A Csatorna-szigetek német megszállása

2017.02.06 19:25

A második világháború alatt a hitleri Németország nem tudta brit földön megvetni a lábát, azonban sikerült ellopnia valamit az uralkodói családtól: a Csatorna-szigeteket. Ez volt az egyetlen brit terület, amely ellenséges megszállás alá került, és egészen a háború végéig a németek kezén maradt, amiért mellesleg a brit vezetés is felelős volt…

A Csatorna-szigetekről

A Csatorna-szigetek a brit uralkodók azon birtokai, amelyek az egykori Normandiai Hercegségből megmaradt. 911-ben III. (Együgyű) Károly nyugati frank király egy Rollo nevű viking harcosnak adományozta Normanida területét. 1066-ban a normannok (északi emberek, vikingek) (Hódító) Vilmos vezetésével innen kiindulva foglalták el Anglia királyságát. 1154-ben Anjou Henrik örökölte meg az angol trónt, aki mellesleg francia hercegként a Francia Királyság legalább felének volt az ura, köztük Normandiáé. 1204-ben (Földnélküli) János elvesztette Normandiát és franciaországi birtokainak jelentős részét is, előbbiből csak a Csatorna-szigetek maradtak angol fennhatóság alatt. Az 1259-es párizsi szerződés értelmében III. Henrik angol király formálisan is lemondott Normandiáról, II. Fülöp francia király pedig a Csatorna-szigetekről. Azóta a szigetek az angol Korona birtokainak számítanak, amelyek nem tagozódtak be az anyaországba.

A Csatorna-szigetek Angliától délre, Franciaországtól észak-nyugatra, valamint a három legnagyobb sziget: Jersey, Guernsey és Alderney.

A Csatorna-szigetek ma is olyan különleges jogállású területnek számítanak, amelyek nem részei az Egyesült Királyságnak, hanem a Korona ún. függőségei (koronafüggőségek), tehát a brit uralkodó személyéhez kapcsolódó önkormányzó területek (így nem tartoznak az Európai Unióhoz sem). A mindenkori brit uralkodó három koronafüggőséggel rendelkezik: a Man, a Guernsey és a Jersey szigettel. Az utóbbi kettő a Csatorna-szigetek két főszigete, ún. Bailiffségek (kb. kormányzóság), élükön a bailiff-fel (civil elnök). A szigeteken élők döntő többsége (90 százalék felett) angol anyanyelvű, néhányan közülük megértik a francia nyelvet, s még kevesebben az ősi normann nyelvet is beszélik, amely valójában a francia nyelv egy dialektusa.

Jönnek a németek!

A második világháború baljós szelei csak 1940 májusában érték el a Csatorna-szigeteket. Előtte a szigetlakók életére nem igazán volt hatással a háború, így például nem tartottak sorozásokat sem, ennek ellenére számos önkéntes csatlakozott a brit hadsereghez. Május 9-én a német invázió a Benelux államokon keresztül elözönlötte Franciaországot. A német egységek hihetetlen gyorsasággal törtek előre, így vészesen közeledtek a Csatorna-szigetek felé, s június 9-én elérték Rouen-t is, Normandia történelmi fővárosát. Olaszország a háborúba történő belépését követő napon, június 11-én, 36 brit bombázót telepítettek a szigetekre, hogy Genova és Torino bombázásában segédkezzenek, de közülük csak tíz gép érte el a kijelölt célpontokat. A briteknek nem voltak illúzióik a hadi helyzettel kapcsolatban: Franciaország elesett, ezért a nagyobb katasztrófa elkerülése végett a brit alakulatokat kivonták a kontinensről. A londoni kormány úgy határozott, hogy a Csatorna-szigeteknek nincs stratégiai jelentőségük, tehát nem érné meg a katonai védelmébe energiát fektetni, ezért demilitarizálják a szigeteket, és azokat „nyílt várossá” nyilvánítják, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy sorsára hagyják a területet. Június 16-án minden a szigeteken tartózkodó hajó számára mozgósítási parancsot adtak ki, hogy segítsék Saint-Malo evakuálását. A közelsége miatt Jersey szigetére hárult e feladat oroszlánrésze, s június 20-án, nagy sietséggel ugyan, de az utolsó hajók is kifutottak Anglia felé. Június 17-én amúgy Charles de Gaulle tábornok is Jersey szigetére menekült Bordeaux-ból, majd egy gyors kávé után tovább is indult Nagy-Britanniába.

A brit kormány és a szigetek vezetése igen későn döntött a civil lakosság kimenekítéséről. A kontinensről menekülő katonák elszállítása elsődleges fontossággal bírt, de ezt követően minden egyes hajót a szigeteket elhagyni szándékozók rendelkezésére bocsátottak. Június 20-án megkezdték a civilek evakuációját, de hamar felismerték, hogy a jelentkezők töredékének tudják csak garantálni a távozás lehetőségét, hiszen a német hadsereg már elfoglalta Cherbourg városát, ami azt jelentette, hogy egész Normandia elesett, és a Csatorna-szigetek meghódítása a küszöbön áll.

Német győzelmi felvonulás St. Peter Port-ban, Guernsey szigetén.

Az ellenség figyelme egyre inkább a szigetek felé irányult, hiszen azok elfoglalása, ha stratégiailag nem is, propaganda szempontból nagyon jól jött volna Németországnak. A szigetlakók azonban nem is sejtették, hogy még napokig nem fog megindulni a németek támadása, ugyanis a BBC bejelentése késett arról, hogy a Csatorna-szigeteket nyílt várossá nyilvánították, a németek pedig nem voltak tisztában azzal, hogy a szigeteket demilitarizálták, s mivel nem volt számukra egyértelmű, milyen védelmi erővel is rendelkeznek, nem merték megkockáztatni a támadást az elfoglalásukra. A felderítő berepülések sem állapították meg teljes bizonysággal, hogy nem tartózkodnak ott harcoló alakulatok, sőt Guernsey szigetén például teherautókat csapatszállító járművekkel tévesztettek össze, majd - a tévinformációknak köszönhetően - június 28-án bombázókat küldtek a két fősziget kikötőinek lerombolására, valamint néhány bombát a „csapatszállítókra” is ledobtak. A légitámadások 44 halálos áldozatot követeltek.

Hogy pontosabban felmérhessék Guernsey védelmi képességeit június 30-án egy felderítő pilóta landolt a sziget egy elhagyatott repterén, ám mivel a földet érés fennakadás nélkül megvalósult, kiderült, hogy semmilyen védelemmel nem rendelkezik a brit terület, ez pedig jelzésértékűnek bizonyult a Zöld Nyilak hadművelet megindítására, amellyel a szigetek megszállása kezdetét vette. A délután során a németek egy szakaszt küldtek a Guernsey-re, akikhez egy rendőrségi nyomozó érkezett a bailiff levelével, amelyben közölte, hogy Guernsey egy nyílt sziget, ahol nem tartózkodnak katonai erők. Az őrnagy kérte, hogy kísérjék a bailiff-hez, akivel közölte, hogy ezennel Guernsey szigete német megszállás alá került. Jersey július 1-jén adta meg magát, és július 4-re a kisebb szigeteket is elfoglalták a németek.

Élet a megszállás alatt

Az elkövetkező öt évre a Csatorna-szigetek közigazgatásilag a franciaországi német katonai kormányzat alatt álló Manche megyéhez tartoztak. A megszállók nem váltották le a helyi vezetőket, és a közhivatalokba sem helyezték saját embereiket, a helyi igazgatás tisztviselőitől lényegében azt várták el, hogy a német érdekek figyelembevételével végezzék tovább a mindennapi munkájukat. A szigeteken a francia területeken mért idő került alkalmazásra, míg korábban a brit időzónához tartoztak. A baloldali közlekedés helyett a jobboldali került bevezetésre, és a font-sterling helyett ideiglenes fizetőeszközként az ún. okkupációs birodalmi márkát adták ki.  

Júliusban a britek több sikertelen kommandós támadást és rajtaütést hajtottak végre a Csatorna-szigeteken, amiért Guernsey vezetése kifejezte elégedetlenségét, ugyanis ezek az akciók semmi mást nem eredményeztek, csak azt, hogy a megszállók, az amúgy ártatlan szigetlakókon torolták meg a katonai akciókat. A szigetek inkább a békés egymás mellett élést választották volna, hiszen 1940-ben még a németek voltak erőfölényben, és elképzelhetőnek tartották, hogy a megszállás tartósnak is bizonyulhat, ezért a legtöbben úgy vélték, hogy jobb nem felpiszkálni az alvó oroszlánt, s amíg a németek tisztességesen bánnak velük, addig akár hajlandóak is együttműködni velük, és nem lázongani az elkerülhetetlen sorsuk ellen. A lakosság döntő többsége osztotta ezt a hozzáállást, és békességre törekedett, sokuk élete, a németek jelenlétével ugyan, de szinte ugyanúgy folyt tovább, mint előtte, néhány év elteltével viszont jelentkeztek a kellemetlenségek: nehéz volt nem német munkáltatónál elhelyezkedni, elkobozták a rádiókat, és 1942 szeptemberétől deportálásokra is sor került. Az étel, üzemanyag és gyógyszerhiány mindennapossá vált, a háború végére pedig a Vöröskereszt adományai akadályozták csak meg az éhínség bekövetkeztét.

Brit civilek és kirakatokat néző német katonák St. Helier egyik utcáján Jersey szigetén, 1940.

1942 májusában három helyi fiatalember megpróbált megszökni Jersey-ről, de a németek elfogták őket. Egyikőjük a tengerbe fulladt, a másik kettő börtönbe került Németországban, amit csak egyikük élt túl. A szökési kísérlet miatt a németek szigorú intézkedéseket vezettek be a szigeteken: korlátozták a hajók használatát, valamint elkobozták a fényképezőgépeket és a rádiókat. Természetesen az elnyomó intézkedések még jobban elidegenítették a helyieket a megszállóktól, és a lakosság nem is nyugodott bele az intézkedésekbe. Gyorsan terjedni kezdtek az illegális rádió adóvevők és a földalatti hírszolgáltatások, ráadásul a szökések száma is növekedett, a megszállás öt éve alatt több mint 220 szigetlakónak sikerült Angliába vagy Franciaországba jutnia.

A szigetlakók közül sokan folytattak ellenálló tevékenységet, ami leginkább passzív formában realizálódott, mint a szabotázsakciók, kényszermunkások bújtatása vagy illegális újságkiadás. Gyakori volt a Churchill győzelmet hirdető legendás kézmozdulatára utaló „V” betű (victory) felfestése a szem előtt lévő középületek falára. Fegyveres ellenállás azonban nem alakult ki, mellesleg ezt a brit kormány sem támogatta volna. Mindemellett a megszállás éveiben növekedett az általános bűnözés, aminek következtében több száz elítélt került a kontinensre börtönökbe vagy koncentrációs táborokba.

Sok szigetlakó rossz szemmel tekintett a helyi lányok és a német katonák között kialakult intim kapcsolatokra, mely románcokból kb. 800-900 gyermek született. A felszabadulás után gyakran a bevonuló brit katonák akadályozták meg, hogy a felháborodott lakosok bosszúszomjas indulata nehogy tettlegességig fajuljon.

Az Atlanti Fal és a deportálás

A németek érkezésük után azonnal gyalogsági és légvédelmi egységeket telepítettek az elfoglalt területekre, később viszont döntés született arról, hogy a Csatorna-szigeteket az Atlanti Fal védelmi rendszerbe kell integrálni. Hitler 1941. október 20-án adott parancsot a szigetek „bevehetetlen” megerősítésére, mely munkálatok az Atlanti Fal építése keretében szinte azonnal kezdetét vették. Az építkezésekre több ezer kényszermunkást szállítottak a Csatorna-szigetekre, főleg szovjet hadifoglyokat Ukrajnából és zsidókat Franciaországból. Mellettük fizetett munkaerő is érkezett Franciaországból, Belgiumból és Hollandiából, és munkaszolgálatra is köteleztek több százakat a kontinensről, így például a Vichy Franciaország algériai és marokkói munkanélkülieket és spanyol ellenzéki menekülteket küldött a szigetekre. Érdekesség, hogy 456 ír önkéntes munkás is érkezett, ez főleg az angolellenes szimpátiának volt köszönhető.

A kényszer és zsidó munkaerőt a fizetett munkásoktól elkülönített táborokban szállásolták el. 1943 márciusától az SS átvette a kényszermunkások és zsidók táborainak irányítását, amivel ezek koncentrációs táborokká alakultak át (két ilyen tábor volt az Alderney szigeten).

Bunkerként és táborként szolgáló épület maradványa Alderney szigetén.

A megszálló erők igyekeztek maradéktalanul végrehajtani Hitler utasítását a bevehetetlen erődítésre vonatkozóan, ezért az építkezések során nem spóroltak semmivel. Az Atlanti Fal 1942. évi erőforrásainak 1/20-ad része áramlott a Csatorna-szigetekre, és Hitler kifejezetten kérte, hogy a teljes atlanti véderőműre fordított beton- és acélanyag 10 százaléka a szigeteken kerüljön felhasználásra. Később többen is úgy vélték, hogy a Csatorna-szigetek messze jobban meg lettek erődítve, mint Normandia, ahol később a szövetségesek partra szálltak.

A megszállást követően a zsidóüldözés is kezdetét vette. Noha a brit állampolgársággal rendelkező zsidókat még a németek érkezése előtt evakuálták, nagyjából 18 nem-brit zsidó személy a szigeteken maradt. A németek utasították a helyi rendőrséget, hogy azonosítsák és regisztrálják a zsidókat, azok ingóságait és vagyontárgyaikat, beleértve azokét is, akik elhagyták a szigeteket, ezeket aztán a megszállók lefoglalták. A zsidókat a sárga csillag viselésére kötelezték, habár ezt nem mindenhol tartották be, és naponta csak egy órára hagyhatták el a lakhelyüket, mindezek ellenére viszont nem került sor a deportálásukra.

A Batterie Moltke parti erődítmény 2013-ban, Les Landes, Jersey.

1941 augusztusában brit-szovjet erők megszállták Iránt, majd szeptemberben elhurcolták az ott tartózkodó kb. 800 katonai korban lévő német állampolgársággal rendelkező férfit. Erre válaszként Hitler 1942-ben parancsba adta, hogy a nem a Csatorna-szigeteken született lakosokat, valamint azokat a férfiakat, akik az I. világháború alatt tisztként szolgáltak deportálják Dél-Németországba. Így került 2300 szigetlakó a kontinens belsejébe, és éltek ott a háború végéig.

Késői felszabadulás

1944. június 6-án a Csatorna-szigetektől néhány kilométerre keletre megkezdődött a szövetségesek normandiai partraszállása, viszont a felszabadító erők elkerülték a szigeteket, többek között az ott kiépített erős védelmi rendszer miatt. A megszállás az után is fennállt, hogy a szövetséges erők előretörtek a kontinens belseje felé, ez azonban azt eredményezte, hogy a szigetek ellátása problémássá, sőt lehetetlenné vált, és hamarosan az éhínséghez közeli állapot alakult ki. Augusztusban a németek a Vöröskereszten keresztül felvették a kapcsolatot a britekkel, és felajánlották, hogy evakuálják a civil lakosságot a szigetekről, kivéve a katonai korban lévő férfiakat. Churchill erre kijelentette, hogy „Hagyjuk őket éhezni! Megrohadhatnak a saját kényelmükben!” Nem egyértelmű, hogy a miniszterelnök a németekre, vagy a civil lakosságra utalt-e a kirohanásában, mindenesetre szeptemberben hivatalosan is elutasították az ajánlatot. Ugyanekkor egy amerikai hajó, fehér zászló alatt kikötött a Guernsey szigeten, és megadásra szólította fel a németeket, akik ezt visszautasították, mire a hajó elhagyta Guernsey-t. Ezt követően hetekig tartó tárgyalások után engedélyezték a Vöröskeresztnek, hogy decembertől segélyszállítmányokat juttasson a szigetekre.

1945-ben a németek terveket készítettek a kontinensen végrehajtandó portyákról, amelyek célja nyersanyagok, ellátmány és minden használható dolog beszerzése volt a szövetséges csapatok kárára. Az első ilyen rajtaütésre március 8-9-ének éjjelén került sor a franciaországi Granville városában. Az akció viszonylag sikerrel járt, több szövetséges hajót megrongáltak, és számos katonát megöltek vagy foglyul ejtettek, mégis a 112 tonna szenen kívül más egyebet nem tudtak zsákmányolni. Április 5-én újabb rajtaütésre került sor a de la Hague foknál, azonban a vállalkozás teljes kudarcba torkollott, mivel az összes résztvevő katonát elfogták. A következő támadást május 7-re tervezték, de Hitler utóda, Karl Dönitz, tekintettel a háború közelgő befejezésére, leállítatta az akciót.

Guernsey-n hosszú sorban várják az élelmiszer-adagjukat a helyi nők, 1944.

1945. május 8-án Németország letette a fegyvert, amit a megszállók jelentettek be a szigetlakóknak. Május 9-én Guernsey szigetén kikötött a HMS Bulldog, Jersey-n pedig a HMS Beagle romboló, és még a brit csapatok partraszállása előtt a megszálló erők megadták magukat. Alderney szigetét csak május 16-án adták fel a németek. Június 7-én VI. György király és Erzsébet királyné ellátogatott a Csatorna-szigetekre, hogy üdvözöljék a brit Korona legrégebbi birtokainak felszabadulását.

A Csatorna-szigetek megszállása és feladása is békés körülmények között zajlott le, a frontok, és ezzel együtt a harcok is rendre elkerülték a szigetcsoportot. A lakosság az öt éves megszállás alatt is viszonylagos békességben élhette mindennapjait, de még a deportáltak is nyugodt körülmények között töltötték a három évig tartó németországi fogságukat. Mindent egybevetve az egyetlen brit terület, amely német megszállás alá került, rendkívüli módon szerencsés volt, hogy ilyen kevés károsodással úszhatta meg a második világháború szörnyű tombolását.

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Channel_Islands
https://en.wikipedia.org/wiki/Duchy_of_Normandy

https://en.wikipedia.org/wiki/Granville_raid
https://en.wikipedia.org/wiki/German_occupation_of_the_Channel_Islands
https://en.wikipedia.org/wiki/Languages_of_Jersey

Téma: A Csatorna-szigetek német megszállása

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása