta Genova fő partnertét, Bizáncot az oldalára állítani. A két itáliai városállam diplomáciai vetélkedésbe kezdett Konstantinápoly barátságáért, ami során saját császárjelöltjeiket próbálták a bizánci trónra segíteni.  Végül a szerencse Velencének kedvezett, és elnyerte Bizánc támogatását.

A Galata-tornyot 1348-ban építették a konstantinápolyi genovai telepesek, akkoriban Krisztus Tornyának nevezték. Ma Isztambul egyik kiemelt látványossága.

A háború elhúzódott és az egész Földközi-tengert lángba borította, ahol egyetlen kikötőváros sem lehetett biztonságban. Genova és Velence egyaránt tisztában volt vele, hogy mi a háború igen magas tétje: ki lesz a Földközi-tenger medencéjének kizárólagos ura? Nem csekély nyeremény várt tehát a győztesre, amiért a szembenálló felek minden rendelkezésre álló erőforrásukat mozgósították és felhasználták. A döntő ütközetre végül, kalandos körülmények között került sor.

1379 nyarán az egyesült genovai, padovai és magyar hadiflotta Velence városától alig 25 km-re délre elfoglalták Chioggia kikötőjét, s ezzel bekerítették az ellenfél fő erősségét: Velence városát. Genova győzelméhez nem férhetett kétség. Velence vezetését felszólították a béke elfogadására, azonban az utolsó pillanatban a város szenátorai a végső harc mellett döntöttek. A velenceiek csellel elszakították a Chioggiánál állomásozó ellenséges hajókat a flottától, de ez még kevés lett volna, ahhoz, hogy megfordíthassák a háború menetét. Amikor már minden veszni látszott, elképesztő dolog történt! Csupán a szerencsének volt köszönhető, hogy az Égei-tenger felől épp ekkor érkezett vissza a egy velencei hajóraj, amely most az ellenség hátába került. Ebben a pillanatban fordult meg a hadi helyzet és Genova került két tűz közé. Csata csatát követett, s a genovaiak nem tudtak kitörni az átkos bekerítésből, mire 1380 nyarán kénytelenek voltak megadni magukat.

A két városállam évszázados vetélkedését a Torinóban aláírt béke volt hivatott lezárni. Genovai hadihajó többé nem bukkant fel az Adriai-tengeren, tekintve, hogy a köztársaság majdnem az egész flottáját elvesztette a háborúban, amelyet képtelen volt pótolni. Genova, mint katonai nagyhatalom elbukott, s noha Velence is rettentő károkat szenvedett, néhány év múlva sikerült talpra állnia és folytatta expanzív külpolitikáját, immár a Földközi-tenger partvidékén.

Chioggia, az apró olasz kikötőváros, ahol több száz éve nagy háború dúlt Genova és Velence között.

Genova a háború után nehézkesen tudta fenntartani kapcsolatait külterületeivel, amiket sorra elveszett. A Török Birodalom XV-XVI. századi agresszív terjeszkedésekor többek között a köztársaság krími és égei-tengeri gyarmatait is elfoglalta. A Földközi-tenger nyugati végeiből szintén kiszorultak a genovaiak, ahol immár Franciaország és Aragónia (később Spanyolország) vetélkedett a befolyásért. A nyugati nagyhatalmak az Itália feletti uralomért időről időre hadba szálltak, így a kereszttűzbe keveredett Genovát idegen hatalmak foglalták el és fosztották ki.

Az egykor oly nagyhatalmú városállam a XV-XVI. század fordulójára a mélypontra került. Híres szülötte, Kolumbusz Kristóf is hamar elhagyta zsúfolt utcáit, s a nyugati út grandiózus tervének támogatását inkább a portugál, majd a spanyol udvartól remélte. Kasztíliai Izabella és aragóniai Ferdinánd pedig 1492-ben áldásukat adták a világot megváltoztató expedícióra.

Újjászületés: Genova, a pénzügyi nagyhatalom

1528-ban V. Károly német-római császár és spanyol király támogatásával és segítségével Genova lerázta magáról a hódítók láncait. Új kor nyitánya volt ez a genovai történelemben, amikor is meghatározó szereplőként tért vissza Európa politikai színterére, ez úttal, mint pénzügyi nagyhatalom. A genovai bankárok már korábban is hiteleztek a szicíliai és aragóniai nemességnek, de katonai hatalmuk elvesztése után az első kölcsöneiket természetesen „megmentőjüknek”, V. Károly császárnak utalták ki. Ezzel kezdődött minden.

Genova XV. századi látképe a Nürnbergi Krónikában.

A genovai bankárok V. Károly spanyolországi uralkodása alatt (1516-1556) szoros üzleti kapcsolatba kerültek a madridi udvarral. Az igazi nagy profithoz Károly fia és utóda, II. Fülöp király (1556-1598) jutatta az itáliai pénzembereket, habár közvetett módon mégis Károlynak köszönhették hatalmas vagyonukat, ugyanis a császárkirály óriási adósságot halmozott fel és hagyott örökül Fülöpnek. A király a terhek miatt hamarosan fizetésképtelenné vált, s 1557-ben csődbe juttatta a spanyol monarchiát.

A spanyol államcsőd az egész európai pénzügyi szférára hatást gyakorolt: azon nyomban átrendezte a kontinens erőviszonyait, ezzel nagyban kedvezve Genovának. A német hitelintézetek (Fugger család) elvesztették befolyásukat az Ibériai-félszigeten, akik helyére a genovaiak léptek, mint egyedüli hitelezők. Ez által Genova, mint donor-ország monopolhelyzetbe került Spanyolországban.

A genovai mentőcsomagnak köszönhetően a spanyol államháztartás (egy időre) megmenekült. Madrid a hitelekért cserébe tonnaszámra szállítatta az újvilági ezüstöt Genovába, ugyanakkor a spanyol korona külhoni vállalkozásait és felfedezéseit genovai hitelekből finanszírozták. Spanyolország cselekvőképessége tehát igen nagymértékben függött a genovai pénzintézetektől.

Genova jelképének számító Világítótorony, melyet a XII. században építettek, míg a ma is látható formáját a XVI. századi felújítása során nyerte el.

Mindezek után úgy vélhetnénk, hogy a számos hitelkihelyezésekből befolyó haszon iszonyú gazdaggá tette Genova városát és lakosságát. Az igazság ennél árnyaltabb, hiszen a nyereséges banktevékenység elsősorban maguknak a bankároknak kedvezett, s vagyonuk elképesztő méreteket öltött, ugyanakkor az állam és annak egyszerű lakosai ebből vajmi keveset láttak. A pénzemberek a felhalmozott vagyonukat nem fordították az infrastruktúra fejlesztésére, az életkörülmények javítására, de új hadiflottát sem építettek belőle. Egyes bankárok magánhadseregeket állítottak fel, mások a kereskedelmi kapcsolatok újraszervezésébe ölték vagyonukat, amivel végzetesen összekapcsolták egymással a kereskedelmi és banki tevékenységet.

Mivel a bankárok hitelkihelyezései lényegében csak Spanyolországba irányultak, a diverzifikáció ilyen méretű hiánya egy pénzügyi időzített bombát hozott létre. Spanyolország még mindig Európa egyik nagyhatalmának számított, amiért a genovaiak nem is gondoltak annak bukására. Mondanunk sem kell, hogy elszámították magukat, hiszen a következő spanyolországi gazdasági összeomlás magával rántotta Genovát is. Az Újvilágból beáramló nemesfémek előbb-utóbb nagyfokú inflációhoz vezettek és a folyamatos háborúzás kimerítette a madridi kincstárat. Ez odáig vezetett, hogy a XVII. században egymást követték a spanyol államcsődök, a gazdasági és pénzügyi válság hatására pedig sorban tönkrementek a genovai bankok, s mivel ezek az intézmények a genovai kereskedők fő támogatói voltak, a kereskedőházak is válsághelyzetbe kerültek.

Genova recesszió teljessé és visszafordíthatatlanná vált. Második összeomlását soha többé nem heverte ki, s lassú hanyatlása a XVIII. század végéig elhúzódott, amikor is remény mutatkozott egy gazdasági fellendülésre, de annak kiteljesedésére Napoléon hódítása tett pontot (1797). Genova 1805-1814 között Franciaország területét képezte, 1815-től pedig a Szárd Királysághoz csatolták, amely állam vezető szerepet játszott az olasz egység megvalósításában (1859-1871), így Genova is részese lett e nagyszabású vállalkozásnak.

Facebook: Szórakoztató történelem

Olvass tovább: Johanniták, Beatrix magyar királyné, Spanyol örökösödési háború I. rész, II. rész, III. rész, IV. rész

Források:

http://en.wikipedia.org/wiki/Doge_of_Genoa
http://en.wikipedia.org/wiki/Genoa
http://en.wikipedia.org/wiki/Maritime_republics
http://en.wikipedia.org/wiki/Palazzo_San_Giorgio
http://en.wikipedia.org/wiki/Philip_II_of_Spain
http://en.wikipedia.org/wiki/Republic_of_Genoa
http://en.wikipedia.org/wiki/War_of_Chioggia

Téma: Genova, a nagyhatalom

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása