A Jugoszláv Királyság végnapjai

2012.05.06 19:09

1934. október 9. I. Sándor, Jugoszlávia királya, halott. Jugoszlávia a megalakulása óta terhelt volt a szűnni nem akaró  belső feszültségektől. Az 1918. december 1-én létrehozott Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (1929-től Jugoszláv Királyság) egyértelműen érezhető volt a szerb dominancia, noha az etnikai arányok mást mutattak. A 14.000.000 lakosú országban a következő módon alakultak a nemzetiségi arányok: 44,57% szerb, 23,5% horvát, 8,51% szlovén, 6,29% muszlim (bosnyák), 5% macedón, 4,22% német, 3,9% magyar, 3,67% albán. A szerbek tehát a lakosság felét sem tették ki, mégis kisajátították az államigazgatás privilégiumát, ráadásul az uralkodó dinasztia is szerb gyökerekre tekintett vissza.

1940-ben készült etnikai térkép a JUgoszláv Királyságról.

Ebben az igazságtalan helyzetben nem volt tehát meglepő, hogy a második legnagyobb népcsoport, ti. a horvátok aktív, radikális fellépésekkel reagáltak a szerb „elnyomásra.” Az 1920-as évek jugoszláv politikai életet a szerb-horvát vita és ellenségeskedés határozta meg. A horvátok egyre határozottabban követelték az autonómiát és széleskörű támogatottságuk veszélyeztette a fennálló rendszert és a szerb nagyhatalmiságot. Stjepan Radić a horvátok emblematikus politikusa egész pályafutása alatt keményen kiállt a horvát követelések mellett, s 1928-as meggyilkolása felháborodást eredményezett a horvátságban és a politikai élet a káosz felé sodródott.

Stjepan Radić (balra) és megygilkolása 1928-ban a belgrádi Nemzetgyűlésben (jobbra)

A király, I. Sándor látva a politikai válságot, a megegyezés helyett inkább radikális lépésre szánta el magát, amivel 1929. január 6-án felfüggesztette az ország alkotmányát, a Parlament munkáját elnapolta és bevezette a király-diktatúrát (az ún. január 6-ai diktatúra kezdete). Ekkor változtatta az ország nevét Jugoszláv Királyságra és vette fel a jugoszlávok királya címet. Az ország felosztását is átszervezte, létrehozva 9 bánságot, mint közigazgatási egységet. Az ellenzék (főleg horvát) politikusait bebörtönöztette.

Sokan, akik el tudtak még menekülni a börtön elől, Olaszországba vonultak száműzetésbe. Az emigrált horvátok és macedónok az új diktatórikus rendszer ellen kezdtek szervezkedni és lerakták a későbbi usztasa mozgalom alapjait. 1934-ig a király-diktatúra stabilizálódott, s a horvátokat kivonták a politikai életből. 1934 közepén azonban a király hajlott a horvátokkal való kiegyezésre és készült több bebörtönzött szabadon bocsátására is, de halála ebben a szándékában meggátolta. Október 9-én Marseilles-ben tett látogatásakor az usztasák által támogatott macedónok agyonlőtték a jugoszláv királyt.

I. Sándor jugoszláv király (balra) és 1934-ben a halott I. Sándor Marseilles-ben (jobbra)

Jugoszlávia következő királya I. Sándor fia, II. Péter lett, aki azonban 1934-ben még csak 11 éves volt, ezért Sándor unokatestvére Pál herceg régenskedett Péter nagykorúságáig. Pál alatt sem rendeződött a szerb-horvát ellentét, az állam föderális keretekbe való szervezése sem lett volna zökkenőmentes, mivel a felek képtelenek voltak elhatárolni Szerbia és Horvátország határait. Mind a két népnek voltak követelései ugyanazokra a területekre, ez főleg Bosznia-Hercegovinára vonatkozott. A horvátok 1939 augusztusára annyit elértek azonban, hogy a Horvát Bánság autonómiát kapott Jugoszlávián belül. Mégsem hozott ez megnyugvást, a Bánságban élő szerbek elégedetlenkedtek, az usztasák pedig követelték Nagy-Horvátország (ti. Boszniával együtt) teljes függetlenségét.

Pál herceg

A belső politikai problémákon túl, mindeközben külpolitikailag is nyomás nehezedett a jugoszláv vezetésre. Adolf Hitler kirobbantotta a II. világháborút és győzelmeket aratott úgy Keleten, mint Nyugaton. Jugoszlávia összes szomszédja Németország mellett állt, kivéve Görögország, amit 1940-ben lerohant az olasz hadsereg, mely végül is német segítségre szorult. Hitler a német egységeket Jugoszlávián át képzelte eljuttatni görögföldre, de Belgrád állásfoglalása a háborút illetőleg kérdéses volt. Noha Bulgária, Magyarország és Románia hivatalosan ekkor még semlegesek voltak, mégis a Háromhatalmi Egyezményhez (ti. Japán, Németország és Olaszország szövetsége) való csatlakozásukkal kinyilatkoztatták, hova is húznak. Jugoszlávia nem volt ennek az egyezménynek tagja, ezért Hitler követelte Páltól, hogy fejezze ki csatlakozását, amit a régens egy esetleges német megszállás elkerülése végett, 1941. március 25-én teljesített is.

Pál viszont nem volt tisztában azzal, hogy a jugoszláv társadalom nem osztozott vele külpolitikai elképzeléseiben és a szerződés aláírása után hatalmas tömegtüntetések bontakoztak ki Belgrádban. Két nappal később, március 27-én egy, a britek által támogatott katonai puccs eltávolította Pált és körét a hatalomból, s II. Péter nagykorúvá való nyilvánításával (17 évesen), átvette a királyi hatalmat. A király, a környezete és a kormánnyal való egyetértésben felmondta a szerződést, amivel két nappal ezelőtt Jugoszlávia csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez.

II. Péter jugoszláv király

Németország pedig ekkor úgy döntött, nem ad több esélyt Jugoszláviának és szétzúzza az államot. Április 6-án megindult a 25-ös számú Hadművelet szárazföldön és a Megtorlás Hadművelet, ami Belgrád bombázását jelentette. A hadműveletekhez csatlakozott Olaszország, Magyarország és Bulgária is, s Jugoszlávia szövetségese az Egyesült Királyság nem tudott mit tenni, csak végignézni a balkáni állam széthullását. Egy hét alatt, április 17-re megszűnt a Jugoszláv Királyság. II. Péter, Pál herceg és a királyi család elmenekült az országból.

Jugoszlávia területéből részeket szakított ki Németország, Olaszország, Magyarország és Bulgária is, a maradékból pedig létrehoztak egy szerb, egy horvát és egy montenegrói államot. Szerbia német, Montenegró olasz ellenőrzés, míg Horvátország az usztasa vezetés mellett közös német-olasz ellenőrzés alá esett.

1941-es viszonyok a volt Jugoszláv Királyság területén.

II. Péter először Görögországba menekült, ahonnan eljutott Jeruzsálembe, majd Kairóba távozott, míg 1941 júniusára elérte Angliát, ahol a háború alatt tanulmányait folytatta és csatlakozott a Brit Légierőhöz. Közben a király nevében szerb szabadcsapatok (csetnikek) harcoltak a volt Jugoszlávia területén a megszállók ellen. Hamarosan feltűnt a színen a kommunista szerb partizánok csapatai is, akik egy más cél érdekében kívánták felszabadítani Jugoszláviát. A royalista csetnikek ezért egyre inkább a kommunista partizánokat támadták, ami a náci-fasiszta megszállók felé sodorta őket. Idővel London is beszüntette a csetnikek támogatását és a pénzügyi forrásokat csak a partizánoknak folyósította. Ezzel a csetnikek végleg a németek mellett kötöttek ki és kollaboráns árulókká váltak.

A kommunista partizánok a háború végéig harcoltak a németek ellen és fokozatosan szabadították fel Jugoszlávia területeit. A háború után a restaurált Jugoszlávia kommunista irányítás alatt jött létre, amiben már nem volt hely az uralkodó számára. II. Péter 1945. november 29-én lemondott a trónról és az USA-ban halt meg 1970-ben. Fia, II. Sándor, aki ténylegesen sosem uralkodott, 1945 júliusában született és a mai napig támogatja és harcol a Szerb Királyság restaurálásért.

II. Sándor a szerb királyi ház feje, 2010-es fotó

Téma: A Jugoszláv Királyság végnapjai

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása